Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-12-04 / 49. szám

1910. december 4. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3 Megszüntetheti-e ezt a tanító ? Teljesen nem, de azért ellensúlyozhatja, növendékeit pedig sokszor visszatarthatja a szeszes ital élvezetétől és józanabb életre nevelheti. A búcsúk tulajdonkép az egyház ünnepei, az idők folyamán pedig odakorcsosodtak, hogy lelki megújhodás helyett e napokon dorbézol a nép. Van törvényünk, mely megtiltja a 15 éven aluli gyermekek megjelenését nyilvános mulatságon, ámde ezt kevés helyen hajtják végre, de különben is, ha végre is hajtják, a felvilágosodatlan nép otthon is ad ily napokon gyermekének szeszes italt. Ez csak az egyik nap. Némely- helyen azonban a búcsú 2-3 napig is eltart, s eldáridóz aprajanagyja. Ha e napok nem a szünidőre esnek, a tanító minden erejével hasson oda, — ha kell, még hatósági beavatkozással is — hogy tanítványai megjelenjenek az iskolában. A farsang a régi pogánykor maradványa. Magyar helyeken csak a »húshagyó« keddet tartják meg, t. i. csak akkor mulatnak, ellenben ott, ahol germán, vagy szláv ivadékok laknak, vasárnap délutántól kedd este 11 óráig, tehát három napon át tart a mulatság. Ráadásul hamvazó szerdán mise után úgy behéringez. és bepálinkázik a falu apraja-nagyja, hogy undor nézni. Ilyenkor tehát szintén iskolába kell szorítani a gyermekeket és rámutatni előttük e vad szokás erkölcstelen és helytelen gazdálkodási módjára. A többi alkalmi mulatságok — minők a keresztelők, lakodalmak, halotti torok — mind oly alkalmak, melyek fennálló törvényeink szerint igazolt mulasztásoknak tekintendők; mert családi ünnepélyek. Az ezeken való megjelenést a gyermekeknek meg nem tilthatjuk, de azért mégis tehetünk arról, hogy a gyermekek ott szeszes italt ne igyanak. A már érintett felvilágosítás mellett, mely a szülőknek szólt, bitoktatónkkal egyetértve megmagyarázzuk a keresztelő, esküvő vallásos jellegét, melyet jóizlésü ember részegséggel be nem fertőz; a halotti tor kegyeletellenes voltát, melyen nem mulatni, hanem inkább bánkódni, magába szállni és a megholtért imádkozni szokott a jónevelésű ember. Ez alkalmak egyúttal jók a gyermekek c) felvilágosítására is. A gyermek értelme napról-napra fejlődik, szellemi látóköre szélesbül s ezzel együtt belátása, Ítélőképessége és akaratereje is erősödik. A tanító hivatása, hogy a gyermek képességeit figyelembe véve, életfelfogást csepegtessen lelkébe. Még pedig biztos alapon álló életfelfogást. Ez az alap a valláserkölcsi. Helyesen mondja Mosdóssy Imre, hogy »védőügyvédek, akik az emberi lelket megrendítő tragédiák megfejtését keresik, akik nyitjára akarnak jönni annak a szörnyű lelki állapotnak, melyben ember apagyilkosságot vagy testvérgyilkosságot elkövethet, biztosan felkutatják az ember gyermekkorát, a zsenge kort, amelyből hiányzott ezeknél a szerencsétleneknél a jóra szoktató kéz, az ösztönöket kihasználó nevelés, mely gyakorati úton oltja be az erkölcsi törvény csiráit.« Az oktatás is ezt a célt szolgálja, mert »Az egyén értékét nem a tudás adja meg, hanem az erkölcs, mely tetteiben érvényesül.« (Ruskin.) A gyermek belátása és ítélőképessége erősödvén, az alkoholizmus szempontjából rátérünk oly olvasmányok tárgyalására, melyekben a két ellentét, a józan és az iszákos ember jelleme kidomborodik. Ez a legalkalmasabb eszköz a szeszes ital megutáltatására. A józan ember munkás, egészséges, elégedett, takarékos, szellemi és anyagi tekintetben gyarapszik, erkölcsileg kifogástalan, vele érintkezni öröm; családja boldog. Az iszákos ember ennek ellenkezője; családja szerencsétlen. A józan ember példája méltó a követésre; az iszákosé undorító. Ezeknek kifejtésére még alkalmat nyújtanak a többi tárgyak is. így a földrajz az egyes népek leirásánál; a történet az egyes nemzetek ismertetésénél; az egészségtan a helyes és célszerű táplálkozásnál; a gazdaságtan az okszerű gazdálkodásnál; a számtan, mely kézzelfoghatóan bizonyítja, hogy, aki többet költ, mint amennyit keres: tönkre megy. Betetőzést nyer a hittanban, amelynek keretében ki kell domborítani, hogy az Isten adományával visszaélni: bűn. S hogy a célt gyakorlatilag is szolgáljuk, az énektanítás keretében már az iskolában tanítsanak oly dalokat, melyek a léha dalokat kiszoríthatják. Ám, ha azt akarjuk, hogy ezen munkánk nyomtalanul el ne tűnjék: adjunk nagyobb gyermekeinknek jutalomképpen o%« olvasmányokat, melyek megrendítő példák kiséretében az alkoholt kárhoztatják. Ilyenek a Szt. István Társulat kiadványai. Egyúttal gondoskodjunk más hasznos olvasmányokról is, hogy ezzel lelki szükségletüket kielégítvén, rászoktassuk a nemesebb élvezetre. A lelkesedés napjai. Hov. 13. 