Pápa és Vidéke, 3. évfolyam 1-52. sz. (1908)

1908-12-13 / 50. szám

48. szám. Pápa< és Vidéke 5. oldal. Tűz a vidéken. F. hó 6-án d. u. 6/

2 4 órakor Marcaltő községben megkondultak a harangok. Tischler Imre ottani lakosnak a határban összerakott szalmakészletét gyújtották meg gondatlanságból. A tüzet Druszkoczi Gyula és Horváth Ferencz felsőponyvádpusztai lakosok okozták, kik ellen az eljárás megindittatot. A kár 700 korona. Az elégett szalma biztosítva volt. Karácsony közeledtével, a mélyen tisztetell közönség szíves figyelmébe ajánlom dúsan főszereit raktáramat. Disz-ajándékművek és imakör.yvekben, mélyen leszállított árn ifjúsági iratok és képeskönyvekben, diszdobozok, magyar és angol gyártmányú levélpapír különlegességekben és emlékalbumokban. Bárhol és bárki által hirdetett leszállított áru könyv minden árfölemelés nélkül beszerezhető. Könyvtáraknak külön árajánlattal szolgálok. Nagybecsű megrendeléseket kér, kiváló Tisztelettel Hajnóczky Árpád, könyv és papirkereskedése. Pápa, Fő-utca 11. szám ANNA CREME használatával a bőr üde és bársonysimaságu lesz. Kapható: Németh Dezső »ANNA« gyógyszertárában Pápán. Ara 70 fillér. Az őrült zeneművész. Irta Ghislanzoni- — Olaszból Szeberényi L. (Folytatás) Midőn a gyermekek észrevették a beteget, egyszerre elnémult a csevegésük. A kocsi egy csinos, fehérre meszelt ház előtt állott meg, ahol Rubly Pál előre lakást bérelt neje számára. A művész tüstént kiugrott a kocsiból. — Ah, megérkeztünk ! Köszönöm . . . kedves Pál! . . . köszönöm . . . Mily jól fogjuk itt magunkat érezni! Itt nem lehet meghalni. — Meglátod, mily szép szobát rendeltem számodra . . . Na, még ne kelj fel, Mária! Tüstént . . . Előbb kinyitom az ajtót . . . Most lehet, jöjj csak. És Rubly karjai közé vette a szegény beteget; ugy vitte fel a lépcsőkön, mint egy kedves gyermeket. — A jó' Isten adja vissza az egészségét! — mondá egy fiatal asszony, keresztet vetve magára, A gyermekek a kocsi köré gyülekeztek, és halkan suttogtak. A helyiség jámbor, öreg orvosa megrázva ősz fejét csendesen mormogá magában: — Jó lesz, ha segítségére leszek a rendes időben. A gondos férj ezalatt belépett a kis utcai szobába, mely az emeleten volt és lefektette a szegény beteget a szép tiszta ágyba. Itt jó lesz, kedves Mária, itt jól fogjuk magun.-.at érezni. Holnap reggel a madarak fogják látni, amint felébredünk. Mária bágyadtan nyitá fel fáradt szemeit és megcirógatta férje homlokát. — Ideje, hogy kinyugodd magadat, mondá gyenge hangon, mert már két éjjel nem aludtál; reggel nyisd fel az ablakokat, hadd jöjjön be a szobába a gyönyörű hajnali világosság. Meglátod, mily szép leszek, mily : vidám leszek holnap reggel ! A nagy betegségnél rendszerint az öröm, a vigkedély a halálnak csalhatatlan elődje. Igy történt Máriánál is. Midőn szegény Rubly másnap felébredt és kinyitotta az ablakokat, szelíden szólította Máriát nevénél fogva, de nem kapott feleletet. Másodszor és harmadszor is szólítgatta és megcsókolta homlokát, de ajkai a kérlelhetetlen halál jegét érezték. Az ablakon keresztül hatolt a szobába a hajnalpír. A világ valóban gyönyörűnek, boldognak látszott, de Rubly Pal megtört lelkébe a sötétséggel párosult kétségbeesés nyilait. Páduában, Velencében s mindenütt, ahol ismerték a nagy zeneműveszt, azt beszélték, hogy megőrült. Mások meg azt állították, hogy felesége sirja felett bánatában öngyilkos lett. Tény azonban, hogy Mária halála után nem látták többé a szegény zeneművészt abban/a helyiségben ahol a fájdalmas haláleset történt. Senki, sem tudott róla semmit; senki nem látta; hiába kérdezősködtek róla barátai, ismerősei művésőtársai. Rubly Pál a hírneves zeneművész eltűnt... Még beszéltek a nagy zeneművészről, de már már ugy emlegették, mint halottat. A farsangi előadások megkezdése előtt a Fenice-szinház igazgatósága már intézkedett is, hogy uj trombitamüvószt szerződtessen a titokzatos módon eltűnt Rubly Pál helyettt, amidőn egy nap levél érkezett az igazgatósághoz, melyet az eltűnt irt, s melyben jelzi, hogy a legelső zenekari próbán pontosan meg fog jelenni És tényleg a jelzett órában megjelent a színházban, leült a zeenekarban, anélkül, hogy csak egy szót