Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-10-16 / 42. szám

338. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1910. szeptember 25. a tevékenység eredménye s végső eredményként kimerülök, akár munkában, akár mulatozásban töltöm el az időmet. Mig azonban a munka nyomán keletО J kező érzéseim boldog öntudatot és megelégedést keltenek, s e tényezők a a nyugalom alakjában testemnek ruganyosságot, lelkemnek derűt hoznak: addig a mulatozás tönkreteszi testemet, о lelkemet egyaránt. Erkölcsi meggyőződésünk is arra tanít, hogy életünk idejét ne hiába töltsük el. »Amely fa gyümölcsöt nem terem, kivágatik és O-z ° tűzre vettetik.« Akár kézi-, akár szellemi munkával keresi is valaki kenyerét, szüksége van arra, hogy fel nem használt testi-lelki energiáját foglalkoztassa s ezt a legtöbb ember szórakozásképen teszi meg. Mig azonban az alkoholista tönkreteszi testét-lelkét, erkölcsileg és anyagilag ronccsá lesz, addig az erkölcsi alapon álló világfelfogással biró ember, kinek van elég lelkiereje és az élet gyakorlati oldalához is van érzéke : úgy rendezi be szórakozásait, hogy sem emberi méltóságát le nem alacsonyítja, sem pedig gazdasági mérlege meg ne billenjen. Ez utóbbi két szempont szabja meg az iskola munkáját is, amidőn az alkoholizmus elleni küzdelemről van a szó. Eszközei: a munkára való nevelés, az alkalom megvonása, a felvilágosítás és a jó példa. = Köztisztaság-ügyi bizottság. Igen hogy még ott is útját állták az öldöklő okos cikket olvastunk a mult héten а Р. K.- ! kórnak, ahol a kolera asiatica egy-egy ben. Kemény Béla nyomós, szellemes argu- ; esetét konstatálták; de másrészt külomeritumokkal sürgeti a köztisztaságügyi bi- nősen erősbül a reményünk, hogy hazánzottság megalakítását. Fején találta a szeget, j kat s egész Európát elkerüli a veszeOly szükségünk volna nagyobb tisztaságra, delem, mert hiszen, noha Olaszország volt mint a betevő falat kenyérre.f Utcáinkat csak a nótában söprik jobb ügyhöz méltó buzgalommal. A valóságban édeskeveset törődnek vele. Közléinkben végigmenni — kész betegség. Vasidegzet és viharedzett — orr kell hozzá. Mert förtelmesen illatosak. Kivált a lapunkban már annyiszor szellőztetett Bástya és vidéke. Ne adja az Isten, hogy a kolera nálunk is tiszteletét tegye, mert itt förtelmes aratása lészen. S ha igaz az, amit a tudósok hirdetnek, hogy t. i. a kolera a tavasszal a kolera gócpontja, a sürün lakott, piszkos, egészségtelen lakásu nagy olasz városok mégis megmenekültek s a kolera Olaszországban is elszigetelődött, tehát ott is, ahol még a szegénység is melegágya az emberpusztító kórnak. Mintha tehát a koleráról való cikkezés nem volna aktuális ? Csalódunk. A félelmes ellenség még mindig tátogatja felénk rémes arculatját; ám, ha hátat fordított volna is, egyet kétségenismét felüti a fejét, ágkor Kemény Béla cikke | кШ elárul

t fenyegető jelentkezése. Convalóságos Memento. Intézkedjék tehát a városi hatóság, míg nem késő. Senki sem moshatja a kezét azzal, hogy »nem figyelmeztettek rá bennünket!« Lapunkban is ismételten szóvá tettük botrányos közegészségügyi viszonyainkat. Különösen a Cincát emlegettük unosuntalan. Hiszen a Cinca környékén egyikmásik helyen oly dögletes a levegő, hogy eg}' közrondaságügyi bizottság sem produkálhatna különbet. Meg kell tehát szervezni a köztisztaságügyi bizottságot záros határidőn belül s módot és alkalmat kell neki adni j °atlanságára s általában azokra arra, hogy határozatainak, ha kell, irgalmatlan szigorúsággal is érvényt tudjon szerezni. Városunk közegészségügye oly fontos közérdek, hogy az e téren felmerülő panaszokon nem lehet barátságos vállveregetéssel, vagy kicsinylő mosollyal napirendre térni! A koleraveszedelem tanulságai. Ügy látszik, sikerült a veszedelemdoljunk azokra a hatósági kiáltványokra, amelyek a kolera ellen való védekezés jegyében megszólaltak. Mily beszédesek és mii}' jellemzők a mi higiénikus viszonyainkra ! Hogy a szemetet és