Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-01-01 / 1. szám

.SZ V. évfolyam. Pápa, 1910 január 1. 1. szám. Pápa fs SZÉPIRODALMI, KÖZGAZDASAGI ES TARSADALMI HETILAP. A PÁPAI KATHOLIKUS KÖR ÉS A PÁPA-CSÓTHI ESPERES-KERÜLET TANÍTÓI KÖRÉNEK HIVATALOS LAPJA. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség : Esterházy-út 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15. házszám. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A városok állami segélye. (O) A sok sürgetésnek, tanácskozásnak, a sok megígért jóindulatnak végre valami eredménve is van. Azt a sokszor megénekelt, ugyanannyiszor emlegetett 4 millió koronát szétosztotta a belüg-vi miniszter a törv. hat. és rend. tanácsú városok Jcözt. Pápának 11,500 К jutott a 4 millióból. A felosztás alapja a városok költségvetésének némely tétele volt; így а к atonai ügyosztályra, a közegészségre, a rendó'rségre, némely adók« kezelésére fordított összeg. .Azt hisszük, hogy sem az egyes városok (Abrudbánya ép oly kevéssé, mint Szeged, m el vek közül az első a legkevesebbet, 3 ezer K-t, az utóbbi a о legtöbbet, 70 ezernél többet kapott), sem a városok révén érdekelt személvek, mint a tisztviselők, nincsenek megelégedve a kiutalt összeggel. Az egyes városok u. i. azt reményiették, hogy súlyos pótadókkal nehezített helyzetükből kievickélhetnek, a tisztviselők pedig an vagi helyzetüknek jobbulását várták. Az utóbbiak igazán porba ejtették pecsenyéjüket. Velők elbánt a 4 millió koronát szétosztó miniszteri leirat. .Segély ükről, fizetésük javításáról beszél ugyan a rendelet, de nagy gátat, átléphetetlen akadályt állít jobb anyagi helyzetük elé, mikor fizetésük legmagasabb s legszélsőbb határát úgy állapítja meg, hogy minden remén vüket tönkre teszi. A r. t. városok tisztviselőit u. i. csak felénvi fizetéssel alább taksálja, mint a megyei, vagy törv. h. városok tisztviselőit. Pl. a r. t. város polgármesterének kezdő fizetését 3600 K-ban, a tv. h. városi polgármesterét 6400 K-ban állapítja meg, az Írnokét ott 1400 K-ban, emitt 2000 K-ban. Igaz, hogy a megkívánt képesítés a tv. h. városok főjegyzőjénél pl. magasabb fokú, mint a r. t. városi főjegyzőé, de a munka természete, felelőssége, egyforma nagy mennyisége sokszor jóval nagyobb. A vármegyék tisztviselőinek munkája hozzá még nem is kiván oly előzetes gondot, oly invenciót, olv leleményességet, mint a városoké, mert hiszen a megye igéméi nem oly fokozatosan és rohamosan emelkedők, mint a városoké. Hozzá tehetjük még azt is, hogy 1*. t. város 3-szorta annvi van, mint tv. hatóságú város és hog)- ez utóbbiak még a megyéknek is adóznak és sokszor lassú gyámkodásukon kivül még о./ о érthetetlen ellenszenvükkel is kénytelenek küzködni. Mit csinálnak maguk a városok ? 10 -20 ezer koronás segélyük cimén pótadójukat le nem szállíthatják. Ugy eriVT-:."ürrkp hogy nem is szabad a segély cimén leszállítaniok. Pedig volt, van és lesz is pótadó bőven.. 1906-ban pl. a tv. h. városok pótadója 7.500,275 К a r. t. » 5.662,809 » összesen: 13.163,084 К volt, 1906 óta pedig bizonyosan emelkedett is. t a r с a. Egy kis képre. Képes lapot küldtél, S ráírtad: — «Bájos-е r» — Bájos; tetszik nagyon . A szája, a szeme . . . Lesem, hogy szólaljon. Ártatlan s oly szelíd, Mint egy kis ibolya. Lehajtva szép feje Biztat a mosolya, Hogy beszéljek vele. De mi ez tehozzád!? — A te csókos ajkad, Mosolygó szép szemed, Hogyha rám ragyoghat . . . Nincsen párod neked! Nagy Ferenc. Joó János. — Irta: Jakab Ödön. — Joó János fürge, zömük kis ember volt. Korára nézve már- úgy hatvanas lehetett, de azért senki sem becsülte volna idősebbnek ötven esztendősnél. A haja csak a füle környékén volt deres égy kissé, vastag, eszterhás bajusza pedig egész fekete volt. Valami bizalomkeltő nyájas mosolygás ülte örökké a képit s olyan egyenesen nézett az ember szerríébe, mint aki teljes életében karonfogva járt a becsülettel. Pedig Joó Jánosról sok apró-cseprő dolgot suttogott a fáma, hanem nyiltan-soha senki sem vádolta. Mindenki tartózkodott az ő személyes ügyeit bolygatni, mert aki valahol rosszat mondott róla, azt a legelső éjjeli találkozáson úgy «megleckéztette», hogy napokig feküdte az j ágyat. Ez okból voltak vele szemben any- j nyira kiméletesek az embertársai. Joó János, mióta csak az eszemet' tudom, mindig a mi emberünk volt. Fiatal korában az apámat szolgálta, majd az öreg halála után, a hagyatékkal ő is reám szakadt. Magának is volt ugyan egy kevés gazdasága, de azért nálam is mindennap megfordult. Hol érre, hol arra használtam. Mindennel meg lehetett bizni, ámbár semmiben sem mutatkozott kiváló embernek. Legfőbb érdeme abban állott, hogy kéznél volt mindig, mikor kellett. Színarany karakternek az apám sem tartotta soha, de szembeszökőbb hibát sem szokott elkövetni. Ha a keze alól itt-ott valami elveszett, abból rendesen úgy kimosta magát, hogy némi gondatlanságon kivül egyebet mit sem lehetett feltudni az ő rovására. Az utóbbi években erdőkerülőnek tettem meg Joó Jánost. Erre őt Ítéltem a legalkalmasabbnak. Üres idejében amúgy is erősen szerette bújni az erdőket, ahol suttyomban nem egy nyúlnak «kérte el az igazolványát». Mert gonosz puskás volt. Akidász-engedélynek ugyan még a szinét sem látta tán soha. Az efféle «hivatalos hókusz-pókusz» nem fért a fejébe. Megélt ő anélkül is. Egy délelőtt tornácomon ültem, böngészve a legújabb lapokat. Hát amint ott