Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)
1910-06-26 / 26. szám
1910. ápr i li s 17. PÁPA ÉS VIDÉKE. 209. 1849. tavaszán. likkor Villax polgármester a horvát katonákat mindenáron a gimnáziumba akarta beszállásolni. Ámde a padok szétszedésére siető ácsokat maguk a deákok kergették el, a polgármestert pedig egyik tanárnak, Bádv Izidornak erélyes nyilatkozata birta más elhatározásra. Itt említjük meg azt is, hogy ezen háborús idők nagyon zavarólag hatottak az iskolákra. Nemcsak az országnak a nagyszeréi események felé iordított figyelme miatt, nemcsak azért, mivel a kis diákságot is, — 14—15 évesek voltak a legidősebbek, — erőszakkal kellett visszatartani a katonai zászló alá való állástól (3 IV. osztályos még így is honvédnek állott), hanem egyrészt a népfölkelői kötelezettség miatt, melyre a tanárokat is rá akarták szorítani, másrészt az első felelős minisztérium közoktatásügyi miniszterének azon túlzóan liberális terve miatt is, hogy minden iskolát közössé óhajtott tenni, s így a tanárokat a meglevő iskolákban vallási és egyéb körülmények tekintetbe vétele nélkül óhajtotta kinevezni. E terv ugyan nem vált valóra, de részben okozójává vált a rendi tanárképzés megváltozásának. Mint érdekes adatot megemlítjük, hogy Pápa városának a 48-as törvények szerinti clso tisztviselőit és képviselő-testületét a bencés székház ebédlőjében választotta a város polgársága. A szomorú elnyomatás napjaiban, majd az 1860-iki felléiekzés korában, a felvirradó, alkotmányos években és azóta a gimnázium külső történetében az új épületnek emelésén kivül nem sok történt. Sokkal érdekesebb és az iskolák igazi hivatását jobban feltüntető dolgok azok, amelyek a falak között, az iskola szellemi világában elő-, előfordulnak és az iskolát a maga valójában és hivatását kidomborítóan jellemzik. (Folyt, köv.) A keresztény fogyasztási szövetkezetek kongresszusa. Folyó hó 21-én volt a keresztény fogyasztási szövetkezetek kongresszusa Budapesten ,a Kovács Emil-féle városligeti vendéglőben. Az ország minden részéről mintegy 150 szövetkezeti igazgató és üzletvezető jött össze. Gróf Zichy Aladár elnöki megnyitó beszédében rámutatott a szövetkezeti eszme gazdasági és népnevelő fontosságára. Felhívta a szövetkezeti igazgatókar, hogy a közélet romlottsága ne csüggessze, hanem inkább ujabb kitartásra serkentse önzetlen működésükben. Teljes tudatában van annak, hogy a szövetkezeti eszme harcosai sok hálátlansággal találkoznak saját hitsorsosaink részéről és még több megtámadtatásban részesülnek ellenfeleinktől, de azért éljen bennünk az a szent meggvőződés, hogy önzetlen fáradozásunkkal felebarátaink javát munkáljuk és Hazánknak, Anvaszentegyházunknak, Istennek kedves dolgot végzünk. A hatalmas, mindenkit elragadó, szónoki lendülettel elmondott beszédet percekig tartó tapssal és éljenzéssei fogadta a hallgató közönség. A gyűlés megnyitása után dr. Vildfeuer Károly központi igazgató felolvasta az üzletvezetők nyugdijalapjának tervezetét, melynek alapelveit a kongresszus egyhangúlag elfogadta, a részletes szabályzatot pedig a szövetkezetek és üzletvezetők közös bizottsága fogja kidolgozni. A nyugdíj intézmény 1911. évi január hó 1-én lép életbe és elbocsátás terhe mellett kötelező minden üzletvezetőre nézve, kivéve azokat, kiket öreg koruk vagy betegségük miatt a nyugdíjintézmény i tagjai közé felvenni nem lehet. A nyugdíj intézmény hatalmas lendületet jelent a szövetkezetek fejlődésének történetében, mert az üzletvezetők szorosabban lesznek a szövetkezetekhez láncolva, ha érzik, hogy eme humánus intézmény által saját és családjuk megélhetése elerőtlenedés és aggkorukra is biztosítva lesz. A naggyülés után diszebéd volt, melyen Erdőssy plébános, szövetkezeti igazgató gróf Zichy Aladárt, gróf Zichy Aladár a jelenlevő kiküldötteket, dr. Vildfeuer Károly központi