Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)
1910-02-13 / 7. szám
1910. február 13. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. süvegem» és a «Csinom Palkó» igen tetszett a közönségnek. Meg is tapsolta a derék dalfiakat. De hiába marasztalta őket a dobogón, nem adtak ráadást. Ress Margit most is olyan volt, mint mindig. Nagyon jó. Képzelje csak: felcsapott doktorkisasszonynak ! De csak a szinpadon. Mondhatom, hogy igen kedves monológot adott elő, igen ügyesen és igen ötletesen. Hiába tagadja, láttam, hogy megtapsolta. Mindnyájan megtapsoltuk. Mit szól Holler Konrád és Szentgyörgyi Sándor szerepléséhez? A közönség nagy rokonérzéssel fogadta gordonka-játékukat, pedig vagy talán épen azért, mert nem kalandoztak a magasabb zene legmagasabb csúcsán. Hiába ! Gyönyörű dolog az a differenciálszámítás, de kevés ember tudja élvezni. A zenész is célt téveszt, ha olyasmivel akarja hallgatóságát gyönyörködteni, ami lehet egy lángelme briliáns terméke, de a nagyközönségre nézve — az örökös ismétlések miatt— élvezhetetlen. Gruber Lőrinc komáromi takarékpénztári tisztviselő egy szép tárcát olvasott fel. Nem mondom el a meséjét. Olvassa el k. Szerkesztő úr a tárcarovatban. Én csak annyit mondok róla, hogy nagy figyelemmel hallgatták, végzetül pedig zajosan megtapsolták, amin nem is lehet csodálkozni. Mert a felolvasás is szép volt, meg a felolvasó is kitűnő előadónak bizonyult. Grész Ödön mesésen játszik. Színt, életet, szilaj, magyaros lelket kap az a cimbalom, ha ráüt a zengő hurokra. Csupa tűz, csupa erő a játéka. Máskor meg oly gyönyörű pianisszimókat csak ki belőle, hogy az embernek önkénytelenül is könny lopózik a szemébe. (Ez igen szép mondat. Tanulja meg k. Szerkesztő úr és süsse meg, akarom mondani, süsse el valahol. Nagy hatást fog vele elérni. Megtanul — repülni!). A Kath. Kör hálás is volt a fiatal bencés tanár iránt. Másnap este nyert a kath. köri thea-estélyen egy édes, aranyos, cukrosán bájos — bajuszkötőL Valt persze nevetés, kacagás. De gavallér fiú a mi Ödönünk. A bajuszkötőt tüstént odaprezentelte a legjobban kacagó -—- hölgynek ! Hát, ilyen thea-estélye sem volt még a körnek. Ember-ember hátán szorongott és olyan víg, olyan fesztelen volt a hangulat, hogy a cimbalmos a boros-üvegeket verte a cimbalomverővel. A tombola nagyszerűen sikerült. Egy úr egész konyhaberendezést nyert — miniatűr kiadásban. Egy másik meg azzal szórakozott, hogy a nyert ételszekrény fiókjait teledugdosta fánkkal, s hogy a folyadék se hiányozzék, leöntötte ecettel, meg fekete-kávéval. Kolbe Nándor volt a legszerencsésebb nyerő. Nemcsak sípot, gyűrűt, trombitát, szeget, narancsot, órát, sipkát, legyezőt, kardot, puskát, ágyút nyert, hanem főnyereményként neki jutott a — ferslag is, amibe a tombolatárgyak bele voltak pakolva. Tehát határozottan jobban járt, mint az a hölgy, aki — dohányzacskót nyert a zárda tombola-estélyén. Ott volt a theaestélyen Schmidthauer Lajos, ez a fiatal, megnyerő modorú orgonaművész is, akinek a zsenialitásánál csak a szerénysége nagyobb. Sokat könyörögtünk neki a megelőző este a Kath. Kör felolvasó-estélyén, hogy üljön oda a zongorához, — kitért a kérésünk elől. Pedig eleget biztattuk: Ülj oda Smici, minden meg van bocsátva! Nem ült oda. Mert ő ebben nem szakember. Hanauer ék, Nagy Vilmosék és Wajditsék a tanúim, hogy nagy élvezettől fosztott meg bennünket. Aki halotta, sohasem felejti, micsoda briliáns művészettel játszotta el »A törpék táncát«. No, meg a többit. Olyan a játéka, mint egy szines, ragyogó költemény. De ki tehet róla, ha olyan végtelenül szerény ? A Felsővárosi Kath. Kör bálján is láttam k. Szerkesztő urat. Tudja, hányan ébredői közül is az utcán csak itt-ott tűnik fel egy-egy dolgára siető munkásember. A templom ajtaja előtt pedig már egy ember időzik, várva bebocsájtatását. Amint megnyílnak az ajtók, elsőnek járul az oltár elé, leborul és buzgón imádkozik. Áhítatos elmerülésében feltekint a szenvedő Megváltó keresztjére s a vérző szivvel ábrázolt szobron hosszasan elmereng, azután kezeibe rejti arcát és felzokog. E pillanatban vállon érinti egy előkelő külsejű ismeretlen. Drága ruházatán és ujjain csillogó ékszerén meglátszik, hogy a földi javak kiváltságosa és szól a zokogó imádkozóhoz: — Mi bajod ember, hogy ily elérzékenyülve térdelsz itt az oltár előtt.? Felel a kérdezett: — Uram! feleségem