Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-11-21 / 47. szám

6. oldal. Pápa és Vidéke 49. szám adjunk semmit, mert ha még továbbra is ugy gondolkodunk, akkor igazán »nyitott szem­mel aludva járjuk át a világot.«, mely alvás reánk nézve halálthozó lesz! A tanitók házi fegyelmi joga az iskolában. E cím alatt egy jelentés vonta magára vonta figyelmemet e lap mult számában, mely magában foglalja figyelmemet, hogy a pécsi és budapesti kir. tábla a tanítónak a házi fegyelmi jogot megadta és ennek gyakor­lásában elkövetett könnyű testisértés nem büntethető. Minden tanitó örömmel fogadná, ha ez országos határozatta válna, nem talán azért, hogy iskolájában minduntalan gyakorolja, ha­nem ezáltal sok zaklatastól és kellemetlen­ségtől menekülne meg. Bátran le merem írni, hogy nincs hivatásos tanitó, kinek jobban ne fájna a fegyelemnek a testre érzékeny gya­korlása, mint a gyermeknek, de a mai sok helyen rossz házi nevelés mellett bizony az angyali türelemmel rendelkező tanítónak is elkerülhetetlen. A tanitást megelőzi a nevelés! A neve­lés a szülői háznál kezdődik; ez az alap. A rosszul készitett alapra nehéz építeni. Gon­dolják el kedves olvasóim a tanitó munkáját midőn rossz házi nevelésben részesült gyer­mek jön a keze alá. Mily nehéz azzal boldo­gulni. A testi büntetést legtöbb esetben, nem a gyermek rossz tanulásáért, hanem annak viseletéért, közillembe ütköző cselekedetéért alkalmazz? a tanitó. Nem lesz tehát érdek­telen, ha egyet-mást leirok Bognár Gáspár egy kis munkája nyomán, mely szól: A köz­illem neveléséről. Az iskolában, még az elemi iskolákban is, ma már mind jobban és jobban tért fog­lal a nevelő-oktatás. Tehát bizonyos, hogy az iskolákban az illendőséget, is tanulják, gyako­roltatják a szoktatás, példaadás és oktatás révén. Tehát ismerik a növendékek annak tiszta, hamisítatlan fogalmát is. Az iskolát azért a közillem, illendőség megfogyatkozá­sáért okolni nem szabad. Nem írom, hogy nem lehet. De írom, nem szabad. Legalább annak, aki elismeri azon nagy, ellenállhatat­lan tényezőket, befolyást, amik az iskolai élet hatását oly kézzelfoghatólag ellensúlyozzák. Az iskola nem minden. Ha a család, a szülők, a környezet nem csatlatkozik az iskola szelleméhez, működéséhez, tudatos, tervszerű nevelőmunkáját nem segíti, az iskola mit sem tehet. Az iskolát tehát teljesen felelőssé tenni azért, nem igazságos és nem helyes dolog. Az an ol családban például, hogy ugy mondjam, már a bölcsőtől kezdve társadalmi emberré kezdik nevelni a gyermeket. Következetesen megkívánják a gyermek­től, hogy kivétel nélkül minden emberrel szemben illedelmesek, humánusak és előzéke­nyek legyenek. Az iskola, melybe az ilyen gyermekek lépnek, szálra foghatja a gyermek lelkületét és a család összhangzó közreműkö­désével a gyermek ébredező érzékét az er­kölcsi és minden szép iránt való fogékony­ságát fejlesztheti, kialakíthatja. Az azonban igaz, hogy nálunk máské­pen áll a dolog, különösen a családokban. Az ébredező kis gyermek, de meg aztán az ifjú is napról-napra hallja a szülőktől: — Ilyen csekélységen akadt fenn a tanitó ? Ezért büntettek ? — Az iskolában végezze a dolgát a tanitó ur. Az utca már nem az ő köréhez tartozik. — Csak te tanulj, jól felelj, a többire ne ügyelj. Minden más üres formaság, Sza­márság, külső szemfényvesztés. És igy tovább . . . Ám mindezen jelenségeknek aztán meg vannak a maguk szomorú következményei? I vissahatásuk is. Mindnyájunk részéről a kornak egoista felfogásával szemben oda kellene állitani a családokban is az altruizmus, az érdek nél­kül való. tiszta, nemes gondolkodás, érzelem és cselekvés tudatos fejlesztését, ápolását. Az altruisztikus felfogás vezeti a gyermeket, az ifjút az önzetlen, nemes, magasabb felfogású cselekedetekre. Az ilyen családi és iskolai ne­velés mellett el lehet kerülni a testi fenyíték alkalmazását és nem járnak ugv ifjainlc, mint a történelem följegyezte a gövetkelkező érde­kes epizódban; Nemzeti ünnepet ültek. Az Ohmpus­virágos