Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-11-14 / 46. szám

6. oldal. Pápa és Vidéke 49. szám Az állatvédő-egyesület feladatairól. Irta és a pápai állatvédő-egyesület alakuló közgyűlésén felolvasta: Chernel István. (Folytatás.) Ez a bizonyság azonban korántsem zárja ki, hogy állatvédő egyesületeket ne alakitsunk, sőt egyenesen javasolja. Hiszen a legtisztább humanizmusból fakadt az állatvédelem eszméje is s azok a feladatok, miket az állatvédő-egyesületek valóra váltani törekesznek oly félék, hogy nem csupán az állat javát érintik, hanem az emberiség öszszeségének boldogságát is. Mert mit akarunk mi? Akik azt hiszik, hogy nem egyebet: mint csupán az állatokat bántatlanul hagyni, vagy velük jól bánni; továbbá megakadályozni, hogy azok rossz bánásmódban részesüljenek mások részéről — azok egyáltalában nincsenek tisztában az állatvédelem céljaival. Igaz ugyan, hogy elsősorban az állatok sorsának javitásán, enyhítésén fáradozunk, nevezetesen: példát kívánunk adni arra, hogy felsőbbségünket az állatokkal szemben igazságosan éreztessük; minden eszközt megragadva gátat akarunk vetni mindama megbotránkoztató kínzásoknak, zsarolásoknak, amiket az állat fölöslegesen szenved gonosz és tudatlan emberek részéről; szóval, tettel, tollal serkenteni igyekszünk arra, hogy miképpen alakuljon emberi méltóságunknak megfelelően az a viszony, mely bennünket az állatvilággal összefűz; kötelességünknek ismerjük, az állatvédelem ügyében hozott törvényes intézkedéseink végrehajtásában a hatóságot támogatni; ahol szükséges, a törvény hiányát kipótolni, az állatvédelemről szóló szabályrendeletek megalkotását sürgetni és előmozdítani; azokat az egyéneket pedig, kik törekvéseinket különösen támogatják, megfelelő elismeréssel vagy jutalommal kitüntetni. Mindez azonban csak egyik közvetetlen része feladatainknak; a másik a közvetett, amire legtöbben nem is gondolnak, pedig az: hogy amikor igy cselekedve az állatok sorsán javítunk, egyszersmind nyesegetjük az emberi lélek fattyuhajtásait; az érzéketlenséget, durvaságot, vadságot, önzést, tehát az emberek kedélyét mmesitjük, benne a szeretet lángját élesztgetjük a közerkölcsök és közjózanság ügyét munkáljuk hathatósan s igy a valódi humanizmust oltjuk az emberekbe, mely kibontakozásában annyi sok áldásos intézményben csillogtatja erejét. Nem érzelgőség a mi igyekezetünk lendítő kereke, hanem az a mélyebb érzés, mely sugalja, hogy undorral forduljunk el a kegyetlenségtől, szivtelenségtől és oltalmunkba fogadjuk a gyengébbet, a tehetetlenebb lényeket. Az állat is ép ugy része a nagy természetnek, mint jó magunk, ő is ép ugy érzi a fájdalmat, szenvedést, bántalmat, mint a teremtés legtökéletesebb lénye, az ember. Mi szellemi felsőnbségünkkel messze kiemelkedtünk az élők világából, de amikor igy több jogot szereztünk magunknak az alacsonyabb szervezetekkel szemben, egyúttal megfelelően több kötelességet is vállaltunk irányukban. Ne a féktelen zsarnokság, lelketlen garázdálkodás, hanem a kiméletes igaz| ságosság, elnézés és jóakarat vezessen a gyámolatlanokkal való bánásmódunkban. Az embert az emberben minél élesebben kifejleszteni: ez az állatvédő-egyesületek feladatainknak erkölcsi, ethikai alapja. Ámde nemcsak az irgalmasság hangja nógatja bensőnket az állatokkal való magunktartásunkban, hanem a szép és kellemes iránt való érzékünk is. Az egész természet, egyetemes megnyilatkozásában, a fenségesnek, az örök szépnek kiapadhatatlan ősi forrása; de különösen az állatvilág az, mely életnyilvánulásainak ezerféle változatával, sürgő-forgó mozgalmasságával, színezetének és alakjainak tarkaságával, életmódjának hangulatos, megkapó s oly gyakran igazi bensőséggel teljes mozzanatokban bővelkedő vonásaival megragadja figyelmünket, már csak az okból is, mert szokások, tulajdonságok dolgában hozzánk legközelebb áll. Senki se tagadhatja, hogy jóleső érzés, kelt belsejében az állatok szines, örökké eleven életének