Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-12-08 / 49. szám

PAPA és VIDÉKE 1907 november 8. szitésére igényt, nem tarthat (U. o. 31. I. 30. |) Ezl óhajtottuk az ügy érdekébiti elmondani, nehogy az iskalaszék blamiroztassék. Utolsó megjegyzésünk az, hogy azuj iskola építésénél a tervben nem szereplő pöcegödröt kinek a rendeltetésére építették és kinek a rendeltetésére — temették be és ki fogja ennek esetleges költségeit fedezni. Továbbá, hogy az ólat leinek a rendeletére vagy engedélyére akarták építeni, holott ennek épülnie nem volt szabad! Utoljára pedig, hogy az az olajjal beilatolt cleszkabódé kié, ki csináltatta és kinek a zsebére készült? Kínálkozó tanulságok. Budapest, az ország »szive«, »szemefénye«, a kormányok dédelgetett kedvence, fuldoklik a pénztári hiányban. 2 millión felül van a jövő évi költségvetés deficitje. Egyrészt ennek a szégyenletes bukásnak okait kell keresnünk, másrészt meg csak utaljuk olvasóinkat a fővárosi — érdekköröktől független nagy lapoknak a botrányos gazdálkodást feltáró cikkeire. Olyan ez a feltárt kép, mint a felvágott kelevény. A bőr nem látszott betegnek, de az orvos kútasza megtalálta a bajt. Budapest is szemre szép volt. Forgalom élet pezsgett utcáin, — de ez a városnak a községnek, mint testületnek ős közösségnek nem vált javára. 20 °/

0-al emelik a városi pótadót ott, ahol a városnak elérhető milliós jövedelmei lehetnének. — Minden életre képes jövedelmi forrás magánosok kezében összepontosult és a demokratának hirdetett város igazában a »közgazdasági tevékenységben« megtollasodott lovagok plutokraciájának kezében és zsebében volt. Első -tanúság ebből az, hogy közhasznú vállalatokat még a kaszárnyákat, kórházakat is ide számítva, magának a városnak kell létrehoznia. Mindig jobb ugyanis ez a helyzet, hogy a szükséges intézmények a város közönségének hozzanak akár kicsiny jövedelmet is, minthogy egyeseknek, kiknek az adminisztráció semmibe sein kerül, nagy jövedelmeket hajtsanak. Ha magyar városok összes jövedelmi forrást ismernék, akkor tárulna csak elénk az igazi kép, hogy miből van, miből nincs a vá| rosok vagyona; mi már nem csökkenti az j adózó polgárokra nehezedő terheket. Mi nem vagyunk ebben a szerencsés helyzetben, mint pl. Dobsina, ahol az erdőjövedelem fedezi a város kiadásait, sem ugy, mint Temesvár, melynek a város villanyos közúti vasutjából százezer koronákra menő hasznot hajt; még ott sem, ahol Debrecen j van, hogy a községi nyomda jövedelmei is . 30—40 ezer koronára rúgnak. — De lehetnek ma még fel nein fedezett vagy ki nem használt heverő erőforrásaink, melyek segítenék városunk költségvetésének kedvezőbbé tételét. A második tanúság az, hogy ne en| ijedjen egy város se érdekköröket, klikkeket a nyakaköré ülni, inert még ezek egyrészt kisajátítják a hatalmat, a hatalomnak erkölcsi és anyagi elßnyeil, addig másrészt érdekszövetkezelü természeténél fogva lehetetlenné tesznek minden kritikát és,ellenőrzést. Elhisszük, sőt tudjuk, hogy mindenkinek lehetnek aprócska, avagy nagyobbacska magán érdekei, melyek hol a maga, hol a sógor, hol a vő, hol az i'pamuram zsebére első fontosságúak. De a közösség érdeke mindig fi>ntosabb. mint az egyén boldogulása. Kovácsolja ugyan kiki a maga szerencséjét, csakhogy nem a község hátán. — Különben az individualizmus még a filozófiában, a szociológiában is csődöt mondott. Harmadik tanúság, hogy a községek — kicsinyek.'nagyok egyaránt, telkeiket szépnek látszó ábrándokért, szépen festett, szines — jövő boldogulásért el ne pocsékolják. Budapestnek közel 15 ezer holdnyi telke volt, és ma mije van? Alig valami. Győr városa ís sokat vétett e téren. Negyedik tanúság, hogy a kormánynak a főváros déclelgetésére irányuló törekvései b főváros gazdaságának könnyelműsége folytán csődöt mondottak. A jövőben megvalósítandó terveire pedig a főváros a legutóbb nyilvánvalóvá vált kalkulusok szerint méltatlanná tette magát. Hangsúlyoznunk kell tehát azt, amit egyik juniusi számunkbkn is, hogyha van pénze a kormánynak Budapest segélyezésére, kell