Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-01-01 / 1. szám

1910. február 13. PÁPA ÉS VIDÉKE. 5. — Jan. 1. Az ókorban a rómaiak, a császárok ideje óta, január elsejét Janus istenük tisztele­tére szentelték, de mivel tisztviselőik hivatalba lépésüket ezen a napon kezdték meg, január első napját különféle botrányos játékokkal, kicsapongó vigalmiakkal s babonás szertar­tásokkal ünnepelték meg. A fejlődő kath. egyház, hogy híveit ezen pogány mulatsá­goktól elvonja, e napra eleinte szigorú böj­töt, később, mivel e napon ünnepelték kará­cson}- nyolcadát s az isteni gyermek név­adásának emlékét, nyilvános ünnepet rendelt. S lia tekintjük azon befolyást, mit Krisztus és az ő tanítása a polgári élet mindennemű viszonyaira gyakorolt; az erkölcsök szelidii­lését, a tudományok és művészet folytonos 7 haladását, az ipar, jótét, s műveltség fel­virágzását, az iskolákat, kórházakat, jótékony intézeteket, szóval mindazt, mi a keresztény nemzetek történetében szép, dicső, nagy, igen méltó volt tehát, hogy a keresztény népek­szent hitük isteni szerzőjének születésétől kezdték számítani a polgári év napjait. Ez újév napjának története! — Tiltott idő. Jövő csütörtökön, azaz vizkereszt napján véget ér a tiltott idő, s megkezdődik a farsang örömeivel, mulatsá­gaival báljával, lakodalmaival: Különösen ez utóbbiakkal igen Kell sietni, mert az egész farsang tartama csak rövid öt hétig tart. s megkezdődik a nagy böjt s vele a magába­szállás ideje. Pásztorjáték. A Ker. Munkásegylet agilis ifjúsága kitűnően sikerült pásztorjáté­kot rendezett karácsony ünnepén a bencés gimnázium tornatermében. Szinre került Er­dősi Károly «Győzedelmes szeretet» c. ked­ves, három felvonásos, poétikus szinjátéka. A szereplők kivétel nélkül igen szépen meg­állták helyüket. Weisz János valósággal remekelt Achem szerepében. Igen jó volt Eperjesi József (Henach), Arky János (Cassiö), Zsilavy Jenő (Afer). Kisebb szerepeikben is kiváló alakítást nyújtottak: Szabó J., Arky Mariska, Simon J., Sikk J, Nagy A., Dienst- mann J., Komlósi J., Madarász Juliska és Mágseti Imre. A tágas termet zsúfolásig megtöltő közönség nem fukarkodott őszinte elismerésének tüntető kifejezésével. A szé­pen sikerült előadásért igaz szívvel gratulá­lunk a rendezőnek és a szereplődnek. — Angyal kellett az Istennek... Bizonyára azért szólította magához a kis Lebhart Pisti tiszta, aranyos lelkét. Ked­ves, szolgálatra kész, vidám kis fiú volt, akit mindenki szeretett. Aranyos jó kedvét az utolsó pillanatig megőrizte. Pedig sokat, nagyon sokat szenvedett sze­gényke. Bizott, reménykedett, hogy is­mét visszatér majd osztálytársai, a bencés gimnázium 1. osztályú növendé­kei közé. Ám a jóságos isten máskép határozott, Miután példás buzgalommal meggyónt és megáldozott, elvitte őt angyalnak az égbe. Halála hirére ki­tűzték a gimnáziumra a gyászlobogót. Helybeli növendéktársai és itt időző tanárai őszinte részvéttel állták körül koporsóját. — 24,906. Veszprém megye katholikus elemi iskoláiba összesen 24,906 róm. kath. fiu- és leánynövendék jár. Statisztikai adatok az 1909. évről a pápai plébánián. Az 1909. év folyamán a pápai plébánia területén a születettek száma 375 (közte 6 halva), a meghaltaké 261. Így a szaporulat ez évben 114. Házasságot kö­tött 75 pár. Az ág. ev. vallásról 2-en,, az ev. ref. vallásról pedig 4-en tértek vissza. Az elintézett ügydarabok száma 1210. — Vigyázatlanság. 29-én délután 3 órakor az 1. számú bérkocsi a Rákóczy-ut­cára vitt valakit s mig az utas csomagját a lakásba bevitte, a lovak megijedtek elszalad­tak s a Rákóczv-ut végén ülő Bigler Sán­dorné gyümölcsárust s az épen ott vásárló Singer Sámuefnét elütötték, s rajtuk köny­nyeb sebet ejtettek A kocsis ellen az eljá­rás folyamatban van. Jótékonycéiú hangverseny. Művészi szinvonalon álló hangversenyt rendezett vasárnap a helybeli «Leány­egyesület» a Griff-szálloda nagytermé­ben. Az öreg Griff csak ritkán lát oly nagyszámú közönséget, különösen fiatal­ságot együtt, mint ez estén. A vidék­ről is számosan résztvettek az estéiven. Hogy úgy az anyagi, mint az erkölcsi siker nagy és fényes volt, azt nem is kell bizonyítani, ha különösen a szerepü­lők névsorát végignézzük. Nobel lozefa és Wohlmut Lajos által előadott dia­lóg, mely sok derűs pillanatot szerzett a közönségnek, az nemcsak magának a darabnak, hanem a szereplők ügyes játékának is köszönhető, akik szerepük minden egyes részét érvényre juttatna, természetes