Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)
1909-10-24 / 43. szám
6. oldal. Pápa és Vidéke 49. szám Mondjuk, hogy Ferrer nem ugrált a lemészárolt ezrek csonka s vérrel borított holttestei fölött, de tények mutatják, hogy írásban, ~ könyvben valódi forradalmi izgató volt, ki helyett tanítványai táncoltak a barrikádokon. Iratai között találtak egy spanyol köztársaságra vonatkozó tervet s egy az egész világra kiterjedő proletár-anarchistaszövetség megalapításáról szóló értekezést. Sót határozottan anarchistának minősítették Ferrert s anarchista iskolák alapításával vádolta a bíróság. Tehát az anarchista titulust nem lehet Ferrertől elvenni. Mert nem anarchista-e az, aki azt hirdeti: »hogy az uralkodók, akik hadsereget tartanak, hóhérai az emberiségnek; hogy a fegyvert azok ellen kell fordítani, akik a népet katonának sorozzák; hogy a haza nem más, mint egy hülye, brutális , fikció, minden bajnak a forrása stb.« j Tessék elhinni, hogy ilyen tanítás a j dinamitnál is jobban működött a spa- j nvol társadalmi rend felbontásán. j i S éppen azért a spanyol hadbíró- j ság csak kötelességét teljesítette, mit ! meg tett volna hasonló esetben más országok bírósága is, hogy a haza ellenségét halálra ítélte, mert az minden országnak ősi joga, sőt kötelessége, hogy elrettentő például halállal büntethesse azt az embert, akit saját biztonságának veszélyes ellensége gyanánt ismert meg. Ez mindig igy volt, s igy lesz minden helyen, amig nemzetek és államok léteznek s amig az állam megmarad annak, ami. Azért égbekiáltó igazságtalanság egy ország békéje felbontójának és megrontójának, egy ország rossz szellemének megérdemelt haláláért, a gonosz cimboraság szempontjából ilyen világra szóló lármát csapni; de még égbekiáltóbb gonoszság kell ahhoz, hogy egy halálbüntetésért egy teljesen ártatlan szervezetet, az egyházat, csupán undorító gyűlöletből megrágalmazzanak. Mikor a nyáron Spanyolországban ártatlan emberek, papok, szerzetesek vére folyt, akkor a szabadgondolat sajtója tapsolt az eszeveszett vérebeknek s ünnepi muzsikát fujt s hozsannát énekelt e pokoli jelenetekhez. Most azonban, hogy a megtorló büntetés ostora megsuhant, azok az emberek, azok az újságok, melyek akkor uszították a gyilkosokat s kéjelegtek a vérfürdőben, most egyszerre megborzadtak, megundorodtak a vértől, mert az egy anarchista fővezére volt s az emberiség nevében égnek fordított szemmel, vádakat dobálnak a »gyilkos egyház «szemére, az »ártatlan Ferrer« törvényes büntetése miatt. Egy szóval: nekik szabad megtorolni az igazságszolgáltatást, de az igazságszolgáltatásnak nem szabad hozzájuk nyúlnia. S mivel hozzájuk nyúlt, most az egész világon mint egy szál ember állanak fel s nincs szivük, lelkük, emberségük a másképen gondolkodókkal szemben! Még egyébként jóérzelmü emberek, lapok is, pl. a Pápai Hirlap, kinél,vagy melyeknél ugy gondoljuk, hogy a haza nem hülye, brutális fikció, nem kutatják azt, hogy Ferrer anarchista volt-e, vagy nem, azaz hogy hazája élete ellen tört-e vagy nem, lázadó részvétet és fájdalmas izgalmat éreznek e forradalmár vértanú halála, miatt. Nem kutatják azt, vájjon megfelel-e az igazságnak az, hogy a spanyol népnek ela mai felfuvalkodott kor képét. A XX. század embere sokkal tanultabb, mint ősei. Mégis boldogtalan. Mert hideg a szive. Kihalt belőle a világot megváltó, világot boidogitő szeretet. Hiányzik az őszinteség is. »Nem ugy van már, mint volt régen«. Még a társadalom kimagasló alakjait sem tudjuk szivünkből ünnepelni. Csak a külsőség, a látszat vezérli az