Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)
1907-10-27 / 43. szám
1907 október 27. PAPA és VIDÉK E 3: Mohácsi Lajos a régi marhalevelek ügyében interpellált, kérve, hogy a levelek beváltásából eredő pénzt utalványozzák ki az illető bíráknak és jegyzőknek. Kérdést intézett még az ebadó ügyében is, mivel ezt kétszer is beszedtek. — Csóthi Géza b. tag. orszgy. képv. pedig a vármegyei pótadó kivetése ügyében interpellált, melyből a mai formájában sok félreértés és kellemetlenség származik. — Az alispán mind a három kérdésre teljesen megnyugtató választ adott. Az alispán jelentése szerint az idén 5 hónapon át (máj-szept.) 1278 Útlevelet adtak Amerikába menni szándékozóknak. A devecseri szolgabírói széket, amely Szabó János dr. lemondásával megüresedett, mint a mult számaink egyikében már jeleztük, Jerffy József dr. tb. szolgabiróval töltötték be. Az 1908. évi költségvetést egyhangúlag elfogadták s a pótadót Ä, 0 °/o-ban állapították meg. A szükséges kölcsönt a Veszprémmegyei Takarékpénztárból fogják felvenni, viszont azt is elhatározták, hogy az alapokat, alapítványokat és az árvák pénzét ugyan- t ennél a takarékpénztárnál helyezik el mégpedig 4 V« % kamatra, mig á felveendő pénzért a megye 6%-°t fog fizetni. A korcsmák és italméréseknek ünnepés vasárnap való zárva tartása ügyében; márc. 15. és okt. 6-ának nemzeti ünneppé emelése tárgyában; az osztálysorsjáték, lóversenyfogadások, bazáré kártyajátékok eltörlése, illetőleg büntetése ügyében elfogadja és pártolja az átiró törvényhatóságok felterjesztéseit és maga a vármegye is feiir ezen ügyekben az országgyűléshez. Ugyancsak pártolja Veszprém város az illetékes helyen tüstént bejelentette, hogy soha az életben nem fog megházasodni, mert ezt a végrendelkező határozott szavakkal nem követelte és igy a vagyonnak örökösei nem lesznek, csak haszonélvezője. Egyúttal a végrendelet ellen a pert meginditotta. E perben eléggé bebizonyította, hogy van esze a fiskálisnak. Ne lapozgassuk mi a peres-aktákat: elég az, ha a »Végzésből« megtudjuk, hogy Tőkéssy Bálint az örökséget megkapta. De most ugyebár, azt gondolhatnánk, hogy Bálint rögtön elpazarolta a szép, nagy vagyont. Épen ellenkezőleg! tüstént megkérte egykori principálisának leányát; ebben nem akadályozta már semmi. Meg is kapta, még pedig elég csinos hozomány kíséretében. A házasság után, anélkül, hogy asszonyuralom alatt nyögött volna, egészen más életet kezdett. Elhagyta a most már neki nem való korhely kompániákat s azóta boldogan, megelégedetten él felesége és boldogult atyja vagyonának immár létező ea'örökösei között. Az öreg Tőkéssy tehát megmutatta, hogy van esze a szabónak, de az ifjú Tőkéssy is bebizonyította, hogy a fiskális sam esett a feje lágyára. kérvényét, mely a r. t. városok pártolása és segítsége ügyében a fogyasztási adók átengedését kéri. Feliratot fog küldeni a v. megye az országgyűléshez és egyszersmin köriratot az összes törvényhatóságokhoz, hogy a r. t. városok ügyében ezek is szálljanak sikra. A törv. hatósági bízott, tagok választásának napjául nov. fí-át jelezték ki. Ami Pápa városát közelebbről érinti, olyasmi is történt a megye gyűlésén. A város u. i. elhatározta, hogy a Jókai-utcában a korcsma épület helyén házat építtet a kataszteri hivatalok számára. Ezen ügyben hozott városi határozatokat azonban a vármegye megsemmisítette, mivel a második határozat (hogy t. i. a házat földszintesre építik,) érvénytelen, mert a közgyűlés napirendjére megnevezetten nem volt kitűzve. — Csak formai hiba! ! ! (Legalább félévi hallgatás.) Jóváhagyták a Jókai-utca rendezése ügyében hozott liatározatot( jul. 4.,) de a négyzetölek árát 40 K-ról 20 K-ra szállították le. — Ha ez a licitálás hasznára lesz az utca kiépítésének, akkor jól van, hogy Veszprémben jobban tudják, mit ér Pápán a liázteiek ! Az állami ovoda helyiségeinek szerződését jóváhagyták. A Löivenstein-féle alapítványt és a nyáron hozott határozatot az árva leánygyermekeknek egy alapítványból varrásra taníttatása ügyében elfogadták. Felvették a vármegyei vicinális közutak közé a Pápa-Acsád, Gőrzsöny-Egyházaskesző irányában vezető utat. Színház. Mire e sorok t. olvasóink elé