Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-12-22 / 51. szám

I Karácsonyi melléklet a Pápa és Vidéke 51-ik számához. Mária vigasza. A szent család elbujdosván A drága kisdeddel, Ahol nyomot üldözőktől Sötét homály rejt el, Vad rengeteg vén fái közt Aggódással jártak, Szívből sóhajt, szemből könnyet Csalt a gond s a bánat. S im a szent Szűz sóhajiból Madárkák eredtek, Illatozó gyöngyvirágok Nyomán a könnyeknek. Vidám hangtól zengő hangon Kacagott az erdő, Illatosan játszadozott Lombok közt a szellő; Enyhült a gond, anyja ölén Mosolygott a kisded S derült szivvel vitte a Szűz Az égadta kincset. Dalos madár, szép gyöngyvirág, Erdők kedves éke: A bujdosó szűz Anyának Ránk maradt emléke. Gergyesi Ferenc. Párbaj tanuk nélkül. Irta: Kincs István. A kérődzés a legártatlanabb nagy dolog a világon, ha teszem, kecske vagy tinó kérődzik; mikor azonban egy Mihók Imre és Boncz Sándor próbálja meg azt a dolgot, akkor még baj is lehet belőle. Mert hát az útmester ur a doktorral egyetemben valóságos kérődzést cselekedett meg a kaszinóból hazamenet. Szerencse, hogy sötét volt már. Az égen borús fölbők mögött maradtak a csillagok, az utcalámpások meg nem azért égnek némely városban, hogy világítsanak is. Vagyis hát Mihók bátran csinálhatta a kis doktorral a maga dolgát. Majdnem minden pártit újra megjátszottak. A ski meg a pagát csak ugy röpködött a szájukból; közben szidták a patikust s a kis doktor olyan méregbe jött, hogy apró lábával tipródott, mint a pulyka, mikor támadni készül. A legcifrább pedig az volt a dologban, hogy az útmester még jobban piszkálta a hörcsögös embert. — Hallod-e Sanyi — kezdte sunyitva — azok az emberek minket kutyába se vesznek. — Majd megmutatom én nekik — szorította ökölre jobbik kezét a doktor. — Megmutatod ? — tüzelt Mihók odább , — én ugyan nem látom azt a mutatást — a patikus örökké velünk veszekedik, ha színnel jövünk, káromkodik; ha torokkal inditunk keseredettebben néz, mint a fancsali feszület s a végén mikor a játszmát elvesztette, csak éppen hogy össze nem szamaraz bennünket. — A gazember! —vicsorította a doktor. — Ja, könnyű azt mondani, — nevetett Mihók, — de ott benn ugy-e hallgatsz?... — Mit csináljak az Isten szent szerelmére? Hiszen a patikus bolond, . . . vagy láttál te már okos patikust? Belekössek? A bolondtól kitelik, hogy kihi, akkor aztán fölfujhatod, jöhetsz szekundásnak. — Az volna még a legkisebb baj. — Hogy amputáljak anyakamat? Megköszönöm szépen. Tessék csak az urnák kiállani. — De hát valamit csak kell tennünk! Igy tisztára fuccs a becsületünknek. Az ördög sem fél már mi tőlünk. — Mondok egyet, Imre — szitta a fogát a doktor — tudod mit? bizonyítsuk be, hogy mivelünk nem lehet kukuricázni. — Tehát mégis kihivod a patikust? • - Eleven kénesőt. Hanem én ... én a mondó vagyok, hivjuk ki egymást. — Megbolondultál, Sanyi? — rőkönyödött meg Mihók Imre. — No, no, no — tért meg a doktor bátorsága egyszerre — azt hittem, te különb legény vagy. — Nem is félek az árnyékomtól, de hogy mi, a régi jó barátok egymást összekaszaboljuk, nagy butaság volna tőlünk. — Hihihi, hehehe, — nevetett a doktor. — Remélem nem beszélsz komolyan? — Pedig