Pápa és Vidéke, 3. évfolyam 1-52. sz. (1908)

1908-04-26 / 17. szám

III. évfolyam. Pápa, 1908. április 26. 17. szám. PÁPA ÉS Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanitói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, félévre 5, negyedévre 2'50 K Egyes szám ára 24- fillér. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR Felelős szerkesztő: GRÁTZER JÁNOS. Szerkesztőség: Pápán, Fö-tér 13-ik házszám. A kiadóhivatal vezetője : SÜLE GÁBOR, Viasz-utca 15. Előfizetéseket és hirdetéseket fölvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése. Pápa zenekultúrájáról. Irta: Szentgyörgyi Sándor. „I)alt zengjetek! ..." Szeretném, ha egy órára, mig e sorokat papirra vetem, irói tehetséggel birnék, olyannal, melynek birtokában gondolataimat nemcsak szabatosan, hanem a közvetlen hatás és meggyőződés erejével közölhetném e lap t. olvasóival ; ós szeretném, ha sok százan és ezren olvasnák e sorokat, de a midőn átfutották őket, ne térnének felettük napirendre, hanem gondolkodnának azokról s megszívlelnék. Mert ha irójuk tán nem, sőt a szavak, azaz a cikk sem, de az ügy maga, melynek érdekében irni szándékozom, megérdemlik, hogy figyelemre méltassák. Működési köröm, vagyis foglalkozásom oly helyzetbe juttatott, hogy Pápa város zenekultúráját lassankint ugyan, — hanem a legrészletesebb alapossággal nemcsak áttekinthettem, de meg is ismerhettem. Maholnap nyolcz esztendeje, hogy sorsom e város falai közé hozott. Ha magában véve 8 év nem velami sok, — éppen elég arra, hogy egy kis megfigyeléssel helyes Ítéletet alkothasson magának valaki a szóban levő ügyről még akkor is, ha nem szakértő, csak egyszerű érdeklődő Annál kevésbbó pereghet tehát le az idők végtelenségébe e 8 év nálam, kit erős kapcsok kötnek e város zenevilágához, anélkül, hogy Pápa zenei téren való fejlettsége és haladása kitörölhetetlen benyomásokat ne gyakorolt volna lelkemben Hanem azután sietek ám kijelenteni, hogy ezek a benyomások szomorúak, sőt nagyon szomorúak. Keserűen kellett tapasztalnom, hogy Pápán, (akárcsak valami súlyos átok terhe alatt nyögne) nincsen az, amit manap, a XX. században jóformán a legnyomorultabb kisváros, de tán még falu sem nélkülöz ; s hogy itt áll ez az ország-világ előtt századok óta neves város, a tudomány empóriuma, (mint szeretik nevezgetni) megfosztva a kultúra sok ágának leggyönyörüségesebbjétől, a múzsák legbájosabbától, a művészetek díszétől, — a zenétől. Nem volt zeneiskolája, sem zeneegyesülete, sem dalárdája. A mi kis zenélgetés végbement, az a zongora ós cimbalom kultuszban zsugorodott össze, az éneket pedig a kávéházban, cigány mellett kultiválták. (!?) Igazán olyannak tűnt fel előttem Pápa kulturája, ez a neves város azzal a rengeteg iskolával, tengernyi körrel ós megszámlálhatatlan egyesülettel, mint egy felhőkarcoló torony — harang nélkül, a melyről ugyanis az egész várost, sőt nagy darab földet át lehet tekinteni, felette mintegy uralkodni s a melyről már messziről meg lehet látni az érkező királyt, főpapot, vagy más előkelő vendéget, de' üdvözölni, eléje harangozni nem. Meglátni róla a tűzvészt, de már jelezni nem lehet. Ugy beszélgetés közben és egyes uri házakuál tartott kamarazene-estélyeken tudtam meg annyit, hogy a Jókaikörben volt valami zenekar, a kath. egyházban pedig dalárda. Ezekről azonSzomorú egyesség. Irta: Körtvélyesi. Halavány fénynyel pislog a korcsmaszobában az olaj mécses. A söntés előtt a kecskelábos asztalnál a gazda, az »Abrincs« számol lázas, tüzes szemmel. Mintha elégedetlen volna, . . . meg-megborzalja amúgy sem leggondosabb rőt üstökét. „ . . . Ha koronába számitok, ha forintba —• alles eins. 1600 forint készpénz, az kevés, — hozzá jön az árviz. Pénz kell, pénz — muszáj! No a héten doboltatom a Rác Józsit; 2000—2500 írt onnan is kerül. Nem is lesz rossz üzlet; 760 forint kölcsön után 2000 írt! Csak ennyi a főböcsülés, hát még mennyire fogom én azt fölverni! — De még ez is kevés. — Fáni, te ! — én reggel bemegyek a városba, pörülök egypár adóst, tarts rendben mindent . . " így zsörtölődött félig hangosan az »Abrincs«, igazi nevén Grün Áron, a korcsmáros. Zörgés hallatszott az ajtó előtt. — Csak nem korcsmázik olyankor senki, mikor az egész falu minden ép kéz-láb embere a gátakon, töltéseken dolgozik az árviz ellen?! — Jóestét! Van-e még hely a rovásomon? — Feleletet sem várva, hanyagul ledőlt az egyik lócára — Rác József. Kalapját még mélyebben a szemébe húzta, félkönyökkel megtámasztotta állát, észre sem vette az Abrincs tagadó feletét. — No hányszor kérdezzem, futja-e még a rovásom ? — Kedves Rác szomszéd, dehogy futja, dehogy, már régen kitelt. — Pedig szomjas vagyok. Itt a szűröm, ez is ér valamit. — Persze, hogy ér, . . , igyók szomszéd, adok én magának . . . Jaj, Rác szomszéd, rosszul megy az üzlet. Látja, látja gazd' uram . . . — Nem vagyok én már gazda, elvette mindenemet, ne csúfoljon. — Én csúfolom? Jószivü az Áron, — az Abrincs, nem tesz az olyat, amire rá nem szorul. Nincs üzlet, nem kérnek kölcsön, — lassan éhen halhat a jószivü Abrincs. — Éhen hal, még azt se tette ám zsidó hogy éhen haljon. Bort ide, egyszerre egy pintet. El akarom feledni, hogy élek. Senkim, semmim; az asszony is haza ment az apjához, a sógorom se a' ar östnerni, az ipam meg kiadta az utat. — Hadd iszom . . .! — Látja, Rác uram, én vagyok, én a rossz zsidó, a maga egyetlen jóakarója, én most is szívesen fogadom, adok is. — Hát hogyne; 18 forintos a szűröm, azért lehet is jó képet vágni, meg néhány pint bort elibém adni. — Dehogy a szűrért! Dehogy, — csak azért, hogy jó - emberem legyen ezután is. Nem doboltatnám én a házát, ha engem is nem szorítana a regálé, meg jön az árviz is, — tudja, a földem az is veszedelemben van . . . Dobolnak az utcán . . . »Fáni, mi az? ... Ja persze féltik a Szivárgó gátat, ember leöli. — Kend mért nincs ott. Rác szomszéd ?«