Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-11-20 / 47. szám

382. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1910. szeptember 25. flrcképleleplezés Botka Jenő (*) Páratlanul lelkes, bensőséges ünnepség játszódott le csütörtök este a Kath. Körben. Botka Jenőt ünnepeltük a tiszteletnek és nagyrabecsülésnek igaz érzésével, a szeretetnek őszinte melegségével . . . Mikor másfél évvel ezelőtt lemondott az elnökségrői, azt irtuk róla bucsúzóul: »Nyugodtan elmondhatja, hogy jó harcot harcolt. Az ő elnöksége alatt lett a Kath. Kör Pápa városának legelső irodalmi és társaskörévé. Önzetlen, tiszta jellemű, egyeneslelkű, tetőtől-talpig gavallér elnök, odaadó, fáradhatatlan munkás, ki saját szakadatlan tevékenységével adott jó példát a tisztikarnak.« Vissza akart vonulni. Hiába tartóztattuk: elhatározását nem tudtuk megmásítani. De azért továbbra is buzgó, hűséges tagja maradt a Körnek. Nem csoda. Hiszen ott volt a kör bölcsőjénél s évről-évre fokozódó szeretette! figyelte fejlődését. páratlan agilitással segítette elő a felvirágzását. El sem is tudna tőle szakadni. S mikor néhány hónappal ezelőtt úgy látszott, hogv válság fenyegeti a Kath. Kört, ezt a szivünkből fakadt, szivünkhöz nőtt intézményt, ismét csak Botka Jenő kipróbált hűségéhez, törhetetlen energiájához folyamodtunk, hogy friss vérkeringést vigyen a Kör életébe. Meghajolt a választmány akarata előtt: újra őHett az elnök. S ma már elsimultak a megrázkódtatás okozta hullámverések — a Kath. Kör újra a régi, imponáló egységgel halad nemes célja felé! Volt tehát rá okunk, nagy okunk, ÖV J hogy szeretettel ünnepeljük! Kitűnően sikerült, művészi ihlettel megfestett képe, mellyel egy önzetlen, ideális lelkű, fiatal pap: dr. Luttor Ferenc ajándékozta meg a Kath. Kört, immár ott függ a nagyterem falán. S mig a kör él — pedig azt akarjuk, hogy örökké éljen! — szüntelenül hirdeti annak az embernek az emlékét, aki sokszor anyagi érdekeinek rovására, soha nem lankadó hévvel, lobogó lelkesedéssel, önzetlen becsületességgel és megalkuvást nem ismerő következetességgel szolgálta a kath. ügyet! * Ötvenhármán iratkoztunk tel a bankettre. S épen hetvenketten akartunk vacsorázni. A »Kath. Kör mamája,« özv. Treiszberger Vilmosné, a kis »sógorasszony,« ahogy a köri tagok nevezik, ijedten nézi a nagy sokadalmat. »Uram, Isten, hogyan adok én ennyi embernek vacsorát ?« A nagy-teremben felállított három asztal kevésnek bizonyul. Hamarosan terítenek az én legsajátabb helyiségemben, a könyvtárban is. Igen ám, de ott hideg van, még a hangászok is itt telepedtek meg. Bemegyünk hát a billiárd-szobába. Nekifohászkoa Rath. Kjörben. ünneplése. dunk a divánnak, felemeljük, elcipeljük, az- ! tán megint visszaszármaztatjuk a helyére, mert ha odatesszük az asztalt, nem lehet kiés bejárni. Tehát a másik oldalra kerülünk. A nagyobbik asztalhoz teszünk két kisebbet, tetszik tudni, olyant, amelyik zöld posztóval van letakarva. Azok a katholikusok szoktak egyébként melléje letelepedni, akik tűzbe mennek a bibliáért. De csak a 32 leveliiért... : Ennyire már rónánk. Meg van a — macskaasztal is! De még most sem elég a hely. Öten tehát bevonulunk a kis szobába s megterítjük a legmacskábbik asztalt. Kenyeret, bort és evőszert lopunk a többiektől s igazi önzetlen nagylelkűséggel lefoglaljuk mindjárt az első tálat, melyeta nagyterembe szántak ... Székelygulás az első fogás. Igaz, hogy szerdán este is azt ettem, de oly kitűnően volt készítve, hogy szívesen nekikeseredtem. Egyszer csak betéved a Kánof. Hogy ki az? Hát a Káuzli Gyula. Mindjárt a nya- ; kába sózom a noteszemet, hogy, mondok, j te, mint aféle nagy úr — jelölt ott étkezel a nagv-teremben. Jegyezd a beszédeket! Azt hiszem, sokkal szivesebben vette volna, ha egy darab mosolygó füstölt kalbászt nyomok a markába, de jó képet vágott a dologhoz, mert jó fiu a Gyula, nagyon jó fiú! Csak azzal a kékkúti itatóval ne volna olyan nagyra! Hogy mi az az itató? Hát, kérem szeretettel, azt olvastam egy érdekes könyvben, hogy a kékkútiak »a környéken talált római koporsók alját, melybe valaha római helytartók, prefektusok és hadvezérek temetkeztek,« olyan itatónak használják, amiből — négylábú urak