Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-07-31 / 31. szám

1910. s

zeptember 11. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. Győri Gyula azért interpellál, hogy a polgármester hajlandó-e lépé- ! seket tenni az iránt, hogy Pápán egy felsőkereskedelmi iskola, vagy egy felső i ipariskola állítassék fel, mivel ezt a város kulturális érdeke megkívánja. A polgármester azt válaszolta, hogy már másfél év óta foglalkozik ezzel az eszmével, s mihelyest teheti, részletes javaslatot terjeszt a képviselőtestület elé. Jelentés a vízvezetékről. A városi mérnök beterjesztette a vízvezeték állapotáról szóló jelentést, mit a közgyűlés egyhangúlag tudomásul vett. Az Árpád-utca ügye. Mivel a vármegye törvényhatósága megsemmisítette a v. képviselőtestületnek azt a határozatát, melyben az Árpád-utcaiaktól a vízvezetéket s a világítást megtagadta, a közgyűlés most mindkettőnek bevezetését elrendelte. Új állami óvoda. A főjegyző jelentette ezután, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter Pápán egy új állami óvodát hajlandó létesíteni, ha a város képviselőtestülete e célra alkalmas helyiséget bocsát rendelkezésére és a dologi kiadásokat viseli. A közgyűlés 32 szavazattal kimondotta, hogy az állami óvoda felállítását elfogadja s a közokt. ügyi j miniszter által kikötött feltételeket teljesíti s a róla kiállított kötelező nyilatkozatot egész terjedelmében magáévá teszi, s míg az óvoda részére megfelelő épület emelhető nem lesz, az óvodát bérházban fogják, még pedig az alsóvárosban elhelyezni. Az 1909. évi zárszámadás. Majd a városi tanács terjesztette be az 1909. évi zárszámadásokat, mit a közgyűlés elfogadott. Uj csatornázási tervezet. A városi mérnök jelenti, hog}' a város általános csatornázási terveit át kell dolgozni. Ugyanis a földm. miniszter által 1899-ben készített csatornázási terv az időközben megváltozott viszonyoknak meg nem felel s így feltétlenül szükséges a tervek szakszerű átdolgozása s egy teljesen új költségvetés készítése. A közgyűlés épen azért megbízta dr. Horváth Imre budapesti műegyetemi tanárt, hogy a költségvetést városrészek és utcák szerint állítsa össze s a munka teljesítéséért követelt 200 koronát megszavazza s egyúttal kéri ezen összegnek bevételét az 1911. évi költségvetésbe. о A napidijasok segélye. Mivel pedig az 1909. évre nyújtott államsegélyből a napidijasok nem részesülhettek, azért a közgyűlés a mult évi pénztári maradvány terhére fejenkint 100 koronát megszavaz a jelenleg alkalmazásban levő napidijasok részére. Apróbb ügyek. Ezután Zámolvi Dénesnek, a Korona-vendéglő bérlőjének kérelmét bérleengedés iránt a közgyűlés elutasítja. városi tanács javaslatára a legtöbb állami adót fizető városi képviselők 1911. évi névjegyzékének kiigazítására Saáry Lajost, dr. Kluge Endrét, Steinberger Lipótot, Botka Jenőt s a városi főjegyzőt küldte ki a közgyűlés. Miután végül Bereczky Mihály és Németh István illetőség-keresőket elutasították, a közgyűlés öt óra felé véget ért. Különfélék. A gseft. Amily hirtelen támadt, oly hirtelen mult el a Borromei-encyklika zivatara. Igazi nyári kis rögtönzött vihar volt, mely szeretett volna villámokat szórni, de nem sikerült. Hogy mi okozta a vihart, megmondja a Kalocsai Néplap: »Az Est főszerkesztője nagyon jól tudta, hogy mikor adta ki érsek urunk a Borromeus - encyklikáról szóló körlevelét. Megszerezte a körlevelet, s a képviselőházban is mutogatta. Mégis országos botrányt akart csinálni, mert természetesen ez a figyelmet az ő lapjára irányította, s néhány napra több jövedelmet biztosított. A gseft pedig mindennél előbbre való*. — S egy kis jövedelemért kész volt a lelkeket háborgásba hozni, a testvéreket egymás ellen fellázítani, ! s az egyházat megint prédául odadobni mindenféle fajta ellenségeinek. Az ilyen eljárás igazán a legnagyobbfoku lelkiismeretlenség s lelketlenség! VII. Edvárd. Egy amerikai lap, a