Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-07-10 / 28. szám

1910. ápr i lis 17. PÁPA ÉS VIDÉKE. 225. ^r^yiko^ózsef^ 1854-1910. Ismét egy szép, harmonikus élet lángja aludt ki örökre a héten. Dr. Nyikora József, a Máv pályaorvosa, az alsóbb néposztályok melegszívű barátja, a budapesti Erzsébet-vereskereszt-egye­sületi kórházban kiszenvedett. Nemes­lelkü, humánusan gondolkozó, ideális világnézetű ember volt, kinek korai el­múlása sok szívben keltett fájdalmas részvétet. Fiatalabb éveiben szívesen foglal­kozott az irodalommal is. Abból a kö­rülményből, hogy két verses színműve is dicséretet nyert az akadémiai Teleky­féle pályázaton, önként következik, hogy kedvezőbb körül mén vek közt, kevesebb elfoglaltság mellett szépen neki lendült volna költői tehetsége. Mint orvos, a kis-emberek orvosa volt. Buzgó, lelkiismeretes és munkás, úgyhogy a betegsegélyző-pénztár gyász­jelentése egy cseppet sem túloz, mikor azt mondja róla, hogy ezrek áldása kiséri sírjába. Élénken érdeklődött a közügyek iránt is. A Kath. Kör megalapításában tiszteletreméltó szerep jutott a megbol­dogultnak osztályrészül. Jóságos lelkü­letét, a szegények iránt nemesen érző szivét, szerénységét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy sokszor erejét felülmúlva áldozott szegényebb sorsú embertársainak javára. De mindig ti­tokban, mintha csak isteni Mestere I utasítását akarta volna követni: Ne tudja bal kezed, mit művel a jobb! ... Családját a rajongásig szerette. Csattanós bizonyítéka ennek az ideális szeretetnek az a néhány egyszerű, de közvetlenségével könnyekig megindító sor, melyet aranyos »kis babája«, hat és fél éves Martha nevű leánykája ve­tett papírra. Épen az édes atyja halála előtti napon : »Hintázgatunk vigan-vigan, Jó apánk tőlünk messze van; Csak azt mondjuk: gyere haza, Tárt karokkal várunk vissza!« Nem jött haza. De nemesen gon­dolkozó lelkével örök emléket állított mindazok szivében, akik a mai, anya­gias világban is meg tudják becsülni az ideális lelket és a puritán becsüle­I , tesseget. Haláláról a mélyen sújtott család a következő gyászjelentést adta ki : »Özv. dr. Nyikora Józsefné szül. Hor­váth Margit, a maga és gyermekei: Juci, : Márta, János, Alba és Alice, valamint a szá­mos rokonság nevében fájdalomtól megtörve jelenti, hogy szeretett férje, a legjobb apa és rokon : Dr. Nyikora József a Máv pálya­orvosa, betegsegítő pénztári és képesített tiszti orvos, folyó hó 3-án este rövid, de kínos betegség után szivszélütésben, életének i 56-ik, boldog házasságuk 9-ik évében Buda­pesten, az Erzsébet-vereskereszt-egyesületi kórházban elhunyt. A boldogultnak hült te­temei folyó hó 5-én fognak a kórházból a budapesti (budai) temetőben a róm. kath. egyház szertartása szerint örök nyugalomra tétetni, az engesztelő szentmise áldozat pe-. dig lelki üdvéért folyó hó 7-én reggel 9 órakor fog a pápai plébánia templomban az Urnák bemutattatni. Pápa, 1910. julius 4. Áldás és béke hamvaira«. Tiz éves találkozó. Fenséges, szivet-lelket felemelő ünnepség keretében ülték meg folyó hó 4-én tiz éves találkozójukat azok a ta­nítók, akik a pápai áll. tanítóképzőben 1900-ban tettek képesítőt. Az ünnep­ség d. e. 9 órakor gyászmisével kezdő­dött, melyet a tanítók elhalt társaikért mondattak. Utána kivonultak volt igaz­gatójuk, Szováthy Lajos sírjához, ahol Felber Béla, somogyszili tanító, köny­nyekig megindító beszédet mondott. A beszéd alatt koszorút helyeztek a sirra. у Ugyancsak meglátogatták volt rajztaná­ruk sírját, aki immár szintén a pápai temető csendes lakója. A temetőből visszatérve, megtekintették a hatalmas, palotaszerű tanítóképző-intézetet, amely­nek ők csak