Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)
1909-12-05 / 49. szám
6. oldal. Pápa és Vidéke 49. szám A pápai kath. Népszövetségnek jelenleg van 380 tagja, kik között 3420 füzet, 2350 röpirat, 380 naptár osztatott ki. A tagok 22 csoportvezető alatt állanak, kiknek kötelessége a füzeteket kiosztani, s a rendelkezéseket a tagok tudomására hozni. A tagoknak 8 gyűlést tartott Káuzli Gyula népszövetségi igazgató. A jogirodához 27 esetben fordultak s kaptak ingyenes tanácsot. Most már elmondhatjuk, hogy a katholikusság kezd ébredezni az országban is, s Pápán is ! Templomszentelés. A szomszédos Nagygyimót községben folyó hó 5-én d. e. 9 órakor szentelik fel a hívek adakozásából épült szép ág. ev. templomot.. Az ünnepélyre városunkból is igen sokan vannak meghiva. Uj tanítónő Vaszaron. Mult vasárnap volt Vaszaron a tanitónő-álasztás. 12-en adták be kérvényüket. Egyhangúlag Rónai Erzsébet oki. tanítónőt választották meg a távozó Geöreögh Irma helyébe. Felolvasó-estély lesz ma, vasárnap esti 7 órakor a kath. legényegyesületben a következő műsorral : A furfangos cigány. Karszay Ö.-től. Szavalja: Stuksza Sándor. Vándormadár. Ábrányi E.-től. Szavalja : Giczy Erzsébet. Beszéd. Mondja: Blasutigh Sándor elnök. Szent Erzsébet betege. Szavalja : Fillér Mariika. Légy. Monológ. Előadja : Pletl József. 3 A feíolvasó-estéllyel kapcsolatban ünnepélyes tagfelvétel lesz. Nyolc uj taggal lesz erősebb a legények törekvő gárdája. Iskolaszéki gyűlés. A r. k. iskolaszék holnap azaz hétfőn d. u. ülést tart, melyen több fontos tárgy kerül elintézés alá. Angyal kellett. Az Égben ismét angyal kellett és az Ur választása a kis elemi iskolás Geiling Gézára esett. Nem szenvedett sokat. A gyenge kis élettel hamar végzett az erős halál, gyászba borítva a szerető szülőket és a belvárosi elemi iskolát, de különösen annak II. B. osztályát, akik amikor megtudták kis társuk halálát, imádkoztak Égbe szárnyalt kis pajtásukhoz, mert ő már, — mint a jó tanitóbácsijuk mondotta ••• angyal oda fenn. Csak eyy arasztnyi földei. A belvárosi r. k. tanítótestület a mult hó 30-án tartott ülésén egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy a hősök megszentelt vérével áztatott földből ők is visszaszereznének agy kis darabkát. Gyűjtést rendeznek növendékeik között, hogy azoknak is alkalmuk legyen a kegyelettel ihletett hősök nagy emlékére áldozni. A szép, hazafias tett önmagában nyer dicséretet és méltó a követésre. Emelik a vámot. A sok útépítéssel járó tetemes kiadások arra bírták városunk nemes tanácsát, hogy javaslattételre hivja fel a fővámszedőt, nem-e lehetne a bajokon a vámdijak felemelésével segíteni. E végből bekérte Györ városának vámdij szabályzatát, amit a főszámvevőnek tanulmányozás végett ki is adott. Szegény vidék! Alighanem annak kell majd Pápának utat csináltatnai. Minden szentnek maga felé hajlik a keze. Nem lebeg többé Blériot a Koronatéren. Özv. Nagy Józsefné tulajdonát képező hajóhinta-vállalat megszűnt, aminek csak örülhetünk, természetes csak azok, akik nem hajlandók 10 fillérért