Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-09-25 / 39. szám

1910. szeptember 25. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. egyébként a jövőre nézve utasítja a főjegyzőt, hogy a frázisoktól tartózkodjék. Napirendre térés előtt Lippert Sándor, v. képviselő interpellálja a h. polgármestert, van-e tudomása arról, hogy az utóbbi időben nagyon sok sarokház-tulajdonos megtiltotta a falragaszok kifüggesztését. Ha igen, mit szándékozik tenni, hogy a fontosabb ügyekről ezután is tudomást szerezhessen a közönség. Az interpellációra a főjegyző felelt. Válaszában megigérte, hogy a hirdetési szabályrendelet rövid időn belül a képviselőtestület elé kerül; ekkor majd elég alkalmunk nyilik arra, hogy megfelelő számú hirdetési oszlopról gondoskodjunk. Elfogadta a képviselőtestület egész terjedelmében a bejelentőhivatal szabályt ende letét és jóváhagyás végett felterjeszti a belügyminisztériumhoz. Az építészeti szabályrendeletet pedig leveszi a napirendről, mivel oly terjedelmes, hogy az áll. választmány sem tudta teljes egészében letárgyalni. A közvágóhíd tervezetéi és költségvetését szintén leveszi a napirendről, mivel a pénzügyi-bizottság nem tudta érdemlegesen letárgyalni. Elfogadta a v. képviselőtestület a legtöbb adót fizető városi képviselők igii. évi kiigazított névjegyzékét és annak szabályszerű kihirdetésére felhívja a polgármestert, valamint felhívja a jogi személyeket és a nőket, hogy képviselőjüket a kihirdetéstől számított 15 napon belül jelentsék be az alispáni hivatalnál. Néhány illetőségi ügy elintézése után a közgyűlés véget ért. Párdueos Árpád nyulszivű unokája. Nevemről szólítottak: előálltam. Azóta semmi hang, mély csend. Nem tudtam kiugratni a bokor alá rejtőzött nyulat. Hát így vagyunk »Városi képviselő« úr, mikor meglátta a Vargát, akkor hirtelen átvedlett papiroslovaggá ? Igazán nem gondoltam, hogy párdueos Árpádunknak ilyen nyulszivü unokái teremjenek. Ugy látom, Ön egészen méltó ahhoz a papiroshoz, melyre firkál, értem alatta az úgynevezett »Pápai Lapok«-at. Szerkesztője oly könnyen forgatja elvét, hogy kisebb kaliberű Fregolik a köpönyegüket sem tudják oly gyorsan forgatni. Sikerül is neki ezt a papirost a lehető leggyorsabban lejáratni. Ha jól tudom, a katholikus körökből és családokból már ki van tiltva »higgadt és tárgyilagos« cikkei miatt, melyeket többnyire névtelenek irnak. Mintha már előre hallanám, nlilyen nagy hangon kiáltja bele a szerkesztő úr a világűrbe, hogy igen, ki van tiltva, mert hangja liberális és antiklerikális. Hangzatos védelem lesz. Tapsoljunk neki. Fogadjuk el ezt védelmül, már csak a szerkesztő úr iránti figyelemből is, mert О találta fel azt az Írógépet, melynek szabadalmazásáért az amerikai és angol pénzcsoportok alkudoztak. Igazán kár, hogy az alku nem sült nyélbe, mert akkor a feltaláló go—8o ezer koronát, szóval igen nagy öszszeget adott volna a főgimnáziummá fejlesztés céljaira, ha csak az elve meg nem változott az alkudozás ideje alatt. Mert hiszen, hogy megigérte, ez tény és nem hiszem, hogy letagadná. Milyen dicsőség háramlott volna hazánkra és. városunkra ebbőL az. irógép-szabadalmazásból és hogyan ünnepeltük volna egy szivvel, egy lélekkel ezt az irógépes magyart! Sajnos, nem jött létre az alku és így mi sem várhatjuk a 70 ezer koronát. Fuccs lett a szabadalom és vele az elv is. Fordult a köpönyeg. Elestünk a szerkesztő úrnak még morális támogatásától is, de nem bánjuk és nem is kérjük. Csak írjon és írasson papirosára azt, amit akar. Üljön össze a gazdájával, t. i. a nyomdásszal és azzal a bizonyos »Városi képviselő«-vel és főzzék tovább is liberális és antiklerikális kotyvalékaikat. Csak arra vigyázzanak, hogy egészen el ne pusztítsák a »Pápai Lapok «-at, mert ez óriási kárt jelentene városuzikra. E nélkül