Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)
1909-11-28 / 48. szám
48. szánt. Pápa és Vidéke 3. oldal pódium közepén felállított oltárra helyezték. I Körülötte hatalmas pálmák és kryzanthemu- ! mok voltak elhelyezve festői alakításban. Az ünnepséget az ifjúsági énekkar nyitotta meg a »Szép vagy, óh Mária!« kezdetű énekkel. A szóló kissé gyenge volt, de annál hatalmasabban érvényesült a chórus. Rendkívüli lelkesen, hatalmas szónoki erővel beszélt a kis Scherer Jani. Igaz, hogy dr. Strommer Viktorin, aki nagy elismeréssel nyiiatkozztt róla beszédje elején, kinevezte »fiatalembernek«, de arra még, korát tekintve kissé — fiatal. De csak a korát tekintve Mert ami az előadása színvonalát illeti, a legszebb reményekre jogosít. Sok felnőtt ember megirigyelhetné az ékesszólását. Tiszta, csengő hangon, magával ragadó tűzzel beszélt; látszott, hogy át is érzi a lelke mélyén minden szavát. Zugó, riadó taps hangzott fel mikor leszállt a pódiumról. Haydin »Gyermeksymphoniáját« kedves közvetlenséggel adta elő az ifjúsági zenekar. Mert most már ilyen is van. Holler Konrád, a gimnázium ifjú, rokonszenves tanára igaz, hogy nagy utánjárással, temérdek idejének feláldozásával, de megteremtette ezt is. Ne várjon senki ilyen kis fiuktól művészi dolgokat; amire vállalkoztak, megállották emberülA kis Okolicsányi Józsi, Hermann Laci ? Schwache Szepi és Time Bandi még hasznavehető tagjai lesznek a zenekarnak. Holler Konrád gyönyörűen kisérte őket cellón. Az asszony kitekint az ablakon s látja, hogy a komája közelit a feleségével; épen őhozzájuk tartanak. Röstell.e volna, ha a férjét az ágy alatt találják, azért beszólt hozzá: — Jöjj ki onnét az ágy alól, jön a kománk meg a komaasszony! — Beszélhetsz nekem — felelte a férje — engem be nem csapsz és ki nem csalsz innét még kalácscsal sem! — No ne bolondozzál! Jöjj ki hamar már itt vannak az utcaajtó eiőtt! — Én miattam ott lehetnek, én ki nem megyek; legalább látják, hogy ki az ur a háznál s azért is az én akaratom teljesül. Az oroszlánok ketrecében. Egy vasárnap délután egy boldog házaspár meg akarta nézni a városban letelepült állatszeregletet. Mikor már céljához közel értek, a férj uram megint valami rossz fát tehetett a tűzre, mert a felesége a szokottnál is mérgesebben szóllitotta meg. Ami jó emberünk nem vette tréfára a dolgot s mivel éppen az oroszlánok ketrece előtt voltak, gyorsan, mint a gondolat oda lépett a ketrechez s föltépve az ajtaját, beugrott a két oroszlán közé s az ajtót becsukta maga után. A felesége oda siet a ketrechez és beszól a férjéhez, aki egész nyugodtan simogatta a morgolódó oroszlánokat: — Nem jössz ki, te gyáva! Tarjan József IV. o. t. most szerepelt először a nagy nyilvánosság előtt. Egy kis baleset is érte, mikor fellépett a pódiumra, de szerencsére nem vesztette el hidegvérét. Szépen, hangolatosan szavalta el Arany János »Fiamnak« c. költeményét. Bach-Gorenod gyönyörű Ave Máriáját meglepő biztossággal játszotta a kis Okolicsányi Józsi. A szines, hangulatos dallam igen szépen érvényesült a kis fiu hegedűjén. Holler Konrád remek gordonka-játéka általános tetszést aratott. Ezután következett az ünnepség fénypontja, dr. Strommer Viktorin hatalmas arányú, művészileg megfogalmazott, gyújtó erővel előadott ünnepi beszéde. A közönség visszafojtott lélekzettel hallgatta a nagystilü szónokot, ki a keresztény renaissance szükségességét fejtegette szines, poétikus nyelven. Még néhány évvel ezelőtt megmosolyogták azt, aki a kereszteny elvek gyakorlati érvé- ; nyesülésének szükségességét hangoztatta.Lenu j vergődünk tehetetlenül a porban, a sirban és jól éreztük magunkat, mert elvesztettük a magasabb eszmék iránti érzékünket. Csak később gyúlt ki lelkünkben az isteni szikra. Derengeni kezdett előttünk, de eleinte csak homályosan, hogy »ad maiora natus sum.