is szót volna művésztársaihoz. Mindenkinek szeme az ő nemes, szelíd és fájdalmas arcára arányúit. Senkisem merte megtörni e titokzatos csendet, melyben mélyseges áfjdalom és fenséges remény egyesültek. De Rubly trombitájának legelső hangja kimondhatatlan csodálattal és meglepődéssel tölté el a zenészeket. Egy hatalmas, rezgő, fájdalmas sikoltás, de mégis szelíd és édes. A próba tüstént félbeszakadt, a zenészek megrendülve álltak fel és a művészre % tekintettek. Rubly átérezte diadalát és örömtől ragyogó tekintettel üdvözli társait. Aztán mintegy magában mondá. — Még van elég! de négy-öt hónap múlva a gyakorlat mindenhatóvá tesz . . . Ezen szinházi évszak alatt Rubly trombitája már híres lett. A színház rendes látogatói mindennap vettek észre haladást, a zenész nagy művészetében! A szenvedélyesebb I hölgyek elsápadtak, a férfiakon megmagyarázhatalan szomorúság veti erőt; némelyek kiszaladtak a színházból, mások sirni, zokogni kezdtek, mert valami bűvös, varázsos hatása volt a játékának. Rubbli nagyon különösen viselkedett, egyedül ment; tekintetét felváltva majd a földre, majd az égre irányította. Sokan azt beszélték, hogy a nagy művész megőrült. Elérkezett ismét szent Antal ünnnpe, melyet Páduában óriási fénnyel és pompával ünnepelnek. Ezen a napon az igazgatóság Meyerbeer »Roberto il Diavolo« (Ördög Róbert) cimü világhírű darabját tűzte ki, melyben a kiváló művész, Mariani Angelo szerepelt. Természetesen a zenekarban elsősorban Rubly Pált hívták fel a főszerepre. Akik ismerik ezen világhírű darabot jól tudják, mint idézi elő Bertram a halottakat a Santa Rosalia kolostorban. Mindenki tudja, hogy ezen káprázatos. darabban mily nagyszerűen szerepel a trombita-hangszer. Rubly, a fenséges zeneköltő művét fenségesen játszotta. E csodás hangokra a próbán jelenlevők érezték, mint fut végig ereikben a hideg boizalom. A karnagy elsápadt, nem emlékezett rá, hogy valaha ily hatalmas hangokat hallott volna. Ugy tünt fel neki, mintha a trombita sikolytásá valami természetfelettit, valami istenit mutatott volna. Oly nagy volt a megdöbbenés, a csodálat,hogy senki nem mert tapsolni, csak Angelo Mariani tudott szóhoz julni és mintegy átszellemülve mondá : Midőn a Mindenhatónak szüksége lesz trombitára, hogy a halottakat felébressze sírjaikból és a végitéletre meghívja őket, ez ünnepélyes hivatalt nem bizhatja másra, mint önre; önt rendelte arra, hogy hogy az általános Ítéletnek arkangyala legyen. > Ezen szavakra kitört a lelkesedés hangja. Rubly mozdulatlan maradt és tekintetét a knnagyra irányította a kétely es remény kifejezésével. Azután lehajtva fejét, oly hévvel szoritá magához trombitáját, mint kétjóDarát egymást és azt suttogta: — Most mi következünk; elérkezett a pillanat. A másnapi próbán Rubly nem jelent meg. Egy levelet küldött a karnagyhoz, amelyben a következőket irta: — Bocsánat, ha ma dolgaim miatt hiányozni fogok; sürgős ügyeim máshová szólítanak; ha, huszonnégy órán belül nem jelenek meg, akkor ne várjon rám. . . . És önök, kedves olvasóim, már tudják is talán,, hová ment a szegény zeneművész. Ne nevezzék őt őrültnek; ezen szó gyalázatos rágalom, mellyel a skeptikus kélkedő világ a nagy és nemes szenvedélyeket akarja lerombolni. A szegény zeneművész Szenvedélyesen szerette ífju nejét, aki már megtalálta az euganiai hegyek közt a békét, és nyugalmat. A kies faluba éjjel érkezett meg; nagy áhítattal kereste , fel azt a szobácskát, ahol Mária elhunyt; azután egyedül barangolt a csendes, nesztelen mezőkön. Sem arca, sem viselkedése nem árult el valami különöset; egész csendes, nyugodt és szelid volt. Zöldposztóba takart trombitáját is magával vitte. Mielőtt még éjfélt ütött volna, egy kis mellékutcán keresztül a hegyoldalon fekvő temető felé irányitá lépteit. A holdvilágtól ragyogó fehér falucska teljesen csendes, néma volt. Az élők épugy aludtak, mint a holtak; a házak ép oly élettelenek voltak, mint a sírhantok. A kőfalhoz érkezett . . . Benézett a temetőbe, aztán egy ugrással átvetette magát. Nem valami sürün voltak a keresztek a szegények, a szerencsétlenek eme utolsó menedékhelyén. De az egyik fehérebb volt a többinél és kis virágkertből emelkedett ki.