Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-02-14 / 7. szám

4. oldal. Pápa és Vidéke 7 szám. gyona pedig 297 K 8 fillérrel szaporodott. A kör helyiséget is sikerült kibővíteni s egy­szersmind kedvesebbé, barátságosabbá tenni. Örül a számbeli szaporodásnak, megnyugvás­sal tölti el a vagyoni helyzet kedvező volta, de még igazabb az öröme, ha arra gondol, hogy ennek a körnek tagjai soha, egy pilla­natra sém feledkeztek meg erről a jelzőről, mely a kör homlokát ékesíti, hanem jó- és balsorsban egyaránt hűségesen, elszántan ki­tartottak a hazafias és vallásos eszmék mel­lett. Ebben rejlik a kör igazi hivatása, ezen alapszik létjogosultsága, ebből meriti az erőt is a közel jövőben várható küzdelmekre. Arra kéri a tagokat, tiszteljék, becsüljék, szeressék egymást továbbra is. A neheztelést, a haragot j hagyják künn — itt benn örökös napfény ra- [ gyogjon. Megemlékezik arról a sajnálatos szét- I húzásról, mely sötét átok gyanánt lebeg a i pápai katholikusok felett s mely úgyszólván lehetetlenné tesz minden életrevaló szervezke­dést. Pedig csak lelkes, íegyelmszett táborral lehet győzni. Azt ajánlja, hogy őrizze meg minden egyesület a maga függetlenségét, de kapcsoljuk őket össze, hozzuk közelebb egy­máshoz a Népszövetség segítségével. S a pá­pai széthulló, széthúzó katholikus portyázó­csapatokból még lehet egységes, diadalmas tá­bor. Ennek a szebb jövendőnek reményében nyitja meg a közgyűlést. Az élénk helyesléssel fogadott elnöki megnyitó után lomor Antal titkár olvasta fel gondosan kidolgozott titkári jelentését. Örömmel emlékezett meg a felolvasó esté­lyekről, melyeknek egyre nagyobb lesz a lá­togatottságuk. Beszámolt a választmányi ülé­sekről, végre pedig előterjesztette a pénztáros és háznagy évi jelentését. Takarékpénztárban van 1220 K 62 f, a pénztárosnál 269" 02 K, a háznagynál készpénzben és borban 839 K, 18 f, összesen 2328 Ii 82 fillér. A közgyű­lés nagy lelkesedéssel vette tudomásul ezt a szép eredményt. Egyes belső ügyek (tagfelvétel, borárak, tagajánlás megváltoztatása stb.) elintézése után az uj tisztikart választották meg. Elnök lett: Béri Zsigmond, társelnök: Petrovies Mihály, I. titkár: Tomor Antal, II. titkár Széptóth Já­nos, I. háznagy: Kutasi Mihály, pénztárnok: Németh József, ellenőr: Keresztes Gyula, II. háznagy: T. Németh Mihály, I. könyvtáros: Németh József, II. könyvtáros: Németh Gábor. Választmányi tagok: Heckler János, Keresztes István és József, Eperjesi József, Pomher Mi­hály, id. Polgár József, Polgár Sándor, Máté Ferenc, Móroc Antal és Károly, Nagy György, Szalai István és F. Szabó István. Póttagok: László Mihály, K. Szabó István, Csépi János, Takács János, Farkasdi István. Számvizsgálók: Somogyi József, Bábják Ferenc, Bakos Kál­mán. Az összes választásokat egyhangú lelke­sedéssel ejtette meg a kör. Heckler János indítványára a közgyűlés köszönetet szavazott Kis Istvánnak, a kör volt buzgó könyvi árosának. Ezt az indítványt az elnök megtoldotta azzal, hogy jegyzőköny­vi köszövetet szavaztak Kis Ferenc volt má­sodkönyvtárosának is a kör erdekében kifej­tett tevékenységeért. Három óra volt már, mikor Béri Zsig­mond elnök a maga és tiszttársai nevében köszönetet mondott a kör bizalmáért és a közgyűlést bezárta. Hangverseny a zárdában. (*) Az irg. nővérek régi, kitűnő hír­névnek örvendő intézete ismét rendkívüli kedves hangversennyel lepte meg városunk intelligens közönségét. Igazán, nem tudja az ember, kit dicsérjen: a rendezőket-e, kiknek nehéz^verejtékes munkáját csak a hozzá­értők tudják kellőleg méltányolni, vagy a szereplőket, akik tudásuk legjavát tárják elő, hogy az intézet jó hírnevét növeljék . . . A programúi gazdag volt; nagyon is gazdag — s talán nem csalódunk, amikor azt állít­juk, hogy ez volt az oka annak, hogy kissé ritkábbak voltak a széksorok, mint máskor. Tizenhét pontból állott a műsor. Kettő el­maradt, mégis csak fél nyolckor ért véget a minden izében sikerült hangverseny. Lapunk terjedelme nem engedi meg a részletes beszámolót. Kénytelenek vagyunk nagy vonásokkal vázolni azt a szép, csillogó képet, mely szemünk előtt lejátszódott. Széptóth Mariska meglepő haladást árult el a zongorázásban. Finom Ízléssel, biz­J tos technikával, mély