Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)
1910-07-10 / 28. szám
1910. ápr i lis 17. PÁPA ÉS VIDÉKE. 227. Valóban a megyék és a hivatásuk magaslatán álló hazafias iskolák voltak a nemzeti nyelv és az egész magyar élet támasztó oszlopai. Hozzá kell tennünk azonban ezen dolgok foiyamányaképen egy megjegyzést azok számára, akik a magyarság végvárait pusztán csak a protestáns iskolákban óhajtják feltalálni, hogy a szerzetesek iskolái mindig; voltak és vannak oly erős sáncai a magyarságnak, mint a tiszteleireméltó protestáns iskolák. A m. t. olvasók talán érdeklődnek az iránt, vajjon-e gimnáziumnak jelen csonka állapotából való felemelése és 8 osztályúvá fejlesztése az 1906. év előtt nem foglalkoztatta-e az elméket. Igen, foglalkoztak e gondolattal azelőtt is, már 1794-ben is, amidőn hire járt, hogy az eltörött pálosok visszajönnek Pápára. Szó volt róla, persze, csak jámbor óhajtásképen 1802-ben ; sőt 1815-ben a város birája és jegyzője ezen ügyben a főigazgatónál is járt. Két évvel ezután Kurbély György veszprémi püspök is közben járt és a város nevében is voltak Pannonhalmán megbízottak. 1837-ben, 1840-ben, majd 1843ban újra előkerült az ügy. Jóakarat sohasem hiányzott, a kérdés előbbre vitele mindig a pénzen akadt meg. De annyit krónikás hűséggel is meg kell említenünk, hogy a jóakarat és a pénzkérdés még annyira egyszer sem haladt előre, mint a most lefolyt években. (Folyt, köv.) hírek. — Áthelyezés. Egy buzgó, munkás életű pappal ismét kevesebb, egy távozó jó baráttal ismét több. Blasutigh Sándor segédlelkészt Keszthelyre helyezte át hasonló minó'ségben megyéspüspök urunk ő Excellenciája. Blasutigh Sándor két évvel ezelőtt került városunkba. Csakhamar élénk részt vett kath. társadalmi mozgalmainkban. Eleven tollú, buzgó munkatársa volt lapunknak, tevékeny elnöke a Kath. Legényegyletnek és lelkes főtitkára a Kath. Körnek. Közvetlen, megnyerő modorával, szeretetreméltó egyéniségével sok jó barátot és ismerőst szerzett. Lelkünk mélyéből kívánjuk, hogy a csodálatosan szép magyar tenger egyetlen városában érezze magát igen-igen jól s őrizze meg azok emlékét, akik őt szívből szerették és becsülték. — Eljegyzés. Boksay Endre, a bencés gimnázium fiatal, világi rajztanára jegyet váltott Turócszentmártonban Akantisz Ilonka úrhölggyel. Az új jegyespárt igaz szívből üdvözöljük s Isten áldását kérjük frigyükre. Új ref. theologiai tanár. Antal Géza dr. ref. theologiai tanárnak orsz. képviselővé történt megválasztása következtében megüresedett egyik theol. tanári állás. A főiskolai tanács Pongrácz József komáromi ref. püspöki titkárt hivta meg erre a kathedrára. Pongrácz mint helyettes tanár a rendszeres theologiát fogja előadni. — Megjutalmazott tanító. Liszlner Antal, bakonyjákói kántortanítót »Az ifjúsági egyesületek nevelő hatása« c. pályamunkájáért a veszprémi káptalan 80 koronával jutalmazta meg. — Főgimnázium Tatán. Végre megvalósul a tataiak régi vágya: kisgimnáziumuk főgimnáziummá fejlődik. Az V. osztály máiszeptemberben megnyílik. A kifejlesztés első sorban Esterhásy Móric gróf érdeme, aki az anyagi támogatáson kivül hathatós befolyásával is segített az ügyet dűlőre vinni. Az új pápai