és hölgyek szoktak : inni!... Az én kedves Gyula barátom ugyan kézzel-lábbal tiltakozik ez ellen a »tendenciózus, légből kapott koholmány« ellen, de én már csak amondó vagyok, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél! Közben az ácsi is elkezdi reszelni a hegedűjét. Fiatal a prímás, de úgy játszik, mint egy — felnőtt. Először az Obsitosból adnak elő egy mélabús részletet, aztán, miért, miért sem, a »Rácsos kapu« kerül sorra. Mikor a »Balog Erzsi keszkenőjé«-be kapnak, feláll a nagyteremben Martonfalvay Elek, az ünnepi szónok. Eendtiletes szavakban emlékszik meg azokról az érdemekről, melyeket Botka jenő szerzett. Hízelgés nélkül mondhatja, hogy ami kimagasló mozzanat van a Kör 15 éves múltjában, mind Botka Jenő nevéhez fűződik, mert oly kitartást senki sem tanúsított, oly tevékenységet senki sem fejtett ki, mint ő. Hogy a Kör egyre általánosabb érdekű lett s tisztán megőrzött kathoiikus jellege mellett is haladt a korral, az ő érdeme. Lelke mélyéből kívánja, hogy | az Ur Isten sokáig éltesse! Zúgó éljenzés és taps fakad a tartalmasbeszéd nyomán. Mikor elcsendesül a zaj, rázendít a cigány a Balog Erzsi keszkenő- ! jére. De alig kap bele, ismét leintik. Gerstner Ignác teszéri plébános, a mi kedves Náci bátyánk gyöngyöket szed csokorba a szeretetről, arról a szeretetről, melynek Botka egyik legmelegebb szivü apostola. A papság nevében szeretettel köszönti s arra kéri az Istent, adjon sok ilyen buzgó harcost a magyarnak! Éljen, taps, tús. A nagybőgős elkeseredetten reszeli a masináját, a primás meg rágyújt a — Balog Erzsi keszkenőjére. Szegény keszkenő! Téged ugyan ronggyá téptek a sok dikcióval. Most sem tudott eljutni az ácsi a második sorig, mert maga az ünnepelt — Botka Jenő állott fel szólásra. Nagy tűzzel beszélt. Megindult hangon mondott köszönetet a lelkes ünneplésért s őszinte kegyelettel emlékezett meg azokról, akik segítettek neki naggyá, erőssé tenni a Kath. Kört. Martonfalvay Elek, Pakrócz Kálmán, Hanauer Zoltán, Pnkkel Marián, Szekeres Bónis, Pető. Menyhért, Jándi Bernardin nagyon sokat fáradtak a Kör érdekében. Isten áldását kéri a kör tagjaira és jó barátaira. Varga Rezső rendkivüli meleg hangon üdvözölte dr. Luttor Ferencet, akire igazán el lehet mondani: Megláttalak — megszerettelek. A Kath. Kör mindig szeretettel gondol arra a nemes lelkületű emberre, akia mi kedves elnökünk képét megfestette. Dr. Teli Anasztáz Botkát éltette tartalmas pohárköszöntőben. Két évvel ezelőtt sokat tanulmányozta a magyar irodalomban az igazi magyar ur típusát. Ennek a típusnak vannak hibái, de ezek a hibák is inkább erényeinek túlzásai. „A magyarnak természete, hogy ajussát nem hagyja, Dc, ha vele bánni tudnak, az ingét is odaadja." Ilyen igazi magyar uri embert lát Botka Jenőben. Reá és családjára üríti poharat. Most a rokonszenves ifjú művész, dr. Luttor Ferenc került sorra. No hallja, kedves Doktor ur, magának kár volt innen elmennie! Hízelgés nélkül mondhatom, hogy igen szépen beszélt. Elegánsan, magvasan. Hogy miről ? Megmondom, kedves olvasóm. A kath. körök hivatásáról s a pápai világi katholikusok lelkes seregéről, akik igaz szeretettel támogatják azokat a papokat, akik dolgoznak értük! Nagy hatást keltett Hajnóczky Béla rövid felszólása. Luttor beszéde kapcsán érdekes visszapillantást vetett azon időre, mikor az intelligens emberek csak restelkedve, bocsánatkérés mellett merték bevallani, hogy — katholikusok. A többit — sajnos — rövidre kell fognom, mert a nyomdából rám izentek, hogy kevés a hely! Varga Rezső a bencésekre, első sorban dr. Teli Anasztázra mondott pohárköszöntőt. Dr. Teli A. Pápa város lelkes kath. társadalmát éltette. Wajdits Károly Okolicsányi Józsefre mondott formás köszöntőt. Okolicsányi József Wajdits Károlyról, majd később Szelényi — Schneider Józsefről, az új dohánygyári aligazgatóról emlékezett meg meleg hangon. A dohánygyár poetalelkü aligazgatója tartalmas, nagy hatást keltő beszédben Pápa kath. közönségét és a Kath. Kört éltette. Martonfalvay Elek nagy derültséget keltett dr. Luttorra mondott pohárköszöntőjében azzal a találó megjegyzésével, hogy a fiatal művész rövid itt tartózkodása alatt is nagy emberismerőnek bizonyult.