nincs különben. Megverekszünk, punktum. — Verekedjél a hátad közepével, de ne én velem — dühösködött az útmester. — No de érts meg, lelkem — ragadta Mihókot karon a doktor — mi épen azért verekszünk egymással, hogy egymásba kárt ne tegyünk. A kaszinóban összeveszünk, barátainktól elbucsuzunk s azután tegyük, föl hogy te két hétre- bezárkózol odahaza. — És aztán? — Aztán semmi. Olyan becsületünk lesz utána mindjárt az egész város elölt, mint a harapós kutyának az utcán a gyerkőcök előtt. Remélem, most már csak megértettél ? — Meg-meg hagyta rá Miliők Imre a feje búbját vakarva — hanem a mondó vagyok, csináljuk talán inkább forditva. — Azt galambom, nem lehet — sietett a válaszszal a doktor. — S ugyan miért ne lehetne ? Ha igazán párbajra kerülne a dolog, az csak valószínűbb, hogy én kaszabollak össze, Sanyi, mint hogy te nyápic ember létedre én bennem tégy kárt ? — Ki a nyápic ember? egyenesedett ki a maga knrtaságában a doktor—hallod-e ! filiszter, ez már sok, ezt nem tűröm, nem engedem. — Ne te bolond, ne, próbálta Mihók a haragos embert megszeliditeni. — Bolond? hát most már bolond is vagyok? toporzékolt az orvos — nyápic ember, bolond ember! megállj, ezért számot adsz nekem még. Jószakát se kivánt, hanem elszaladt egyszerűen. Olyan futást cselekedett meg, mint valami megkergült automabil. Mihók Imre tekerte a fejét, hanem utána nem futott. Az automobil is megáll, ha kifogy belőle a szusz s hogy a kis doktor haragja még annál a szusznál is rövidebb ideig tart, azt már betéve tudta, mint a szopós gyerek a sirást. Pedig tisztelet becsület Mihók uramnak az egyszer nagyban csalódott. Másnap kora reggél a patikus állított be hozzq a lódoktor kísérletében. Miliők, a hogy az inas bejelentette őket, még javában nyújtózkodott, de azért beeresztette őket. — Hát ti már talpon vagytok, gyerekek ? — fogadta két vendégét kedves humorral — szervusz, édös lölkeim, mit hoztok? kell snapsz? Nekünk nem kell snapsz — jelentette ki rettenetes komolysággal a lódoktor. — Sokkal komolyabb járatban vagyunk — ütötte hátra Harsányi Ignác kopaszodó patikus fejét. — Pedig kár, hogy nem isztok. Tegnap kaptam ajándékba: egyik utkaparóm égette. — Tisztelt uram — vágta magat haptákba a lódoktor. — Tisztességesen viseljétek magatokat — pattant föl jókedvű kacagássál Mihók Imre I — különben eb ura faszekere, kidoblak benneteket. ' De a lódoktor nem engedte magát megzavartatni, újból ott kezdte, hogy: — Tisztelt uram, A patikus nem akarta a másiknak engedni az egész dicsőséget, mert hamarosan belevágott: — Mi Boncz Sándor orvos urnák megbizottaiként jöttünk ide, hogy számon kérjük öntől . . . — Önözd az ángyod kalapját, de ne engem. Te is megbolondultál, Naci? — Hogy számon kérjük öntől — vágott bele a lódoktor — mi alapon merte Boncz doktor urat nyápicnak és bolondnak nevezni? — Semmi közötök hozzá -— ugrott föl hevesen az ágyból az útmester — most pedig lia el nem hordjátok azt a farizeus képeteket egyszerre, hát veletek verekszem, nem pedig Bonc Sanyival, Itt a fegyverek — ! leakasztott két fringiát a falról — tetszik valakinek ? A lódoktornak semmihogyan sem tetszett, mert már az ajtóig faralt, a patikus f-