Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-02-13 / 7. szám

1910. február 13. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. süvegem» és a «Csinom Palkó» igen tetszett a közönségnek. Meg is tapsolta a derék dal­fiakat. De hiába marasztalta őket a dobogón, nem adtak ráadást. Ress Margit most is olyan volt, mint mindig. Nagyon jó. Képzelje csak: felcsapott doktorkisasszonynak ! De csak a szinpadon. Mondhatom, hogy igen kedves monológot adott elő, igen ügyesen és igen ötletesen. Hiába tagadja, láttam, hogy megtapsolta. Mindnyájan megtapsoltuk. Mit szól Holler Konrád és Szentgyörgyi Sándor szerepléséhez? A közönség nagy ro­konérzéssel fogadta gordonka-játékukat, pedig vagy talán épen azért, mert nem kalandoztak a magasabb zene legmagasabb csúcsán. Hiába ! Gyönyörű dolog az a differenciál­számítás, de kevés ember tudja élvezni. A ze­nész is célt téveszt, ha olyasmivel akarja hallga­tóságát gyönyörködteni, ami lehet egy lángelme briliáns terméke, de a nagyközönségre nézve — az örökös ismétlések miatt— élvezhetetlen. Gruber Lőrinc komáromi takarékpénz­tári tisztviselő egy szép tárcát olvasott fel. Nem mondom el a meséjét. Olvassa el k. Szerkesztő úr a tárcarovatban. Én csak annyit mondok róla, hogy nagy figyelemmel hallgatták, végzetül pedig zajosan megtapsol­ták, amin nem is lehet csodálkozni. Mert a felolvasás is szép volt, meg a felolvasó is kitűnő előadónak bizonyult. Grész Ödön mesésen játszik. Színt, életet, szilaj, magyaros lelket kap az a cimbalom, ha ráüt a zengő hurokra. Csupa tűz, csupa erő a játéka. Máskor meg oly gyönyörű pianisszimókat csak ki belőle, hogy az embernek önkénytelenül is könny lopózik a szemébe. (Ez igen szép mondat. Tanulja meg k. Szerkesztő úr és süsse meg, akarom mondani, süsse el valahol. Nagy hatást fog vele elérni. Megtanul — repülni!). A Kath. Kör hálás is volt a fiatal bencés tanár iránt. Másnap este nyert a kath. köri thea-estélyen egy édes, aranyos, cukrosán bájos — bajusz­kötőL Valt persze nevetés, kacagás. De ga­vallér fiú a mi Ödönünk. A bajuszkötőt tüstént odaprezentelte a legjobban kacagó -—- hölgynek ! Hát, ilyen thea-estélye sem volt még a körnek. Ember-ember hátán szorongott és olyan víg, olyan fesztelen volt a hangulat, hogy a cimbalmos a boros-üve­geket verte a cimbalomverővel. A tombola nagyszerűen sikerült. Egy úr egész konyha­berendezést nyert — miniatűr kiadásban. Egy másik meg azzal szórakozott, hogy a nyert ételszekrény fiókjait teledugdosta fánk­kal, s hogy a folyadék se hiányozzék, leön­tötte ecettel, meg fekete-kávéval. Kolbe Nán­dor volt a legszerencsésebb nyerő. Nemcsak sípot, gyűrűt, trombitát, szeget, narancsot, órát, sipkát, legyezőt, kardot, puskát, ágyút nyert, hanem főnyereményként neki jutott a — ferslag is, amibe a tombolatárgyak bele voltak pakolva. Tehát határozottan jobban járt, mint az a hölgy, aki — dohányzacskót nyert a zárda tombola-estélyén. Ott volt a thea­estélyen Schmidthauer Lajos, ez a fiatal, megnyerő modorú orgonaművész is, akinek a zsenialitásánál csak a szerénysége nagyobb. Sokat könyörögtünk neki a megelőző este a Kath. Kör felolvasó-estélyén, hogy üljön oda a zongorához, — kitért a kérésünk elől. Pedig eleget biztattuk: Ülj oda Smici, minden meg van bocsátva! Nem ült oda. Mert ő ebben nem szakember. Hanauer ék, Nagy Vilmosék és Wajditsék a tanúim, hogy nagy élvezettől fosztott meg bennünket. Aki halotta, sohasem felejti, micsoda briliáns művészettel játszotta el »A törpék táncát«. No, meg a többit. Olyan a játéka, mint egy szines, ragyogó költemény. De ki tehet róla, ha olyan végtelenül szerény ? A Felsővárosi Kath. Kör bálján is láttam k. Szerkesztő urat. Tudja, hányan ébredői közül is az utcán csak itt-ott tűnik fel egy-egy dolgára siető munkásember. A templom ajtaja előtt pedig már egy ember időzik, várva bebocsájtatását. Amint megnyíl­nak az ajtók, elsőnek járul az oltár elé, le­borul és buzgón imádkozik. Áhítatos elme­rülésében feltekint a szenvedő Megváltó keresztjére s a vérző szivvel ábrázolt szob­ron hosszasan elmereng, azután kezeibe rejti arcát és felzokog. E pillanatban vállon érinti egy előkelő külsejű ismeretlen. Drága ruházatán és ujjain csillogó ékszerén meglátszik, hogy a földi javak kiváltságosa és szól a zokogó imád­kozóhoz: — Mi bajod ember, hogy ily elérzé­kenyülve térdelsz itt az oltár előtt.? Felel a kérdezett: — Uram! feleségem már nagyon régen beteg, őt