« Nagyobbra születtem. Nem az a célunk, hogy a röghöz tapadjunk. Biztositanunk kell lelkünk szabad szárnyaiásat. De a keresztény renaissance nagy gondolatát nem a megmérgezett lelkű felnőttek fogják megvalósítani, hanem ez a fiatal sereg. A kcngreganisták. Nemcsak a pápaiak. Hanem a katholikus ifjúságnak az egész országban szétszórt szinejava. Gyönyörű szavakkal buzditja őket, hogy önzetlenül, hűséggel, becsülettel szolgálják azt a szent ügyet, melynek katonáivá szegődtek. Sajátítsák el a középkor mélységes hitét és a krisztusi lélek mindent átölelő, megváltó szeretetét. Kezet kézbe, kart karba öltve dolgozzanak, harcoljanak a RegnumMarianumért. Sajnáljuk, hogy csak halvány, elmosódó képét adhatjuk ennek a ragyogó ünnepi beszédnek. A közönség igazi ünnepi csendben hallgatta a magasröptű, mélyen a szivbe markoló gondolatokat s mikor utolsó szavak is elhangzottak, frenetikus, folyton meg-meg ujuló viharos tapssal és éljenzéssel hálálta meg az illusztris szónok hatalmas szellemi munkáját. A kitűnően sikerült ünnepséget, mely sokáig emlékezetes lesz a pápai közönség előtt, a pápai himnusz zárta be, melyet a gimnáziumi ének és zenekar adott meglepő ügyességgel. Iskolaszéki tagválasztás. Felhívjuk a r. k. hitközség tagjait, hogy az uj iskolaszékj tagok választása december 8-án lesz. Szavazhat minden 24 évét betöltött rk. egyén, aki hitközségi adót fizet. Iskolaszéki gyűlés. A r. kath. iskolaszék f. hó 15-én d. u fél 5 órakor tartotta ülését Kriszt Jenő egyházi és Sült József világi elnökök, elnöklete mellett. Kriszt Jenő egyh. elnök üdvözölte a nagy számban megjelent iskolaszéki tagokat, a a gyűlést megnyitja és felkéri a jegyzőt a mult gyűlés jegyzőkönyvének felolvasására, melynek megtörténte után, mivel ellene számbavehető felszólalás nem történt, hitelesíttetett. Az uj tanítónői állás. Mátz József ig. tanitó a jegyzőkönyv kapcsán tudomására hozza az iskolaszéknek, hogy sem a törvény, de meg a közigazgatásibizottság sem ismer, illetve engedélyez megbízott tanítónői állások szervezését, hanem. segéd- tanítónői cimmel 6—6 hónapos időtartamra, kisegítő tanerőről gondoskodhatik az iskolaszék, akinek azonban a fizetése 800 koronánál kevesebb nem lehet. Az iskolaszék Varga Rezső iskolaszéki tag indítványára kimondta határozatilag, hogy a mult gyűlésen megválasztott Somogyi Anna tanítónőt, segédtanitónői címmel alkalmazza, évi 800 K fizetéssel ez év december 1-től kezdődőleg. Az újonnan felállított osztály bútorzatára beérkezett ajánlatokat pedig kiadják Bottka Jenő gondnoknak, hogy azok közöl a legelfogadhatóbb ajánlattevővel kösse meg a szerződést. Csak azt kötve ki, hogy a padok három ülésesek legyenek. Igazgatói jelentés. Ugyancsak Mátz József, ig. tanitó jelenti az iskolaszéknek, hogy Gödbaum Adél, a kézimunka tanításról több elfogadható oknál fogva lemondott. Tudomásul szolgált. Jelentést tesz továbbá az egyes osztályokba beiratkozott tanulók számáról, amely néholnéhol valósággal túlzsúfolva van. Nevezetesen a fiúiskola III. B. osztályában 99 és az V—VI. osztályban szintén 99 tanuló szorong egy teremben. Úgyszintén a leányiskola I. osztályainak száma sem marad mögötte az előbbi számoknak. Ez ugyan megszűnik, az uj oszt. megnyitásával, de a többiekre ezidőszerint nem varható javulás. Kriszt Jenő esperesplebános, ajánlatosabbnak tartaná, ha a tanítónő vezetésével, a III. fiu-osztályt választanák ketté, amennyiben az apácáknál elhelyezett I. osztálynak szétválasztása a szülők részéről, akik görcsösen ragaszkodnak az irg. nővérekhez, technikai okokba ütközik és ő erre nem is hajlandó vállalkozni s ha mégis ily értelemben határozna az iskolaszék, akkor kéri, hogy annak kivitelével bizzák meg az elnök társát. Többbek felszólalása után az osztály elkülönítésével megbízza az iskolaszék az elnökséget. Az iskolaszék mandátuma. Mivel az iskolaszék megbízatása dec hó 9-én lejár, az iskolaszék megválasztotta Legismerteb b ^jT j^^Qf ^^ T^ IKj J^ a O ÉrmekkelIritftntotve! első pápai férfi-divatterme tÁPA, Fő«*ér. 53. sz»ai Nagymunkás szabó segédek felvétetnek. Kifogástalan szabása iéríiruliák, papiruhák uradalmi erdésztisztek, nek, postásoknak, vasutasoknak, erdőűröknek, úgyszintén minden egyenruhát viselő testületnek egyenruhák legelegánsabban mértek után