Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-09-26 / 39. szám

39. szám. Pápa és Vidéke 3. oldal den iparosban, akinek érdekében érdemes is, kell is küzdeni. Tizenegy óra tájban már zsúfolásig megtelt az Ipartestület gyönyörűen feldiszitett nagyterme. Szinte ember — ember hátán tolongott, mikor az iparos ifjúság önképzőkörének dalárdája rázendített legszebb nemzeti imádságunkra, a Himnuszra. A dalárda hatalmas hanganyaga, bámulatos fegyelmezettsége és preciz előadása általános feltűnést keltett. Az utolsó akkordok után zugó tapsviharral köszöntötték az ifjú dalosokat és agilis karnagyukat, Rácz Dezsőt, a ref. főgímn. rokonszenves tanárát. Dr. Hirscli Vilmos ipartestületi ügyész megnyitó beszéde után küldöttség utján hívták meg az ünnepeltet, kit a terembe való belépéskor zajos ovációval fogadtak. Ugyancsak dr. Hirsch Vilmos mondotta az üd vözlő beszódet is. Rohm Samu ipartestületi előljáró ünnepi beszéde alatt lehullott a kitűnően sikerült arcképről a lepel. A programm szerint most Hajnóczky Bélának kellett volna válaszolnia, de váratlanul szólásra jelentkezett Thék Endre, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke, a nemes gondolkozású, »méltóságos asztalos« s fiatalos hévvel, mindenkit magával ragadó tűzzel beszélt az ifjú iparosokhoz. A munkásságot, a munka értékét fejtegette. Biadó taps között mutatott rá a magyar iparosvilág küzdelmeire, nemzeti jelentőségére, a magyar ipar fellendítésének elodázhatatlan szükségességére. A lelkiismeretesen végzett munka édes öntudattal tölti el a szivet, mert vele nemcsak honfitársaink érdekeit szolgáljuk, hanem hazánk ügyét is előmozdítjuk. Lelkiismeretes munkára, kitartásra buzdítja az ifjú iparos-nemzedéket. Gelléri Mór az Országos Iparegyesület nevé— Ismertétek Gazsi Györgyöt, kit az Isten E.j jgasztaljon? — Hogyne! — volt karban a válasz. — No hát, ugy vegyétek, hogy ő volt az én legkedvesebb barátom, azért is vele verekedtem ki a leghíresebb csatákat. — Ah! — csodálkoztak majdnem valamennyien. — Ugy volt biz' az. Gyurka derék legény volt; mindig hozzámértem az erőmet és bátorságomat. Ostobaság volt rendesen, amin összevesztünk. Hanem azért nagyon szerettük egymást. Az emberek a fejüket csóválták. Furcsa szeretet lehet az, mit bicskával magyaráznak meg egymásnak az emberek. Egyszer nagyon összegabalyodtunk. Leány volt a dologban és böcsületömre mondom, egyikünk sem szerette igazán, mert hiszen meg sem érdemelte volna. Mást is vettünk feleségül később én is, ő is. Hanem, hogy összevesztünk rajta, annyi bizonyos. Marcsa, mert az volt a neve az áldatlannak, még ben, Hoitsy Pál, mint a város orszgy. képviselője és az ünnepeltnek őszinte jó barátja, Zechmeister Kálmán a győri Ipartestület, Szendröi Mór a győri keresk. és iparkamara megbízásából gratuláltak az ünnepeltnek. Faragó János ref. főgimn. igazgató az Önképzőkör üdvözletét tolmácsolta lendületes szavakkal Hajnóczky Béla meghatottan mondott köszönetet az ünnepeltetésért. Hangsúlyozza, hogy a magyar ipar fellendítése és az iparososztály boldogítása volt vezércsillaga a múltban, az lesz a jövőben is. Sokat taault az előtte szóló nagynevű férfiaktól; az ő eszméiknek apostola volt a vidéken. Tudta, hogy becsületes, hazafias munkát végez, ha az ő nyomdokaikba lép, mert egy egész élet gazdag tapasztalatait felhasználva léptek sorompóba a nemzeti ipar fellendítése érdekében. Még egyszer köszönetet mond az ünneplésért. (Zajos éljenzés.) Este nagyszabású bankett volt a Griffszálló nagytermében. Körülbelül 140-en jelentek meg. A menü kitűnő volt; általános elismeréssel emlékeztek meg Zsilinszky kitűnő konyhájáról. Az első toasztot Mészáros Károly polgármester mondta az ünnepeltre. Bornemissza Józ&ef azokra a vendégekre mondott szép felköszöntőt, akik, noha nem iparosok, mégis résztvesznek az iparosok örömünnepében. Hajnóczky Béla tetszéssel fogadott humoros felköszöntője utan felszólaltak még: dr. Körös Endre, dr. Kende Ádám, dr. Hoffner Sándor, Jákói Géza, Faragó János, Edelényi József, Herz Béla, Jándi Bernardin, Herz Dávid, az arckép festője, stb. A banketten lelkes volt a hangulat pezsgő jókedv uralkodott a késő éjjeli órákig maga biztatott, hogy csak rajta, hadd lássa, melyikünk különb. És meglátta. Aznap este bevert fővel mentünk mindketten haza a korcsmából. Nagyon el voltam keseredve. Vérét tudtam volna venni Gazsi Gyurkának és emlékszem, mikor lefeküdtem, az a gondolat bántott, miért nem lehetek én király. Mert ha király lettem volna, Gazsi Gyurkának mentem levágattam volna a fejét mérgemben. Nem tudom, hogyan történt, de az Úristen meghallgatta a kérésemet. Egyszer csak azon vettem magamat észre, hogy király vagyok. Arany trónuson ülök, sok udvari méltóságok körülöttem s valamennyien parancsomat várták. — Mit kiván fölség? — kérdezte két aranyzsinóros hajdú. Megvakartam magamat. Mert furcsa, mit kívánjak én olyan egyszerre. De mégis próbára akartam őket tenni, ha vájjon nem tréfálnak-e? — Azt kívánom, — mondtam büszkén Vöröskakas Salamonban. Salamon, 1909. szept. 21. Szomorúan, megrendítően köszöntött be nekünk a hivatalos ősz, a pusztulás, hervadás évszaka. Ruhám, kezem, arcom, egész szobám tele van füst szaggal, most tértem meg hajnali sétámból. Keserű séta volt, az igaz . . . Két órai nyugtalan alvás után hajnali S