a hajóhintából a földre pottyanni. Rendszeres hitoktatást végeznek a helybeli káplánoK Acsádon és Pusztagyimóton. Acsádon egy kath. gazda szobájában gyülej keznek a gyermekek, inert iskolájuk nincsen. . j A rendszeres hitoktatás által a sok aposz- j | taziát akarják megszüntetni, mert eddig a I hi [hagyok nagy százaléka Acsádról került ki. í Pásztorjáték. Az irg. nővérek zárdája í ez évben is kiveszi részét a pásztorjátékok j rendezéséből, amelyre a meghívók már ki is j vannak bocsájtva és amelyet mi is készséggel J leközlünk: az 1909. évi december hó 20-án • tanitónőképzőnk és polg. iskolánk karácsonyi színjátékot, másnap, 21-én elemi iskolánk karácsonyi játékot rendez, mely utóbbi egyszersmind ovodánk évzáró ünnepe. Mindkettőre tisztelettel meghívja az érdeklődőket az irg. nővérek intézete. Ugyanazon belépőjegy mindkét estélyre érvényes. Belépő dijak: I.—4. sor 2 K, 5.-8. sor P40 K, a többi ülőhely 80 fillér; állóhely 30 fillér. A tiszta jövedelmet kápolnánk javára fordítjuk. Kezdete 20-án délután fél 5 órakor, 21-én délután 3 órakor. Felülfizetéseket hálás köszönettel fogadunk és hirlapilag nyugtázunk. A ker. szoc. pártgyülés iránt igen nagy- az érdeklődés. Csak valami kellemetlen időjárás meg ne zavarja. Ugy halljuk, hogy a keresztény szociálisták mindent el fognak követni, hogy a nagyjelentőségű népgyűlés minél impozánsabban sikerüljön, annál is inkább, mert a párt vezéreit várják körükbe. A Jökai kör vasárnap, dec. 5-én este 6 órakor saját helyiségében estélyt tart, a következő műsorral: 1. Tüz a zárdában. Vígjáték 1 felvonásban. Barriére után fordította Feleki Miklós. Személyek: D' Avenay Pál — Benedek József, Meriel Gyula — Wittmann Elemér, D' II lay Felix — Süveg István, Adrienne -- Wajdits Ilonka, János szolga — Nagy Ferenc. — 2. Kovalsky: Galoppe de Bravoure. Zongorán előadják: Hanauer Erzsike és Széptóth Mariska. — 3. A zivatar elektromossága. Irta s felolvassa Fehér Sándor. — 4. Tompa: Három a daru. Szavalja Hanauer Zoltánné. — 5. Huber Károly: Hunyadi László (nagy ábránd). Két hegedűn előadják: Gyémánt Miklós és Bácz Dezső, zongor n kiséri Kis József. »Antiklerikälis« sajtó igazságai. A »Besegone« c. olasz újság statisztikát készített olyan esetekről, amelyben a lelkipásztorok és szerzetesek voltak nyilvánosan rágalmazva és vádolva olyan dolgokkal, amilyeneket nálunk különösen a piszokba mártott »Népszava« szokott nagy szenzációval kürtölni és hazudni. Bövid egy évi történetében harminchárom ilyen esetet mutat ki az olasz újság és mind a harminchárom esetben kénytelen volt az alaptalan vádak és rágalmak alól az egyház szolgáit felmenteni. Ez a harmincháromszor ismétlődő tény lesújtó kritikája az »autiklerikalis« lapok igazságszeretetének, akik mint az éhes ebek, rohannak eszeveszetten mindennek, hogy éhségüket csillapítsák. De amikor hazudozásaik napfényre kerülnek, akkor behúzódnak sötét odúikba, mert bántja szemüket a világosság Különben is ők elérték céljukat, befeketítették ismét a »csuhás tábort«, hogy az ő kifejezésükkel éljünk, de amikor kiderül