14. 15. — Irta: Káuzli Gyula. — (Folytatás.) Hétfő és kedd volt a tulajdonképeni praktikus munka napja. Az egyes szakosztályok munkáját tárgyalták a különféle lapok bőven. Van azonban több dolog, melyet meg kell említeni, mert nagy horderejűek voltak. Ilyenek a második nyilvános gyűlésen Giesswein prelátus beszéde az autonómiáról s' Prohászka püspök beszéde: a modern világnak Krisztushoz vezető útjáról. Az első erős követelése volt az autonómiának a hatalmi közegek előtt — melyre a hallgatóság adta meg a választ: »legyen!« még pedig gyorsan; a második felelet volt a liberális és szabadkőmives újságoknak, hogy Prohászka »még nem rúgta ki lába alól a lenyűgöző dogmákat«, sőt a modern világot vissza akarja vezetni a világ urához, Krisztushoz. tendőt töltött elégedett házaséletben. Harmincat átlépte talán, mikor megházasodott és a házasságát fontolgatta attól kezdve, hogy a katonaságtól hazajött. Hol közel lépett hozzá, hol visszalépett tőle: olyanképen tett, mint a keperakásnál. A helyzetet mustrálgatta. Advent előtt azt mondta: télre nem veszek magam mellé evőt, Télen pedig húsvétra halasztotta és mondogatta, hogy addig kipróbálja a lányt, akit ajánlottak neki. Ha törésre került, akkor a barnának okul vetette, hogy barna; a szőkének, hogy szőke; a kicsinek, hogy alacsony, nem éri föl a dolgot; a nagynak, hogy körösztül néz a dolgon. Az volt a különös, hogy nem fáradtak ki a szerzők a leányszerzésből; már betéve tudták a föltételeket: sokbeszédű ne legyen a leány, de kuncsorgó se legyen; nincs veszedelmesebb a hallgató fehérnépnél, a sok beszéd közben pedig megáll az ember gyerekinek a keze; szeplős se legyen a lány, no no meg kis pénze is legyen, és tolla, szobabelije. Ezek mellé még mindig tudott rakni az András apróbb részleteket, mígnem egyszer jegyet váltott a szegény meghalt feleségével. És bizony az a szegény kis aszszonyka kicsi volt, mint a mozsár és olyan nehézjárású is volt, mint a mozsár; szinte csak akkor ment, ha odább lökték. Fakó, színtelen volt a haja és a kora böjti szelek mindig kiverték orcájára a szeplőket. És nem is ezen csodálkoztak annyira az emberek, mint inkább azon, hogy az András, aki anynyit fontolta, latolta a dolgot, úgy ugrott bele a házasságba egyszeribe, majdnem ajtóstól. Föl is dobálták neki a választását; csak az volt a jó, hogy ki nem bírták venni a sodrából; ha ócsárolták a feleségét, akkor kész volt nála a felelet: mindenki magának veszi, akit vesz. Ha csunyállották, akkor azt vetette visza : legalább nem kell félteni, hogy elszeretik. Csakhogy mikor meghalt a felesége, akkor egyszeribe kinyílott a szeme. Elsiratta, eltemette annak rendje-módja szerint az aszonyt, de kicsinyenkint mintha a régi legénykedése tért volna vissza: kezdette a házasság körül való fontolgatását és visszavisszasandított a múltjára. Eleinte félt és tartózkodva beszélt; nevet nem említett, csak célozgatott; utóbb mindjobban nekibátorodott és odáig jutott, hogy ilyféléket rebesgetett: most majd jobban kinyitom a szememet ! . . . nem nézem a kiket ződnek ! egyszer ölég volt egyből egy . . . És kezdődött a régi állapotja. Már a felesége halotti torján előhozakodtak : ez volna jó, az volna jó ! De az András legyintett a kezével, és igaz, akkor még keserűen vágott ! vissza : előbb az igazit el is kéélc ám felejtenyi. És azóta nem szűntek meg ostromolni az ajánlatokkal, az András pedig nem szűnt meg a fontolgatásokkal bibelődni. Említettem, hogy összevetéseket tett: hétszám nem jutott eszébe a felesége, de ha valakit ajánlottak, akkor egyszerre előtte termett és nem másért, mint az összehasonlításért tette, és a legkülönösebb az volt, hogy ilyenféle hangok verődtek föl a belsejében : ez is olyanféle, mint a régi. És ismételgette : egyből ölég volt egy . . . Az említett aratás után történt, hogy egyik vasárnap délután a komája beállított hozzája (kis gyerekük született az Andráséknak, aki épen csak körösztvizet ért, az után volt komája az a bizonyos), fontoskodva köszönt és fontoskodva kapott a beszédbe. — Szépen jutott aratórészed, komám ! — mondta és nyomós pillantást vetett a tele zsákokra, melyek a kályha mellett álltak a szobában, a kuckóban. Az András szerint u