Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-02-17 / 7. szám

IL évfolyam. Pápa, 1907. február 17. 7. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanitói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10 korona Félévre 5 korona Negyedévre .... 2 korona 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Felelős szerkesztő: GRÁTZER JÁNOS. Kiadótulajdonos: A PPAI KATH. KÖR. Szerkesztőség: Pápán, Petőfi-utca 10-ik házszám. Hova a lap szellemi részét is illető mindennemű közlemények küldendők. Kiadóhivatal : Pápa, Viasz-utca 15. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. A petrovai rablógyilkosság. A héten volt a végtárgyalás a petrovai postarablás és gyilkosság ügyében. Majdnem csupa (bocsánatot kérünk!) — nem keresztény a vádlott Sokat lehetne mesélni a tanúvallomások titkaiból, de mi csak egy vallomást iktatunk ide. A Perl Fisel vallomását. Szól pedig imigyen: „Huss — a felbujtó — már előbb is látta, hogy a felső-visói postát csendőr kiséri, tehát az sok pénzt szállít. Elérkezettnek látta az időt a postarablás végrehajtására Le ekkor meytudta, hogy nemcsak a postakocsis, hanem a kisérő csendőr is zsidó Magához hivatta tehát a bűntársait s igy szól hozzájuk: „Ne bántsuk ezeket a szegény zsidókat!" Halasszuk a dolgot máskorra!« Mikor aztán keresztény volt a kocsis is, meg a csendőr is, azonnal megkeményedett a Husz Ábrahám irgalomtól áradozó szive. Elpusztult a kocsis is, meg a csendőr is. Meggyilkolták a 'két szerencsétlen embert — heten. Ehhez sem kell kommentár! Okvetlenkedés. A Dunántúli Protestáns Lap febr. 10-iki számában az » Uj idők . . . szebb remények« cimü stereolip és egyúttal hírhedt rovatában ismét okvetlenkedik. Mázy E. dr. bencés igazgatónak főigazgatóvá történt kinevezése alkalmával azt irja, hogy ezen állásra nem annyira főigazgató, mint inkább szerzetes kellett. Azt is emliti, hogy Mázy dr. oly paedagógiai munkákat irt, melyeket rajta kivül más nem tud megérteni. Hát. ha a D. Pr. L. szerkesztősége valamely tudományos munkát meg nem ért, az az ő baja. Ezt kár volt maga felől közhírré tennie. De vájjon történt-e sérelem »az ország tanárságán« ezzel a kinevezéssel? Lássuk csak! 203 középiskolája van az országnak, (de ebben a számban az összes fiu és leány középiskolák benne vannak, azok is, melyek nem tartoznak a főigazgatók jogköréhez!!) 51 középiskolában tanítanak kath. papok. Van az országban 12 főigazgató' Ha a kath. paptanárokkal szemben méltányos és igazságos akar lenni a minister, akkor ezen arány szerint igenis megilleti a kath. pap-tanárokat 3, mond: három főig. állás. Csakugyen ennyi a pap főigazgató és 9 a civil. De a főigazgatók az ev. ref. és ág. ev., továbbá az autonomikus gör. kel. szerb és gör. kel. oláh iskolákban nem rendelkeznek, tehát a főigazgatói joghatóságot, »vezetést«, »rendelkezést« a 12 főigazgató csak 147 középiskolában, köztük 51 kath. papi középiskolában gyakorolja. Tessék százalék-számitást végezni! 4'1 sz.-ot nyer eredményül. Ha tehát négy főigazgatóságnak kath. pappal, vagy ha jobban tetszik, szerzetessel való betöltése sem volna méltánytalan, nem volna sérelmes, — miért veri fel a L. Pr.L. a harangot, mikor csak 3 a pap-főigazgató?! Nem az a »csalódás« fáj a D. Pr. L.nak, hanem az, hogy akár csak egy főigazgató, vagy bármely más henoratior vagy dignitaíius is kéről ki a kath. papság soraiból. Hiszen neki még »az sem közömbös, hogy a kath. algimnáziumok főgimnáziummá fejlődnek.