az irányító hatalom nélkül valószínűleg tótágast állna bennünk minden eszme és gondolat. Vagy felfalnák egymást a liberálisok és klerikálisok, vagy »lólábakon« járna az egész város. Iszonyú és elképzelhetetlen összetűzések lennének a társadalmi osztályok között, ha az Önök »higgadt és tárgyilagos« cikkei meg nem jelennének a béke olajágával. Engem is ilyen »higgadt és tárgyilagos« olajággal szólítottak elő azon a bizonyos papiroson. Elő is álltam, de úgy látom, hogy nem engem keresett az a »Városi képviselő«. Talán a »Párisi Nagyáruház«-ból akart egy magához méltó papiroslovagot előszólítani, olyant, amilyenekkel a mamák kedveskednek kis gyermekeiknek г Pedig én tényleg Varga vagyok; hát hiába jelentkeztem ? Na, de sebaj ! Most már hármukat érintettem ebben a cikkben; tanácskozzanak, talán jó lenne még egy javas-asszonyt is belevonni a társaságba, akkor csak kisütnek valamit, amitől megijedek! Tudják Ignác papa torkán. Elmaradoztak a kérők lassan-lassan s a Borsódy, a borsodi és ócsai Borsódy leányokat folyton egy rém ijesztgette: a — vén leány. Most már jó lett volna a vicispán is, de az sem jött. Hogy az üstökös rémhire eljutott Burgonyásra is, közös konzisztórium ült össze a Borsódy kúria szalonjában. A konzisztórium tagjai: a mama, a három Borsódy leány, meg Burgonday Cicelle, a Török Józsi távoli nagynénje. Magányos özvegyasszony volt Burgonday Cicelle őnagysága s mivel ipszilonnal végződött a neve, jogot formált az ismeretségre Borsódyékkal, kik szivesen is látták egy-egy csésze kávéra. Itt azután leadta a tudományát a környékbeli aranyifjuságról. De hiába, akármennyi jó oldaláról mutatta is be Cicelle őnagysága Burgonyás és vidéke aranyifjuságát, az bizony nem mutatta magát. Ekkor jött Burgonday Cicellének az az okos gondolata, hogy van egy unokaöccse, akinek szolgabiróvá való megválasztását sikerült kiböngésznie az újságból. Ezt kellene Burgonyásra csalni; s ha sikerül belebolondítani valamelyik Borsódy lányba, hát akkor ő is magáénak valihatja a Borsódy kutyabőrt. Milyen szépen fog az hangzani, ha lassankint odalopkodja a neve elé, hogy: borsodi és ócsai Burgonday Cicelle őnagysága. Ez a gondolat felvillanyozta a hiú öreg asszonyt s közölte tervét a lányokkal. Ezek össze-vissza csókolták örömükben. — Igen ám! De hogy csaljuk ide? vetette föl a kérdést Klárika, ki a legtöbb jogot kezdte formálni az ismeretlen szolgabíróhoz. — Hogyan, aranyom ? Van itt ész, Klárikám. Az üstökös magácskákat rémségesen megijesztette, rászorulnak a vigasztalásra. Én ismerem a Józsi jó szivét. Biztosan eljön. Még ma sürgönyzök neki. Csak aztán ügyes légy ám, Klárikám. — Már miért épen a Klári legyen ügyes? duzzogott Nelli. — Ugy van! erősítgette Vilma, nekünk is olyan jogunk van a szolgabíróhoz, mint Klárinak. — No-no, kis csibéim! Hisz még itt sincs, máris összevesztek a szolgabirón! Úgyis ő fog választani, a többi tőletek függ. Ezzel szent volt a béke. Elment a sürgöny s pár nap múlva megjött a levél is. Ezt a levelet tárgyalta a konzisztórium. A Józsi nagyon szívélyesen irt. — Hisz hárman jönnek! örvendezett Nelli. — Hogy hivják őket és kicsodák ? kíváncsiskodott Vilma. — Szép nevek, sok rejlik mögöttük, morfondírozott Cicelle őnagysága. — Egy Bagyurai Gyuri nevü, csak az a kár, hogy nem ipszilonnal végződik. — Az nem tesz semmit, döntött a mama. — A harmadik Jávor Pista, a kormányzónak a fia. — Milyen kedves lehet! örvendezett Vilma. — De az nem járja mama, hogy így kinulláznak a nővéreim. A Klári már előre lefoglalta a szolgabírót, pedig még nem is látta; s most meg a Vilma lelkesedik a fávor kormányzó fia mellett. — 1-Iát te meg lelkesedj a Bagyurai mellett. Épen összeülik e két név. Őnagysága Bagyurai Györgyné, született borsodi és ócsai Borsódy Nelli úrasszony. Mi kell neked még több ?