már nagyon régen beteg, őt kell ápolnom, így csak alamizsnából élhetek. Ez a kereszt a vigasztalója, éltetője, ebben bizom én is, a kétségbeesés ördögét ez űzte el tőlem akkor, mikor a legrosszabbra határoztam el magamat. — A templom korai látogatóján látszik, hogy szánalommal hallgatja a panaszos szavakat, zsebébe nyul és szól: — Én is beteg gyermekem javáért jöttem imádkozni e helyre, itt van, fogd ezt az aranyat. En annak a folyam mellett fekvő bőrgyárnak vagyok a tulajdonosa. Mig az asszonyt magára nem hagyhatod, számithatsz segítségemre, aztán pedig nálam munkát találsz. Vaszilj mohón megragadta és megcsókolta a könyörületes kezet. Felujult reménnyel szivében sietett haza övéihez, útközben meg-megállt s gyermekes örömmel szemlélte a kezében levő aranyat. Otthon a beteg asszonyt üdítő álomban lelte, de kíméletből nem zavarta pihenésében, pedig örömujjongását alig birta türtőztetni, úgy szerette volna már közölni vele hogy: Nasztja, nézd, aranyam, aranyam van és munkám lesz nekem! Túláradó örömében szerette volna a tülekedő világ sok hitetlen, gyűlölködő és könyörtelen emberének odakiáltani: aranya, aranya van és munkája lesz a szegény Vasziljnak! О is lepihent s miközben várta a nő ébredését, boldog merengésében szinte mosolyogva gondolt a hadvezéri kardra és annak a hatalmas, diszes palotának féltve őrzött «mindenható» urára, kivel szemben is, most oly nyugodtnak és megelégedettnek érezte magát szivében hitével, reményével és szeretetével... voltunk? Este 3/ 4ll-kor 216-an. Azt mondja, ördögöm van, hogy kitaláltam? Nem a'! Igen egyszerű a dolog. A pénztárnál megnéztem, hány személyjegyet és hány családjegyet adtak el. Aztán a kettőt összeadtam. Egy személyjegy = egy személy. Egy családjegy = három személy. Éjfél felé, persze, sokkal többen voltak, mert egyre jöttek a táncosok. Csak a kath. intelligencia tüntetett a — Griffben létével. Nem a maga egészében. De az tény, hogy több intelligens katholikus ember volt a ref. énekegylet bálján, a Griffben, mint a kath. gazdák bálján a volt Jókai-körben. Hát hiszen szép, szép az a felekezeti béke, de én a magam gyarló eszével azt gondolom, hogy talán mégis csak a miénk az első. S mást akkor támogatok, ha előbb a miénkkel szemben leróttam a kötelességemet. De azok az urak, ugy látszik, máskép gondolkoznak. Pedig kár, mert ez a mellőzés már a közel jövőben is megboszulhatja magát. A bál egyébként a legvígabb hangulatban folyt reggelig. Hatalmas arányai igazolták az én régi meggyőződésemet. Ennek a ma már 300 tagot számláló egyesületnek kicsiny a Jókai-kör 'Volt helyisége. Annyira kicsiny, hogy még a Griff nagyterme sem volna nagy ! De ezzel aztán be is fejezem a krónikát, k. Szerkesztő úr; úgyis olyan hosszúra nyúlt, minta debreceni kalbász. Elnyúlt, mint a rétes. Csak azt ne kérdezze tőlem, mit írtam tulajdonképen. Mert olyan zavarba jönnék, mint az a pápai kis lány, aki húshagyó kedden a papáját akarta összehajtogatni az abrosz helyett, hamvazó-szerdáu meg a nyelvecskéjét tolta ki, abban a Íriszemben, hogy áldozik . . . H írek. — Dr. Jankovieh Tihamér plébános. Városunk kath. közönsége ma is szeretettel és tisztelettel őrzi jankovieh Tihamér emlékét, ki éveken keresztül dolgozott önzetlen lelkesedéssel és páratlan kitartással Pápa kath. hitéletének fellendítésén. Altalános tisztelet és szeretet környezte Kaposvárott is, hol három év óta, mint káplán működött. A rokonszenves fiatal pap most plébános lett Kutason (Somogy-m.) A jói megérdemelt kitüntetéshez őszinte örömmel gratulálunk lapunk nevében is, melynek dr. Jankovieh Tihamér egyik legnépszerűbb munkatársa volt. A II. sz. pöspöki körlevelet most küldött ék széjjel, s magában foglalja püspök urunk böjti pásztorieveiét, melyet a népnek a templomban ma olvasnak, fel, s elsorolja az apostoli Szentszéktől 1906. évi január hó 17-én nyert ielhatalmazás értelmében a jelen évi böjti rendet, s felmentéseket. — Igen látogatott népszövetségi gyűlést tartott mult vasárnap Káuzli Gyula népsz. igazgató. A szabadkőmívességről, annak alattomos, vallásellenes céljairól, s tagjainak fanatikus összetartásáról beszélt az egybegyűlt tagoknak. Felhívja figyelmüket egy újonnan alakítandó temetkezési pénztárra, s bejelentette az igazgató azt is, hogy a nagyböjtben minden vasárnap délután tart gyűlést, melyekben a legaktualisabb dolgokról fog előadást tartani.