Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-11-07 / 45. szám

48. szánt. Pápa é

s Vidéke 3. oldal II. A második napy eltévelyedés a modern irodalomban: a ledérség,n pikantéria. Ezzel pedig telítve van a modern magyar irodalom is. Ha termékeit, a mai írói gárda novelláit stb. olvassuk, szinte elrémülünk.Alig talaiunk egyet is, mely valamiképen ne az erkölcsi gyengeséget, sőt a hitványságot hozná íölszinre és vonná be a pikantéria összes csábjaival. Házasságtörés, leánycsalás s még ocsmányabb dolgok ezeknek a termékeknek rendes tárgyai. Jól tudunk mi itt különböztetni szépirodalom és ifjúsági iratok között. Jól tudjuk, hogy amit az ifjúságtól a gondosan őrködő szülő távoltart: még nem mindig elvetendő. Magunk sem kívánjuk a szépirodalomtól,hogy annak termékei in usum delphini készüljenek. Valósággal békót raknánk a tehetséges irókra, ha a kritika már a tárgy megválasztásánál is azon aggódnék, nehogy egy serdülő Baby erkölcsi egészsége huzatot kapjon. Nem kívánunk a ker. szépirodalomtól sem tendenciát, esetlen irányzatosságot; irtózunk attól, hogy a nemes költészetet és a szépirodalmi tehetség üde, lombos ágát a kirivó tendencia kórójába oltsuk. Mi is igazat adunk egy kiváló szépirodalmi kritikusnak, Bone Henriknek, mikor hangoztatja, hogy az olvasónak valami erkölcsi érzéket és vallásosságot hoznia is kell az olvasmányhoz s nemcsak merítenie kell ezt az olvasmányból. Ismétlem, mi a túlzást, a prüderié-t szintén kárhoztatni tudjuk. Hanem ez kevésbé elterjedt baj, mint a durva, szélső, leplezetlen ledérség és piszok, mely a mai sajtó-termékekből tátong felénk. A mult évben egy francia színész csoport Madame Judie cimü darabot adott Münchenben, a leglaposabb s kétesebb posse-k egyikét s a jóérzésű kritika honfi-fájdalmában feljajdult, hogy a legtriviálisabb részletekben a páholyok közönsége a Créme de la créme hölgyei tapsoltak leghatásosabban. S ugyanezt a sajnálatos tünetet láttuk a minap, mibr. Hatvany-Deutsch darabját: »A szüz«-et adták egyik budapesti színházban. A józan kritika reflektált a darabra s megjegyezte, hogy tartalmát a napilapokban visszaadni nem lehet, mert tiltja a jó izlés, de megjegyezte, hogy a legtrágárabb élceket a leghangosabban üdvözölte a publikum túlnyomó többsége. Megengedem, hogy ez a publikum nem volt nemzetünk Créme de la créme, de mégis csak gondolkodásra ad okot, hogy ilyen levegőben élünk, ilyen behatásoknak vagyunk kitéve. Fájóan érinthetett minket csak nemrégiben az egyik főliberális sajtóorganumnak, a Frankfurter Zeitungnak Ítélete a »Tanítónő« cimü darabról, mely Németországban is színpadra került. Világosan kimondotta, hogy neki nincs köze ahhoz, hogy a magyaiok otthon hogyan mulatnak: de tán mégis kevés nemzeti öntudatra mutat az otthoni piszkot a külföld piacára hozni. A darab szerinte telítve van mit Zoten gemeinster Sorte. Ezen valóban nem szép, hanem csúf irodalom ellen kell a mai kornak leginkább védekeznie. Védjék a családok gyermekeiket, a nevelők tanítványaikat, védje a társadalom önmagát. Ha nem iparkodik ezen irodalmi ^ elfajulásnak gátat vetni nemes megvetéssel, a családból való kitiltással: hasonló lesz minden család a maiariás Campagnához, mely tavaszkor gyönyörű, de jön a május, junius s beáil a természet pusztulása; azon mérges párák teszik tönkre a virulást, melyek e földnek ünkeblébői törnek elő. A család iljui és leányai virulásra vannak hivatva, de ha velök együtt dédelgeti a család, vagy tüii a modern ledér irodalmi termékeket, a franciaregényt és társait: önkebléből fog előtörni a mérges lehellet, mely mételyt s erkölcsi pusztulást visz a család gyermekeibe. Ne mondja senki, hogy ezt megtenni a szülőknek majdnem lehetetlen, mert a korszellem is megkívánja, hogy fiaik, leányaik a színmű- s regényirodalom modern termékeit ismerjék; ne mondja senki, hogy a korszellem ledér irányzata ellen szinte hasztalan küzdünk. Csak ne hivatkozzunk a korszellemre, ne toljuk ő reá a mi hibáinkat, miért? mert nagyon problematikus, hogy ki képviseli a korszellemet? Ki képviselte a korszellemet Sokrates idejében? Ő, vagy ellenfele? Plató vagy a Szofisták? Ki képviselte a keresztényüldözések idejében