Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-07-25 / 30. szám

6. oldal. Pápa és Vidéke 11. szám. igy tovább nem mehet, mert akkor hamaro­san vége lesz az Uj Lapnak — a többi kraj­cáros újságok örömére. Sokat tanácskozott efölött az »Uj Lapí­nak kiadóhivatala és igazgatósága és végre azf határozta, hogy ezentúl hétköznap megint csak 4 oldalas, csütörtökön 6 oldalas lapot ád mindaddig, mig az Uj Lap kedvezőbb kö­rülmények közé nem jut. Kérjük tehát az Uj Lap buzgó olvasóit a jóravaló keresztény sajtó nagy és szent ügyének érdekében, hogy igyekezzenek e 12 ezer katholikus lakossal biró városban, Pápán, több vevőt, olvasót szerezni a lapnak, Ne uralja most már a várost a szociálist a izü Friss Újság, vagy a szintelen Kis Újság! Akkor nem kell keseregni egyetlen krajcáros lapunknak, az Uj Lapnak vergődésén és levélhullásán. Némi buzgalommal és ügysze­retettel el lehet ezt érni. Meg kell magya­rázni az embereknek, hogy ha a keresztény nép erkölcstelen vagy szintelen újságot olvas, akkor ne csudalkozzanak, hogy nem megyünk semmire és népünk, közgazdaságunk napról­napra mind jobban gyengül és hervad! Mig ellenben, ha az Uj Lapot ugy fel­karolja a közönség, hogy nem kell olyan so­kat ráfizetni, akkor majd meglátják, milyen szépen fog fejlődni ez a lap és nemcsak 6, de talán 8 oldalt is tudnak majd adni az olvasóknak, elárusítóinak pedig sokkal több hasznot tudnak juttatni. Az öntudatos intelli­gens katholikusok buzgóságától és közremű­ködésétől függ, hogy mindez megtörténjék valóban, az alsóbb nép ugy is megteszi e teren is kötelességét! Kérésünk: tessék az elmondottak fölött gondolkozni s az elmélkedés gyümölcse min­den bizonynyal az Uj Lap felvirágzása lesz! I. A bencés gimnázium értesítője. (*) Elegáns, tetszetős külső és nagy gonddal megszerkesztett, változatos belső tar­talom teszik ez évben is értékessé a bencés gimnázium értesítőjét. Az értekezést dr. Hor­váth Cézár irta, az intézetnek immár Sop­ronba áthelyezett, jeles képzettségű tanára. Megindító, szomorú képet fest az emberiség legnagyobb rémének, az alkoholizmusnak el­rettentő pusztításáról. Megölte a felfedezőjét, aki azt hitte, hogy a bölcsek kövét találta fel benue s csakhamar megerősödve, külön­böző alakokat öltve (bor, sör, pálinka, likőrök stb) diadallal járta be az egész földtekét. De ez a diadal millió és millió család boldogsá­gának megsemmisüléséből, roskadozó fejfák­ból és tengernyi könyből szövődött; fegyház és börtön, ledőlt oltárok és trónok, szeren­csétlen tébolyodottak és az elődök bűne foly­tán megmérgezett utódok jelzik a szomorú útját. Okos és tanulságos cikk, amelyet min­denki nagy lelki haszonnal olvashat. A tanári kar 8 tagból állott, akik Jándi Bernardin igazgató vezetése alatt nemcsak az iskolában igyekeztek kötelességüknek legjobb tudásuk és lelkiismeretük szezint megfelelni, hanem társadalmi téren is nagy tevékenysé­get fejtettek ki. A modern idők uj áramlato­kat. uj szükségleteket hoztak felszínre s a bencés gimnázium tanári kara sohasem vonta ki magát a közügyekért, Pápán első sorban katholikus ügyekért vivott küzdelemből, j A tanilás eszközei c. fejezetben öröm­: mel látjuk a tanári és ifjúsági könyvtár, va- j i lamint az egyes szertárak nagymérvű gya- j í rapodását. Megemlékezik az értesítő a főgimnázium j \ ügyéről is. Eddig összesen 30,997-24 koronát I jegyeztek. 18377 14 K a pápai takarékpénz­; tárban kamatozik, a jegyzett 12,620 K pedig I nyomban esedékessé válik, mihelyt az építke­zést megkezdik. Szép, szép, de kevés! Nem áll arányban a cél nagyságával, a hozzá fű­zött reményekkel. Ujabb időben mintha némi visszatetszést tapasztalnánk. Hol van a két év előtti nagy fellángolás? Ezt a szent ügyet állandóan napirenden kellene tartani; a fő­gimnázium megteremtéseért vivott akciónak nem volná szabad szünetelnie egy percig sem! A »Mária-kongregáció« c. rovatban gyö­; nyörüséggel olvastuk az ifjú intézmény meg­erősödését. Jándi Bernardin igazgató, a kong­regáció prézese minden alkalmat megragadott, hogy az ifjakat praktikus keresztény életre nevelje. Öröm volt látni, mily megható áhí­tattal imádkozták az ifjak május folyamán a kedves Mária-imádságokat. Mostoha körül­mények közt alakult meg a kongregáció, de ez évi fellendülése szebb jövővel kecsegtet bennünket. Az intézet számos hazafias és vallásos ; ünnepséget rendezett, hogy az ifjúságban a j haza és egyház iránti szeretetet és ragaszko­| dást. megerősítse. Szép bizonysága a kath. \ közügyek iránti érdeklődésnek, hogy a »Zász­• lónk« c. kath. ifjúsági lap 117 példányban j jár az intézetbe. A gimnázium népessége elég nagy. Ösz­j szesen 174 tanuló iratkozott be, akik közül j 160 tett vizsgálatot. Róm. kath. volt 148, ref. : 2, izraelita 10. Minden rendes tárgyból jeles I eredménynyel végzett 13, eibukott 4-3. Nagy j szám, de a bukásoknak legnagyobb része az j első osztályra esik, mely ebben az évben fel­| tünően gyenge anyagból verődött össze. Az I. j osztályban 4-3 százalék bukott el, a Il.