kibontakozása, szemmel kisérése. Vagy tán nem fakad bennünk öröm, amikor a tél egyhangúsága, komor csendessége után a tavasz első lágy fuvallataival az állatvilág is megmozdul s a madarak elragadó párszerző dalától hangos a vidék? Nem érintenek-e kedvesen a hűség, önfeláldozás, hála szeretet remek példái, amiket az állatok körében még felszínes érdeklődéssel is tapaszj talhatunk? Nem találjuk-e szépnek a magasban szárnya szabadjában keringő sast? a nádas zöld rengetegje mellett vakitó fehérségű kócsagot? a drágakőre emlékeztető jégmadarat? a délceg szarvast? a szállingózó himes pillangót? a pompás izomzatú paripát? Bizony cseppet sem kicsinylendő mindez és kétségtelen, hogy az állatvilág révén szemünknek, fülünknek annyi báj, szépség jut ki, annyi élvezet, miknek hijját nehezen nélkülöznénk. Kötelességünk tehát — s ebben az állatvédő egyesületek támogathatnak — ezeket a gyönyörűségeket, amennyiben érdekeinkkel megegyeztethetők, biztosítani magunk és utódaink számára, irántuk fogékonyságot ébreszteni és ezt az érzéket szélesebb körben fejleszteni. Az élet felmorzsoló küzdelmei, torzsolkodásai közepette reászorulnak a természetnyujtotta szépségek megnyugtató élvezetére, hogy elfáradt idegeinket felfrissítve haladhassunk ujult erővel előre és mind előbbre! Őszi hangulatok. Őszi szellő suttog már a Sárga lombok között, A ligetek dalnoka is Déltájra költözött. Hol nincsen gyász s hervadás. Hol illatok árja, S ahol mosolygó napsugár Es zöld berek várja. Isten veled, te kis madár, Szállj, szállj messze délre. Es hogyha majd elfáradtan Szebb hazába érve Megpihensz egy zöld bokorban S üdvdalodat zenged, Gondolj reám. akit a sors Követni nem enged. — Oh! de talán jobb is ez igy, Nem szállhatnom véled, Ugy is érzem, hogy számomra Nincsen máshol élet. Az én szivem e vidékkel Összeforrott régen, Hűtlen lenni én nem tudok, Kedves e hely nékem. . . . Jöhet a tél fagyos szele, Nem gondolok vele: Örök tavaszt sugároz rám, Kedvesem kék szeme. Mohácsi. HÍREK. A kath. Kör felolvasó estélye. Maholnap beköszöntenek a hosszú téli esték. A korzózó közönség összes sétája nap nap után 4 fal közé szorul. A természet nem nyújt többé szórakozást, de ennek helyébe annál többet fog nyújtani a kath. Kör, aki siet is már kellemessé, szórakoztatóvá tenni a hoszszu, unalmas estéket és tőle telhetőleg némileg kárpótolni a korzózó közönséget; azzal a magas művészi ni vőn álló felolvasó estél yével, amelyeknek sorozatát ma vasárnap este 6 órakor kezdi meg a bencés gimnázium tornatermében, amelynek a műsora a következő: 1. Ébresztő. Énekli a dalárda. 2. Megnyitó beszéd, mondja: Jándi Bernardin körelnök. 3. Zongoratrió Mozarttól, előadják : Gyémánt Miklós, Haller Konrád és Szentgyörgyi Sándor. 4. Életképek. Zongora mellett felolvassa: Szentgyörgyi Sándor. 5. Népdalok. Énekli a dalárda. Bővebbet a falragaszok. Katonai hirek. Hauer Alajos őrnagy elment 4 heti szabadságra Teplicre. — Tegnapi napon, f. hó 13-án Jankovich Bésán gici birtokán nagyszabású falkavadászatot rendezett a helybeli tisztikar, amelyhez a helybeli huszárezred kutya-falkát szállított Giere, ma vasárnap pedig lóversenynyel egybekötött vadászat lesz ugyanott. Szentgyörgyi veszprémi szereplése. Mint Veszprémből kapjuk a hírt, Szentgyörgyi Sándor, a közszeretetnek örvendő karnagyunk folyó hó 7-én (vasárnap) a veszprémiek felJ kérésére, zenés felolvasást tartott Veszprém, ben. Hogy mily eredménnyel, azt mindenki tudja, akinek csak egyszer is alkalma volt Szentgyörgyi Sándornak ebbeli kiváló tehetségét élvezni. Az ő különleges privilégiuma, a zenés felolvasás, amelybe annyi szinti: zta humort, élcet tud belevinni, hogy a közönség mindig szívesen látja őt a felolvasó asztalnál, akarom mondani a zongoránál. A veszprémieknek rajongásig megnyerte a tetszését. Disznótoros vacsora. A Kath. Kör szerdán este 8 órakor, saját helyiségében disznótoros vacsorát rendez, amelyen hölgyeket is szívesen látnak. Egy teriték 1 K 50 fill-