Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-07-24 / 30. szám

24. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1910. junius 19. csak azt a feladatot ismerheti céljául, hogy a hazának vallásos, erkölcsös és intelligens polgárokat neveljen. A hazafias szt. Benedekrend, amely hazánk nevelésügye terén egy évezred óta áldoz folyton, készséggel karolja fel törekvésünket és vállal annak megvaló­sulása esetén ujabb terheket; mindent azonban, tekintve, hogy csak a legkö­zelebbi múltban is két kisgimnáziumát fejlesztette ki, nem adhat. Az alulirt bizottság megpróbálko­zott a gyűjtéssel is, de az eredmény nem volt megfelelő. Ezért határozta el magát arra, hogy Pápa város Közön­ségéhez fordul; ahhoz a Közönséghez, amely már annyi tanújelét adta a tan­ügy iránti áldozatkészségének, s amely­től bizton reméli, hogy, mint más tör­vényhatóságok és városok, készséggel meg fogja hozni ez újabb áldozatot annál is inkább, mert ez nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is neki fog kamatozni. Ezen okoknál fogva azzal a tisz­telettel teljes kérelemmel járulunk a tele. képviselőtestület elé, méltóztassék a pápai katk. főgimnázium céljaira 50.000 K-t megszavazni, í ez össze­get a?mak idején az illetékes tényezők kérelmére folyósítani. Pápa, 1910. július hó. A kath, főgimnáziumi bizottság nevében : Okoliesányi József Varga Rezső elnök. jegyző. Száz év. Történeti visszapillantás a pápai kath. gimnázium bencés korszakára. — Irta: Takács Gedeon. — (Folytatás). Ezen óhajtások sohasem találták a pápai kath. gimn. tanári karát sem készület­lenül, sem kedvetlenül. Régebben Kovács Márk, Intay Vazul, Ramóczy Valérián, az ötvenes, hatvanas években Füssy Tamás, Vaszary Kolos, Méry Etele, Jalsovits Alfréd, Vincze Paulin, Nyulassy Antal, Nóvák Ede, majd Ocsovszky Kázmér, Gallik Oszvald, Mórocz Emilián és mások is sikerrel és szorgalmasan dolgoztak szorosan tudomá­nyos műveken, az ifjúsági irodalom és az ujságirás terén is. — Magalapították az Ifjú­sági Plutarch cimű életrajzi gyűjteményt, dolgoztak a Szünórák, Családi lapok, Tano­dai lapok és a Magyar Tanügy cimű folyó­iratokba, munkatársai voltak hazai és kül­földi folyóiratoknak és lapoknak, sőt Füssy a Parisban megjelenő, világszerte ismeretes » Monde «-nak is munkatársa volt. Az első pápai helyilap, a Pápai Lapok is bencés szerkesztésében indult meg. Régebben a városi ünnepek alkalmi szónokai is többször kerültek a bencés gim­názium tanári karából; részesei voltak a vá­rosi ügyeknek, majd a kath. autonomiai gyűléseknek és iskolaszéknek; ma pedig nincs Pápán kath. egyesület, mozgalom, amelyből a benediktinusok ki ne vennék részüket. Régebben a nemzeti eszme volt az, melyben mintegy felolvadtak az emberek,— nem néztek más megkülönböztető vonás után. Akkor ezen nemes hazafias buzgalom is mindenütt ott találta a sz. Benedek-ren­düeket. Ma, de nem is csak ma, — jó más­fél évtizede, annak a belátására kezdtek jönni a katholikusok, hogy a nemzeti érzel­mek bensőséges ápolása mellett a kath. érdekeket, a kath. szervezkedést sem szabad feledni. Ily irányú mozgalmak is indultak és ebből sem maradtak ki a kath. gimná­zium tanárai. Az az aprólékos gond, ama sokirányú figyelem, mely a tanárok sajátsága volt, — a jelenről és a közelmúltról nem szólunk,— azt hisszük, nem maradtak gyümölcs nélkül. A gimnáziumnak lelkiismeretes és sok de­rék tanára nevelt derék és köztük sok nagy­nevű férfiút. Néhányat megemlítünk: Deák Ferenc, Horváth János székesfehérvári püs­pök, Ruszék József, Maár Bonifác, bencés, akad. tanár, történetíró, Villax Ferdinánd,, zirci apát, Szabó István jeles iró, Zimmer- mann János nagyiparos, Holdházy János c. püspök, József kir. herceg nevelője, Concha Győző egyet, tanár és mások és sokan, kik az életben gyakran zajtalan, de saját hiva­tásuk körén belül — igen fontos állásokat töltenek be. - Mert kiknek neve nem is él városok, vagy nemzetek