szintája már ugy megtelt közönséggel, hogy egyetlen ülőhely sem maradt. De im tisztes öregek érkeznek még. Az aggság lépcsőjét járdalván, alig várják, hogy meg­pihenhessenek. Az ifjak üdvözölik az öszbeborult érke­zőkel, de csak a spártai ifjak állanak föl és engedik át helyüket az öregeknek. Nagyra ves ik az érkezők e figyelmet. Egyik aggas­tyán kifejezést is ad jóleső érzésének és emigyen nyilatkozik: — A görög ifjak tanulják az illendősé­get, az öregek iránt való tiszteletet, de való­jában csak a spártai ifjak gyakorolják. Bodó László. Az áliatyédő-egyesület feladatairól. Irta és a pápai állatvédő-egyesület alakuló közgyűlésén felolvasta: Chernel István. (Folytatás.) Az aesztetikai mozzanat tehát, a tiszta humanizmus parancsszava mellett, szintén ha­talmas feladatokat szab az állatvédő-egyesü­letek tevékenysége elé. Azt mondhatná mármost valaki: jó, jó, hiszen nagyon szép mindez, de hát egyéb gyakorlati kézzelfogható hasznunk nincs abból, hogy az állatokat védelmezzük? Erre a kérdésre nem fejtörős a felelet, mert minden habozás nélkül kimondhatjuk: hogy modern gazdálkodás okszerű állatvéde­lem hijjávai egyenesen elképzelhetetlen és váltig bizonyos, hogy minél odaadóbban ke­zeljük azt, annál jövedelmezőbb legyen gaz­gaságunk és biztosabb jólétünk. Agyonsanyar­gatott, rossz bánásmódban részesülő, elcsigá­zott állatállamány nem teljesíthet olyan mun­kát, minőt az egészséges, gondozott, s értéke is jóval kevesebb, mint emezé. Az állatvédelem eszmélyének köztudatos­ságával tehát állatállamányunk jelentékenyen fog feljavulni, aminek nyomában jár az álta­lános vagyonosodás is. Az állatvédő-egyesüle­tekre háramlik tehát, hogy felvilágosító szó­val, ha kell a törvény erejével hassanak oda, hogy a jobb belátás a nép minden rétegébe beszivárogjon és az előítélet, babona kivesz­szen az állatfajok jelentőségének helyes meg­ismerése nyomán. Reájok tartozik az is, hogy a gazdasá­gunk szempontjából közvetve hasznos állatok munkáját biztosítani és fokozni segítsenek. Valósággal állattenyésztéssel is foglalkozniok kell, nem a házi — hanem ama vadon élő fajok szaporításával, melyek emberi szempont­ból túlnyomóan vagy határozottan káros álla­tokat pusztítanák. Elég legyen a rovarirtóma­darak szerepére. Nem túlzás, hanem megin­gathatatlan tény, hogy Magyarország gasdasága közel 200 millió kor. kárt szenved évenként, csupán a rovarok garázdálkodásától. Már most hogyan képzeljük, hogy ez a kár csök­kenjen, amikor kultúránkkal mindjobban meg­hamisítjuk a természet ősi állapotját s ezzel megsemmisítjük a rovarok természetes ellen­ségeinek életföltételeit? Emberi erő és furfang nem bir a rovarcsapással egymagában meg­birkózni; a józan ész tehát azt javasolja: céltudatos tenyésztésével a hasznos madarak­nak öregbitsük számukat érdekeinknek meg­felelően. Pótoljuk és javítsuk mesterséges úton-módon, — de mindig a természetet hí­ven utánozva — amit tőle elvettünk, amit rajta rontottunk. A madárvédelem terén, te­szem, feladatunk abban csúcsosodik ki, hogy: télviz idejére célszerű etetőkön, megfelelő eleséggel könnyitsünk a szükséget szenvedő hasznos madarak sorsán, egyébbként pedig biztosítsuk és szaporítsuk fészkelőhelyeiket, s egyúttal erélyesen védjük őket, természetes ( ellenségeik ellen. Minthogy az odvas fák — leghasznosabb madárfajaink kedvelt tanyái — szintúgy a bozótos, csepőtés, tüskés bokor­csoportozatok hova-iovább annyira megritkul­nak, eltünedeznek, hogy a madárságnak, az emberek, ragadozó állatok, időjárás viszontag­sága és egyéb csapások által is megtizedelt ál 1 a mán y a nem talál már elég alkalmatossá­gé Pélismertehh áVAGO DEZ Érmekkel kitűntetveI első pápai ÍPA, Fű-tér. 63. nán -divatterme NagymtiBkás szahó segédek felvétetnek. ^^ Kifogástalan szabású íéríiruhák, papirub&k uradalmi erdésztisztek, nek, postásoknak, vasu­taseknak, erdőőröknek, § úgyszintén minden egyenruhát viselő tes­tületnek egyenruhák ßliJ legelegánsabban mértek utá «

Next

/
Thumbnails
Contents