Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)
1909-02-07 / 6. szám
IV. évfolyam. Pápa, 190 9 febr uár 7. 6. saám. PÁPA ÉS Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, félévre 5, negyedévre 250 K Egyes szám ára 24 fillér. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. r L h Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR Felelős szerkesztő: ZSILAVY SÁNDOR. Szerkesztőség: Pápán, Anna-tér 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője : SÜLE GÁBOR, Viasz-utca 15. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Vajdits Károly könyvkereskedő sa A papok szamarai. A Népszavának Varga Rezső és Zsilavy S. urakra célzó nyelvöltögetése nem lep meg. Maga a, mondás, amily neveletlen, époly buta és ostoba. Először is jó volna tudni, hogy Zsilavy S. akár e lapbaruakár a Ker. Munkásegyesületben volt-e valana hitvány személyi, avagy osztályérdekek előretolt harcosa. A lap iránya hazafias és vallásos. Elvei tehát csak a nemzetközieknek, a hitben közönbösöknek vagy a vallástalanoknak lehetnek kellemetlenek. Az elvek kivitelében soha személyi kultuszt nem űzött. Védhetetlen ügynek sem e lap, sem Zsilavy szószólójául nem szegődött. Senkit azért, mert pap, fel nem dicsért, senkinek nem tömjénezett. Senkinek hibáit, mert pap, nem takargatta és senkinek nem hízelgett. 0 jól tudja, hogy a pap az Egyház szolgája, az Egyház pedig a hívekért van, tehát a papok, sz. Pálként szólva, nem uraságra vannak, de arra se, hogy hitvány ripőkök, kapcánál is kevesebbnek tartsák. Mit tett főképen Varga Rezső, hogy őt is a »papok szamarának« mondja az az njság? Megalapította és tisztességgel vezeti a Ker. Fogyasztási Szövetkezetet! Jól tette! Csak gyengeelméjü, vagy feneketlenül rossz szivü, irigy, pénzsóvár ember láthat ebben hibát. Nemcsak a keresz óny jelző, hanem maga a Szövetkezeti eszme fáj ezeknek a kis és nagy Sándor Páloknak és orruknál fogva vezetett szellemi és testi rabszolgáiknak. Szerintük a »Hangya« is oly átkos és Gyehennára való, mint a Ker. Szöv. Központ. Kificamodott eszük járása szerint néhai Károlyi Sándor gróf, vagy Bernát István, sőt ^Darányi Ignác miniszter és ref. főgondnok is ^Ifpok szamara, mert ezek az urak a Szövetkezés fő istápolói. Varga és Zsilavy pedig mennek a maguk utján! Ébredés. Ha megdobban a föld szive, zöld lombzászlókba borul az erdő, virágtengerbe öltözik a mező — hiába mondják nekem,-o^oy tél van Érzem, hogy itt a tavasz. Ha szinesszárnyu madár nem hasítja a levegő-eget, ha csonttá fagy a fötd, lombtalanul mered égnek az erdő, kopár a mező — ne mondjátok nekem, hogy tavasz van. Tél van ott künn ! Ha visszahúzódunk a sekrestyébe, ha moccanni sem merünk, nehogy klerikálisoknak, papszamaraknak kiáltsanak ki bennünk azok, akiké ma az ország, a hatalom és a dicsőség, ha csak a templomban merünk nyiltan, a szivünk szerint az úristennel, de a templomon kivül megtagadjuk a legelső csacska szolgáló szavára; ha csak magunk közt verjük a mellünket, de a földi hatalmasoktol bocsánatot kérünk, hogy véletlenül katholikusoknak születtünk: ne mondjátok nekem, hogy ez illik a szeretet és a béke egyházához. Ez az ideális állapot. Ez a tavasz. Ez az állapot rosszabb a halálnál. Nem tavasz ez, melyben virágok nyílnak, hanem tél, melyben meghal az élet. Ha erőtől duzzadó sereget látok, melynek lába alatt megdobban a föld; ha férfiakat látok, akik nem támadnak senkit, de elszántan védik a magukét; ha hívőket iátok, akik mindig és mindenütt büszkén megvallják hitüket — hiába mondjátok nekem, hogy ez a táborba szállás, nem illik a béke és sze Gonda Iván. Irta: Röder Ákos. (Folytatas.) — Legyetek olyan boldogo.:, amint én kivánom. Jobbat nem mondhatok. És most hagyjatok magamra. Egyedül akarok lenni. A nő mint egy alvajáró hagyta magát kifelé vezetni. Az ajtónál voltak, mikor utánuk szólt az erdész. — Géza, gyere vissza egy szóra! Kezét barátjának vállára tette és mélyen a szemébe nézett. — Te ember! Elraboltad földi üdvősségemet. Jó. Nem teszek szemrehányást, mert ő is igy akarta. De ha meghallom, hogy te nem ugy bánsz vele, mint ahogy ő , megérdemli, akkor — akkor fölkereslek akár a világ túlsó felén is és ahol talállak, lelőlek, hallod? Keresztüllőlek. Istenemre mondom, nem tréfálok. Az arca is mutatta, hogy igazat mond. Bartakovics Géza rémülten menekült ettől az arctól. Gonda tőerdész pedig leakasztott a falról egy jó vontcsövüt. Nézte, nézte. És azt gondolta nem lenne-e jobb, ha inkább magát lőné keresztül. De hallgatott a jobbik eszére, amelyik azt mondta, kár volna eldobni magától a földi boldogság után azt a másikat is. Az örök üdvösséget. Hát ebben aztán meg is nyugodott. Visszaakasztotta a fegyvert és másnap bejelentette az uraságnak, hogy köszöni az eddigi jóindulatát, de ő elmegy más vidékre. Nem tesz jót neki az erős hegyi levegő Félév múlva már egész otthonosan érezte magát ott lent a Muraközben, K . . . gróf birtokán. A vad rakoncátlan, Drávától ugy száz-kétszáz lépésre állt a kis erdészlak, melynek most ő lett a gazdája. Üres idejét azzal ütötte agyon, hogy hozatott egy kitűnő duplapuskát, — vontcsövüt — és gyakorolta magát a céllövésben. Különös passziója volt, hogy mindig emberalaku céltáblára lövöldözött és ugy örült mikor hatvan-nyolcvan lépésről egymásután nyolc-tiz golyót is bele tudott lőni az emberalak vörösre festett szivébe, vagy a homloka Közepébe. Oda, hol a két szemöldök összeér, Lassankint bámulatos tökéletességre vitte. Hozzáértő emberek mondták, hogy az egész környéken, de sőt messze földön sem láttak, hozzá fogható, biztos kezű embert. így mult el öt-hat esztendő. Mindegyik vitt egy-két ösz hajszálat a Gonda István sötét hajába. Szakállát hosszura növesztette, arcán az eddigi szelídség helyett valami kemény, szinte mogorva vonás rajzolódott;, homlokán egy hosszú forradás — egy vadorzó golyójának a nyoma — csak még jobban növelte marcona megjelenését. Bizony, bizony, régi ismerősei közül akárhány elment volna mellette köszöntés nélkül. A hatodik esztendő decemberében jártak már. Holdvilágos, téli este volt. A Dráva erősen zajlott, vadul hányta-vetette piszkos hullámain a hatalmas jégtáblákat.
