Pápa és Vidéke, 3. évfolyam 1-52. sz. (1908)
1908-01-12 / 2. szám
1908. január 12. PÁPA és VIDÉKE 3. tánné. KralovánSzky őrnagyné, Lamjraf Zsiga né, Gersli Leóné, Neuhauszer Bözsi, • Pentz Anna stb. árusítottak teát, süteményt, bábot és nyereményjegyet. A csárdában Körmendy Bélárié mérte a bort, Polónyi Mariska meg kártyát vetett és — jövendölt. Általános fellünést kellett festői öltözetével Havas Gáborné. a szép virágárus asszony. A hölgyek különben igen szép számmal jelentek meg nemzeti viseletben, A felsővárosi kath. kör mult vasárnap este látogatott felolvasó estélyt tartott, melyen Béri Zsigmond a kath. öntudat külső megnyilvánulásának szükségét hangoztatta. Az ő beszéde után a kis Farkas Kamiin és Mórotz Juliska kedves szavalataiban gyönyörködött a hallgatóság. Tegnap este választmányi ülés volt a körben a közgyűlés előkészítésére. Hirtelen halál. Szomorú sort érte újév napján a városi csizmadiák érdeme-s nesztorát, Szita Károlyt, A 11 órai misére akart menni, de csak az ajtóig jutott. Mikor be akart lépni a templomba, szívszélhűdés érte, mely azonnal megölte. Városunk egyik tetőtőltalpig becsületes, igazlelkü polgárát vesztelte el a megboldogultban, kinek halálát sokan siratják, köztük fia Szita Gyula városi fogyasztási hivatalnok. A kath. kör nagy hangversenye. Mint már emiitettük, jan 26-án lesz a kath. kör hangversenye, melyen több helybeli és vidéki szereplőn kívül budapesti művészek is közre fognak működni ének- és zeneszámokkal. A minden tekintetben érdekesnek Ígérkező, művészi-estélyre ismételten is felhívjuk t. olvasóink b. figyelmét, A kendertermelök szövetkezete e hó 14-én délelőtt 9 órakor tart közgyűlést, amelyen le fognak számolni a próbatermelés eredményéről. Tea-estély a kath. körben. A kath. kör a mai napon ismét megkezdi közkedveltségnek örvendő, tánccal egybekötött tea-estélyéinek sorozatát. Belépő-dij a) tagok részére: személyjegy 60 fillér, családjegy 1 kor. 50 fillér, b) nem tagoknak: személyjegy 1 kor., családjegy 2 kor. 40 fillér. Kezdete este 8 órakor. A kör r. tagjainak és jóbarátainak mentől nagyobb számban való megjelenését tisztelettel kéri ,a rendezőség. A ker. munkásegyesület mult vasárnapi felolvasó-estélyén Maür János titkár szivet-lelket magával ragadó tüzes beszédet mondott a ker. szocializmusról, melyet a termet zsúfolásig megtöltő közönség viharos tetszéssel fogadott. Erősen megtapsolták a kis Szeift Mariskát is ügyes szavalatáért. Azután szép magyar nótákat hallgattak. Egy hatalmas grammophonban csendültek meg a dalok. A közönség lelkesen megéljenezte Régner Mártont, hogy szíves volt odakölcsönözni grammophonját. Kuruzslás: Sebestyén Józsefné lovászpatonai lakost csipte a csendőrség kuruzsláson és gyanús orvosi működésen, kit a bíróságnál bejelentett. Városi közgyűlés. Pápa r. t. város f. hó 15-én, szerdán közgyűlést tart. Tárgysorozat. 1. A kataszteri földszintes bérház építése. 2. Klein József börüllői telkéből 50000 ölnek megvételé. 3. A borászati kongresszus javaslala városi-pince létesítésére. 4. Az uj vágóhíd helye. 5. Li mert Sándor ajánlata főtéri házeladás ügyében. 6. Az iparos, és és keresk. lanoc-iskola ügye. özv. Matkovich Pálné háza. 7. Felirat a pénzügyi miniszterhez a bór- és házfogyasztási adók átengedése Iránt. A ker. munkásegyesület női szakosztálya ma, vasárnap d. u. 5 órakor felolvasást tart a kővetkező műsorral: 1. Elbeszélés Petőfitől, szavalja Gsernák László. II. Költemény szav. N. N. III. Koriolán, előadja Dómján József. IV. Felolvasás tartja Maár János egyleti titkár. V. Angyal és ördög, szavalja Moritz Sándor. VI. Ne mondj igazat. Monolog •előadja Dénes János. A női szakosztály ezúton is kéri a tagokat és érdeklődőket, hogy mentől számosabban szíveskedjenek megjelenni. Közigazgatásunk mult évi ügyforgalma. A polgármesteri hivatalba beérkezett és elintézést nyert 12620 közigazgatási ügydarab. A városi tanács 59 ülésen 2604 határozatot hozott, mig a képviselő testület, 12 ülésen 202 határozatot. Kiadatott 323 munkakönyv, 84 iparigazolvány, 15 iparengedély, 1783 bizonyítvány és 75 építési engedély. Bejelentettek 44 iparbeszüntetést, 529 születést, 169 házasságkötés 336 halálozást. Beszegődött 15 Lanone, felszabadult 1.'