Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-03-07 / 10. szám

6. oldal. Pápa és Vidéke 11. szám. ki a legkisebb idegszálunkba is, pedig akkor meghalnánk, mert a test csak ugy él, ha a sziv folyton lüktet és a vért le, föl, szét, szó­val testünk minden részébe, tagjába löveli. Át kell tehát a mi hitünknek hatni mindent; tu­dományt, irodalmat, művészetet, ipart, keres­kedelmet, kulturát, politikát, a szociális életet és az emberi élet minden egyéb nyilvános tevékenységét. Mindnyájan az egyház tagjai vagyunk, az apostol szerint »választott nép«, mindnyá­jan Krisztus titokzatos testének tagjai s mint választott nép arra hivatva, hogy apostolkod­junk. Ne tartsa magái a világi az egyházban másodrendű katholikusnak. Ne viselkedjenek ugy, mintha helyük az egyházban az ajtó kö­rül volna, hanem lelkesedjenek az egyházért szent hitükért és vallásuk kincseiért és ne mondják azt, ha valami egyházi ügyről, do­logról van szó, amint napjainkban divat lett, hogy ez mind a papok java, a papok dolga. E felfogás ellen elszántan kell síkra szállnunk, mert ez méreg és halál; mérge az érdeklő­désnek, halála a buzgalomnak és sirja az igazi katholikus öntudatnak. A XX. század hullámzó tengerein küzdő ngyháznak millió és millió szívre s kétszer­annyi kézre van szüksége. Szüksége van a régi apostoli szellemre, mely a világi elemet és papságot szoros kapcsolatba hozza s ben­nük a testvériség erejével érvényesüljön. Szívre, igazi keresztény szivre van szükség, mely Krisztusért, egyházért, az egyház érdekében lelkesedni tud, sok-sok munkálkodó kézre van szükség, mely a szép életet a saját életében tudja felmutatni. S ez a szép élet; ez az igazi öntudatos katholikus élet! Azért nekünk hivő nép kell! De e hivés dolgában mulasztás terheli és nyomja lelkünket. Krisztust nem ismerjük, többet mondok, felejtjük. Pedig, aki egyszer rávetette szemét az Úrra, el nem felédkezik róla, képét lelkéből többé ki nem törülheti, oly mélységes, oly bensőséges, oly felséges a mi Krisztusunk. De hát behatoltunk-e leikébe, átéreztük-e az ő lelkének érzelmeit? Hanem hatoltunk bele egészen a lelkéig, nem ismer­jük őt. Láttunk valakit, de nem az Urat. Pe­dig az Ur akaria, hogy rátekintsünk s meg­ismerjük őt és akaratát. Rajta, pótoljuk ki a mulasztást s áll­junk vallásos öntudatunkkal s érzelmeinkkel Krisztus keresztje alá, hogy ő azokba tartal­mat, életet s irányt öntsön; legyünk Krisztus hivei! Ha száraz a föld: elfonnyad, elhervad a virág, ha nedves, sáros, rothadnak gyökerei. Ha sivár, tudatlan lesz eszünk a vallás, a hit dolgában, ha a gőg és kevélység kiaszalták a leiket, az igazi öntudatos hit világa nem fo­gamzik meg benne. Ha pedig szennyes a szi­vünk, ha szenvedélyek és undok bűnök sara rontotta meg lelkünket, akkor eltorzul benne az igazság képe, mint a görbe tükörben el­torzul a tárgyak alakja, azért az erkölcsileg romlott ember irtózik az igazságtól, mint a beteg szem a világosságtól: mert fájdalmat okoz neki. Legyen tehát életünk egész élet, azaz öntudatos és krisztusi. Ne abba helyezzük összes vallásosságunkat, hogy eljárunk misére, mert ez még mind csekély, hanem egy kis prédikáció, gyónás, áldozás, ima, böjt, alamizsna, társadalmi működés, jó példa, jó könyvek, ke­resztény szellemű újságok, keresztény politika, vallásos könyvek, továbbá, hogyan érzek, ho­gyan gondolkodom, hogyan nézek világot, em­bert, hogyan taksálok Istent s életet, mily jó türelmes, dolgos, szelid, erős vagyok, szóval az egész életnek kell öntudatosnak lennie. Fél lelkek nem alkotnak nagyokat és akkora mindenkinek az ideálja, amekkora az önmegtagadása, mert minden ideál megvalósí­tása önfeláldozást igényel. De önök nem ily köznapi féllelkek, hanem ideálokért lelkesed- 1 nek, idejöttük is ezt mutatja. És lesz is a katholikus öntudat és hit­élet az önök egyik legfőbb törekvése, de csak ugy, ha megtöltik lelküket erős, alapos öntu­datos hittel; mert a hit meggyőződéssé foko­zódik, a müggyőződés buzgóságra vezet, a buzgóság lelkesedést szül, a lelkesedés nyomán pedig tettek fakadnak, melyek nélkül életet képzelni nem lehet, hiszen a tespedés halál. Már pedig élő halottá ki akarna lenni közü­lünk? Persze mind újvilági