hulladékot takarítsuk el, hogy bevezető csatornáink ne legyenek ba.cillus-melegágyak stb. Rettegve gondolunk utcáink miazmás pocsolyáira, csatornaügyünk országos rendezetlenségére, közvizünk gondoa keleti j stilusu higiénikus viszonyokra, melyekben leledzünk s melyek csak ilyenkor, a járvány imminens veszedelme idején állítják égfelé hajunkat. De helyesen van-e ez így ? Dehogy is van helyesen! Nagyon : is helytelenül van. Olyanforma a mi állapotunk, mint azé a háztulajdonosé, i akit örökösen aggaszt a tüzveszedelem oo elkövetkezhetése, de azért állandóan nek gátat vonni s a kolera elszigetelve ; halogatja a házának tűz ellen való bizmarad. Reményünk alapja egyrészt az, tosítását. Szerencsére akkor áll meg egy szekér a kaszárnya előtt. Öreg ember tartja a gyeplőt, göndörhaju szőke leány guggol a kocsikasban. Hogy megállott, az öreg visszaszól: — Eredj, Etel, kérdezd meg, itthon van-e? A leány nem mondatta- magának kétszer, fölkapaszkodott a kocsikas oldalára. — A silbak önkéntelen haptákot állott s nézte, mi lészen annak a vége. Az lett, hogy a leány ügyes volt, mint valami mókus. Nem tellett bele fél perc s leugrott a szekérről, mint a parancsolat . . . Egyenest Lacinak tartott. — Jó napot, katona bácsi, köszöntötte illendően. — Neked is adjon, édes hugám, felelt a gyerek rá jószivvel. Herczeg Laci annyira elmerült a szép leány nézésébe, hogy szokása ellenére egészen megfeledkezett a beszédről. — A leány tisztára megelőzte. — Itt van Szuhi Dénes ebben a kaszárnyában ? Az ö barátját kérdi, Szuhi Dénest ! Azt a gyereket nem kereste esztendő óta senki . . . és most tessék ! Hanem sietett felelni : — Persze hogy itt van, lelkem s hozzá még ki se rukkolt; most várják a bakancsát odafönn. Aztán minek kell? . . . — Meg akarom mondani neki, hogy itt vagyunk, volt a kedves felelet. Herczeg Laci igen udvarias akart lenni: — Megmondotta a leánynak, hogy ő maga menne utána, maga hivná, de ó most silbak s a silbaknak csak nyolcat szabad lépnie, ha még egy lépést, teszem, hegyibe ád, akkor áristomba viszik s úgy vasra verik, hogy csak a keze feje látszik ki belőle. — Oh! sajnálkozott fölötte a leány jó szívvel. — A bizony, hugám, — erősítette Laci, — mert elhidd, kutya dolog ám a császár kenyerén három esztendeig rágódni. — Szegény Dénes! sopánkodott a leány, tudom, sok könyüt hullatott. — No nem egészen. Annak a huncutnak meg használ minden koszt. Különben győződjél meg magad róla, mindjárt lehívom. — - Jaj az Istenért! kiáltott föl ijedten a leány, én nem akarom, hogy miattam dutyiba kerüljön. — Éretted szívesen vasra veretném magamat, mondta gavalléros tempóval Laci, hanem hát a lehívásnak van még egy különös más módja is. Fogd csak be a füledet, szívem. — Dénes! — ordította el magát utána nyomban Herczeg Laci. A tanyai bika bömbölése csak suttogás számba mehetett a silbak ordításához képest. Az a rettentő hang megindult egyszerre két folyosón s meg sem is állott, míg csak a kaszárnya minden odúját be nem járta. A szőke kis leány elképedve nézett a katonára; azt akarta vele mondani, hogy ilyet hát nem hallott még teljes életében. Pár perc múlva csoszogás hallatszott a bal folyosó felől. Dénes jött papucsban, minekutána a bakancsait foltozták. Alig pillantotta meg a kis leányt, mindjárt örömmel kiáltott föl. — Hát téged miféle szél hordoz erre? S nyomban ölre kapta. Cuppanósabb csókot bakaember csak nagy ritkán cselekszik meg, amilyen az egyszer Szuhi Dénestől tellett. — A kis leány nehezen vergődött ki Dénes ölelő karjaiból és úgy figyelmeztette. — Gyere csak ki az utcára, még valaki vagyon ám itt. És húzni kezdte két kezénél fogva kifelé. Hogy mit, mit nem végeztek odakünn a szekér mellett, azt Herceg Laci, ha látta is, nem igen hallotta. A szekérről valamit leemeltek, Szuhi Dénes marokra fogta s minekutána a szekér megindult, a bugyrot a baka fölcipelte a lakására. Mikor Herczeg Laci mellett elment, azt mondta: No gyerek, kétnapi elemózsiával el