— ; A hatóság az állami gyermekmekmehelybe elhelyezett 37 gyermeket, kik közül 26 fitt,-11 leány. Az árvaszékhéz beérkezett 1593 ügydarab, Ebből az 59 esetben tartott ülésen elintézést nyert 800, ülésen kívül:.793 darab. Igazolási jegy kiadatott 56. Más hatóságtól érkezett kézbesítendő ügydarab 740. A rendőrkapitánysághoz beérkezett és elintézést nyert 363 bünügyi, 1090 kihágást és 2877 rendőri ügydarab. Toloncügy volt 69, kézbesítési ügy 2572, élelmiszer vizsgálat 244. Kiadatolt 209 útlevél, 181 cselédkönyv, 358 zeneengedély, 557 egyéb engedély, 6291 marhalevél, 3602 sertéslevél, irányítás volt 3134, átiratás 13192. Rakhatási engedélyt nyert 49 külföldi honos, ugyancsak külföldi honosok részéről lakhatási bejelentés- volt 273. Belföldieknek kiadatott tartózkodási engedély 31. Kihágási pénzbírság megállapiltatott 6694 kor. 20 f. — 228 kor. eljárási költség és 186 kor. 99 f. kártérítés. Befolyt 3126 kor. pénzbüntetés, 192 kor. eljárási költség, 100 kor. 3 f. kártérítés és 587 kor. 60 f. a szegényalap javára. Elzárásra átváltoztatott pénzbüntetés 3233 kor. 36. f. — A községi bírósághoz beérkezett 1123 helybeli és 84 idegen hatóságoktól küldőt ügydarab, melyből 114 végrehajtás foganatosíttatott. TÜZ. Az Eötvös-utcában, Szántó Károlyné házában lakik Deutsch Manóné földön áruló. Szerdán hajnalbn jött meg a' vásári ól s bizonyosan az eldobott gyufától gyulladt meg a portékája és égett el nagy része. — Ugyancsak 8-án gyulladt ki a celli vámház és égett el a tetőnek egy része. A tüz a gerendától eredt, amely keresztül volt építve a kémény alatt. Köszönetnyilvánítás. Hálás köszönetet mondunk a nemes sziveknek, akik adományaikkal lehetővé tették, hogy a szegény iskolás gyermekeinket a télre meleg ruhával elláthassuk. A következő adományokat kaptuk: Gr. Esterházy Móricnétól 100 K, Gr. Esterházy. Sándor (Marcaltő) ,50 K, Néger Ágoston (Veszprém) 30 K, lloitsy Pal (Budapest) Gr. Wallis Gyuláné (Pápa-Kovábsi) Dr. Nyikora József 20—20 K; Hanauer Zoltán, Seideman Ilona (Ősi) özv. Hanauer Béláné 10—10 K; Pap Amély, Szvoboda Szabó Emilia 6—6 K; Matus György, Wajdits Károly, Faa Mihály, Karcsay István, özv. Dvorzák Lászlóné, Kar 1 lovitz Adolfné, Bóday István 5—5 K; Dr. Kóíody Simon, Farkas Dezső, Hajnóczkv Árpád, 4—4 K; Nagy Károly, özv. Wohlmithné, özv. Heim Ignácné 3—3 K; Iglauer Jánosné, Nóvák Ede, Kobera Károlyné, Dienstmann Tafnás, Piacsek Gyuláné, Somogyi József, Vargha Rezsőn,éj Mészáros Károlyné, özv. Szilágyi Józsefné 2—2 K; Mu.dra Olga 1 K. Azonkívül Lővverístein ,6 pár cipőt, Krausz József fia 22 drb meleg kendőt, Kluge Károly 25 fél méter barkhetot, Saád Lajos pedig játékszerekét ajándékozott a szegénykicsikék számára. Begyült összesen 362 K; ez összegből felső ruhát kapott 86 gyermek. A kis Jézus áldása kárpótolja gazdagon a nemes jótevőket, akiknek a megajándékozottak neveben hálás köszönetet moneanak az irg. nővérek. Adomány Veszprémnek. Apponyi kultuszminiszter a Veszprém városában felállítandó kultúrpalotára 120 ezer korona állami segélyt engedélyezett. — Megyénk székvárosának e jelentős adomány nagyban elő fogja mozditani szépen nekilendült fejlődését. A szolgabirák beosztása. Pápán Körmendy Béla, Veszprében Dr. Sült József, Zircen Dr. Jerfy József, Enyingen Dr. Kenessey Pongrác fognak működni. Devecserben a legközelebbi r. közgyűlésig üresedésben van a szolgabírói szék. Villamvilágitás felügyelő-bizottsága f. hó 8-án tarLott gyűlést. Ganz és Társaai cég kéri vissza a lettett óvadékát, amelyet azonban a bizottság határozatára csak akkor fog visszakapni, ha a két évre szóló garantáló nyilatkozatát oda módositja, hogy f. év tavaszán uj tekercseléssel látja el a gépet. — Az általános panaszon, hogy a világítás rósz, Ügy akarnak segíteni, hogy egyenlőre próbául több helyen Wolfram-féle lámpákat alkalmaznak és ha beválnak, ilyeneket fognak használni. Veszettségi esetek : F. hó 5-én reggel 7 órakor Pápa-felül Kéttornyulakra, egy zsemlye vagy sötétebb szinü kisebb nagyságú veszettség 'tünetet, mutató eb szaladt, útközben Gulyás Jánosné szül. Stubán Zsófia kéttornyulaki lakost a jobb kezefején megharapta d. e. 9 óra körül pedig Lakat Károly salamoni lakossal találkozott Salamon községben, = VÁSÁRLÓ KÖZÖNSÉG FIGYELMÉBE! = A zsidó lisztkereskedő urak még mindig bojkottálják azt a molnárt, aki a keresztény szövetkezetnek őröl. Igazgatosag.