esemény. Ameri­kában történtek. A szellemes kereskedő, gyá­ros, színész mind kitünőeű tudja a reklám­hajszát. Egy-kettőt, az ujabbakból. Newyorkban nem egy üzlet kirakatában viaszalakok helyett igazi élő testből és vér­ből való alakok vannak. Egyik divatáru­kereskedő egy bájos hölgyet ültetett a ki­rakatába, újdonatúj suhogós selyem ruhában. Mikor már óriási tömeg gyönyörködött a szemrevaló fiatal hölgyben, hozzálépett az egyik alkalmczott, letakarta egész testét uj lepedővel és — leöntötte a nézők óriási megbotránkozására egy hatalmas dézsa hideg vizzel! Azután levette róla a takarót és a hölgy nyugodtan visszaült rendes helyére, mutatva a kíváncsiaknak, hogy finom selyem ruhája olyan száraz, mint amilyen azelőtt volt. Ezt a kedélyes műveietet megismétlik minden órában s az emberek persze valóság­gal özönlenek az üzletbe a »vízhatlan« szö­vetek szemlélésére. xAz Imperial-szinház igazgatója St.­Louisban kétségbe volt esve, mert a színház estéről-estére valósággal tátongott az üresség­től. Ekkor jó ötlete támadt. Óriási falraga­szokon hirdetfe, hogy mindenki, ki egy macs­kát hoz estére a színházba, ingyen nézheti végig az előadást. Mi sem természetesebb, minthogy azon este legalább is kétezer su­hanc, négyezer fiu és sok kíváncsi beállított egy-két élő kandúrral. Az igazgató minden macska lábára egy erős kartont köttetett ezen felirattal: Ma este előadják az Imperiál színházban a »Macska iába« cimü szenzációs drámát. Ezután szélnek eresztették a sok nyávogó állatot. Volt az utcákon, tereken olyan lárma, nyávogás, hogy senki figyelmét sem kerülhette ki az élő, kitűnő reklám. Az igazgató fizetett ugyan csekély pénzbüntetést merész ötletéért, mert egy kis rendzavarás történt., de három estén át telt ház előtt ad­hatta elő szenzációs darabját. Egyik ruhakereskedő ugy tett szert szö­veteinek gyors eladására, hogy óriási kiraka­isteni hivatás tüze, mely elvezette a csendes kórház megható belsejébe. * — Milivoj igazat mondott szállásadójá­nak : visszajött. Anyja halála, Nevenka határozott Kije­lentése kínosan hatottak ré. Céltalannak ta­lálta az életet. Tanulmányait nem folytatta. Kis fizetése egyáltalában nem volt elég vig életéhez. Társaitól kölcsönöket kért. Az ital rabja és az éjjeli alakok kedves cimborája lett. Idegeit megviselte a kicsapongó élet. Nyugta sehol sem volt. Mikor a hó végén gazdája is kiadott a hasznavehetetlen ifjún, felkereste régi társait és elköltötte azon éjjel utolsó fillérét Is, mit gazdája szánalomból aeott neki. Reggel felé hazavetődött és lefeküdt, mint moná d: kipihenni a bál fáradalmait. Nem jött álom a szemére. Felugrott kemény ágyáról, kinyitotta a harmadik emelet keskenyes ablakját és érzés­telcnül bámult a még kivilágított utcára. Egy­két embber jött-ment a városban, az utcán. Tompa léptek hallatszottak. Ti, ti szomorú alakok, mit jártok ilyenkor ? — mormogta magában. — Azaz ti talán már pihenés után ismét a nehéz kenyérkereset után néztek! Kenyér ! Oh keserű élet ! Hol van az én ke­nyerem? Undorral csapta be az ablakot; becsukta az ajtót s a kályha felé ment, melyben ki­alvófélben volt a szén kékes tüze. Megnyitotta a légszesz vezeték vastag csövét. Leült, rá­gyújtott utolsó szivarjára és várta cinikusan a bűzös gázban a halált. Mikor reggel nem kelt föl, szállásadója erősen zörgetett az ajtaján. Halk nyüszörgést hallott. Rendőrt hivott. Kinyitották az ajtót és majd elájultak az erős, kábitóan fojtó gáztól. Az eszméletlen állapotú szerencsétlen Milivojt a mentők a kórházba vitték, a 23-as szám alá. Rövid időre magához jött. Durván vi­selkedett. A fejénél levő Írásból könnyes szem­mel olvasta Angela testvér, hogy az uj beteg, kit a 23-as számú szobába helyeztek, a sze­rencsétlen Milivoj. Alig lehetett ráismerni. A jó Angela testvér, a szelidlelkü test­vér, most érezte hivatásának egész fensősé­gét. Most érezte, hogy ezt a lelket meg kell mentenie. Meg is mentette. Csüggedetlen kitar­tása, buzgó imádsága, hősies lelke megtérí­tette Milivojt. Az ifjú meghalt tisztán, ártat­lanul. Az anyai forró szeretet egyesült meg­tért fiával, kinek becsületes vége Angélának, a kis Nevenkának műve. A szeretet találékony. Kákosy Á. Elek.

Next

/
Thumbnails
Contents