játékukkal érték el azt a hatást, amely a közönségből a hosszan­tartó tapsot kicsalta, amely a dialóg végén felhangzott, jávor Aranka a győri színtársulat kiváló és nagytehet­ségű tagja lépett a pódiumra. Meleg és hosszantartó taps vihar zúgott fel, amikor elfoglalta helvét csak percek múlva kezdhette el szavalatát. Szavalata ment volt minden színpadias túlzástól. Inkább a hangjában a hanghordozásban érvényesítette azt a űvös erőt, amelv­lvel а к özönség figyelmét, érdeklődését annyira lekötötte, hogy vele örvendett és vele könnyezett a hallgatôsào Leg­o о о nagyobb hatást érte el, Farkas Imre «Vén cigányány á»-nak elszavalásával, amelyett maga is úgy átérzett, hogy az érzelmesebb helyeknél ő is könnyezett. Az a hosszantartó taps, amely utána felhangzott, csak homályos elismerése volt annak, amit Jávor Aranka produ­kált. Utána Dr. Rechnitz Vilmosné mű­vészies zongora játékában gyönyörkö­dött a közönség. Mondanunk sem kell, hogy az amúgy is hálás közönség, őt sem engedte el a zongorától, hogy né­hány ráadással meg ne toldja az estélv programmját. Altalános érdeklődés mel­lett lépett Ney Bernát a m. kir. opera­ház tagja a pódiumra, Érthető elfogult­ság vett erőt rajta, amikor 30 év után elösször jelent meg szülőföldiei előtt, hogy bemutathassa művészetét. Nagy terjedelmű, hatalmas baritori hang, a­mely a zene érzelmekét ily játszva, könnyedén érvényesíti, ami csak hosz­szas és alapos tanulás, gyakorlás ered­ménye lehet. Ez az amivel Ney Bernát rendelkezik. A hatás természetesen nem maradt el, különösen tetszett Verdi: Aria Aíarcosbál c. operából és Schu­mann : Két gránátos, melyek után hal­lani sem akart arról a közönség, hogy a pódiumot alhagyja. Három-négy rá­adást kellett énekelni és a közönség még sem akart tágítani, de végre is engedett, nem akarván a művészszives­ségével visszaélni. A művészies zongora kiséret Kiss lózsef szolgáltatta. Végül Alexander Erzsi «0 nem féltékeny» c. 1 felvonásos bohózata került szinre, melyben Endrei Géza orvos szerepét Fehér Jenő játszotta. Átgondolt, ügyes, és szép játékával azonnal megnyerte a közönség tetszését, dacára, hogy első izben szerepelt a, színpadon. Bella, a feleség szerepébeu 'Lázár Boriska csil­logtatta tehetségét, Az ő természetes játéka, hanghordozása, mimikája nem tévesztette el a hatást. Méltó volt arra a tapsra, amely fogadta, amikor a szín­padra lébett. Á szobaleány szerepében Kohn Olga szerzett sok derűs percet a közönségnek. Elismerés illeti, hogy amúgy eléggé kicsi szerepből, dudásával és alakításával meglehetős nagyot csi­nált. Ha még megjegyezzük, hogy az az első négyest körülbelül ,80 pár tán­colta két kolonban: be is fejezhetjük a szépen sikerült hangversenzről a referá­dánkat. — Háromkirályok — ünnepén este 6 órakor felolvasó estély lesz a Felsővárosi Kath. Körben. Előadó: Káuzli Gyula, a Ker. Munkásegylet elnöke. — Drágább lett a fehérnemű. Január elsejével immár 5-10 százalékkal emelkedett a fehérnemű ára. Ezt az utolsó 10 év alatt immár negyedszer ismétlődő áremelést az amerikai pamutdrágaság s a nyersanyag árá­nak emelkedése okozta. Halálozás. A marcaltői grófi tiszti­lakba Karácsony estélyen a kis Jézus után hívatlanul ellátogatott a halál öldöklő an­gyala is, ki ott egy életerős, munkabiró léleknek, Dusbaba Bélának urod. számtiszt­nek életét egy-két perc alatt kioltotta. Az éjféli mise után még kedvesen elbeszélgetett családjával, mikor egyszerre csak erős há­nyás vett rajta erőt, és 5 percnyi kinos ha­láltusa után szívszélhűdés következtében 59 éves korában elhunyt. Halálának hire még az éjjel bejárta az egész lalut és mindenütt kétkedéssel fogadták. Pedig a szomorú hit­igaz volt. Harminckét évig dolgozott becsü­lettel és szorgalommal az Eszterházy uradal­makban, mint erdész. Utoljára Esterházy Sándor gróf uradalmában volt 16 éven át. Ebből 15 évet Pulyán töltött, mint erdész. A másik két esztendőt pedig Marcaltőn, mint számtiszt. Temetése Karácsony másod­napján volt nagy részvét mellett. Ott állott meghatottan a becsületes és lelkiismeretes tiszt koporsója mellett, Eszterházy Sándor gróf egész családjával együtt. Az ihászi csikótelep tisztikara az ezredessel élén, az urod tisztikar és az egész falu. Aki csak is­merte őt, az mind a legnagyobb tisztelettel volt iránta. A temetési szertartást Blasutigh Sándor káplán végezte, ki- a megboldogult­ban szerető jó nagybácsiját gyászolja. Nyu­godjék békében.

Next

/
Thumbnails
Contents