Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)
1909-02-28 / 9. szám
1*2. szám. Pápa és Vidéke 5. oldal. ságot életében valóra váltja, vagyis a szerint él: annak katholikus hitélete van. Akarnak tehát mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim katholikus öotudatjt? Akkor az isteni Üdvözítővel azt mondom: Keressék először az isten országát és az ő igazságát« (Máté 6, 33), vagyis ismerjék meg a katholicizmus tanaiban, intézményeiben. Ignoti nulla cupido. Amit nem ismer az ember, azt nem is becsülheti. Ami közönségünk nagy része napilapjain kivül alig fog valamit kezébe, komoly olvasmányt épen nehezen. Ilyen ferde hajlam, ilyen ferde tettek mellett, hogyan legyen vallásosan műveltté. A vallás ismeretének lépést kell tartania a lélek tudományos haladásával. A gyermek lelke beéri vallásos ismeretekkel: a művelt ifjúnak, férfinek és nőnek azonban már bölcseletileg mélyített, alapos hitkincsre kell törekednie. A vallás mindenkire szaktárgy, aki üdvözülni akar. A tudaltanság, tájékozatlanság egyetlenegy pontban is rés, melyen át a tévedés könynyen behatolhat a lélekbe. Aki a tudományban előrehalad s a tudásban férfiúvá lesz — az üdvösség tudományában ellenben gyermek marad a hitigazságok gyermekies felfogásával: annak a veszélynek teszi ki magát, hogy nem csak öntudatos katholikus nem lesz, hanem teljesen elveszti hitét. Ez annál is inkább megeshetik, mivel sok modern férfiúnak és nőnek a vallási ismerete nem egyéb, mint a liberális újságokból és mindenfaju és rangú regényekből a kath. hit ellen szórt rágalmak és ferdítések gyűjteménye. Egy izraelita ügyvéd beszélte, hogy ő becsületbeli kötelességének tartja az Egyenlőséget, az izraelita felekezeti lapot, amelynek utján hitsorsai gondolkodásával áll összeköttetésben. Vájjon a mi művelt katholikusaink gondolnak-e arra, hogy családjukban katholikus folyóiratot járassanak ? Aki eddig mindig csak a katholikus hit ellenségeinek ferdítéseit, rágalmait, a hit ellen kigondolt nehézségeket olvassa, az idevágó, komoly, tudományos munkákat, lapokat olvasni sem akarja, az természetesen nem juthat el az igazság ismeretére. S az ilyen katholikus ember állandóan ugy van, mint az őserdő sűrűiébe tévedt ember, akihez nem hat le a azért érdekes, mint általában minden szicilliai város: nyüzsgő eredeti lármás rendkívül izgatott meglehetős piszkos lakosai után; hanem érdekes a XVI. századból való Angelo Montorzoli által készített közkutjáról, mely szobrokkal és reliefekkel ékes. Igen szép látnivalónak ígérkezett a 900 esztendős Annunziatodoi Gatalani normann templom, a máltai lovagrend háza, mely ma prefektorául szolgál és melyről a lapokban olvassuk, hogy elég épen maradt. Hanem a többiek ? Romhalmaz és szemét-teleppé vált. A hajóból kilépve, megindultunk a városba. Néhány piszkos albergó volt mindössze a parton s az egyikből két gyanús sziciliai betörő férkőzött hozzánk, sugdosva jelentősen pislogva össze, — semmiesetre se volt biztató ránk, a két vad idegenre ez a diszes társaság. Visszamentünk a hajóra s megkérdeztük az öreg kapitányt, hogy mit gondolt a két gyanús alak mit akar velünk ? AZ öreg a következőket felelte: — Ha jót akarnak, maradjanak vesztóg. Az egész városon nincs mit látni. Csináljunk egy preferánszot. így maradt el Messina megtekintése s igy nem fogjuk mi látni többé ebben az életben Angelo miniszternek gyönyörű kútját, ha csak az a csodálatos erő, mely az olaszokban régi történelmi hagyományaik iránt van, nem képesiti őket az egész világ felbuzdult áldozatkészségével mindent ugy nem restaurálni, mint a rettenetes katasztrófa előtt Messina állott. Mert századok patináját visszaadni újonnan készült alkotásoknak, — mesésen tudják az olaszok. Egy kétségtelenül meghaladott kérdés. Az nevezetesen, hogy Messinában hiába háborog még máig is a föld, és hiába ijesztgeti őket, — mégis ott fog felépülni, ahol ezelőtt állott. És ezt igy motiválják! Minden háromszáz esztendőben megbolondul méhében az öreg föld. Nem lehetünk oly érzékenyek, hogy öt generáció kereskedelmi boldogulásáért fel ne áldozzuk a hatodikat. Biz ez cinikus dolog, de a nemzetgazdaság eféle elvekkel dolgozik. Verner László. napsugár, és még tájékozódni sem tud. A ferdítések. megolddlan nehézségek, a tudatlanság és elfogultság sötétsége lehetetlenné teszi a tisztánlátást. Azért nem lehet a mai katholikus öntudatos katholikus. De lássunk még néhány eszközt, az öntudatos vallásosság megszerzésére ! Ha va- j laki önök közül mélyen tisztelt H. u. megfordul olyan városban, ahol urak és hölgyek