Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-08-21 / 34. szám

1910. szeptember 275. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. ményével már akkor, mikor az még el sincs vetve. Csakhogy akik ezt belátják, azok meg vannak fogva, a maguk által készített kelepcében. Mert hiszen a napnál fényesebben lehet bizonyítani, hogy sem hat, sem három hónapra nem lehet reálisan kiszámítani ^ a várható termés-eredményeket. Es így a határidó'üzlet akár 12, akár 6, akár 3 hónapra szól, nem egyéb kereskedelmi formában burkolt szerencsejátéknál, amely minden jogsegélytől megfosztandó volna. A leglelketlenebb uzsora elbujhatik az ilyen börze spekulációk mellett, amely ellen gazdáink, ha nem tömörülnek, nem szövetkeznek, az erősebb nem segíti a gyöngébbet; valóságos bűnt követnek el saját ekzisztenciájuk s családjuk iránt. Tömörüljenek szövetkezetekbe. I Alakítsanak különösen hitelszövetkezeteket és ennek a keretében helyi gabona-raktárakat, hogy ne kellesen terményeiket a legtöbb esetben a rostáról egyenesen a piacra szállítani, ahol már az árakat előző évben megszabták. Akkor majd meg fog szűnni a börze spekulációja és nem fognak a kisgazdák ezrei évente tönkremenni. Értsük meg már egymást és cselekedjünk, mert majd későn talál lenni az ébredés, amikor a gyékényt kirántják alólunk. Krónika. Augusztus havában Pesten jártam, ahol a kánikulai hőség még jobban érezhető, mint kis városban. Ott láttam, hogy a főváros polgárságának az a része, akinek nem telik a drága és költséges fürdőtelepen, vagy a közeli falvak villáiban való nyaralásra, azok körében valóságos népvándorlás indul rneg különösen vasárnap, a budai hegyek, vagy a városliget felé. Magam is kiváncsi voltam ezeket az ingyen, nyomorúságos üdülőhelyeket látni, hát kimentem mind a két helyre. Minden kis zöldes, árnyékos hely, Тюког alja meg volt telve gyermekekkel. Eszembe jutott a mi városunk, ahol szintén nem található oly hely, ahol a város lakossága — legalább az egy vasárnapon — kimenekülhetne gyermekeivel, az egy Erzsébet-ligeten kívül, amely némileg árnyékot nyújt néhány családnak. Jó lenne, ha a város ez irányban is gondoskodna polgárairól, különösen a gyermekek végett. Már éveken keresztül panasz-panaszra hangzik el, hogy főuraink, tőkepénzeseink külföldön töltik, különösen a nyarat és ott költik el a magyar pénzt. Addig a mi üdülőhelyeink benépesednek, habár gyéren is, idegenekkel, akiknek nagyon is jó, ami lenézett fürdőink. És még csodálkozunk azon, hogy a fürdőhelyeken idegen ajkú pincérek, szolgák állanak rendelkezésünkre, amikor fürdőigazgatóságunknak saját érdekük arról gondoskodni, hogy fürdővendégeik kellemesen érezzék magukat. Bizony a legtöbb für- j dőtelepünkön éhen hallhatnának a magyaroktól a bérlők és alkalmazottak egyaránt. Itt csak a magyar társadalmat lehet okozni, akinél virtus számba megy, hogy ő külföldön nyaralt, nem gondolván meg, hogy ezzel bűnt követ el saját hazája ellen. Maradjanak a magyarok itthon, akkor majd a fürdőink nyelve is megváltozik. Addig pedig csak söpörgessünk a magunk háza előtt. Szorultak a hős elvtársak Garbai és Bokányi. A félrevezetett munkásság kezd kijózanodni és nem hajlandó mindenféle ripőknek ordítozására felülni. Sok kellemetlenség éri a vezetőket, különösen akkor, ha egy-egy szervezetből tömegesen kilépnek. i Az építőmunkások országos szövetsége 1903ban alakult, egy ideig erősnek is látszott, de csakhamar hanyatlani kezdett s megunva a vezérek erőszakoskodását a kötelékébe tartozó szakmák egymásután kiléptek, úgy, hogy a szövettségnek húszezer tag helyett ma már csak kilencezer tagja van. A tömeges kivállás miatt az elvtársak ugyancsak megtámadták Garbai és Bokányi főkolomposokat és e két szájhős