Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-12-22 / 51. szám

10 PÁPA és VIDÉKE 1907. december 22. A hegy lábánál jó széles és mély vizárok húzódott végig, amely, az előző napi esőzések folytán, még jócskán tartotta a vizet.. Az árkon két gerenda evolt átfektetve s azon kellett átlábalnunk, hogy a megkezdett uton tovább mehessünk. Már jó közel értünk a vizárokhoz, mikor'valaki megint előre kiáltott: — Merre van Dávid bátyánk ? — Utánam, öcsém, csak utánam! kiáltott vissza mély basszus hangján s nyomban egy nagy loccsanás hangja ütötte meg a fülünket. Biztosra vettük, hogy valaki a bürü mellé lépett. Meggyorsítottuk hát a lépteinket. Mikor a bürühöz értünk, a mély vizárokból szuszogás hallatszott. — Ki van ott?-— Kiáltottunk mindnyáján. — Utánam, öcséim, utánam! — nyöszörögte a Dávid bácsi, mert ő volt a vizárokban. — De hisz ott viz van! — Éppen azért jertek utánam, öcséim, mert én biz ki nem tudok innen jutni a magam erejével. Hogy az ördög vigye el azokat a gazember örvényesi kölykeket, odább tették a bürüt! Pedig dehogyis tették tovább; szegény Csöngei Kis Dávid bátyánkat félre húzta a feje. Oda mentünk hát a partra, hogy majd megfogmk a kezét és kisegitjük. De mikor mi az egyik oldalra mentünk, ő átbotorkált a másikra s minden fáradozásunk kárba veszett. Mit volt mit tennünk, a jegyzőnek csizma volt a lábán, belemenesztettük az üreg után s nagy nehezen kivonszoltuk. Hosszú, zsinóros atillában és csizmában szokott járni az öreg s amint vizsgálgattuk, hogy nem történt-e valami komolyabb baja, mindenkinek föltűnt, hogy még csak a ruhája széle sem lett sáros. Alapos vizsgálat után karonf gtuk az öreget, hogy majd tovább vezetjük, de kereken kijelentette, hogy ő gyalog nem megy tovább, leült a fűbe. Ketten melléje ültünk, mig a többiek kimentek a keresztig, hol kocsijuknak már várni kellett reánk. Amint igy hárman üldögéltünk, egyszer csak az öreg meg-megbillegette a mutató ujját és mosolyogva suttogni kezdett) No, ez nagyszerűen sikerült! Ez már aztán pompás volt! — és csettentett egyet a nyelvével. — Mégis csak jó, hogy oda ásták azt az árkot . . . ! — Ezen ugyan nincs mit örülnie, — figyelmeztettük őt — hiszen össze is törhette volna magát. — Hát azt hiszitek, öcsém, hogy véletlenül mentem bele? Nem biz a' ! Csak azt a fránya jubiláns csizmát akartam egy kicsit megfürözteni, amiért bennem szoritott egy szépnek tervezett dikciót. Es bár az öreg 1 eléggé pityókos volt, ahhoz mégis volt elegendő józan esze, hogy azért a befagyott dikcióért megboszulja magát. Es sikerül neki. .Mikor a kocsira felsegítettük, alig dőlt bátra a hintó vánkosára. ő tiszteletességét ugy elnyomta a. buzgáság, hogy még azt sem vette észre, hogy kocsink megállott az udvaron. Leszállottunk a kocsiról, őt meg ott hagytuk, hogy a kocsis vigye haza. Udvariba. De a kapunál fölébredt, megállította a kocsit s leszállván, egyenesen a házigazda felé dühöngött. — Hát az meg már micsoda tréfa akart lenni, János öcsém? A saját házamból elvitetni az embert. Te hiszen Dávid bátyánkat éppen haza akartuk vitetni, igyekeztünk megnyugtatni az öreget, akinek még csak most kezdett igazán megártani a gyakori pohárforgatás. — Terringettét I hiszen csak ismerem a házam táját I — és váltig erősítette, hogy ő otthon