Pápa és Vidéke, 3. évfolyam 1-52. sz. (1908)
1908-03-29 / 13. szám
III. évfolyam. Pápa, 1908. március 29. 13. szám. PÁPA ÉS Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi Baeőifisap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. , Előfizetési ár: Egész évre 10, félévre 5, negyedévre 2'50K Egyes szám ára 24- fillér. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR Felelős szerkesztő; GRÁTZER JÁNOS. Szerkesztőség: Pápán, Fő-tér 13-ik házszám. A kiadóhivatal vezetője : SÜLE GÁBOR, Viasz-utca 15. Előfizetéseket és hirdetéseket fölvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits . Károly könyvkereskedése. A földmivesnép gazdasági képzése. A földmivelés alapját képezi minden anyagi életnek s igy közvetve a szellemi életnek is. Földmivelés nélkül nincs ipar, nincs kereskedelem, nincs irodalom és művészet. Ez a gerince az emberi létnek, mely köré az ember anyagi és szellemi produkciója sorakozik, illetve abból meriti a létfentartáshoz szükséges eszközöket. Ebből természetesen folyik, hogy nálunk, minthogy Magyarország földmivelő állam, a nép gazdasági képzése elsőrangú feladat. A föld adja elsősorban a szükséges élelmet az állampolgárok lótfentartásához, másodsorban pedig a fölösleges termények értékesítése révén ugy az állampolgárokat, mint, egyedeket, valamint magát az államot, mint jogi és erkölcsi tényezőt a legjelentékenyebb jövedelmi forráshoz juttatja. Magyarország e tekintetben szerencsésnek mondható. Mert földje nemcsak annyit terem, amennyit népe elfogyaszt, hanem majdnem kétszer anynyit. így előáll a lehetősége ; annak, hogy termesztményeiből a fölöslegeset eladván, egyrészt állampolgári kötelezettségének tesz eleget, másrészt pedig kulturális haladására is áldozhat a földmivelést üző nép. Még ezelőtt néhány évtizeddel meg is tette ezt a magyar nép, anélkül, hogy e kötelezettségek teljesítése miatt zúgolódott volna S erre nem is volt oka. Mert a föld jobb erőben lóvén, aránylag többet termett a teljesített munka mennyiségéhez és minőségéhez képest, kevesebb volt a kiadása, ugy adózás, munkadíj és kulturális téren s igy boldog vagy legalább is nyugodtabb volt a magyar, mint ma, Azonban az idők változtak és megváltoztak a magyar földmivesnép viszonyai is. Népünk nem rendelkezvén a földmivelés okszerű üzéséhez szükséges ismeretekkel, egyidőben csak gabonát termesztett. — minthogy abból jól tudott pénzelni — az állattenyésztést ós a kapásnövények termesztését' háttérbe szorította s igy elő kellett állania annak az állapotnak, midőn a föld tápiáló erejét veszitvén, kimerült. Ekkor a másik szélsőségbe esett és sok állatot tartott. Ezeket azonban nem tudta kellően takarmányozni s -igy a megfelelő hozam is elmaradt. Az adó és munkadij pedig nőttön-nőtt s ha még ehhez hozzávesszük a magyarnak azt a könnyelmű természetét, hogy „sirva-vigad", -megtaláljuk annak is okát, hogy kiért mentek tönkre középbirtokosaink s miért lett koldussá és földönfutóvá annyi magyar kisgazda. A mult század halhatatlanjai már látták ezt a veszedelmet, küzdöttek is ellene, ámde megakadályozni nem tudták. Nagy Széchenyink közgazdasági eszméinek befogadására és megemésztésére még akkor nem volt' elég érett a nemzet. S vájjon ki gondolt volna a közgazdaság előrehaladására az elnyomatás idejében ? Hazánk fölött borús volt az ég, nagyjaink tespedésre voltak kárhoztatva s néma megadással várták a jobb idők virradatát. Nemsokára . . . Nemsokára jön a tavasz, Ugyan mit hoz nékem? Visszahozza rég elvesztett Erőm, egészségem? Avagy pedig belekerget A halál karjába? Akármennyit töprengek is, Tudom, mindhiába. Magas trónján a jó Isten Éltem sorát tudja; Nem kutatom, reá bizom, Mit hoz éltem utja. Mért siratnám bus életem? Letűnt ifjúságom; Olyan vagyok, mint a levél Őszzel, száraz ágon. De, ha láthatnám a tavaszt Üde Szépségében, Gyönyörködném a virágban, Madár énekében; Napsugaras, tiszta kék ég Ha rám mosolyogna: Leborulnék a zöld fűbe, S szivem ugy zokogna . . . Szentgyörgyi Vilma. Förgeteg. Volt egy szép tündérlány lenn a déli tájon; Hol oroszlán üvölt a sárga síkságon. A föld volt az anyja, a nap volt az apja, Mint soha leányon, annyi báj volt rajta. Mint a drágakövek, — csillogó madárkák Merre ment, a völgyet röpülve bejárták, Hódolva köszönték a pálmák, virágok, De átok volt rajta, szemén volt az átok: Fekete szemében a nap tüze égett, Merre járt, rettegve bújtak el a népek. Csak mikor hálni ment fűszeres ligetbe, Jöttek ki esténkint s dolgoztak sietve. Sokat is kesergett ezen a tündérlány, Könnye harmatozott virágon, babérfán; \ Apja kihirdette: lányát férjhez adja, Jött sok királyi türzS gazdag, deli sarja. Ám, ha egy dalia a tündérre nézett, Megverte szemével, megrontá igézet, Az égő tűzsugár életét kilopta, Sok epedő hősnek vala így megholta. Nagy gyászsiralomban volt az egész környék, A lányt is fájdalmak szivében gyötörték, j Akkor napsugárból szőtt gyönyörű szárnyat, ! Mint egy arany madár, magasra felszállott, ! Aztán gyorsan röpült, föl hideg északra, Ott egy zord férfiút trónján megpillanta, Haja, nagy szakáin, köntöse is fehér, Az ámuló tündér előtte földre ér. Sokáig függ szeme a zordon emberen, S örvendező ajkán ilyen szózat terem: »Ki vagy te, deli ősz? csoda látnom olyan Férfit, aki rám néz, s nem esik el holtan. Most vagyok csak boldog, hogy ilyent találtam, Nem bánom, hogy érte ennyi utat jártam. Száz nyelvem volna is, azt mondanám néked, Száz szivem volna is. minddel szeretnélek.«