káplán. Blasutigh Sándor helyébe dr. Luttor Ferenc jön városunkba káplánnak. Az új segédlelkész a bécsi Augusztineumban végezte theologiai I tanulmányait. Igen sokoldalú, képzett fiatalember, úgyhogy itteni működése elé a legszebb reményekkel nézünk. Örömmel üdvö- \ zöljük. — Katonai hirek. A helybeli huszár- ; csapatok f. hó 8-án reggel elindultak Káptalanfára, ahol a 8. és 10. honvédhuszárezredek kötelékében dandárgyakorlatokat végeznek és f. hó 22-én érkeznek vissza. Gróf Széchény Tódor főhadnagy bevonult a központi honvédhuszár iskolából, ahol a felsőbb tiszti tanfolyamot hallgatta. Új növendékpapok. A helybeli bencés gimn. IV. oszt. növendékei közül Horváth Mihályt, Naçy Ferencet (pápai) és Seller Pált a győri, Balog Gyulát (pápai) és Krebsz Ferencet pedig az esztergomi szemináriumba vették fel növendékpapnak. A Felsővárosi Kath. Kör mult vasárnap látogatott vál. ülést tartott Béri Zsigmond bencés tanár elnöklete alatt. Elhatározták, hogy a szokásos nyári táncmulatságot aug. 14-én, kedvezőtlen idő esetén aug. 20-án fogják megtartani. Derék felsővárosi gazdáink mulatságára jó eleve felhívjuk a közönség figyelmét. Papszentelés. F. hó 2-án szentelte fel Kránitz Kálmán püspök a cisztercirend végzett növendékeit áldozó-papokká a zirci apátsági templomban. A felszenteltek nevei: Deáky Honor, Pataky Kálmán és Módly Dezső. — Gaál Sándor sikere. Gaál Sándor veszprémi tanító, rokonszenves, fiatal földink, mint örömmel értesülünk, 100 koronát nyert a »Modern rajzoktatás« c. kitűnő tanulmányával. Gratulálunk! — Az orsz. vásár. A sarlósi szarvasmarha vásár általában igen forgalmas szokott lenni, de az idei minden várakozást felülmúlt. Felhajtatottt 4398 drb szarvasmarha és 1984 drb ló. Ezekből eladtak 2425 drb szarvasmarhát és 307 drb lovat. Leginkább falusi gazdák hajtották fel az állatokat; a vevők is legnagyobb részt az ő soraikból kerültek ki. A külföldre-szállitás nem öltött nagyobb arányokat. Az árak igen jók voltak, mondhatni nagyon is magasak. A másnapi sertesvásár a zárlat miatt elmaradt. — Ingyenes tanítás. Ismeretes, hogy az áll. elemi iskolákban a tanítás már ingyenes. A vallás és közoktatásügyi miniszter a napokban kiadott rendeletével az elemi népiskolai oktatás ingyenességéről szóló 1908. XLVI. t. с. 1. és 8. §-ai alapján az ingyenes tanitást a községi és hitfelekezeti elemi népiskolákra is kiterjesztette és igy az 1892. XLVIII. t. c. 10 §-ában megállapított 30 fillér tandij fizetése alól a szülőket felmentette. — Az ipartestület békéltető bizottsága segédtagjainak megválasztása tárgyában f. hó 24-én d. u. 2 órakor a városház helyiségében közgyűlés lesz. Az arra vonatkozó meghívók a hét folyamán küldettek szét. — Felhivás. Akik az 1910—11. tanévben a helybeli ref. főgimnáziumi tanulóknak szállást, esetleg ellátást akarnak adni, de erre még nincs engedélyük, aug. 10-ig akár személyesen, akár levélben jelentkezzenek az intézet igazgatóságánál. — A kath. nagygyűlést az idén Budapesten fogják megtartani az ősz folyamán. Előre is felhivjuk rá a kath. közönség figyelmét. — Véglegesítés. Vármegyénk alispánja Paál Géza, pápai főszolgabírói hivatali ideiglenes napidijast véglegesítette. — Az