Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-10-31 / 44. szám

6. oldal. Pápa és Vidéke 49. szám Menjünk, menjünk tehát szeretteink sirhalmához ezen szent este. midőn már temetőnkbe a sötétség mintegy óriási gyászfátyol borul s vigyünk egy-egy virágszálat s szivünk buzgó imáját oda a rideg sirhalomhoz. Az én lelkem is siet — az oly koránletört — virágjainak egyszerű kis sirhantjához, hogy segítsen könnyeket hullatni drága szeretteinek, kik ott zokognak — egy kis koszorúval feldíszített s néhány gyertya szállal kivilágított sirja körül. Óh ! hányszor imádkoztunk már itt, holdvilágos nyári estéken, de most csak fájó lelkemmel szállhatok oda csendes kis sírodhoz, a keresztnek tövéhez, hol sötét gyászruhában egy bánatos leányka hullatja gyönyörű Kék szeméből fájó, sajgó könnyeit. Ott lebeg a lelkem a virágos, kivilágított kis sirhalom fölött, ott lebeg a néma csöndben, hogy meggyújtsa ő is szereteíének mécsesét ezen szent estén és elzokogja imáját érted, ki nem vagy itt velem. Mintha csak újból előttem volna; látom az életerős viruló szép virágszálat, mint nő, mint kezd fesleni, nyilai, de im ott a közelben már leselkedik reá a sötét, gyászos végzet. Látom, ifjú élted, mint kezd egyszerre csak fonyadni, sorvadni s az a gyászos végzet: jön a zord halál, mely nem kérdezi kedves-e, nem nézi, hogy milyen fájdalmat, bánatot okoz, hanem könyörtelenül leszakítja kehiünkről a virágot, kioltja ifjú élted s zár a hideg sirba, mely körül most szeretteid térdre borulva zokognak. Oh ! Mit érez a lélek egy ilyen sirhalomriál, hol látja azokat zokogni, kik nem kivilágitási pompát vagy szépen font koszorút jönnek bámulni, hanem imádkozni szeretteikért, mert jól tudják, hogy a halottak estéje nemcsak mulandóságra, hanem az örökkévalóságra is emlékeztet, jól tudják — s ezt oly jó! esik tudni —, hogy az emberi élet nem ér vegei a sirhatáron, hanem azontúl is van még egy élet, hol azokkal, kik a sirnak mélyében pihennek, ismét találkozni fogunk. És ez a tudat ad megnyugvást lelkünknek, ez nyújt irt, tapaszt, fájó sebeinkre. Mélyen zsong az estharang az éjben, áthatol a sötétségség gvászfátyolán s belopódzik szivembe. Csillagok milliárdjai tündökölnek az égen, — imára kulcsolt kezekkel borulok kis imazsámolyomra, hogy az örök Mindenható előtt »reqiuem aeternam«-ért esdjek azok számára, kik már oda a csillagokon tuira költöztek. Preiner István. Színház. A hét a jutalomjátékok hete volt. Majd minden napra jutott egy-egy ünnepeit színész vagy színésznőnek jutalomjátéka, amely nem mindig hozott ugyan telt házat, de csokrot és babérkoszorút igen. A szezon végén vagyunk. Még csak egy-két előadás és színészeink itt hagynak bennünket. Ilyenkor búcsúzásnál sok baklövést megbocsájt az ember, egyet azonban nem tudunk megbocsájtani, nevezetesen az undort keltő orfeumi darabok szinrehozatalát és még valamit szeretnénk az igen tisztelt igazgató ur b. figyelmébe ajánlani, ha újólag lesz szerencsénk, a tavasszal, amint hisszük is hogy lesz; akkorra jól tenné, ha a társulatot egy kissé megtizedelné. Nem értve ez alatt természetesen a drámai személyzetet. Mert bizony találkozik ott néhány j selejtezni való színész és színésznő, aki csak kontár munkát végez ezen a téren. Jobb azoknak, ha más kenyérkereset után látnak és nem nyomorítják agyon Thália művészetét. A héten a következő darabok kerültek szinre: Szombat és vasárnap este az orfeumi darabok utolsó akkordjaként feltalálták a meglehetős kevés számú közönségnek »A mozgó póstásnő« cimü bokózatot. Ami jó és mulattató volt a darabban, azt Gyárfásnak köszönhetjük. Vasárnap d. u. »Az igloi diákok« kerültek ismét előadáara telt ház előtt, amelyben ismét sok tapsot, aratott Bihari Erzsi, Kovács L., Ivánfi I., Gyárfás és Bálori. Hétfőn »Az elvált asszony« ment elég unottan, vontatottan a kevés számú közönség előtt. Természetesen kevesebb hatással és eredménnyel, mint egyébbkor. Kedden újdonságban volt részünk »A remény« cimü hálász drámában, amely erős, megrázó drámai stílusban van irva és amelyet a kitűnő személyzet teljes érvényre is juttatott. Ez alkalommal kiemeljük különösen Maróssi szépen átgondolt játékát, aki a tengeren bekövetkező