az alapkő-letételénél vol­tak jelen. Igy aztán persze minden új volt előttük, csak a nagybőgő nem, mert ezt ők vették saját pénzükön az intézetnek. Tizenegy órakor kezdődött a dísz­gyülés, igen szép számú, elit közönség jelenlétében. Németh József, sümegi tanító, elnök, meleg szavakkal üdvözöl­vén az egybegyűlt vendégeket és a volt tanulótársakat, megnyitotta a gyűlést. Utána az intézet jelenlegi igazgatója, Pethes János, üdvözölte az anyaintézet legelső növendékeit. Zsilavy Sándor, lapunk felelős szerkesztője, a jelenlevők 10 éves történetét ismertette. Általános figyelem és érdeklődés közt emelkedett fel szólásra a találko­zók legrégibb tanára, volt osztályfőnö­kük, diszelnökük, Répay Dániel, buda­a csuklyák s énekes táncok korában vagyunk. — Hol lakik ? — kérdé a gróf ko­molyan. —- Gyónni akarsz nála ? —- vágott vissza gúnyosan a marquesa. — Nem, mert tegnap gyóntam. Föl­világosítást szeretnék tőle kérni egy theolo­giai kétségemben. — S mifélében ? — Nekem úgy tetszik-látszik, hogy az asszony nem alkottatott a férfi oldal­csontjából. Biztosra veheti! — mondá a mar­quesa, nem is sejtve, hová lyukad ki a tréfa. — Nem az oldalcsontjából, hanem a szivé­ből ; azért csupa szív az asszony, a férfi meg elvesztette teljesen. — Amikor estende gyermekeik fejé­nél látom őket, hogy áldást esdjenek le rá­juk, ahogy rám is leesdette édes anyám, aki neked öreganyád volt, magam is azt tartom, amit mondasz, húgom — válaszolt a gróf féltréfásan csak azért, hogy annál job­ban hathasson a marquesára. — De meg­vallom, kétségem újra visszatér, amikor lá­tom, hogy öltöző asztaluk semmiségeiben gyönyörködve, nagyobb gondjuk van vala­mely puff ráncaira, mint... háztartásukra. A gróf a gyermek-nevelésről szeretett volna szólani, de gátolta Lulu jelenléte. — Nos, miféle kétség az ? — kérdezé a marquesa, korántsem árulva el, hogy érti a célzást. — Hisz mondtam már, hogy az asszony nem vétetett a férfi oldalcsontjából. — Hát akkor honnan ? — Egy kedves andalúziai népmese szerint egy majomnak a farkából — felelt komolyan a gróf. Lulu hangosan fölkacagott. A marquesa ajkába harapott; de hozzá levén szokva a gróf csipkedéseihez, aki második atyja volt, s kinek gazdag örökségét is remélte, tréfál­kozva válaszolt: — No ez ugyan szép, bácsi! Mihelyt biztosítva látja a reggelit, vége minden ud­variaskodásai nak. — Ne gondold ám, hogy valamelyik darvinistának hamis tudománya mondta ezt — folytatá az öreg úr. — Mondta egy egy­ügyű paraszt ember helyes érzéke, akivel andalúziai birtokaimon ismerkedtem meg. — Mindjárt tudtam, hogy ily talajon nőtt e vélemény. Az igazság, bárhol nő is, igazság... Egyébként magyarázd meg nekem ezt a két dolgot, melyre paraszt-bölcsem építette rend­szerét. Az egyik, hogy azoknak a majmok­nak nincsen farkuk; a másik, hogy sokban közületek meg van ez a darvinisztikus tö­rekvés... — Már nem csodálkozom, hogy csak ennyire becsülve a nőket, soha se gondolt özvegységre jutása után újra nősülésre. — Nem úgy, édesem! Hisz hallhattad, hogy nem azt mondtam, valamennyietekben, hanem: sokban... Ha ilyen volna mindvala­mennyi, akkor sohase nősültem volna. — Tudja, mit gondolok, bácsi ? —­szólt vérig ingerelve a marquesa. — Jó volna, ha a lányommal együtt néhány missiót tar­tanának a bálok s a divat ellen! Lulu lesz az ártatlanság és ön, bácsi •— és itt megnyomta a mondatot — lehetne a bűnbánat szemé­ly esi tője! — Nos és senki sem vethetné sze­memre, hogy oly dolgokról szólok, amikhez nem értek. — De azt igen, hogy mikor az ördög már jóllakott hússal, hát baráttá lett. S nem hiszed, hogy ha Mephisto­pheles úr Isten szolgálatára használná azt,

Next

/
Thumbnails
Contents