uj gyimóti uti vámház, a Csillag-féle malommal szemközt elkészült s nemsokára át lesz adva rendeltetésének. Az új vámház az eddigiektől eltérőleg elég nagy s csinos külsejü épület. — Lesz ám jég. A felsővárosban épített jéggyár befejezés alatt van s legközelebb megkezdi működését. A város már nagyobb mennyiségű jéggyártáshoz szükséges sót is hozatott. A pápaiaknak tehát egy régi óhaja ment ezzel teljesedésbe. — Főszolgabírónk szabadsága. Bélák Lajos járási főszolgabírónk jul. 4-től, aug. 13-ig terjedő időre 6 heti szabadságra Lovrana (Abbázia mellett) tengeri fürdőre utazott. Távolléte alatt a hivatalt Körmendy Béla t. b. főszolgabíró vezeti. — Gyermeki csintalanság. Könnyen végzetessé válható szerencsétlenség fenyegette a kis Tóth Margitot, aki szerdán a vásár alkalmával krumplit vitt haza egy kis karkosárban. A leányka az előtte kocogó kocsi után kapaszkodott, amelynek egyik hátsó kerekea kocsi oldalához kapta a karján levő kosarat a kezével együtt. Ézer szerencse, hogy a kocsi lépést haladt és így a kocsis a kislány sikogatására azonnal meg tudott állni. Csak a kezén és lábán támadt gyengébb horzsolás. A kosár azonban összezúzódott. A szülők figyelmét felhivjuk, hogy óva intsék gyermekeiket az ehhez hasonló csintalanságoktól. — Eladó villa-telek. BalatonAlmádiban közvetlen közel a fürdőhöz, vasút- és hajóállomáshoz van eladó villatelek, kisebb, nagyobb részletekben, I Völe 4 korona. Tulajdonos: Mester János, fürdő- és vendéglő-tulajdonos Almádiban. M. kir. anyakönyvi kivonat. 1910. jul. 1-től jul. 8-ig. Született : Mórocz János földmives és neje Majzer Juliánná, leánya Ilona, rk. — Lukács Dezső okl 4 építő és neje Németh Terézia, fia Dezső, rk. — Ihász Dezső kőmives és neje Szűcs Anna, fia János, rk. Zsirai József napszámos és neje Horváth Mária, leánya Erzsébet, rk. — Horváth Gyula szövőmunkás és neje Nagy Juliánná, fia Gyula, ev. - Czeke Endre dohánygyári aligazgató és neje Oberna Etelka, leányai (ikerszülés) Valéria és Jolán, rk. — Zsirai József kocsis és neje Tuba Mária, fia Ferenc, rk. — Sisel Ferenc szabó és neje Pesdera Mária, fia József, rk. — Kerekes János ács és neje Bodrovics Juliánná, fia Imre, rk. — Farkas Lajos bádogos és neje Tóth Mária, leánya Gizella, Klára, rk. Házasságot kötöttek: Strausz Kornél magánhivatalnok ev. és Galamb Erzsébet rk. — Dr. Vándor Dezső orvos izr. és Koritschoner Margit izr. — Horváth Mihály cipész rk. és Horváth Anna rk. — Mohácsy Lajos tanító ref. és Kovács Anna ref. Halálozás : Néhman Gábor szíjgyártó rk. 56 éves, érelmeszesedés, — Balog Dezső ref. 15 napos, veleszületett gyengeség. — Heitler Izsákné sz. Lövi Katalin izr. 80 éves, elaggulás. — Péntek Jolán ev. 10 hónapos, tüdőlob. — Özv. Újvári Gusztávné sz. Dikai Katalin rk. 69 éves, szívbaj. — Steiner Sándor izr. 17 hónapos, tüdőlob. — Németh Károly rk. 2 hónapos, görcsök. — Böröcz Istvánné sz. Enesei Juliánná ret. 55 éves, tüdővész. Gabona-árjegyzék 1910 julius 8-án. JÓ Közép Alsó Buza Rozs I960 19-20 19-00 Buza Rozs 13-60 13-20 12-00 Árpa 1 úí 12-60 12-20 12.00 Zab > 1 14-00 13-60 13.20 Kukorica > 1 1300 12-60 12-20 Burgonya M M з-оо 2-80 2-60 Széna о 5-00 4-50 4-00 Zsupp 2 5-50 5-00 4-80