számára is van Kongregáció, el ne mulaszszák egy ilyen kongregatiói ülésen részt venni. Biztosítom önöket, sohasem felejtik el a művelt kathlikusoknak ezen képét. Kezdődik a gyűlés előadással egy hitigazságról, folytatódik ájtatosságban s végződik eszmecserével barátságos asztalnál. Ott látni a társadalom minden intelligens köréből egy csoportban művelt és fejlett vallásosságu katholikusokat, akik nemcsak ismerik egyházukat s tanairól úgy tudnak beszélni, mint egy pap, ugy tudnak szertartásaiért lelkesedni, mint egy konfesszor, hanem szentségeihez is járulnak. És ez a megalázkodás Isten előtt, ez az alázatos térdelés a pap és az Ur oltára előtt, ez vezet Istenhez, mert a gőggel nem áll szóba Isten. A görög népnek nem utolsója volt az, ki a delfi-i jósda szentélyére ráíratta: ismerd meg tenmagadat. S csodálatos, hogyan félnek az emberek még önmaguknak megismerésétől is. Miért? Mert ez az ismeret rendkívüli praktikus következményekkel jár az emberre nézve. Nem ritkán akadnak emberek, férfiak nők vegyest, kik nem mernek tükörbe nézni, nehogy az első ősz hajat, az első ráncot arcukon, vagy kiállott betegség nyomait meglássák. Ép ugy sokan nem mernek belsejükbe nézni, mert félniük kell önmaguktól. Igy esik meg, hogy az ember mindent ismer a mikroskop állataitól az égi testekig, csak önmaga marad rejtély maga előtt. Ha már most bejárják M. t. H. és h. a föld összes főiskoláit, ha átkutatják a könyvtárak összes szellemi kincseit, biztosithatom önöket, jobb eszközt, jobb utat- módot az önismeretre nem fognak találni a krisztusi gyónásnál. Az önismeret adja meg az embernek az öntudatot, igy nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy az előbb emiitett urait öntudatos s művelt vallásossággal birtak. S vájjon lehet-e levegő, lélekzet nélkül megélni ? Nos, ami a levegő, a lélegzés a testnek, az az imádság a léleknek: az életnek feltétele. Imádság nélkül nincs összeköttetés Isten s ember között, az imádság a csatorna, melyen át élet árad Istentől az emberhez. Ugyebár a pincébe zárt virág, melyet nem ér napfény, nem virulhat, gyümölcsöt nem hozhat: az ember, ki imádkozva nem fordul Istenhez, nem élhet öntudatos vallásos életet. Akik nagyon benne vannak a felvilágosodottságban, azt szokták mondani: az imádság csak asszonyoknak s gyermekeknek való. Aki igy beszél, annak fogalma sincs az ember méltóságáról. Tudják-e azt, M. t. H. és h. hogy mikor az ember imádkozik, azt teszi, amit az egész látható világban csak ő tud megtenni? Az ásványok, növények, állatok szintén beszélnek az Istenről, egyedül az ember^ beszél Istennel. Azért sehogysem tudom megérteni, hogyan tud okos ember kicsinylően beszélni az imádságról, mikor az ima a lélek legnemesebb munkája, a lélek isteni tisztelete. Ha egyéb munka is nemesit, annál inkább nemesiti az embert s teszi öntudatos katholikussá az imádság. Bocsássanak meg, hogy én itt katholikus újságot, kongregációt, gyónást, imádságot emlegetek, bocsánatot kérek azoktól is, akik talán már tömjén illatot is éreznek, de aki ezekre és ilyenekre nem buzdítja a katholikusokat, az hiába sürget művelt vallásosságot, szava csengő érc és pengő cimbalom marad. Igenis én meg akartam az öntudatos vallásosságnak utait és módjait részletesen jelölni s nem akartam csak általánosságban beszélni, amivel muló hangulatnál egyebet alig lehet kelteni. És a hangulat elmúlása után a művelt világ halad tovább a maga utján. (Folyt, köv.) Veszprémvármegye népoktatási állapota. A kir. tanfelügyelő legutóbb 17 község 18 iskolájában és 27 osztályában volt; az átvizsgált tanfolyamok száma 75. Megtartotta a pápai áll. tanítóképző-intézetben az évközi igazgató-tanácsi ülést, a vármegyei általános tanitó-egyesületnek szorosan a miniszteri és jóváhagyott alapszabályok alapján szándékolt renoválását előkészítő szükebbkörü választmányi értekezletét; s résztvett a veszprémvármegyei magyar közművelődési egyesület első gyűlésében s egyéb tanügyi tanácskozmányokban; a bizottság tanügyi körében elintézett 105 ügyet. Az alsóiszkázi iskolai választmánnyal az iskola állítás érdemében tanácskozást tartott, melynek eredménye valószínűen egy Alsóiszkáz községben külön felállítandó iskola leend. Kitűnő iskolák: a csőszi, kisszőllősi és németbányai rk.; a nagyszőllősi ág. ev. iskolák, nemkülönben a városlődi rk. iskola alsá osztálya; jeles iskolák: a nagyszőllősi rk., a vecsei ág. hitv. ev., a dobai és borszörcsöki rk. iskolák; igen jó iskolák; a farkasgyepüi és jákói rk. iskolák, valamint, a városlődi rk. iskolának felső osztálya.