Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-03-21 / 12. szám

IV. évfolyam. Pápa, 1909 március 21. 12. saám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár : Egész évre 10, félévre 5, negyedévre 2-50K Egye« szám ára 24 fillér. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR Felelős szerkesztő: ZSILAVY SÁNDOR. Szerkesztőség: Pápán, Anna-tér L. házszám. A kiadóhivatal vezetője : SÜLE GÁBOR, Viasz-utca 15. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz HajnÓCZkj Árpád és Vajdits Károly könyvkereskedése Korszakos reform. Nagyon messze időre kellene viszszatekintenünk, hogy jelentőségében, fontosságában, és bátran mondhatjuk: korszakos voltában, oly mélyen, a nemzet gyökereit érintő törvényhozási alkotást találjunk, mint az, melyet Darányi földmivelésügyi miniszter a napokban tett le a ház asztalára. Szociális tekintetben hozzá fogható alkotás aligha volt még. Jóformán a rendiség eltörlése, a jobbágyság megszüntetése emelkedik tul rajta jelentőségében. Szól a korszakos reform a telepítésről, az ingatlanfeldarabolásáról ós egyéb birtokpolitikai intézkedésekről. A kérdés tehát nem uj. Ujabb állami életünkben a törvényhozás már . rendezte e kérdést. Az 1894-ik évi V-ik törvénycikk már foglalkozott a telepítéssel és fundált is egy kicsiny, 6 millió korona telepítés alapot, amelyből a Délvidéken egy-kettő ós Erdélyben szintén néhány telepes község létesült. Ámde micsoda kicsinyes eszközökkel vélte megoldani még csak 14 év előtt is a törvényhozás ezt a súlyos és rendezésre való ügyet. Mily nagyot, mily egészen mást mutat a mostani javaslat! Tizenkét év alatt 120 millió korona telepitési alap létesül adómentes járadókkötvényekben. A porosz állami telepítésekhez viszonyítva, igaz, hogy amannak csak tiz százaléka; ámde Poroszországban jóformán nem is telepítést végez az állam, hanem egyszerűen és brutálisan a lengyel birtokok kisajátítását. Ha arra tekintünk, hogy az állam hat millió kor. tőkével Apatinban, Bálincon, Facsáten, Mosnicán, Sztancsófalván, Békáson, Karán, Detrehenen, Fehéregynázán, Nagysármádon, Vicén a fejlődés sok szép jelenségeivel biró telepet létesített: ós az akciót még most is folytatja, mily gyönyörű perspektívája ígérkezik a jövő fejlődésnek, arra gondolva, hogy tiz éven belül hatalmas 120 millió koronára felduzzadó telepítési alap fog rendelkezésre állani. Ám nemcsak azért nevezzük korszakosnak az uj törvényjavaslatot. A telepítés nem tisztán anyagi erő kérdése. Maga az, hogy akár a népességben felduzzadt falvakból, városokból kitelepítünk egy-egy rajt, akár pedig idegenből visszatelepítjük a hazakivánkozókat, (amire az uj törvény számos kedvezményt igér) — még nem megoldás. Azzal, hogy a kitelepitetteknek megmutatjuk az igéret földjét ós oly terhes anyagi kötelezettséget rakunk rá, holy lelkében még vészesebb elkeseredést támasztunk, — olyan balfogás, mintha a tüzet olajjal oltanék. Az uj törvényjavaslat anyagi ós gazdasági föltételekhez fűzi a telepítést. Akit az uj törvény szerint letelepítenek, attól bizonyos anyagi garanciákat kívánnak ós ezenfelül számba veszik gazdasági készültségét, munkáraképes családtagjainak számát ós csak azt juttatják be az ingatlanba, aki megfelelőleg invesztiálni tud, a vételárnak tiz százalékát le tudja fizetni ós aki a modern gazdasági haladás útjára rá lép. Hogy az uj telepitvónyeken gazdasági virágzás és fejlődós lesz: arra féltékeny gonddal vigyázott a törvénytervező. Azért a javaslat szerint minden nagyobb telepiA japáni nök. Alig hiszem, hogy európai ember — ha felületesen itél és nem igyekszik valóban tárgyilagos lenni, — a japáni nőkről helyes és igazságos véleményt mondhatna. Ezt — az ellentétek dacára — csakis khinai ember tehetné. Mindamellett inkább felületes akarok maradni, nehogy a jelen rövid tanulmányon az idegen befolyás következtében létrejött részrehajlás nyomai meglássanak. A szegény kis japáni nők nagyon csúnyák. Ezt a kissé durva állítást csak azért bocsátom előre, hogy utóbb a gyönyörű kis kezeket, a rizsporral, aranynyal és egyéb mesterséges szerekkel elcsúfított, de mindamellett mégis bájoló arcvonásokat annál jobban eldicsérhessem. A szemek oly picinyek, hogy az ember alig látja. Két szük vágás és ezekben mesés bájú, fényes, kacér szemgolyók. Hát még azok a szemöldökök ! Mintha valami nagy művész a legfinomabb ecsettel rajzolta volna oda. De azért ' még nem ismertem európai festőt, ki a japáni j nők ezen különleges szépségét valamely arcképen hiven utánozta volna. Az arc többi részei az illető egyéniség társadalmi állása szerint különféle kifejezést mutatnak. A köznépnél az ajkak vastagok, az orr rövid és lapos, raig a nemességnél a száj szélei vékonyabbak, az orr hosszabb, és szebb, • sőt gyakran hajlott sas orrféléket is látunk. Nem ismerek népet a földön, melynél különféle társadalmi rétegekben a női típusok oly határozott különbséget mutatnának, mint Japánban. A japáni parasztasszony arcbőre sárgás, termete erős és zömök, mig a városi nő arca fehér, testalkata vékony, mint valami beteges európai nőé. Testük a faj elsatnyulására mutat, mintha nagyon, de nagyon régi lenne. A főrangú nemesség között az a bizonyos örökkévaló semmitevés és folytonosan apró töredékeny tárgyakkal való múlatás utoljára évezredek folytán egy inkább játékbábukhoz, mint emberekhez hasonló női fajt teremtett, melynek szemeiből a fiatalsággal együtt már a halál komolysága is kivehető. Európában azt hiszik, hogy Japánban a I nők különféle virágot, madarakat vagy egyéb meseszerű állatokat ábrázoló tarka hímzésekkel telt ruhákat viselnek. Ez nem áll. Ilyesmi csak a színházakban látható. A japáni nők mindannyian sötétszinü ruhákat viselnek. Többnyire gyapot, vagy hasonló szövetű úgynevezett tengerész — (Marine) kék kelméket lehet látni. A bő ujjakból kilátszanak a világos-barna, gömbölyű karok, melyek rendesen finom és szép kezekben végződnek. Otthonukban sohasem zsémbeinek, és nem ismertem japáni embert, ki e részben felesége ellen panaszkodott volna. Gyermekeiket valósággal majom-szeretettel dédelgetik és még a legszegényebb tokioi napszámos is ritkán jön haza, hogy gyermekeinek, ha egyebet nem, legalább egy-két szál virágot ne hozna. Japánban a szegény emberek házánál csakis ügyes és csinos apró tárgyakat lehet látni. A nélkülözhetetlen thea-edény tiszta és a háztartás többi eszközeivel kifogástalan rendben tartatik. A japáni pórnő még az ország legtávolabbi részeiben is sokkal finomabb és miveltebb, mint nálunk.