-ban | 25 százalék, a III.-ban 20 százalék, a IV.-ben j 11 százalék. Tehát az eredmény az I. osz­tályt leszámítva, jónak mondható. A jövő iskolai évre vonatkozó értesítés fejezi be az értesítőt, amelynek gondos, a legkisebb részletekre is kiterjedő megszer­kesztése Jándi Bernardin igazgatót, csinos, külső kiállítása pedig a főiskolai nyomdát dicséri. Városi ügyek. A létesítendő pápa—devecseri vasút Ügyében az állandó választmány f. hó 20-án ülést tartott. A bizottság a közgyűlésnek azt javasolja, hogy ezen vasútvonalra Pápa város érdekeire való tekintelből 100,000 koronát szavazzon meg. A jogügyi bizottság f. hó 21-én ülést tartott, mely alkalommal a közgyűlési tárgy­sorozatba felvett két szabályrendeletet és az urad. házak megvételére vonatkozó javaslatot tárgyalta. Ami az urad. házak megvételét illeti, erre vonatkozólag a jogügyi bizottság­nak az a véleménye, hogy a város képviselő­testülete ezen ügyet vegye le a napirendről, miután az épületek egyharmad részét özv. Esterházy Ferenc grófné eladni semmiféle körülmények között sem hajlandó. A pénzügyi bizottság f. hó 22-én tar­tott ülést, amely alkalommal a közgyűlési tárgysorozatba felvett ügyek egy részében tett javaslatot a közgyűlésnek. F. hó 23-án d. u. a polgármester és a v. ügyész pénztárvizsgálatot tartott. Választmányi ülés. F. hó 24-én az áll. választmány ülést tartott, amely alkatommal a hétfői közgyűlésre felvett tárgyakat ké­szítette elő. Meghívó. Pápa r. t. város képviselő­testülete 1909. julius 26 án d. u. 3 órakor a városháza nagytermében közgyűlést tart. Tárgysorozat: I. özv. Dvorzák Lászlóné pápai lakos, a polgári ápolda emeletén levő lakást 1909. évi nov. 1-től 660 korona összegért bérbevenni óhajtja. II. A Matkovich-féle ház megvizsgálására kiküldött bizottság jelentése és javaslata. III. Városi tanács javasolja, hogy Koritschoner Vilmos pápai lakosnak a pápai 2949. és 2954. sz. tjkvekben felvett ingatla­nából az Árpád-utca megnyitásához szüksé­ges 169 négyszögöl területet Pápa város kö­zönsége utcatérnek négyszögölenként 13 K I 50 fillérért az Erzsébet városrész pénztára | terhére vegye meg, — továbbá a pápai 3084. | sz. tjkvben Pápa város tulajdonául felvett in­j gatlanból utcarendezési célból Hetyei Gábor­nénak 82 négyszögöl területet 44-8 koronáért, Krámer Lipótnénak 9 négyszögölet 126 ko­ronáért és Révész Arnoldnénak 28 négyszög­ölet 392 koronáért, vagyis négyszögölenként 14 koronáért adjon el és ezek vételárát az Erzsébet-városrész pénztárába utalja be. IV. Városi tanács javasolja, bogy id. gróf Ester­házy Pál és Sándor inaknak Papán a Fő­téren és Korvin utcában fekvő, úgynevezett Rózsa, Castiglione és Lővenstein-féle házak kétharmadrészét örök arban vegye meg. V. Szabályrendelet a piaci rendtartásról. VI. ; Szabályrendelet az országos állatvásárra vo­j natkozólag. VII. Az urdombi szőlőbirtokosok ! a kálvária temető mellett elvonuló mostani ! útvonal fölé, a vasúti pályatesten át egy j gyalogátjáró létesítése céljából, a kereskedelmi [ ministerhez kérvény intéztetését kérik. VIII. Hajnóczky Béla kérelme a Vojta-féle háznak bérbe adása iránt. IX. Városi tanács beter­jeszti Pápa r. t. városnak törvényhatósági joggal való felruháztatása céljából szerkesztett emlékiratot. HÍREK. Személyi hir. Mayer István pt. felügyelő' postafőnök f. hó 19-én megkezdte 4 heti sza­badságát s a hivatal vezetését addig Szentbe Karoly pt. főtiszt vette át. Katonai hirek. A helybeli honvédhuszár ezred I. osztálya f. hó 23-án reggel elindult 2 napi menetben Bácsa községbe (Győrmegye), ahol f. hó 31-ig bezárólag a Dunán úszó­gyakorlatokat végez és jövő hó 2-án ismét bevonul. Ugyanez ezred II. osztálya Légrád­nál a Dráván fog úszógyakorlatokat tartani.

Next

/
Thumbnails
Contents