bujtogatására olyan parázs verekedést rögtönöztek, hogy csak a Marseillaise hiányzott, hogy az új társadalom felvilágosodottsága, önérzetessége és műveltség színjátékának egy felvonását lássa a mindent megbámulni szerető főváros. Az élelmes mészáros. Verpelcten, Hevesmegyében történt az alábbi mulatságos eset. Uj mészárszék nyílott meg, amelynek üzlettulajdonosa — mellesleg mondva — most praktizálja először a mészáros mesterséget. Vett kimérésre egy tehenet a sógorától 150 koronáért. Az árát azonban csak kimérés után fizette volna meg. A tehenet annak rendje és módja szerint levágták, feltisztogatták, megfejtették, de amikor így megpucolva lemérte az újdonsült mészáros, akkor látta, hogy nem jön ki vele sehogyan sem, sőt ráfizet az üzletre. Nem vette tréfára a doGot és a о tehenet megfejtetten visszaküldődé a bámuló sógornak azzal az üzenettel, hogy ő sehogy sem jön ki az üzlettel, tehát a tehenet nem tartja meg. A két sógor között az egri bíróság tett igazságot és meg-megmagyarázta az újdonsült mészárosnak, hogy élő, szőrös, bőrös tehén helyett, nem lehet egy levágott megnyúzott tehenet visszaadni, mert akkor már az értékéből veszít. — Ne neked Istók, — tört ki boszusan, — ilyen a te rokonságod! Nincs más mód, békéltetni kell őket. Elküldte hozzájuk a jegyzőt, beszéljen a szivükre, — hogv csináljanak valami egyezséget. Hanem hát a jegyző sok bolondot hordhatott össze, mert a végén majdnem megverték. Futással mentette csak meg az ép irháját. Egyenesen Ladányi Istókhoz nyargalt panaszra. — Nagyságos uram, — kapkodott levegő után szegény ember, — azzal a három asszonnyal nem lehet birni. Soha olyan fránya fehérnépeket! — Ne beszélj. — Nem is hiszem, hogy nem az örpög bujt volna beléjük. — Akkor hát verjük ki belőlük. — Verje a veszedelem. Én közelükbe nem megyek többet. Kilenc gyereknek vagyok apja, hála Isten s mig valamennyit fölnevelem, szükségem vagyon még a 4cét szemem világára. Csak verje ki belőlük a gonoszt a nagyságos úr maga. — Jól van, megpróbálom. A jegyző hitetlenül rázta a fejét. Azt akarta vele mondani: — Biz' veszett fáradság lészen minden ; próba. Hanem Ladányi Istók komolyan vette a dolgot. Darabig, az esze nem indult se tőled, se hozzád, az igaz, hanem a végén rászólt a vendégére: — Jegyző úr nem lenne szives egy csavargót fölküldeni hozzám ? — Micsoda csavargót ? — Hát akit előbb ér. Az utcán szokott akadni. — Oh kérem, több is, mint kellene. Tehát hányat parancsol ? — Elég egy is, mondottam. — Alázatos szolgája, — búcsúzott a jegyző. — Jó egészséget, — hagyta rá Ladányi Istók. S tényleg félóra múlva már telivér csavargó állított be a gazdához. — Harminc negyven év közötti atléta-alak volt, meglehetős szakadt gúnyával. Züllöttnek elég züllött benyomást tett a szemlélőre s a különben intelligens vonások annál gúnyosabb ellentétben állottak egész megjelenésével. — Szervusz rokon, — fogadta őt Ladányi Istók. A csavargó körülnézett, ha vájjon ; nem-e mást illet e megszólítás, de mikor meggyőződött róla, hogy tényleg neki ajánlották föl a te-tut, nyugodtan ráhagyta, hogy: — Szervusz. Ladányi Istók mulatni kezdett az ember szemtelenségén. No de ép ilyen kellett neki. — Hát öcsém, — folytatta jókedvvel az öreg, — tudod-e, hogy mi rokonok volnánk. Az idegen vállát vonta. — Nyilván azt akarta mondani, hogy ő bizony keveset tanulmányozta a családfáját. Abból csavargó létére hát meg nem élne. — Nem hallottál valami Ladányi Szerénáról ? — Igen... csakugyan... úgy rémlik... — Az, lelkem, a dédanyád volt. — Csakugyan! — ütött homlokára a züllött alak, — most már tisztán emlékszem. Igen... igen... a dédanyám Ladányi Szeréna volt. — Oh, az akasztófa! — fordult félre Ladányi Istók, — a végén még bajos lesz tőle szabadulni.