Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-01-30 / 5. szám

1910. február 13. PÁPA ÉS VIDÉKE. 35. az esetben, amidőn a dijak a tanítói fizetésnek egyik alkotó részét képezik; az erre vonatkozó kérvényt 8 nap alatt kell a kir. tanfelügyelőség utján a vármegyei közigazg. bizottsághoz beterjeszteni, még pedig az iskolaszéki elnökök a kérvényben dijlevél, javadalmi jegyzőkönyv s az illető tanítók legutóbb rendezett nyugdíj okmányai alapján állapítják meg és számjelzik azt az összeget, amelyre a „tanítóknak tan- és felvételi díjkárpótlása címén igényük van és csatolják hiteles másolatban az imént jelzett 3 rendbeli okmányt. Igazolandó, hogy váljon az iskolafentartó eleget tett-e a nyert államsegély feltétel eéül szabott iskolai kibővítés, tanszer és butorzati felszerelésnek, az annak idején szétküldött nyomtatott jegyzékek, illetőleg az 1907. évi XXVII. t.-c.-hez* való utasítás IV. függeléke szerint. Ha pedig eddigelé fizetéskiegészítő, vagy korpótléki segélyek nem adattak, akkor a tanítók fizetésének alkotó részét képező tan- és felvételidijaknak állami segéllyel való pótlásáért benyújtandó kérvényekhez a vármegyei közigazgatási bizottság 1907. évi jul. 30-án, 1908. sz. a. kelt köriratában említett 31 drb okmány melléklendő. Az államsegélyes népiskolák épitési, tanszer- valamint butorzati hiányainak pótlási ideje 1910. évi augusztus 30-ával lejárván, jó eleve figyelmeztettem az iskolaszékeket. hogy a jelzett hiányok pótlása iránt a f. évi március havi iskolaszéki üléseikben intézkedjenek s az eredményt április hó végéig jelentsék be; mert kielégítő eredmény bejelentésének hiányában a feltételesen kiutalt államsegélyezésre való tekintettel a vall. és közokt. minisztériumhoz kötelezővé vált jelentésünket felterjesztjük; a szükséges tanszerek költségéről az iskolafentartók 1—2 évi szétosztásban a rendes tanévi költségvetések keretében is gondoskodhatnak. (Folyt. köv). Krónika. —• A pimaszság- netovábbja! Egy naptárról szól a nóta, melynek cime a Magyar Nép Naptára, szerkesztője: Boros B. Mihály. Terjesztői: mindenfelé Izidorok, vagy Jakabok. Tartalma: szélsőséges demokrata elvek és eszmék magasztalása, s a kereszténység sárba tiprása. De hogy miképpen akarják ennek a naptárnak szerkesztője és terjesztői a magyar népet megfosztani minden vallásos ideálizmustól, annak bizonyítéka egy cikk, mely a következő cimet viseli: «Jézus a szerelmesek védője.» Ebből közlünk izelitőíil néhány sort. Isten bocsássa meg bíiniinket! «Oh szemforgató farizeusok, kik a szószéken, nyilvános helyeken, szóval és Írásban az erényt hirdetitek s akik rettenetesen felvagytok háborodva, ha valaki 3 frt 50 kr.-ba kerülő egyházi áldás nélkül mer szeretni, vegyétek kezétekbe az evangéliumot s olvassátok cl figyelemmel s látni fogjátok, hogy bizony Jézus a szerelem létjogosultságát hirdette. Megvédte azokat, akiket a társadalom bűnös szerelmeseknek bélyegzett, megvédte a házasságtörőt. A szerelemnek, a fajfentartás nagy ösztönének hirdetője volt ő, apostoli kőrútjain egy egész csapat asszony követte . . . stb.» És nem lehetne az ilyeneket iró pimaszoknak körmére koppantam ?! * A nemtörődömség- netovábbja ! Amit a Magyar Nép Naptára akar elérni a néppel, azt akarják a különféle újságok karácsonyi ajándékai, almanachjai az uri publikummal. Előttünk fekszik az Ország-Yilág almanachja, amelyben Hangai Sándor az Ur Jézust, mint a bűnös szerelem hősét szerepelteti. Undorérzetünket leküzdve, s mélyen tisztelt olvasóink elnézését kérve, leírunk e szellemi pocsétából néhány sort. «Bethániában kék szemek ragyognak, Piros két ajk vár, hófehér karok .. . Szikrázó lángja van a csillagoknak, Megyek Magdolna: csókot akarok! Fáradt fejem lehajtom majd öledbe És elvetem majd istenvoltomat S e két kar, mely még tested nem ölelte, Pántként szőrit át s ajkam csókot ad.» És így tovább. Minden sora káromkodás. Irtózat olvasni. Azonban a hitben fogyatékos, közömbös katholikusok, talán élvezettel olvassák e blasfemiákat! S talán nincs is érzékük, hogy e sorok pokoli lehelletét érezzék?! íme, az újságolvasásban mutatkozó nemtörődömség mily aljas nyilatkozatokra ragadtatja a perverz lelkű poétákat! (-0 EGYESÜLETI HlREKA Katholikus Kör felolvasó-estélye. Szenzáció-számba ment a Kath. Kör két utolsó felolvasó-estélye. Abban a teremben, melyben ezelőtt egy hónappal már háromnegyed 6-kor nem lehetett — állóhelyet sem kapni, most tires széksorok is akadtak. A férfi-hallgatóság szempontjából