igazgató pedig Varga Rezsőt, mint a szövetkezeti eszme egyik legbuzgóbb harcosát köszöntötte fel. Ebéd után volt a központ közgyűlése, melynek folyamán nagv lelkesedést keltett a keresztény fogyasztási szövetkezetek gyors szaporodása és fejlődése. A központ kötelékébe 348 szövetkezet tartozik 91.559 taggal. oo Az igazgatóság tagjaivá gróf Zichy Aladár, gróf Somsich Béla, gróf Majláth György, gróf Majláth Géza, dr. Giesswein, Szentiványi Károly és dr. Vildfeuer Károly újból egyhangúlag lettek megválasztva. A kongresszus tagjai a közgyűlés után a gazdasági muzeum csarnoka előtt lefényképeztették magukat és feledhetetlen, kedves emlékekkel széledtek el, hogy fokozottabb lelkesedéssel küzdjenek a szövetkezeti eszme szolgálatában. A szép ünnepélyt a zsidó sajtó agyonhallgatta, pedig elég firkász ólálkodott keserű ábrázattal a kongresszus körül. Majd ha zsidó álarcos bál lesz Budapesten, arról olvashatunk eleget. — És íolyton etetett cseresznyével; a legszebb almát, körtét mindig nekem hozta. Lopta az akasztófa, persze hogy persze. Te, látom, már jobban emlékszel.— No hát ő az, ő irja, hogy megjön, azért ugy vigyázzatok minden házbeli marhára, hogy megnyúzlak, ha bárminek is lába talál kelni. Remélem, eleget mondtam. Kudoráné kiszerződött az ajtón leányostul s künn boszusan mondta: — Már megint megjött a bogara. — Könnyebb a lelkének, ha járathatja a száját. Hanem azért, leányom, csak zárjunk el mindent. — Hát igazán olyan rossz ember az a Jancsi ? — kérdezte Anna egész ártatlanul. — igazán, persze, hogy igazán. Csak hallottad mit mondott róla édesapád ? — De hátha tévedett? Aztán meg boszus is volt. Talán . . talán mégsem lesz olyan rosz ember az a Jancsi. — Igazad van, húgom, —- szólalt meg a pitvarajtóban egy idegen hang, — nem vagyok én olyan rossz, milyennek híresztelnek. Köszönöm a jóakaratodat. — De ni, hiszen ez Anna!... A kis Anna. Ejnye, be szép leány lett belőled, — toppant az eladó leány elé egy magas fiatalember, — no nem ismersz, lelkem ? Pedig mennyit játszottunk együtt! Hanem persze régen volt, akkor még a bajuszom sem nőtt ki, kölyök Jancsi voltam magam is, holott most Boros János bognármesternek hivnak már az emberek. Elmondta majdnem egész élettörténetét : egy szusz alatt. 4 Az asszonyok első percben meg voltak lepetve. Dehogy jutott volna eszükbe, hogy Jancsi már olyan közel legyen hozzájuk. Azután meg röstelkedtek is iszonyatosan. Kudoráné, mert erősen gyanúsította, Anna meg, mivel ismeretlen létére pártját fogta. Szegény leánynak arcába kívánkozott minden vére egyszerre, mikor megtudta, hogy az a betoppanó helyes bajuszu idegen senki más, mint a szóban forgó gazember Jancsi. Dehogy lehetett most már megtartani. Megleste az első alkalmad pillanatot s ugy elsomfordált, mint a megriadt őzike a vadászkutya elől. Szive dobogott, hogy a két markával sem tudta elcsitítani. Hiába no, édesapjának mégis csak igaza volt ! Rossz ember lehet, annak kell lennie, különben lehetetlen, hogy annyira féljen tőle. A vendéget Kudoráné időközben a szobába terelte. — Ejnye, gyerek, — fogadta a bognármester az újságot elejtve (az volt Kudora rendes vasárnapi tápláléka), — be kinyaltad magadat; alig ismerek rád. Csöppet sincs már gazember-formád. — Igen örülök a jó véleményének, Kudora bácsi és még jobban örülök, hogy szívesen lát, — volt a mosolygó válasz. — Szivesen, persze, hogy szivesen, — hagyta rá gépiesen a bognármester, hanem azonközben jelentős pillantást vetett a feleségére. Azt mondta vele: — Azért csak zárj el mindent. -— Hát, mint látom, Isten fölvitte a dolgodat, öcsém, szép pantalóban jársz, mondhatom. — Amilyen kerül. Szükséget nem látok, hála Isten. Bognármester vagyok Révfaluban s ha nem csurran, csöppen. — Vadászni is jársz persze, — piszkálta vendégét kissé gúnyosan a gazda. — Van eszemben. Nem nekem való az a mesterség.
