Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-10-23 / 43. szám

PÁPA ÉS V1DEKE. 1910. október 23. egyszerre, hanem pl. 20 évre, kisebb heti részletekre beosztva. Ha igen, akkor a telek felparcellázásánál testvéries egyetértésben járjanak el. A 40 %-os kincstári segitség az alap, melyen az építés megindul. A többit egy pénzintézet adja, mely a maga követelését rátáblázza a házakra. A részleteket pontosan kell fizetni, ami nem okoz nagy nehézséget, mert csak csekély összeggel lesz nagyobb annál, amit most fizetnek házbér fejében. Azért legyenek takarékosak! Vasutasok, postások is beléphetnek, szóval azok is, akik rendes lakbért kapnak. Özvegyasszonyok is, ha van rendes foglalkozásuk és keresetük, valamint legényemberek is. Akinek saját fundusa van, arra is építtethet. Ha valaki a kitűzött időnél előbb fizeti le a részleteket, azonnal tulajdonába megy át. Csak az a fő, hogy a kitűzött célt ne tévesszék soha szem elől. Ha kitartanak és sikerül jó barátokat szerezniök, egy év múlva már saját házukban dicsérhetik az Urat! A viharos tetszéssel fogadott, szakszerű előadásért Káuzli Gyula elnök mondott az egyesület nevében hálás köszönetet. Szövetkezeti mészárszék Pápán. Ismét emelkedtek a húsárak. Úgy látszik, mészárosaink stájgerolása nem ismer határt. A mult hét folyamán ismét emelték a húsárakat, nevezetesen a marhahús árát 8 fillérrel. Hová fog ez még fejlődni ? Ismét a közép-, a latejner-osztály rovására megy a dolog és nincs, aki megvédené a kisembereket. Ki vannak szolgáltatva a mészárosok önkényének, akik ahelyett, hogy maguk is a közönség pártjára állva arra törekednének, hogv ennek a folytonos áremelkedésnek gátat vessenek, egyszerűen felemelik az árakat, amikor tudtunkkal a marha ára semmivel sem változott. Ez így tovább nem mehet. Itt tenni kell valamit addig,.-amíg nem késő. A húsuzsorások ellen meg kell védeni a kis egzisztenciákat, akiknek vállára úgyis ólom sulival nehezednek a megélhetés gondjai. IIa nem jön segitsegünkre senki, sem a hatóság, sem más, akkor segítsünk j bajunkon magunk. Annyit tanulmányoztáfc már az arra hivatott tényezők ezt j az égetően sürgős szociális kérdést, j hogy a sok' kutatás közben el fogunk veszni. Itt már nincs többé tétovázásnak helye. Gyökeresen kell orvosolni a bajt, még pedig sürgősen. Radikális eszközökhöz kell folyamodni, hogy célunkat i elérjük: A boroszlói tanár takarékos feleségét, aki az első hús-bojkottot szervezte, mi egyelőre nem utánozhatjuk, mert félünk, hogy nem járna kellő eredménnvel és a mészárosok vérszemet kapva, még jobban stájgerolnának felfelé. Hanem ehelyett próbáljuk meg egyelőre szövetkezeti mészárszék felállítását. A »Pápa és Vidéke ker. fog)', szövetkezet« felügyelő-bizottsága, — hivatása magaslatán állva — már több izben foglalkozott ennek az égetően . sürgős kérdésnek megoldásával. Az ügy azonban — különböző okok miatt, mindezideig nem nyerhetett elintézést. Részben azért, mert magának a fogy. szövetkezetnek is ez ideig nagyon sok ellenséggel és még nagyobb any'agi gondokkal kellett megküzdenie és így összes erejét ezeknek eltávolítására kellett fordítania. De hála a derék vezetőségnek és Pápa város érdemes közönségének, ma már oly erős a fogy. szövetkezet, hogv semmiféle támadás sem rendítheti meg. Nincs útjában most már semmi a felügyelő-bizottságnak, hogy ezt a kérdést mielőbb meg ne valósítsa. Ennek a szociális kérdésnek sürgős keresztülvitelét csak siettetni fogja a legújabb áremelés és amint biztos forrásból halljuk, a felügyelő-bizottság már a ma tartandó ülésén előkészíti ez ügyet annyira, hogy megvalósítása a közel napokban valósággá válik. Örömmel üdvözöljük a felügyelőbizottságot s meg vagyunk győződve, hogy vállalkozását fényes siker fogja koronázni, ha a közönség kitart mellette. Hiszen látjuk, hogy mészárosaink milyen szép vagyonkához