Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-11-17 / 46. szám

II. évfolyam. Pápa, 1907. november 17. 46. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanitói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre . . 10 korona Félévre 5 korona Negyedévre .... 2 korona 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR Felelős szerkesztő: GRÁTZER JÁNOS. Szerkesztőseg: Pápán, Fö-tér 13-ik házszám. Hova a lap szellemi részét is illető mindennemű közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Pápa, Viasz-utca 15. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. A drágaság ellen. Az ország legtermékenyebb, legműveltebb részei is panaszkodnak a drágaság miatt. Meg is indult a mozgalom, hogy e természetellenes helyzetnek végét vessék. A hatóságok is gondolkodtak a kérés felől, de mint meg is irtuk, nem lehet a dolgot egészen a hatóságokra bizni. A fő dolog, amit egyrészt az államtól kérhetünk s amire a hatósági sürgetést is várjuk, az élelmiszerek külföldre vitelére irányuló subventiók és tarifa-kedvezmények megszüntetése, másrészt a kifogyasztasra szolgáló élelmiszerek belföldi szállítási dijainak beszállítása. A közönségen van azonban a kérdés megvalósítása, az élelmiszerek termelésének fokozása, kellő elosztása és a szenzálok mellőzése. Vasmegye e téren péklát mutatott a mull héten. Maga a vármegye alispánja állolt a mozgalom élére. Élelmi csarnokot állit fel szombathelyen és termelő szövetkezeteket alkot a megye legszélsőbb pontjain is. A legjobb helyen ragadja meg a kérdést. Kettős igényt elégit ki. Az elve az, hogy kiegyenlítse a kereslet és kínálat különbségeit. Egyik alkalommal telve a piac egyrészt romlandó, másrészt vissza hazaszállításra nem alkalmas cikkekkel, máskor keresve, sem igen talál a vevő elég árut; ha pedig talál, a kínálat csekélysége miatt fokozott aránytalan árat kell fizetnie, — ha tud. Az első esetben meg a termelő vészit. Az élelmi csarnok gyűjtő hely lesz, karjai a vidék termelő központjai. Tehát a vidék lakója nem lesz kénytelen fáradni, időt, pénzt tölteni, költeni azért, hogy piacra jusson termékével, a vásárló pedig, hogy ugy mondjuk, biztosra mehet és illő árban kap jó portékát. Ma ugy van a dolog, hogy ha valamely várostól 25—30 km.-nyire a gazdaasszonynak két-három pár eladó csirkéje van, nem jöhet be vele a piacra, hiszen több munkaidőt mulaszt. mint, amennyit a csirkék érnek. Volna 30—40 drb tojás a háznál, amit nélkülözhet, ezzel nem indulhat útnak, ha kissé távolabb esik a faluja. Megveszi tehát a tikász, vagy más alkalmi, avagy hivatásos kofa, aki természetesen nem a közönség érdekeiért köt üzletet. De nem is kívánhatjuk semmiféle üzletembertől, hogy fokozott hasznát ne kívánja fáradozásának és befektetett tőkéjének, nem értjük ezen természetesen az élelmiszerekkel űzött, uzsorát. Az ilyen szövetkezet tehát valóságos áldás; áldás az eladóra és a vevőre. Az eladónak mindegy, hogy az a Bécs felé törekvő hienc veszi-e meg élelmi szereit, vagy a szövetkezet; sőt az utóbbi előnyösebb, mivel a szövetkezet mindig keze ügyében van, a tikász pedig csak hébe-korba. E fontos gondolat mellett nem haladhat el senki érzéketlenül. Az élelmiszerek árusítója bizonyára a pokolba kívánja az egész szövetkezetet, de nem az árusokért, a kofákért, szenzálokert van a világ. Tár c. a. A királyné. Irta: Lux Terka. Maurus, a félszemű bölcs öreg papa, a királyné gyermekkort tanítója, barátja, tanácsadója, gyóntatója, ott állt a nagy, bűvös, fehér teremben s várta a királyné megszólítását. A királyné lehajtott fejjel, gondolkodva járkált a teremben és szép, nemes, nyilt aicán zavar látszott. Fehér kezével végigsimított olykor fekete haján, gyönyörű ivü szemöldökét összevonta s egy-egy percre megállt a nyitott ablaknál. Olyan szép volt ilyenkor, mint egy alabástroin-szobor, melyre aranyrózsás fátyolt borit a nap. Az ablak alatt óriási park feküdt, valamikor erdő volt s most mint egy megszelídített oroszlán simult a palota lábához. Türelmes hátán csodálatos növények és virágok nyíltak. Gránátvörös grenadiliák és brazíliai pálmák, melyeknek levele az indusok édes és részegítő itala. Valamelyik rózsabokor között csalogány énekelt s egy óriási bükkfa ágán feketerigó ült és felelgetett a rózsabokor apró dalosának. A királyné most hosszan és némán állt az ablak mellett s észre sem vette, amint az öreg pap halkan közeledett feléje és aszott kezétt rátette vállára. — Muna Loa, nagyasszonyom — szólott szeretettel és tisztelettel az öreg. — Attól félek, fordult meg a királyné szomorú mosollyal — hogy nem vagyok többé a te Mauna Loád, a te tisztelt, nagy királynéd, öreg Maurusoin! A népem kigúnyol, mosolyog rajtam, talán meg is vet. Kérdőleg nézetl az öreg Maurusra, de ez lehunyta egyetlen nyitva levő szemét és hallgatolt. — Ülj le, Maurus — intett a királyné s ott az ablak mellett leültek egymással szembe. Azért hivattalak, — szólt a királyné — i hogv megkérdezzem tőled, mivel tartozóin még annak a népnek, aki előbb az enyém volt, azután a fiamé lett s akinek egész ifjúságomat, asszonyi éléLemnek legszebb és soha vissza nem jövő éveit feláldoztam, odaajándékoztam? Szólj Maurus! — Még tartozol valamivel — felelte az öreg nyugodtan. — Bocsánattal. — Minő bocsánattal? — kérdezte a királyné kissé ingerülten s alig hallhatólag rácsapott a széke karjára. — Nem tettem meg mindent a népért? Értük éltem, szenvedtem, fosztottam ki magamat, mit kívánnak ínég? Az életem most már az enyém. Husz esztendei kormányzás alatt boldoggá tettem szellemileg, anyagilag és királyt szültem, kinek fejére koronát tehettek. Többet tettem országomért, mint tiz férfi-uralkodó, mit kivannak még tőlem? Letettem a kormányzáspálcáját, nem vagyok többé az ő sorsuknak királynéja, csak a magaménak.- Engem nein guny, hanem hódolat illet meg! Az öreg Maurus hallgatott. — Miért nem felelsz ? — kérdezte a