embereket. Annál szebb, annál megkapóbb a mai jubileumból kiáradó szeretet. Hatvankilene évvél ezelőtt jelent meg először a jubiláns ebben a templomban. Kicsi, siró gyermek volt még akkor. Amit helyette keresztanyja fogadott, megtartotta becsületesen.Rendithetetlen maradt katholikus meggyőződéséhez, melyhez még hozzáfűzte a magyar lángoló szeretetét. Hivatásának magaslatán álló tisztviselő, akinek odaadó, hűséges munkáját a legmagasabb helyen is megbecsülik- Ez az igazi jubileum, mert a tisztelettel párosult szeretetben fogamzott meg. A beszéd végén könnyekig megindító szavakkal aposztrofálta az agg jubilánst. Isten áldását kérte személyére és családjára, melynek minden tagját őszinte, meleg szeretet fűzi egymáshoz. Szivéből kívánja, hogy a gyémánt-jubileumot is megérhesse. Szem nem maradt szárazon. A templomból kimenet mindenki a jubilánshoz sietett, valósággal elhalmozták gratulációval. A szerkesztett V.. /, íriiisáyi lap a Esterházy Pál gróf és tiszti-kara a plébános vendégszerető házába vonultak. Egyszerre csak nagy mozgolódás támadt az udvaron. A plébános arra kéri a grófot, J hogy Teszér, Bakonyságh és Bakonyszentiván hitközségeit szine elé vezethesse. A gróf szívesen beleegyezik. A plébános kisiet suramfia! csodálkozva látja, hogy a hatalmas udvar zsúfolásig tele van emberekkel. Nemcsak a hitközség van ott, hanem minden épkézláb ember, ahány csak találtatik a három nemes községben. Már most, mit csináljon? Jelentést tesz a grófnak, aki azonnal feláll s kijelenti, hogy kimegy a nép közé. A bevonuláshoz nagyot szóltak az ágyuk, de a dörgésük kismiska volt ahhoz az egetverő éljenzéshez képest, mely zugó fergetegként tört ki, mikor a gróf szálas, magas alakja látható lett a folyosón. Az éljenzés lecsillapultával Gestner plébános az őszinte hála és szeretet hangján üdvözölte, a három hitközség nevében a pátronust, aki nemes szivének csak az imént adta fényes tanújelét, mikor a plébániát egészen átalakította. Esterházy Pál gróf röviden beszélt, de messze csengő hangon, nemes szónoki lendülettel. »Kedves barátaim! Amit tettem itt a plébánián, szívesen tettem. Csak arra kérUl Hl li l&k benneteket, hogy legyünk a régiek. Vagyis tartson a nép az uraságával. Értsük meg egymást; akkor boldog lesz a nép is, de az uraság is. Szeressétek az Istent, tartsátok meg a vallástokat, legyünk hű és igaz katholikusok. Szeressétek édes hazátokat és királytokat és arra hérlek benneteket, ne felejtsétek el az Esterházy-nevet se!« (Zugó éljenzés.) Tizenkét óra után fényes díszebéd volt a gróf teszéri kastélyában. Az első felköszöntőt gr. Esterházy Pál mondta az ünnepeltre. Gerstner Ignác a grófra, Alasz ugodi plébános a grófnőre, Jákóy Géza a tisztikar nevében a grófra mondott pohárköszöntőt. Ebéd alatt kitűnő hangulat uralkodott. Utána az egész társaság kiment a parkba, hol szép fényképfelvételeket készítettek. A gróf is szívesen lefényképeztette magát a társasággal. Négy órakor újra előállott a gyönyörű négyes-fogat. A gróf a jelenvoltak szives üdvözlése közben kocsira ült s visszajött Pápára. Távozása után a nép táncra perdült és szeretettel emlegette nemeslelkü földesurát, ki délelőtti beszédével egészen belopta magát a szivébe. De hálával és kegyelettel emlegeti a jubiláns is, akit egy gyönyörű, tömör ezüstből készült tizenkettes szarvassal lepett meg. Az uradalmi tisztikar pedig egy szép ezüst szivardobozzal kedveskedett derék kartársának, akit lapunk részéről is melegen üdvözlünk Szerkesztőség és kMohi?. Bpest, VIII. Damjanich u. §Ö. Biőíizeíési ára egész őwe 2 korona.