a korszellemet? Néró, vagy szt. Péter? a caesárok, vagy a martirok ? a római Kolosszeum néző közönsége, vagy áldozatai? s ki képviseli a mai kort, a tudományban ? a Darwinisták, kik az embert állatnak mondják s igy az állatias életet védelmezik benne; vagy az anti-Darwinisták, kik szellemi lényt látnak benne, kinek uralkodnia kell állatias ösztönei fölött? s kik képviselik a korszellemet a szépirodalomban? a ledérség meggörnyedt lovagjai, vagy az erkölcs hirdetői ? Zola, vagy Sienkiewicz ? A korszellem a mi szellemünk, annak bűnei s kihágásai a mi szivünkből fakadnak. Mindig igaz marad Faustnak szava: »Was sie den Geist der Seit nennen: ist ihr eigener Geist, worin die Zeiten sich bespiegeln.« A korszellem a kor gyermekeinek sajátos szelleme, amelyben az idők tükrözik magukat. Mélyen tisztelt közönség! A Pázmányegyesület ezen vándorgyűlésén ezek az erkölcsért küzdő férfiak jelenlétükkel intik kegyeteket s én gyenge szavammal igy fejezem ki intelmüket: hiába védekezik e mai társadalom a szociáldemokrácia s az erkölcsi lazulás fölforgató, nemzeteket emésztő s megőrlő ámadata ellen, ha pártolja azt a szépirodalmat s sajtót, mely ezen bűnös eszméket beleviszi a nemzet egész testébe, ha önmagát fertőzi meg legelsőnek az az intelligencia: mely hivatva van, hogy sava legyen a népnek. A pogány görögök törvénye az ifjúságnak megrontóját, a szemérem megsértőit méreg pohárra Ítélte: s a mai keresztény társadalom kész volna maga meginni a mérget, hogy megrontóinak lábai elé terüljön? Russeau-nak, a ledér s erkölcstelen könyvek egy áldozatának szavával végzem beszédemet. Végigtekintve korának piszkos irodalma, a fölvilágosultság termékei fölött, igy kiált föl: »Istenem, bár sohasem irtak volna korunknak irói! Megvetőleg mosolyognak »a haza, a vallás és erkölcs« említésénél s arra törekszenek, hogy müveikkel lerombolják mindazt, ami az emberiség előtt szent. Vájjon hagyott-e a pogányság az utódokra valemely művet, melyet össze lehetne hasonlítani a szégyen és gyalázat azon emlékével, melyeket a modern szépirodalom emelt? ... Ha utódaink ezeket olvassák és nem őrültebbek és féktelenebbek, mint mi, ugy leikök keservében égre emelt kezekkel imádkoznak majd: Mindenható Isten, ki kezedben tartod a szellemeket s lelkeket is, ments meg minket atyáink halálthozó fölvilágosodásától s add vissza inkább ismét az ártatlanságot, mely egyedül boldogit s melynek a Te szemeidben egyedül van értéke.« Egy példa a sok közül. (O.) A szövetkezés, az erők tömörítésének köréből óhajtunk egy kitűnő példával szolgálni. Ha jól emlékszem, a ncigylózsi (sopronmegyei) gazdák adják ezt a példát a gazdaközönségnek. Mi ez a példa? A »Hídmérlegszövetkezet..« A gazdák ugyanis ott s a környéken gőböly hizlalással foglalkoznak. Remek hizott marhákat tudtak piacra bocsátani. Ezen göbölyöket mindig a vasút hídmérlegén mázsálták meg, de ugyanekkor amellett, hogy a lemért állat métermázsájánként mázsa-pénzt kellett fizetniök, az a véleményük támadt, hogy ők, akik a sulybecslésben, az úgynevezett saccolásban, körülbelül nagyon is gyakorlottak, biztosak voltak, mindig többre, nehezebb súlyúra becsülték állataikat, mint amennyit a hídmérleg mutatott. Lassan megérlelődött bennök az a gondolat, hogy ezen a két viszásságon ha máskép nem lehet, ugy kell segiteniök, hogy vesznek hídmérleget. A gazdakör, mely már többféle szövetkezetnek volt kiinduló pontja,meg is valósította az eszmét. Szövetkezeti alapon együvé hozták azt a pénzt,amenynyire a hídmérleg beszerzéséhez szükség volt. Azóta a gőböly eladásnál igy alkusznak: »Eladom a gőbölyt élősúlyban, kilóját ennyi, meg ennyi fillérért, lemérve a szövetkezeti hídmérlegen.« Maguknak fizetik azóti a mázsapénzt, lemérés előtt nem kell a góbölynek sokat járnia, tehát nem romlik és azóta szinte nagyobb súlyúak is a gőbölyeik. (Ezzel nem akarjuk senkinek a régi mértékét leszólani, de igy hallottuk a dolgot.) Eddig tart a példa. Gyakorlati haszna ezen példaadásnak valószínűleg nem az, hogy tehát mi is, ez is, az is hídmérleget állítsunk, hanem az,hogyha valamire szükségünk van, csináljuk meg a magunk erejéből szövetkezeti uton. Ne sopánkodjunk, hogy ez nine s