Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-01-23 / 4. szám

1910. február 13. PÁPA ÉS VIDÉKE. 27. tárgyban, hangban és színezetben. A felolvasó van olyan ember, hogy ezt meg is tudta volna cselekedni, ha van rá ideje. Irodalmunk, történelmünk, só't napjaink közélete tele van izgató, érdekes témákkal. A Vöröskeresztegyesület évkönyvei csakúgy hemzsegnek a szebbnél-szebb, lélekemelő' eseményektől. Mily szépen bele illett volna ez a keretbe! Mit érdekli a közönséget az a tizedik századbeli, hozzá német izű, érzelgős, ízléstelen história? Scheffel főereje nem a lelki, hanem a korrajz! Ki érezte ezt abból a töredékből? Biz ez szépséghiba volt. A hegedű, nos, a hegedű! Csakúgy sírt, zokogott Gerber kezében. Ringó leányfejek, könnytől csillogó asszonyszem, férfi arcok elborulása, halálos csend, aztán falrengető, viharos tapsok . . . ime ékesen beszélő kritikája és szives elismerése a hegedű mesteri kezelőjének. A némajáték s élőkép szinpompájával és szereplőinek bájával hatott. Kár, hogy a táncok a hely szűke miatt nem érvényesülhettek. A közönség egy kellemesen eltöltött est emlékével távozott. EGYESÜLETI HÍREKFelolvasó-estély. A Kath. Kör ma vasárnap este б órakor a bencésgimnázium tornatermében felolvasó-estélyt tart, a következő műsorral: 1. Énekel a ker. munkásegyesület dalárdája. 2. Szaval Fekete Ferencné. 3- Zongorán játszik Hanaiur Rózsika és Harangozó Elza. 4. Felolvas: *** 5. Hegedűn játszik: Egresíts János, zongorán kiséri: Dr. Ujváry Endre. Az estély pont 6 órakor kezdődik. Nemtagok 40 fillér belépődijat fizetnek. A Kath. Legényegylet szinielőadása. Még Szalkay direktor is ritkán ér el olyan rekordot, mint amilyent a kath. legényegylet produkált a mult vasárnap. Már este fél 8-kor egész bátran ki lehetett volna irni a színház falára: megtelt. Nem tagadjuk, kissé merésznek tartottuk a vállalkozást. De a kath. közönség kitett magáért. Ugy elözönlötte a szinházat, hogy a 8 óra tájban érkezők már egyáltalában nem kaptak helyet. A szereplőkre szemmelláthatólag jó hatást gyakorolt az impozáns érdeklődés: valósággal feltüzelte őket. Frissen, jókedvvel, elevenen játszottak; egyik-másik messze meghaladta azt az átlagot, melyet műkedvelőktől várunk. Annyi bizonyos, hogy mindnyájan szeretettel és nagy-nagy jóakarattal tanulmányozták szerepüket, hogy lehetőleg semmit se hagyjanak kiaknázatlanul. Nemes törekvésüket méltányolta is a közönség; az egész előadás alatt meleg szeretettel ünnepelte a kath. legényegyesület ijfú műkedvelő-gárdáját. Kasza Vilmos: «Az erdők királya» c. romantikus izii népszínművét adták elő. A főszerepeket Mészáros Mariska és Tóth Lajos játszották. Általánosan feltűnt tiszta, értelmes kiejtésük. Kedves énekszámaikat is zajosan megtapsolták. Fillér Juliska kissé nagyon is elegáns volt — csaplárosnénak. A bakonyi betyárcsárdák sokszor megénekelt csaplárosnéi aligha öltözködtek ilyen választékos ízléssel! De a szerepét szépen játszotta. Fillér Mariska rendkívüli pompás alakítást nyújtott a cigányasszony szerepében. Kitűnő volt a cigány Czirfzisz István, aki remek grimaszaival állandó derültséget keltett.Shtksza S. biró, Zsemlevits Mariska Somogyiné, Kovács Pál nótárius, Kassa József kisbiró, Borza István bakter, Sós Mariska Turánné, Jakab Károly pandurhadnagy is sok ötletességgel játszottak. Kisebb szerepeikben jók voltak: Giczy Erzsébet, Eperjesi Róza, Kovács Lajos, Németh József, Böröcz Mihály, Mészáros János, Dömötör Antal, Zsemlevits Ferenc, Rózsás Sándor. A díszletek elég jók voltak. Blasutigh Sándor, az agilis elnök, büszke lehet a sikerre. Nemcsak anyagilag jövedelmezett ez az est igen szépen, még a legvérmesebb várakozást is felülmúlva, hanem, ami még fontosabb, egy hatalmas lendülettel visszavarázsolta az egyesület régi dicsőségét. A felsővárosi kath. körben igen látogatott felolvasó-estély volt a mult vasárnap. Czingráber Marcellin bencés tanár előadását a bacillusokról nagy figyelemmel hallgatták. Közvetlen előadásmódja, népies hangja, kitűnően megválogatott példái, találó hasonlatai és jóizü humora nagy tetszést arattak. Igazán kívánatos volna, hogy több ilyentárgyú előadást is halljon az egyszerűbb néposztály, mert sokat tanulhat belőle. Ekekler Erzsike és Keresztes Róza ez alkalommal is kedves, hangulatos költeményeket szavaltak. A legközelebbi felolvasó-eztély jan. 23-án lesz. — A