New-Jork Sun azt a meglepő hirt vetette a világ elé, hogy az elhunyt angol király, VII. Edvárd, mint katholikus halt meg. A haldokló király a fenti lap híradása szerint utolsó óráiban nem fogadta a Canterbury! érseket, ellenben hosszasabban tárgyalt kevés idővel halála előtt P. Vaughannal. Az amerikai lap utal arra is, hogy VII. Edvárd utolsó kirándulásán, mielőtt Biaritzet elhagyta, Lourdesben volt, ott látta a püspököt s nagy tiszteletről tanúskodó magaviselete ! minden szemtanút meglepett. Erre a h irre a La Croix londoni levelezője megjegyzi, hogy a New-Jork Sun néha jól értesül katholikus dolgokban, de bár Edwárd király sokszor adta jelét a katholikusok iránt érzett szimpátiájánál«, katbolizálásról aligha lehet szó. E rövidke tudósításból azonban megtanulhatjuk, hogy a nagy emberek feltalálják a katholicizmusban a fenségest és a jót, a köznapi lelkek pedig csak az emberi gyarlóságokat veszik benne észre. (-i). Iszonyúan boszankodtam; már 12 óra; éhes voltam, mint egy farkas, jártam, mint egy bősz tigris, álmos is voltam és most itt kell töltenem az éjt darócruhában, összeláncolva. Hirtelen jó gondolat jutott az eszembe; az utcák már üresek, senki nem lát; haza megyek, otthon legalább alszom, ahogy tudok. Valahogy kitámolyogtam az öltözőből a szabadba; óvatosan mentem, hogy senkivel ne találkozzam; csak néhány kutya ugatta meg a láncom csörgését. Legnagyobb baj azonban az volt, hogy a kapukulcs az öltözőben hagyott kabátomban volt s így a csengővel kellett házi aszszonyomat felébresztenem. A kapu kinyílott, utána egy hangos női sikoly és őrült rohanás be a szobába; majd hangos kiabálás ki az utcára, ai ablakon keresztül: »Segítség! Gyilkos! Betörő!« Hiába zörgetek a szobaajtón:» Asszonyság! Néni! Eresszen be, én vagyok, a szobaúr, a szinész!« Az asszony csak kiabál kétségbeesetten: »Segítség! Kirabolnak«! Csakhamar hangokat hallok az utcán; jön a segítség! Ennek fele sem tréfa! Hirtelen bebújtam a folyosón levő egyik kaminlyukba; ez azonban nem volt jó búvóhely; az emberáradat betódul a folyosóra, keresnek! Néhány pillanat múlva biztosan megtalálnak. Legjobb lett volna mindjárt menekülni a házból. Hirtelen belemarkoltam egy halom koromba és kirohantam egyenesem üldözőim felé. Hangosan kiáltottam és rájuk szórtam a kormot; aztán ütöttem jobbra, balra s rohantam ki a sötét utcára; üldözőim utánam. Mintha csak az egész város talpon lett volna, oly nagy volt a lárma: »Fogjátok el! Üssétek agyon! Gyilkos, szökevény!« Utam a kaszárnya felé vezetett. Az őr rám kiáltott: »Megállj!« De én elrohantam mellette. »Megállj! Megállj!« Hangzott ismét egymásután kétszer; aztán egy nagy durr! A betyár utánam lőtt. Nem talált ugyan, de én hasra estem az ijedtségtől és rögtön elfogtak. A katonák csak puskatussal tudtak kiszabadítani a dühös tömeg karmaiból. Betaszigáltak egy szobába, ahol az altiszt fogadott. Kérem, tiszt ur!...« kezdtem a beszédet. »Hallgass« volt a dühös válasz. »De, kérem, én...« »Nem hallgatsz, te akasztófa-virág!« » De kérem, hadd beszéljek!« »Ha be nem fogod a csuszalesődet, majd betömöm, te gazember; a szökött fegyencnek nincs jussa beszélni. így ni!« És a másik pillanatban már pecek volt a számban. Szörnyen mulattak a durva katonák, mikor csak ennyit tudtam mondani: »M... m... m...« Rémületem magas fokra hágott, de reméltem, hogy a fegyházban majd kitudódik az igazság. A katonák közrefogtak és a fegyházba hurcoltak. Ugy látszik, ott már tudták elfogatásomat, mert vártak rám. A fegyház-felügyelő nevetve kiáltott rám: »Oh, hát itt van a szökevény, a rablógyilkos, akit ma kellett volna kivégezni; na, most igazán nem szökik meg az akasztófa elől. — Hamar ide kell híyni a hóhért, a szomszéd szobában alszik!« Én rémülve kiáltám teljes erőmből: »Mm... M... Mm!« A bilincseket lecsatolták kezemről és lábamról; egy fiatal suhanc fekete ruhát hozott elő és abba öltöztettek; az este még