jutottak rövid idő alatt. Valóságos pénzkapacitásai városunknak. Bizonyára szövetkezetünknek is lesz olyan haszna, hogy a vele járó dologi kiadásokat fedezni birja. Közönségünk pedig olcsó és jó húshoz jut. Csak azután azok ismerjék kötelességüknek a szövetkezeti mészárszék pártolását, akiknek érdekében felállítják. Ne válasszon el bennünket ennek a kérdésnek a megoldásánál — kicsinyes érdek. Hiszen, ha valamiben, hát a nyomorúságban, mi kisemberek mindnyájan egyek vagyunk felekezeti különbség nélkül. Mindegyikünkre egyformán nehezednek a megélhetés gondjai, legyen az katholikus, református, lutheránus vagy zsidó. Közös érdekünk tehát, hogy vállvetve TÁRCA. A barackok. Irta: Theuriet A. Franciából: Szeberényi László. Az érettségi után csak huszonöt év múlva láttam viszont gyermekkori barátomat, Herbelot Vitáit. Akkor, amikor a régi cimborák mind összejöttek a találkozóra. Volt persze öröm, alig fogytunk ki a sok barátsános kézszorításból; vége-hossza nem volt a kérdezősködésnek. A régi ismeretség után ítélve, valami kifogástalan öltözetű, finom modorú, magas állású hivatalnoknak képzeltem Herbelot barátomat, de hallatlanul csalódtam. Herbelot napbarnította arca, széles vállai, egyszerű, falusias ruházata, vastag hangja, közönséges, de azért egyáltalán nem durva modora épen az ellenkezőt árulták el. — Hogyan ? Hát te nem vagy hivatalban ? — kérdeztem. — Nem, édes barátom; én a gazdálkodásra adtam a fejemet. Itt egész közel, egy negyedórányira, Chanteraineben földbirtokos vagyok; a szántás-vetés a mesterségem. — Lehetetlen! Hisz te régi hivatalnokcsalád sarjadéka vagy; én bizony azt gondoltam, hogy te is valami közigazgatási hivatalban vagy. Mi ütött beléd, hogy elfajzottál őseidtől? - Hja, kedves öregem, a legfontosabb eseményeket gyakran épen a legjelentéktelenebb okok idézik elő. Különben a bankett után mindent elmondok; egyébként is reménylem, meg fogsz látogatni otthonomban. Hivatalnok voltam egy ideig, de, képzeld csak, két barack kényszerített a lemondásra. — Két barack! Hogyan? — Igen, se több, se kevesebb — válaszolt Herbelot nevetve — útközben mindent megtudsz, ha Chanterainebe megyünk. Ebéd után elhagytuk az éttermet és a meleg augusztusi délután elindultunk szép lassan Herbelot barátom birtoka felé. Tisztában vagy azzal — kezdte, hogy én hivatalnokcsaládból származtam; atyám és nagyatyám tekintélyes hivatalnokok voltak. Tanulmányaim elvégzése után, bár nem volt hozzá valami égbekiáltó kedvem, én is hivatalba léptem. Gyakornokoskodtam. Korán megszoktam a szorgalmat, főnökeim iránt a tiszteletet és engedelmességet és így sok előnyben részesültem.Huszonöt éves koromban már tekintélyes álláshoz jutottam és társaim úgy tekintettek rám, mint akire igen szép jövő várakozik. Ekkor azonban hirtelen megházasodtam. Egy kedves, művelt és nagyon jólelkű leányt vettem el, akinek csak az volt az egyetlen hibája, hogy teljesen szegény volt. Mindenki nevetett ; akárhányan a szemembe is mondták, hogy nagyon helytelenül cselekedtem és hogy készakarattal rontottam el a jövőmet. A rideg, számító hivatalnokvilág ugyanis nem tudta felfogni, hogyan vehettem el vagyontalan nőt. Mi azonban takarékosan éltünk és így nem volt okunk a panaszkodásra; kicsinyenként az uri társaságba is bejuthattam feleségemmel. Igazgatóm dúsgazdag ember volt; igen szerette a nagy urat játszani. Sokszor volt nála házi-bál, dús lakoma, melyre én is hivatalos voltam. Egy napon feleségem kissé gyengélkedett és így nem mehetett el az igazgatóék estélyére; minthogy pedig igazgatóm egyáltalán nem tűrte, hogy egy meghívott vendég elmaradjon, egyedül kellett elmennem, amibe feleségem is beleegyezett. Mikor már épen indulni akartam hazulról, feleségem azt mondta: — Aztán gondolj ám rám ott is, édes! Figyelj meg mindent: kik voltak ott, milyen ruhában, mi volt a menü; hogy nekem