van. Az egyik tihanyi papnak jó ötlete támadt a bizonyításra. Rögtön ki is rukkolt vele. — Mondja csak, Dávid bátyám, maga református ember, van-e a maga szobájában szentkép? — Az bizony nincs, öcsém. — No lássa. Itt meg csupa ilyen képek vannak. És bevezették az egyik szobába, ahol éppen volt egy szentkép. — Ugy-e ez szentkép? mondá neki a házigazda. Az öreg hosszasan szemügyre vette a képet és tagadólag rázta a fejét. — Nem az. Nem tudták, hogy boszankodjanak, vagy mosolyogjanak-e ezen a megjegyzésen, de tekintve az öreg állapotát, inkább mosolyogtak. Aztán oda vezették egy másik képhöz. — Hát ez csak szentkép? — Ez seiTi az, — tagadott az öreg. Most már csak egy kép volt még hátra: Krisztus a keresztfán. Azt is elibe tették és ismét megkérdezték: — Hát ez sem szentkép. Dávid bácsi ? Megnézi jobbról is, balról is. — No hát, ha nem ugy loptátok be a házamba ezt a képet, akkor én igazán nem vagyok otthon, mert ez már tagadhatatlanul szentkép! Aztán mindenkivel kezet fogott és kiballagván a kocsihoz, haza vitette magát. Ezzel aztán véget ért a David bácsi aznapi szereplése. Hanem negyed napra mégis történt vele valami. Ugy délután négy óra lehetett, mikor a Dávid bácsi kocsija megállott az iroda előtt, és bejfitt hozzánk, a leveleiért. Mert a postát mindig onnét szokták széthordani. Veszprémből jött az öreg. Pár percig beszélgettünk bent az irodában, aztán mivel igen nagy mehetnékje volt, kikísértük a kocsihoz. A kocsin mindenféle holmit lehetett látni, amit az öreg összevásárolt, de különösen egy lapos fakiszni ötlött a szemünkbe, mely az ülés előtt előre volt állítva. A jegyző meg is kérdezte tőle; — Mi van a ládában, Dávid bátyám? — Hát tudod, János öcsém, — mondá szégyenkezve a öreg, — igen röstellem azt a múltkori dolgott azért hát vettem ma én is egy képet, hogy ezentúl ne mondhassa reám senki, hogy ahol Krisztus-kép függ a falon, ott én nem vagyok otthon. Az én imakönyvem. Nem tudósok írták, Nem emberész műve; Nincs is arany-bársony Diszkötésbe kötve. Csak amolyan régi

; Félre dobott munka, Melynek eredetjét A jó Isten tudja. Szegény szülőimtől Ez az örökségem, S leggazdagabb vagyok A föld kerekségen . . . Áldom a szivüket Szivem szereimével . , . Áldja meg az Isten Mind két kezével I Ez az én vagyonom, Egyedüli kincsem. Ilyen hű barátom Nem volt, nem lesz, nincsen. Ha sirod, vigasztal, Örömömet osztja. Benne van megirva A boldogság utja, Ez az élet könyve I Megtanit szeretni, Hitem és reményem Élteti, növeli Minden vele töltött Pillanatom drága, Földi életemnek Édes mennyországa. Nem adnám e könyvet Semmi földi árért . . . Nem adnám a világ Összes könyvtáráért. El nem rabolhatja Semmi erő tőlem . . . Ha kell, érte ontom Utolsó csepp vérem. Vágytok imádkozni Belőle ? Jöjjetek I Nem irigylem én ezt, Megosztom veletek, minden szava gyémánt . . . megértitek könnyen . . . Ott függ a keresztfán Az én imakönyvem I Simon Miklós. Pergetett mézet 5 kg. postadobo/.okban szállít Csaplár Antal plébános ffGST Salamon. "U Ugyanott é 1 Ö ESI C ll e K keretes és szalmakaptárakban = kaphatók. = Kurtz Gyula ajánlja kitűnő zongoráit. Kivánatra jutányos áron k ö 1 c s ö n öz, javit és hangol zongorát és pianino t. Pápa, Főtér. Nyomatott Dinkgreve Nándor könyvnyomdájában Celldömölkön.