kell ápolnom, így csak alamizsná­ból élhetek. Ez a kereszt a vigasztalója, él­tetője, ebben bizom én is, a kétségbeesés ördögét ez űzte el tőlem akkor, mikor a legrosszabbra határoztam el magamat. — A templom korai látogatóján látszik, hogy szánalommal hallgatja a panaszos szavakat, zsebébe nyul és szól: — Én is beteg gyermekem javáért jöttem imádkozni e helyre, itt van, fogd ezt az aranyat. En annak a folyam mellett fekvő bőrgyárnak vagyok a tulajdonosa. Mig az asszonyt magára nem hagyhatod, számithatsz segítségemre, aztán pedig nálam munkát találsz. Vaszilj mohón megragadta és meg­csókolta a könyörületes kezet. Felujult reménnyel szivében sietett haza övéihez, út­közben meg-megállt s gyermekes örömmel szemlélte a kezében levő aranyat. Otthon a beteg asszonyt üdítő álom­ban lelte, de kíméletből nem zavarta pihe­nésében, pedig örömujjongását alig birta türtőztetni, úgy szerette volna már közölni vele hogy: Nasztja, nézd, aranyam, aranyam van és munkám lesz nekem! Túláradó örö­mében szerette volna a tülekedő világ sok hitetlen, gyűlölködő és könyörtelen embe­rének odakiáltani: aranya, aranya van és munkája lesz a szegény Vasziljnak! О is lepihent s miközben várta a nő ébredését, boldog merengésében szinte mosolyogva gondolt a hadvezéri kardra és annak a ha­talmas, diszes palotának féltve őrzött «min­denható» urára, kivel szemben is, most oly nyugodtnak és megelégedettnek érezte ma­gát szivében hitével, reményével és szerete­tével... voltunk? Este 3/ 4ll-kor 216-an. Azt mondja, ördögöm van, hogy kitaláltam? Nem a'! Igen egyszerű a dolog. A pénztárnál meg­néztem, hány személyjegyet és hány család­jegyet adtak el. Aztán a kettőt összeadtam. Egy személyjegy = egy személy. Egy csa­ládjegy = három személy. Éjfél felé, persze, sokkal többen voltak, mert egyre jöttek a táncosok. Csak a kath. intelligencia tüntetett a — Griffben létével. Nem a maga egészében. De az tény, hogy több intelligens katholikus ember volt a ref. énekegylet bálján, a Griff­ben, mint a kath. gazdák bálján a volt Jókai-körben. Hát hiszen szép, szép az a felekezeti béke, de én a magam gyarló eszével azt gondolom, hogy talán mégis csak a miénk az első. S mást akkor támo­gatok, ha előbb a miénkkel szemben le­róttam a kötelességemet. De azok az urak, ugy látszik, máskép gondolkoznak. Pedig kár, mert ez a mellőzés már a közel jövőben is megboszulhatja magát. A bál egyébként a legvígabb hangu­latban folyt reggelig. Hatalmas arányai igazolták az én régi meggyőződésemet. Ennek a ma már 300 tagot számláló egyesü­letnek kicsiny a Jókai-kör 'Volt helyisége. Annyira kicsiny, hogy még a Griff nagy­terme sem volna nagy ! De ezzel aztán be is fejezem a króni­kát, k. Szerkesztő úr; úgyis olyan hosszúra nyúlt, minta debreceni kalbász. Elnyúlt, mint a rétes. Csak azt ne kérdezze tőlem, mit írtam tulajdonképen. Mert olyan zavarba jönnék, mint az a pápai kis lány, aki hús­hagyó kedden a papáját akarta összehajto­gatni az abrosz helyett, hamvazó-szerdáu meg a nyelvecskéjét tolta ki, abban a Íriszem­ben, hogy áldozik . . . H írek. — Dr. Jankovieh Tihamér plébá­nos. Városunk kath. közönsége ma is szere­tettel és tisztelettel őrzi jankovieh Tihamér emlékét, ki éveken keresztül dolgozott önzet­len lelkesedéssel és páratlan kitartással Pápa kath. hitéletének fellendítésén. Altalános tisztelet és szeretet környezte Kaposvárott is, hol három év óta, mint káplán működött. A rokonszenves fiatal pap most plébános lett Kutason (Somogy-m.) A jói megérde­melt kitüntetéshez őszinte örömmel gratu­lálunk lapunk nevében is, melynek dr. Jan­kovieh Tihamér egyik legnépszerűbb munka­társa volt. A II. sz. pöspöki körlevelet most küldött ék széjjel, s magában foglalja püspök urunk böjti pásztorieveiét, melyet a népnek a templomban ma olvasnak, fel, s elsorolja az apostoli Szentszéktől 1906. évi január hó 17-én nyert ielhatalmazás értelmében a jelen évi böjti rendet, s felmentéseket. — Igen látogatott népszövetségi gyűlést tartott mult vasárnap Káuzli Gyula népsz. igazgató. A szabadkőmívességről, annak alattomos, vallásellenes céljairól, s tagjainak fanatikus összetartásáról beszélt az egybegyűlt tagoknak. Felhívja figyelmüket egy újonnan alakítandó temetkezési pénztárra, s bejelen­tette az igazgató azt is, hogy a nagyböjtben minden vasárnap délután tart gyűlést, me­lyekben a legaktualisabb dolgokról fog elő­adást tartani.

Next

/
Thumbnails
Contents