halálának előérzelét megható közvetlenséggel játszotta meg. Ugy látszik, feltalálja magát a neki való szerepekben. Azt est sikeréhez hozzájárultak Tombor Aladárné, Verő Janka, Fekete Irén. Úgyszintén Déri Béla, Kovács E., Batori és Vértes. A kisebd szerepekben igen jók voltak Ladá- 1 nyi Mariska, Kiss Cecil és Ivánfi Jenő. j Szerdán d. u. diák előadásul Gaál Jó- j zseí énekes bohózata »A peleskei nótárius« kerüli szinre, melyben a telt ház sokat ünnepelte Verő Jankat, Feketénét, Bátori Bélát, Gyárfást, Marosit, Déri Bélát. Ivánfi Jenőt, j Paxi Margitot és Kovács Lajost. Este pedig Déri Béla jutalomjátékául Bernstein, »A tol vaj« c. drámája került színre. Az örök ifjú Déri. aki igazi komoly színész, szeretve pályáját és egyedül annak él, méltán megérdemelte azt a babérkoszorút, amellyel őt a kö- zönség kitüntette. Úgyszintén azt a meleg, hosszantartó tapsokat is, amely a nyílt színen is többször meg-megujult és amely felvonások után 2-szer—3-szor a lámpák elé kényszeri tette őt. A darab nem uj, és már elmondottuk róla véleményünket- Maguk a szereplők pedig, tekintve, hogy a társulat legjobb erőinek a kezébe voltak letéve a szerepek, mind a legszebbet és legjobbat nyújtották. Csütörtökön Tombor pár jutalomjátékául az »Aranykakas«-t adták elég szép számú közönség jelenlétébe.n Természetes, a babérkoszorú itt sem maradt el, melyre ugy Tombor Aladár, mint Tomborné méltán rászolgáltak. Zugó taps fogadta Tombor karmestert, mikor fellépett a dirigáló emelvényre ! úgyszintén Tornbornét is, amikor a színpadon j megjelent. A szereplők közül említést érdemelnek | | szép játékukért Tombor Aladárné, Verő Janka, j i aki helyre menyecske volt és ha még hozzá- ' tesszük, hogy énekeitettek is szegénnyel, pedig ez nem vág az ő drámai szakmájába, de legalább ugy énekelt, hogy a falsok miatt nem kellett befogni a fülünket, mint azt némelykor énekes színésznőknél kellett tennünk, akkor csak dicsérettel szólhatunk róla, hogy oly szépen megállotta a helyét. Sok derűs percet szerzett még Fekete Irén, úgyszintén Bátori Béla és Gyárfás. Nagyon jó volt még Déri Béla, úgyszintén Vértes és Marosi. Kisebb szerepeikben Kiss Cecil és Ladányi Mariska es a kis Tombor Gizus. Pénteken Sudermann Herman »Otthon« c. 4 felvonásos drámája került szinre Verő Janka jutalomjátékául. Valóságos ünnepe volt e napon a színháznak, amely teljesen megtelt közönséggel, akiket bizonyára nemcsak a színdarab, hanem a művésznő iránti tisztelet hozott a színházba. Alkalom volt ez az est különösen is kimutatni a közönségnek ragaszkodását. nagyrabecsülését a művésznő és a művészete iránt. Az a sok virágcsokor és értéktárgy, amelylyel ez estén a közönség Verő Jankának kedveskedett, úgyszintén azok a szívből jövő, őszinte tapsok, amelyekkel Verőt ma este honorálták, méltó helyre kerültek és méltó művésznőnek szóltak, akinek játéka mindig eredeti és minden szerepében más és más, nem az az örökké betanult egyformaság. A szereplők mindegyike igyekezett az estét az ünnepelthez méltóvá tenni, ami különösen Fekete Irénnek és Kis& Tusinak, úgyszintén Kovács Lajosnak és Déri Bélának sikerült is. Irta: Heinals Felia. Fordította: Radó Antal. A falevél csak egy évszakba' sárgul, Virágot egyszer iú a szél az ágrul, A csillag az évszakba' hulldogál — De minden évszak a tied, Halál! A nap dolognak van csak szánva s gondnak, Az esték vig családi körbe vonnak, Az éjnek adománya pihenés — Hatalmas Ur, te mindegyikben élsz ! És megvan ideje a röpke dalnak, Lakmározásnak, gyöngyöző italnak; Majd köny vagyon soron s keserű gyász — De éles két szemed mindég vigyáz. Az ifjúság s a bimbó ugy mosolyoghat, Hogy azt hihetnők, bájuk nem foszolhat: Mindegy: a mosolyuk nem hat terád — Te be nem várod az érés korát! A falevél csak egy évszakba' sárgul, Virágot egyszer fú a szél az ágrul, A csillag egy évszakba, hulldogál — De minden évszak a tied, Halál ! A fecske, hogy mikor kel vándorútra, Mikor enyész a hold, mindenki tudja; Tudjuk mi korban szőkül a kalász, De sohse tudjuk, ránk mikor találsz. Akkor, midőn a tavasz illatárja Élesztve leng a nyugvó ibolyára? Avagy ha lábunk holt nárciszt tipor? Ő egy évszakba' hal, mi bármikor !