kerülnek, Szalkay Lajos színtársulatának egy töredéke, 0 személy a javából már Szombathelyen jár, hova a vasárnapi bucsuelőadás után a tár-' sulat zőtne is követi. Egy-két előadás liijján tehát e pillanatban, mikor e sorokat irjuk lejátszódott előttünk immár a pápai őszi szinévad. Számot vetve a rendelkezésünkre álló adatokkal, összegezve tapasztalatainkat, a következő, tán nem épen érdektelen statisztikát nyujthatjuk: Szalkay társula'a Pápán szeptember 14-től október 27-ig vagyis hat héten keresztül 55 előadást tartott, még pedig 38 különböző színdarabbal. Legtöbb előadást ért meg a Mg özvegy, meg a Bus özvegy, vagyis 4—4-et. Bernát, Csibészkirály, Tüskerózsa és Göre Gábor 3—3 előadásban került színre, egy-egy előadás ellenben 27 színdarabnak jutott. A többi, számszerint két-két estén szerepelt. A 38 különféle színdarabból 14 volt újdonság; 7 dráma és színmű, 3 operett, 2 vigjáték, 1 bohózat és 1 fővárosi életkép. Délutáni, úgynevezett ifjúsági és gyermekelőadás volt összesen 12 valamennyi félhelyárakkal, mig leszállított helyárakkal 7 előadás ment, igy 36 előadás maradt a rendes helyárakra, mely utóbbi körülmény — tekintetbe véve' az erős szinpártolást, a csaknem naponkinti telt és zsúfolt házakat — világosan bizonyítja, hogy Szalkay ezúttal jó kis üzletet csinálhatott. Jutalomjáték volt 6 izben, kronologikus * sorrendben Holéczy, Kormos Bátort, Hidi, Déri és Kovács javára. (?) Nehogy valami számkukac e statisztikai adatokban téves számítást fedezzen tel, sietünk kijelenteni, hogy két estén, okt. 1-én és 2-án két-két egy felvonásos került színre: Salome és Pajkos deákok. Szóvá tettük azonban ezt azért is, hogy alkalmunk legyen az ilyen összeházasítás mellett felszólalni. Egy felvonásos színmüveket, szívesen néz meg mindenki, ha utánna egy vig operettel, vagy más fajta egy felvonásossal mulattatják. — ellenben csaknem irtózattal gondol vissza a 3y 4 órás színművekre. A legutóbbi beszámoló óta lefolyt előadásokról rövidesen a következőkben emlékezünk meg: Szombaton és vasárnap A kis szökevény operetten gyönyörködtünk. Kormos, ez a minden szerepben kitűnő művésznő szinte utánozhatlannak tetsző virtuozitással játszta meg a címszerepet és Gyárfással, Bátorivul első sorban pedig Hidivel együtt igen sok tapsban részesült. — (Megemlítjük, hogy vasárnap délután Göre Gábor Budapestön-ne! kaptak, de nem érdemeltek telt házat). Hétfőn igen jó előadásban láttuk a Cigánybárót. Hja, a régi jó operetteknek, no, meg Strauszoknak nincsen párjuk! Csibészkirályok és Tüskerózsák, Jakobiak és Rutkayak siflik. Rományi Máriának volt ez az estéje. A közönség alig tudott betelni határozottan művészies hangjával. A szédítően magas, dinamikailag is folyton váltózö, dallamosságuk mellett is nehéz menetű áriákat látszólag könnyűden, mintegy játszva adta elő, kiadva az utat a pár napi rekedtségnek, melynek még árnyéka sem maradt meg. Szépen oldotta meg énekszerepét Szatmáryné is, de Báthonyi is. Sőt Medgyaszay is érdemel valamelyes dicséretet. Bátori, Gyárfás, Inke és mint cigány Szatmáry, Vértes stb. jól állották meg helyöket. Kedden — Diri Béla jutalomjátéka — Őrangyal cimü vigjáték került szinre. Nos, hát kár a szép címért. — Kár a szép publikumért, különösen a szép fiatal lányokért, kiknek ezt az emeletes disznóságot végik kellett liallgatniok, sőt nézniük. Sajnáljuk, hogy Déry ügyesebben nem választott, Azt hisszük különben, hogy ő sem fog szívesen visszaemlékezni erre az estére, melyen minden népszerűsége és jutalomjátéka dacára fagyos csendben fogadták. — Ezzel végeztünk. Szerdán délután Kuruc Feja Dávid történeti színművel szórakoztatták szokott pongyola előadásban az ifjúságot, este pedig Ltli operettel, ezzel a Hervé-felé szép zenével a nagy közönséget. Jó előadásnak éppen nem volt mondható, noha egyenkint, különüL egeiismert ebb cég. VÁGÓ DEZSŐ Érmekkel kitüntetve! első pápai férfi-divatterme IVil'A, Fő-tér. 53. swím Naqymunkás szabó segédek felvétetnek. Kifogástalan szabású f 52 5 férfiruhák, papiruhák, uradalmi erdésztisztek, nek, postásoknak, vasugg tascknak, erdőőröknek, gg úgyszintén minden op? cgyeiu'.il at viselő testületnek egyenruhák glg Icgelcgansabnim inciick uOin.