az igazság, azt már szívesen agyonhallgatják a nyomorult revolverező zuglapok, mert hiányzik náluk az a bizonyos erkölcsi alap, amely néhanapján megszólaltatja a lelkiismeretet. Náluk a fő elv mindent az üzlet érdekében! És mennél jobban arculvágni az igazságot. A közös iskolai földek haszonbére a héten került felosztás alá a kath. hitközség és a többi felekezetek között. Az arányos kiosztásnál a r. k. hitközség 535 kor. 39 fillért kapott. Árpád-utca megnyitása ismét egy lépéssel közelebb haladt a megvalósuláshoz, amennyiben a vármegye alispánja az eladott területekről szóló adás-vevési szerződéseket és a vázrajzot jóváhagyta. Körjegyzői iroda visszahelyezése. A szűcsi körjegyzői és állami anyakönyvi hivatalt 1910. január 1-én az újonnan épült szűcsi körjegyzői lakba helyezik át. Hogyan áll a kath. Népszövetség? Az egész országban vnn a kath. Népszövetségnek 220,115 tagja, kik 2772 helyen oszlanak el. Ebben az évben tartott 1655 nyilvános ülést, 1000-nél több értekezletet. Tagilletmény gyanánt adott 2.147,000 füzetet és naptárt, azonkívül elterjesztett 1.360,700 röpiratot és felhívást. A népirodában 2 ügyész, 2 jogtanácsos dolgozik egy 14 tagu jogi bizottság támogatásával. Ez az iroda 7140 ügyet intézett el. A vidéken 125 helyen 114 ügyvéd végzi tagjai számára a jogvédelmet, akik összesen 5512 esetben adtak ingyenes jogi tanácsot. Az összes elintézett jogesetek száma volt 13,652. A bevétel volt 252,319 K 13 f, a kiadás 205,622 K 37 f, maradvány 49,696 K 76 fillér. Uj temetkezési pénztár alakul a Ker. Szociális Egyesület kebelében, de csak tagjai \ számára. Már nagyon sok jelentkező van, s J mihelyt a tagok száma a 300-at eléri, az i alapszabályok láttamozása után a pénztár megkezdi működését. Egy kis szociális bajon ez az intézkedés is segit, azért fogadták sokan igazi örömmel! A pápai irg. nővérek intézetében fennálló női Mária kongregáció köszönetet mond mindazoknak, kik nov. hó 27-iki ünnepélyünk alkalmával kongregációnk javára adakozni kegyeskedtek. És pedig Hajnóczky Margit, Keresztes Gáborné, Mikovinyi Ödönné 2—2 K, N. N. P40 K, Baán Mariska, Baán Ida, Blasutigh Sándor, Czirfusz Antalné, Horváth Mici, Jándi Bernardin, Jung Benedek, Karcsay Istvánné, Kobera Károlyné, N. N., Okolicsányi Ilonka, Básy Gyuláné, Buip Gyula, Szeberényi N., Vellay Lujza 1—1 K, Bottka Emma, Gárdos N.-né, Hajnóczky Dezső, Török N.-né 60—60 fül., Ferenczy N., Törkenczy Jánosné, Udvardy Karola 50—50 fillér. Balogh Etelka, Szépiaky Erzsi, N. N., N. N. 40-40 fill., N. N. 30 fillér, N. N. 20 fillér. Isten fizesse meg! Nem ad egész funtot, csak három verdungot. Braun Dezső pápai lakos feljelentést tett özv. Löwi Adolfné ellen, hogy Löwiné tulajdonát képező hídmérleg megbízhatatlanul rossz. Szóval nem dolgozik haszonnal annak, aki rajta méretni kénytelen. A rendőrkapitányság fogja felülvizsgálni,vájjon van-e alapja a feljelentésnek! Erra aztán mi is kíváncsiak vagyunk. Figyelem. Szives készséggel hivjuk fel olvasóink figyelmét Somogyi Gyula szolid üzletének lapunkban közzétett hirdetésére.