fiainak emléke­zetében, — mint a hősök, államférfiak, irók és művészek nevei, — sokszor ezek a név­telen, híresség nélkül való férfiak jobban megérdemelnék a koszorút, mint sok olyan, kiket a hir felkap s a világ borostyán-ko­szorúval ékesít. Vannak nagy emberek, kik szívben, lélekben, észben nagyok, — ezek az igazi nagyságok, de ehhez nem kell ok­vetlenül a nagyság külső fénye, csillogó tündöklése. Aki azonban a szívnek, a lélek­nek nem embere, kik előtt az ész, a földi boldogulás a minden, azok nem egész em­berek, — mert csak a földnek, a tündöklés­nek az emberei ők. A mi iskolánk, — mint a hitvallásos, különösen a kath. iskolák általában, — azt óhajtja ifjaival megértetni, azt a vágyat óhajtja a gyermekek szívében nagyra nö­velni, hogy az ész, a szív, a lélek — össz­hangzó egésszé legyen! Hogy legyen meg benne az Isten félelme, a mély hit, a hit szerint való élet. TÁRCA. Beteljesült jóslat. Irta: K. Pauli. — Ford.: Szeberényi László. Bennó ur ideálisan — ellenszenves ember volt. Abban a színtársulatban játszott, melyben én, tehát volt alkalmam megismerni. Gőgös, felfuvalkodott, önző, kárörvendő, nagyhangú, emellett buta, ostoba; szóval megvolt benne minden jó tulajdonság, ami »a jó barátot a jó baráthoz« közelebb hozza. Az ellenszenves embereknek valósá­gos mintája volt; azonban: »minta érték nélkül« ! Minden nap mondott, vagy tett vala­mit, ami miatt boszankodtunk. Ez így soká nem tarthat! Elhatároztuk tehát, hogy teszünk ellene valamit. Az »Arany Oroszlán«-ban szoktunk összejönni délelőttönként a próba után és esténkint az előadás után. Köztünk volt Bennó úr is. Egy alkalommal a sok kevésbbé hasz­nos és egészen haszontalan, lityi-fityi tárgy­a jövendőmondásra, kártyavetésre és ról más hasonló épületes dologra fordítottuk beszélgetésünket. Bennó kartárs roppant nagy érdeklődéssel hallgatott bennünket; mert — hangsúlyoznom kell, — annyira babonás volt, hogy a legutolsó kártyavető vén banyának ostoba hazudozásait is a leg­nagyobb igazságoknak tartotta. »En ismerek itt a városban egy ki­tűnő csillagászt, akinek szavában föltétlenül bizom, — mondá az egyik szinész társam — »bizonyára ti is ismeritek, Nordsternasmus a neve; jóslással foglalkozik és jóslatai telje­sülnek«. »Hogyne, mindnyájan ismerjük«, feleltük kórusban, hogy Bennó úr kíváncsiságát fel­csigázzuk. »Az én házigazdám, — mondá az egyik — megjósolta, hogy egy ló fejbe rúgja; és tényleg, még azon délután össze­veszett az egyik szobaurral, aki már három hónap óta egy fillért sem fizetett; a szobaúr dühös lett és olyan hatalmas lévai fejkötőt (nyaklevest) adott neki jobbról, balról, hogy két "hétig ecettel borogatta magát.« Az egész társaság hangosan kacagott. »Az én nagynénémnek meg, lódított a másik — megjósolta, hogy egy váltó miatt beteg lesz. Nagynéném nevetett, mert soha életében váltót nem látott. Hanem, mikor aztán váltó-lázba esett, akkor ugyancsak nem nevetett«. »Hol lakik az az úr?« kérdé Bennó komoly kíváncsisággal. »Hogy hol lakik, — mondá az előbbi -— pontosan nem tudom; alighanem a Ma­lom-utcában, valami Takács nevű asztalos­nál; vagy, ha jól emlékszem, a Takács-utcá­ban lakik egy Asztalos nevű molnárnál; de legvalószínűbb, hogy az Asztalos-utcában la­kik egy Molnár nevezetű takácsnál«. Bennó dühbe gurult a bosszantásra. »Én tudom, hol lakik, — fontoskodott az egyik nevetve, -— csak nem jut eszembe az utca és a házszám«. Elhatároztuk, bogy meglátogatjuk a jövendőmondó csillagászt, amibe Bennó szí­vesen beleegyezett. — Titokban pedig taná­csot tartottunk, hogy miképen lehetne Bennó babonás hiszékenységét az ő megszégyeníté­sére kihasználni. A tervet sikerült is megvalósítani; hisz mindnyájan kaphatók voltunk a tréfára. Először is lakást kellett berendezni az állítólagos jövendőmondó számára. Egy jó barátom, akit beavattunk tervünkbe, egy kis szobát bocsátott- rendelkezésünkre. Egy szi-

Next

/
Thumbnails
Contents