« (D. Pr. L. 1907. évf. 82. 1.). Ami pedig Mázy dr. személyét illeti, kérdezze meg Michaelis Izidor és Bayer Teofil ág. ev. lelkészeket, kik a Mázy tiszteletére Kőszegen rendezett banketten jelen voltak, sőt Bayer beszéddel is üdvözölte őt, mint a vallás-erkölcsi nevelés törhetetlen harcosát. Uram, uram! Ne találjon ki »csalódásokat«, sérelmeket, mikor nincsenek. Mi nem keressük, hogy a főigazgatók közt mennyi a protestáns férfiú! De aki okvetlenkedik, arra végre rá kell szólni, hogy hátrább az agarakkal! A nemzetközi szociálizmus ellensúlyozói. Irta: Lisztner Antal. Hogy a nemzetközi szociálizmus társadalombontó munkája ellen minden tisztességesebb embernek sikra kell szállania, az kétségtelen. Megköveteli ezt embertársaink iránt való köteles \ szeretetünk és a magyar társadalom részérő] hazánk létérdeke is. Társadalmunk ebbeli munkája két főcsoportra oszlik: erkölcsi és anyagi részre. Erkölcsileg vissza kell vezetni a szegényebb néposztályt azon hit elismeréséhez, hogy az emberi életnek alapját nem az anyag, a test, hus, a fényűzés, a kielégítetlen vágyak adják meg, hanem azok a magasabb szellemi erők, melyek bennünk lakoznak s melyek még a legműveletlenebb emberben is a hit és szeretet alakjában nyernek kifejezést, Anyagilag pedig célirányos hatás által, okos gazdálkodásra- takarékosságra kell szoktatni s fel kell szabadítani a ma már elviselhetetlen terhei alól, hogy igy — bár szerény, de mégis biztos életexiztenciához jusson, Lássuk azon feladatokat, melyeket a nemzetközi szoc. ellensúlyozására anyagi téren kell teljesítenünk. Ha figyelemmel kisórjük a magyar mezőgazdasági munkásosztály és a kisgazda életmódját, akkor azt tapasztaljuk, hogy nálunk mindegyik feltalálhatná életfeltételeit, ha idejét rendesen felhasználná és keresetét helyesen beosztaná. Csakhogy a munkásosztály ép ugy, mint a kisgazda, maga is az évnek jelentékeny részét, a téli időt, úgyszólván tétlenül heveri át és a készből él. Ez már magában véve is baj és ezt még fokozza az a körülmény, hogy majdnem mindegyik többet szeret költeni, mint a mennyit megkeres. Ennek folyománya, hogy mikor van, költ, ha már nincs, zúgolódik egy darabig, s aztán uzsorához nyul. Mert egyik gyönge oldala a magyar embernek az, hogy ha már inogni érzi mérlege egyensúlyát, nem hogy igényeit leszállítaná és a még menthető vagyonát megtakarítaná, hanem „sirva-vigad" és elpocsékolja még azt a keveset is, ami még menthető volna. Nincs különben a magyar városi munkásnép sem. Ennek keresete meghaladja azt az összeget, mely rendes körülmények között megélhetésére és ruházatára elég. Sőt okos beosztással még takarítani is lehet. Csakhogy a városi munkásnép látja napról-napra azt az esztelen fényűzést, amit a magyar és a talmi magyar társadalom sokszor még egészsége rovására is kifejt s ezt látva, utánozza és elpazarolja keresetét illetve fölös keresetét olyasmire, amik sem helyzeténél, sem műveltségi fokánál fogva diszére nem válnak, sőt ellenkezőleg ez az urhatnámság nevetségessé teszi őt. A vége pedig a nyomor szokott lenni és az ennek nyomán fakadó elégedetlenség ós embergyülölet.