Kath. Legény-egyesület látogatott választmányi ülést és egyben közös értekezletet tartott f. hó 18-án. A választmány nagy örömmel vette tudomásul, hogy a műkedvelői színielőadás anyagilag is fényesen sikerült. A 351 К 30 fill, bevétellel szemben 163 К 86 fill, volt a kiadás. E szerint az előadás tiszta jövödeline 187 К 44 fill., amit az egyesület egyre gyarapodó házalapjához csatoltak. — A közös ériekezlet célja pedig az volt, hogy az egyesület az idei farsangi táncmulatságát előkészítse. Ugy határoztak, hogy az idei farsangi bált január hó 30-án tartják meg a Griff nagytermében. Főrendezőnek Mészáros Jánost, cigányvajdának Jakab Károlyt, pénztárnoknak Markovits Ferencet, ellenőröknek pedig Hatos Istvánt és Zsemlevits Ferencet választották meg. A táncvigalom, melyre a meghívókat e hét első napjaiban küldik szét, előreláthatólag egyike lesz a legsikerültebb farsangi mulatságoknak. Hunkár Dénes főispán lemondása. Mult héten tartotta Veszprém vármegye közigazgatási bizottsága ülését, amelyen Hunkár főispán bejelentette, hogy állásától lemondott. Mindaddig azonban, mig állásáról fel nem mentik, a főispáni teendőket elfogja látni. Ezen bejelentés után Jókuty Albert nyug. kúriai biró indítványára a bizottság jegyzőkönyvileg fejezte ki a a főispán távozásán való sajnálkozását és eddigi pártatlan működéseért elismerését nyilvánította. akadt alkalom nyelvet, finom szokást és művelt modort elsajátítania. Innen hozott feleséget is. Domina Pica, ez volt az asszony neve, finom lelkű nő volt, s ha fia életét nézzük, az édes anyák mintaképe: jóságos, szelid, vidám, aki buzgón tudott imádkozni, édesen dalolni és gyönyörűen verset mondani. Ebben a boldog családi fészekben jött a világra 1182-ben Ferenc. Édesapja ép távol volf Franciaországban, ő adta neki a Franciscus-Ferenc nevet; annyira szerette felesége szülőhazáját. És a kis fiú is ennek nyelvét beszélte elsőben és később is, valahányszor az érzés nagy hullámokat vert szivében, francia nyelven dalolta örömét-bújátKora tudományos műveltsége után nem igen törte magát; szive-lelke inkább az élet vidám, derűs, szép iránya felé vonzotta. Azt az egyet azonban már most érezte magában, hogy neki valami nagy, valami különös dolgot kell művelnie, hiressé kell lennie: lovagnak, költőnek, vagy bárminek, de nem közönséges embernek. Bár nem volt nemesszármazású, mégis jóbarátságban élt a nemes ifjakkal, akik mint hozzájok illővel bántak vele. О is szerette a drága, szép ruhát, fényes lakomákat, a lovaglást, vívást, játékot, táncot s mindennemű szórakozást. Igaz, győzte is pénzzel, ezért is akadt sok barátja, de meg azért is, mert vidám volt a lelke, kacagó a kedélye s finom, előkelő a viselkedése, akár egy hercegé. Szórta is a pénzt bőven. Csoda-e, hogy ez a fiatal úri társaság fejedelmének nevezte. De a szive gyöngéd, részvevő érzéssel volt tele. Egyszer egy rongyos koldus szólt be az atyja üzletébe s Isten nevében alamizsnát kért. Ferenc durván rárontott és kikergette. Ám a másik pillanatban utána szaladt a szegénynek s duplán megajándékozta. Közben fogságba került az Assisi és Perugia közt kitört háborúban. De jó kedve itt sem hagyta el s fogolytársainak ő volt a vigasztalója. Fogságából kiszabadulva, föllángolt régi kedves mintha szomjúság gyötörte volna, mohó vággyal esett neki a mulatozó pénzszórásnak. Még a súlyos betegség sem józanította ki. Mikor fölépült, hirre-dicsőségre áhítozó lelke mohón kapott az alkalmon, s beállt Briennei Walter lovag zászlaja alá, aki ép hadba indult. De Spoletóban történt vele a fordulat. Heves, forró lázba esett s néhány« nap múlva, szótlanul, megtörve, tért vissza Assisibe; fényes fegyverzetét egy szegény nemesnek adta ajándékba. Szülei s ismerősei boszankodtak, kinevették, gúnyolták, midőn haza jött, holott mint hires ember és herceg akart visszatérni. Csak a régi pajtások fogadták lelkendezve ama reményben, hogy a régi dáridók újra megkezdődnek. De ő tűnődve, gondolatokba merülve járt-kelt, mély sebet hordva szivében. Lelke üres volt, halálosan fáradt, aggódó gyötrelem űzte-hajtotta; hisz rájött, hogy hasztalan, hiábavaló minden álma, reménye és nem akadt senki, aki rávezette volna a szabadulás útjára. És a ború e napjaiban átélte az emberi sziv összes szenvedéseit; levertség, halálos félelem sorvasztotta, úgyhogy beteg szive az éghez kiáltott segítségért. (Folyt, köv.)