kétségtelenül kedvezőbb az uj helyzet: legalább ők is leülhetnek egyszer; de azért nem tudunk neki örülni. A Kath. Kör eddig versenyen kivül állt; az érdeklődő közönség egyik egyesület felolvasó-estélyeit sem kereste fel oly óriási arányban, mint épen a Kath. Körét. Nem mondom, hogy nagyon kevesen voltak. Százötvennél többen lehettek; de ez a szám — visszaesést jelent. Nem kutatjuk most az okát, mert egyelőre nem látunk benne egyebet, mint muló szeszélyt, amely azonban nagyon bántó a — szereplőkre. ... Az estély t a Ker. Munkásegylet jól szervezett dalárdája nyitotta meg néhány szép magyar dallal. A testvéregyesület derék halványan, lesoványkodva, rendetlen hajjal, kék karikákkal szeme alatt, mocskosan a sártól, mellyel az utcai gyerekek dobálták tele. Ez hát -az ő büszkesége, öregsége támasza, életének öröme és vigasztalása, szemefénye! Oly éktelen düh fogta el, hogy neki esett, megverte, kínozta és háza egy sötét kamrájába zárta. Ismervén fia mulatozó természetét, koplalással akarta észretéríteni. Ám, a régi idők elmultak. Koplalással nem lehetett célt érni annál, aki kenyerére hamut szórt, mondván, hogy testvérünk, a hamu, az önmegtagadást jelzi. Amint atyja néhány nap múlva elutazott, édesanyja próbálkozott vele; de látva, hogy fiának eszeágában sincs előbbi életmódjához visszatérni, szabadon bocsátotta. Mint a madár fészkébe, úgy rohant Ferenc megkedvelt magányába. Midőn atyja hazatért, bepörölte a világi hatóság előtt, ez pedig az ügyet a püspök elé utalta. Ez meg is idézte Ferencet, aki készségesen, jókedvvol, régi fényes biboröltözetében meg is jelent. Ott állt a fiú atyjával szemben. És ekkor történt valami; valami, ami még nem történt, amióta a világ áll s aligha is történik még egyszer; valami, arrfi századokon át foglalkoztatja a költők lantját, festők ecsetjét, szónokok szavát. Az apa visszaköveteli pénzét, mellyel bizonyára édesanyja látta el s kitagadással fenyegetődzik. Ferenc sugárzó szemmel, a sokaság szótlan várakozása közben kijelenti, hogy nemcsak a pénzét adja vissza, hanem a ruháját is. Ezzel a középre lép, leveti fényes öltözetét s rászórja a fényes aranyakat, mondván, hogy ezentúl senki másé nem akar lenni, csak az Úristené magáé. A jelenet annyira megrázó volt, hogy sokan hangos zokogásban törtek ki; a püspök leoldta palástját s beletakarta a hős ifjút s szivére ölelte. Az apa pedig sápadtan a dühtől seperte össze a pénzt, felkapta a drága ruhát és szó nélkül távozott. Ez volt Ferenc eljegyzése a sz. szegénységgel. Ez volt az a kincs, melyet végre hosszú keresés után megtalált: az összhang lelke és az isten s a világ között. Ettől fogva nem aggasztotta semmi gond; végtelen, habozást nem ismerő bizalommal bizta magát az Istenre, akivel nem mint messze levővel, hanem mint előtte álló, kedves, jó atyával társalgott. És e szabad, semmi teremtett lényhez nem ragaszkodó lélek repülni indult. Bejárta a városokat, falvakat, hegyeket, völgyeket s mindenütt hirdette a szegénység dicséretét. És ez az árva, ez a megvetett, ez a koldus szegénység megbabonázta az embereket, szegényt és gazdagot egyaránt, tudóst és tudatlant, férfit és asszonyt, öreget és ifjút, akik néhány év multával ezerszámra követték szegénységében és életmódjában a szegénység trobadurját és apostolát. Ferenc ez időtől fogva teljesen a szegénységnek és a szegénységért élt. Érte fáradott és szenvedett, küzdött a szentszékkel, küzdött rendtársaival. Leghívebb követője, hajszálig engedelmes hive sz. Klára volt, aki egyik beszédje hallatára húgaival egyetemben nélkülözésekkel teljes életmódja követésére határozta el magát. Az ő gyermekesen naiv szeretete előtt feltárult a földi élet szépsége, új világításban, mintegy megdicsőült alakjában. A jó barát érzelmeivel, a testvéri szeretet közvetlenségével közeledett a virágos fákhoz, meg a puha pázsithoz; csörgedező patakhoz, meg a nyugodt tengerhez, az ég fenséges tiszta kékjéhez és széltől kergetett felhőhöz, a kéklő hegyormokhoz, a bársonyzöld rónához és a madarak vidám csicsergéséhez. Mert szeméről, füléről lehullt a fátyol s amilyen egykor volt, a paradicsom sugárzó boldogságában, olyannak szemlélte a világot: bűntől érintetlennek, ! szentnek. És ez nem volt pillanatnyi mámor, sem illusió, sem extasis, elragadtatás. Mert ama naptól fogva élte utolsó leheletéig, sok szenI védés, sok keserves megpróbáltatás között, Ferenc Istennek választottja maradt, ! akinek fülébe az Úr szava csengett a leg-