érzéssel játszik; mester ( könnyűséggel siklanak végig ujjai a billen­1 tyükön. Nincs messze az az idő, mikor ne­vét városunk legkitűnőbb zongoraművészei közt emlegetik. Mendelssohn »Sóhajá«-ban arról tett tanúbizonyságot, hogy az énekhez is határozott tehetsége van. Hangja tiszta, lágy, hajlékony. Vatliy Böske éneke tele van érzéssel, melegséggel. Báthory Erzsike tiszta, üde hangjáról is csak elismeréssel szólhatunk. , Gyömörey Rózsikát eddig mint ügyes elő­adót, szavalót ismertük, aki a színpadon ki­tűnően megállja a helyét. Hétfőn megmutatta, hogy énekelni is tud, még pedig szépen. A tanítónőképző és a polgári leányiskola énekkara preciz, szépen kidolgozott, harmo­nikus előadással váltott ki zajos tapsokat. Különösen szép volt a »Bércről visszanéz a vándor.« Vellay Lujza, Hanauer Erzsike és Harangozó Elza nagy zenei intelligenciája, biztos, szabatos zongorajátéka méltó elisme­— Ma ... ma ! Ma . . ! Az első szó ! Bernáthné azt hitte, megőrül. Az éiet, két élet drágább-e, vagy a be­csület ? Támolygó léptekkel indult az ajtó felé A férfi szemében vad öröm lángja lob­bant föl. Sóvár szemmel követte az asszony minden lépését. Az már ott állt az ajtónál. Minden izé­ben remegett. Kinyújtotta kezét az ajtó felé és feltette a két nehéz keresztvasat. Aztán megfordult, már nem remegett, nem ingadozott, biztos léptekkel sietett az ágy fölött függő Krisztus-képhez és leborult előtte. A föerdész elsápadt dühében és éktelen káromkodásra fakadt. De hamar összeszedte magát. Szó nélkül, ördögi vigyorgással ment az ajtóhoz. Elővette kését, ügyesen kilökte a zárból a belülről benthagyott kulcsot és he­lyébe ugy beleszorította a kest, hogy se ki se be nem mozdult. Akkor egy erőset csavart rajta, a kés nagyot pattant és a pengéje benn törött a zárban. Oda senki sem tesz kulcsot. Kitörni sem lehet az ajtót, mert be­felé nvilik. Azután papirt vett elő, puskaport gön­gyölt bele, a ház négy sarkán bedugta a tető fazsindelyei közé ós egymásután meggyújtotta. A puskapor fellobbant és a láng mohón ka­pott a száraz zsindelyekbe. Irtózatos gyorsasággal harapódzott el a tüz az egész tetőn. Dolobács Imre odaállt egy kicsit távo­labb az ablak elé és volt szive elnézni, ho­gyan erőltet magára a tüzhalálra kárhoztatott asszony nyugalmat, jókedvet, hogyan öleli magához fiát remegő karral, hogyan csókolja össze azért az első szóért, hogyan vonul át arcán és egész gyöngéd alakján egy-egy kí­nos vonaglás, a közeli halál lehelete. A lángok magasra csapkodtak, a sürü füst leverődött az ablak elé, a kis gyermek ösztönszerűleg borzongani kezdett és hango­san sirni kezdetett. Az anyában még mindig volt annyi erő, hogy csitítgassa. A föerdész figyelmet egy uj látvány kötötte le. Messze benn az erdőben vad rohanás­sal közeledett egy férfi. Fejéről lesodorta a kalapot az ág, ruhájú megtépte-szaggatta a bozót, kabátja nyitva lobogott utána, kezé­ben duplapuskát szorongatott és rohant lélek­szakadva. Bernáthné is meghallotta az erős láb­dobogást. Odasietett az ablakhoz és megis­merte a rohanó alakot. Sándor ! Sándor ! — kiáltotta szivet­tépő hangon és uj remény csengett a szavában A föerdész lekapta válláról a fegyvert, elsietett az ablaktól a gyorsan közeledő er­dőőr felé. Sürü fojtó füst tódult az ablok elé és az asszony nem látott semmit. A tüz ropogását az izgalomtól remegő kiáltás hasította át. Gazember ! Melyikünk lő hamarább ! Azután két lövés oly gyors egymásután­ban, hogy a rengeteg csak egy visszhangot adott és egy vérbe-fuló halálkiáltás, az egymástól búcsúzó test és lélek rémes bú­csúszava. A tető leszakadt és a szobor mennye­zete recsegve-ropogva engedett az égő teher alatt. Bernáthné karjára kapfa a fiát, ledobta az ajtóról a két keresztvasat, az egyiket erő­sen megmarkolta és a végső kétségbeesésés erejével iszonyú ütést mért a zárra. Az le­pattant, mint az üveg és az ajtó feltárult. Nehéz füst gomolygott be, hatalmas láng­nyelvek hasították keresztül. Az asszony ájul­tan rogyott vissza az égő házba. Mikor magához tért, puha pázsiton fe­küdt, mellette a fia és a legelső dolog, ami­vel révedező tekintete találkozott, egy hűsé­ges, aggódó, mégis boldog szempár volt. A férje szeme.

Next

/
Thumbnails
Contents