1/^ órakor magamra kapkodtam ruháimat, hogy újra végigjárjam a pusztulás helyét, a füstölgő romokat. A nép az oltásban kimerülten éppen most tért nyugalomra, az udvarokon ég a tetőfák maradéka, szérűkön lobog a felhalmozott takarmány lángja, itt-ott egy • szótalan strázsa áll a kísérteties fénynél . . . Hétfőn délután 2 órakor támadt a szörnyűséges tüz, nem csoda, hogy a pápai vámtól is ijesztő nagynak látszott, mert 61 háztulajdonosnak házát, 72 pajtát, 75 gazdának összes szalmatermését, marha-eleségét emésztette fel a kérlelhetlen elem. Iszonyú szélvész között gyulladt ki. Alig V* óra alatt ludnagyságu tüzcsóvák röpködtek a levegőben s egyszerre égett a falu régi része mindkét soron 4—5 helyen. Mentésre gondolni sem lehetett. Egyedül a közelebb eső kupiak hősies küzdelme, egykét otthon levő salamoni ember együttműködésével mentett meg 10 pajtát és szalmakazlat. A pusztító elemmel hősies küzdelem folyt, amelyben majdnem mindig az emberek vesztettek. Cseh Sándornak arca égett meg, Ihász Mihálynak pajtája védelme közben ruhája a hátán gyulladt meg, de pajtáját mégis megmentette a perzselő forróságban. A községi istállóba is berepült egy tüzcsóva az ablakon, mire Kürthy, falubeli kovácsme^ r hogy félóra múlva a legszebb három pár címeres ökör álljon az udvaromon. És mit gondoltok, meghozták-e? Meg bizony. Fél óra múlva olyan három pár ökör állott az udvaromban, hogy ma sem adnám ötezer koronáért. Szerettem volna kipróbálni, hogyan szántanak, de az udvari méltóságok nem eresztettek. Folyton azt hajszolták, mit kívánok. — Hát egy zsák aranyat — mondtam én, az egyszer már föllebb fogva kívánságomat. A másik percben már a lábam elé öntötték. Ugy csillogott valamennyi, hogy szinte belefájdult a fejem. Előtte való nap verték valamennyit Körmöczön. És megint újra kérdezték, mit kivánok? Akkor eszembe jutott Gazsi Gyurka, a haragosom. No megállj Gyurka, gondoltam én magamban, bekötöm most a koszorúdat. A fejem is zúgott. Bevert fejtől egyebet nem is lehetett várni s az még jobban ingerelte haragomat. — Azt kívánom — emelkedtem föl ' g§ Kffofrástíthw seabfaa , * J* __ __ es ferfiruhak, papirahik üc^üfüs^tV AG O DEZSŐ a™"*******"' 1 öett"aÄ , n , « 1 . .. , gg tascknak, erdMröknek, p első pápai ferfi-divatterme läs

^ , 9Í< tületnek egyenruhák t/A PA, Fő-tér. S3, szám Nagymnnkás szabó segedek felvétetnek. §3 i^«™^™ mértékű*».