Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-02-24 / 8. szám

IL éYfolyam. Pápa, 1907. február 24. 8. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10 korona Félévre 5 korona Negyedévre .... 2 korona 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Felelős szerkesztő: GRÁTZER JÁNOS. Kiadótulajdonos: A PÁPAI RATH. KÖR. Szerkesztőség: Pápán, Petőíi-ntca 10-ik házszám. Hova a lap szellemi részét is illető mindennemű közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Pápa, Viasz-utca 15. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Gyurátz Ferenc — főrend. Aki alázatos volt egész életében, ime most felmagasztaltatott. Aki sohasem kereste a fényt, most meghivatott az ország nagyjai közé, hogy tiszta lelkének ragyogó lényét szétárassza a magyar hazára. A szó legnemesebb értelmében vett demokrata tagja lett a magyar főrendek házának. Érdemekben gazdag életnek betetőzése ez a királyi kitüntetés. Mert Gyurátz Ferenc egész ember volt egész életében. A sikerek nem vakították el. A megpróbáltatások nem törték meg. Mások vallását tiszteletben tartotta. A magáét a meggyőződés hevével hirdette. Hűséges munkás volt az Ur szőllejében. Nem csoda, hogy áldás fakadt léptei nyomán. Puritán jellem. »Integer vitae, scelerisque purus.« Szerette népét, melynek főpásztorává választatott. Imádságos lelke mélységes áhítatával imádta az Istent. És törhetetlen hűséggel csüngött a magyar földön. Eddig csak egy egyházkerületé volt. Most már az egész magyar hazáé. Tudjuk, hogy az marad uj, diszes méltóságában is, ami eddig volt. Pozitív keresztény és magyar. , Mélységes tudományával árasszon világosságot, Istenbe vetett hitével ihlessen, lobogó honszerelmével gyújtson, lelkesítsen! Szeretettel és tisztelettel köszöntjük hazánk nagyjai közt. Ad multos annos! Levél a szerkesztőhöz. Tisztelt Szerkesztő Urí*) Kalholikus ember vagyok: érdekel hát egyházamnak mind öröme, mind bánata. Amennyire jólesett német hitfeleink győzelme, annyira fáj a francia katholikusok helyzete, annál is inkább, hogy a sok zsidó-liberális újság megtéveszti az események színhelyétől távol levők ítéletét ez ügyről. Talán nem lesz *) Örömmel tesszük közzé e tartalmas és a dolog mélyére ható cikket. Valóban szükségünk van ilyes felvilágosításokra azon sok irányzatos, rosszakaratú, néha tudatlan hiradás és cikk után, melyeket ittott olvas a magyar közönség. Az igen t. levéliró urat pedig kérjük, hogy máskor is szerencséltessen bennünket szives soraival. (Szerk.) fölösleges munka, ha egy az események kohójából kikerült cikkely alapján világosságot vetek néhány sorban a francia egyházpolitikára. Mérhetetlen máris a kár, melyet Franciaország vall ez áldatlan küzdelemben. Ezt látva, bizonyos egyházunkat szerető körök nem értenek egyet a pápa politikájával; fájlalják XIII. Leó halálát s nyiltan hirdetik, hogy a vallás jelen szomorú sorsának a Vatikán politikája az oka. Pedig nincs egészen igazuk. Mikor X. Pius a trónra lépett, az egyház ügye Franciaországban teljesen kátyúban ült. XIII. Leónak s Rampollának elhibázott politikája s a párisi nunciusnak, Lorenzellinek tehetetlensége két irányban érlelt sajnálatos eredményt: 1, A belső megosztással szerfölött meggyöngítette a meggyőződéses katholikusok erejét. 2. Jelentékenyen megnövesztette a köztársasági kormánynak s a néhány óv óta uralomra jutott antiklerikális pártnak hatalmát. Manap divat szidalmazni Combes-t, Briand-t és Olémenceaut, de nem szabad feledni, hogy ezek az urak ma csak azért oly vakmerőek az egyházzal szemben, mert minisztersége három esztendejében Waldeck-Rousseau egyengette előttük a talajt A Vatikán nem látta, nem hallotta mi történik ; sőt még meg is rótta a jóravaló katholikusokat azért, hogy nem ölelik keblökre a derék Walde ck-Rousseau-t; Lorenzelli pedig azt hitte naivságában s diplomatiai lángeszében elbizakodva, hogy sziporkázó bókjaival lekenyerezte a minisztert és hogy rábírta, hogy a lomtár porával lepeti majd be az egyházellenes törvényjavaslatokat. Mikor aztán Combes lett WaldeckRousseau utóda, mégpedig az ő ajánlatára, akkor ismerték fel XIII. Leó s Rampolla, hogy csalódtak. De már akkor késő volt az elhibázott politika s Lorenzelli képtelenségének következményeit jóvá tenni. Mit tehetett immár X Pius, aki ily kátyúban találta az egyház, ügyét. A szétválasztó törvénynek nem' őszinte, nem is tisztességes a célzata. A kormány főleg abban látja a szétválasztást, hogy megvonja a klérustól azt a sovány fizetést, melyet VII. Pius és I. Napoleon megegyezéséből kapott kárpótlásul a nagy forradalom idejében elvett két milliárd értékű egyházi vagyonért. Ezenfölül az állam beleakarja ütni minden egyházi jövedelembe az orrát, hogy alkalomadtán, mikor az egyház ismét egy kis vagyonra tesz szert, egy tollvonással ezt is lefoglalhassa. Mindez ellenkezik a kánonjoggal ós az igazsággal, zsarnokság és tűrhetetlen állapot, s nem fér meg a tisztességgel, hogy ily föltételeknek vesse magát alá az egyház. Ám azt vetik ellen, hogy a törvény végrehajtása pillanatában az volt a látszat, mintha Clemenceau ós Briand átlátták volna, hogy Combes messzire ment az egyházzal szemben, s mintha ők engedményekre lettek volna hajlandók. Ekkor, ugy mondják, a sz. széknek ki kellett volna használni zavarukat, hogy megtalálják a megegyezés útját. Ez az ellenvetés igen kétséges. Érthető volna a megegyezés kísérlete, ha pl. Franciaországban egy I. Napoleon uralkodnék korlátlanul. Á itt manap néhány szabadkőműves a korlátlan ur, s vezéreik versenyeznek a hatalomért. Ha föltéve, Clemenceauval s Brianddal megegyeznének is, hol van az a biztosítók az állandóságra, amely I. Napoleon uralkodásában volt meg? Ma még valóban Clemenceau az ur; de valamely parlamenti fondorkodás — s ez fölötte valószínű — holnap már a Combinisták kezébe juttatná a hatalmat, ezek pedig — meg lehet rá esküdni —- sietve semmisítenének meg minden, akár nyilt, akár titkos megegyezést Clemenceau és a p. szók között.