tennie a vidéki városok talpra állítására is. A vidék nagyobb eiőt, nagyol b kincset képvisel, mint a főváros. Ha a vidék nem erős, nem lehetünk büszkék egy cifra, kikent, kifent fővárosra semmit. Colonus. HÍREK. Advent. Az előkészület ideje az Ur Jézus eljövetelére. Az Ur eljött, mi már nem ugy várjuk őt, mint az ótestamentom jámbor lelkei; nem testi születését várjuk. Nekünk a kegyelmek Istenét kell várnunk s a magunk lelkét kell megtisztítanunk, hogy minket ne érjen az a vád, mely a betlehemieket, hogy nem adtak helyet Krisztusnak, hogy megszülethessék. E lelki megújulásnak, a lelki teljes tisztaságnak, a kegyelmek leányának ünnepével mintegy azt is akarja jelezni az Egyház, hogy milyen boldogságot is vesztett el az ember, s hogy milyen tisztaság felé kell törekednie. Ezt állítja elénk a mai ünnep, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe. A kath. kör második felolvasó estélye is méltó volt az elsőhöz. A kath. közönség ismét rendkivüli nagy számmal jelent meg a bencés gimnázium nemzetiszínű zászzafirkőbe foglalva; erről ismersz rá az én követemre, aki liirt hoz neked akár életben létemről, akár megholtoinról. A mennybéli Isten áldjon és erősítsen meg, én édes, egyetlen testvérkém . .. És amikor késő ősszel megjött a követ ura halála hírével, e szivettépő zokogásban tört ki. — »Meghalt, meghalt immár számomra a világ minden örömével és dicsőségével!« Semmivé lett mindene. Vigasz nélkül járta végig a vár folyosóit. Szintoly megható bánata a rávaló nyáron hazakerült koporsó láttára. — Te tudod, Istenem, — igy imádkozik — hogyha te akartad volna, az ő élete, az ő kedves, vidám arca drágább lett volna nekem az egész világ minden öröménél, gyönyörűségénél, dicsőségénél és boldogságánál. De mivel te igy akarod, nem szegülök ellen szent akaratodnak. Valóban: urával mindent elveszített Erzsébet. Senki sem fogja fel ügyét, egészen egymagára maradt. Sem nagybátyja, a bambergi püspök, sem a napa, sem a sógorai nem értették az ő uemeá lelkét. Jogos örökségéből kitúrták négyéves kis fiát, őt magát pedig, akit szörnyen meggyötörték az utóbbi idők izgalmai, mint excentrikus pazarlót, kiI űzték ura birtokából; pedig csak az imént adott életet harmadik gyermekének. Megkönyörültek rajta mégis, másnap utána küldték gyermekeit. S a város lakói közül, akiket jótéteményeivel elhalmozott, nem akadt egy sem, aki szállást adott volna az üldözöttnek. Guny és bántalom volt további sorsa. S a szegény elhagyottnak lelke mennyei boldogsággal telik meg, hogy részese lehet az üdvözítő szenvedészeinek. Sokáig tartott, mig végre a pápa közbenjárására ismét megnyílt előtte Wartburg várának kapuja. Ám ily emberekkel együtt nem lehetett sokáig maradása. Hiába akart kolostorba vonulni; hiába könyörgött zokogva sógorának, engedje küszöbrőlküszöbre koldulnia: szinte gúnynak tűnik fel, hogy a fenséges özvegyasszonyt újra férjhez akarták adni. Végre 1229. év nagypéntekjén végleg szakított mindennel. A minoriták templomában rátette kezét, az oltárra, s lemondott mindenről: a jelenről és a múltról, önmaga akaratáról, a világi dicsőségről. Vagyona megmaradt romjaiból kórházat épitett a szegények, aggok és betegek számára s fez. Ferenc 3. rendjének szürke öltözetében csak egyben lelt örömet: az ő ápolásaikban és a jótevésben. Csapatosan jöttek hozzá, ő pedig keze munkájával s a legnagyobb nélkülözésekárán segit rajtok; áldozatkészségének nincs határa: fokról-fokra emelkedik, mig végre eltépi az utolsó köteléket is, amely páratlan urára, elszállt boldog házaséletére emlékezteti: megválik gyermekeitől, meg atyjafiaitól; elajándékozza kedves képeit is, melyekben mindig örömét lelte. Ám lelke derűjét, jókedvét azért nem vesztette ol; nyoma sincs benne a rajongásnak, a sötét lemondásnak. Lelkében a Krisztusi szeretet lángja lobog, arcán a megelégedés bájos mosolya ül. Aki közelébe jutott, elvolt bűvölve közvetlen, természetes szeretetreméltóságától s azért nem is különös, hogy már életében szentnek s vértanúnak tartották; távolról-közelről seregesen jönnek