Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-02-03 / 5. szám

2. PÁPA és VIDÉKE 1907 február 3. olyó Kánaán« melynek lakói termelt cikkeiket elfogyasztani nem képesek. S hogy ez igy van, annak igazolására elég arra utalnunk, hogy hazánk évi búzatermése meghaladja a 45 millió métermázsát. De a többi, nálunk kelendő élelmi cikkeket is oly mennyiségben termeli Magyarország, hogy azokat elfogyasztani nem tudjuk. Ennek hangoztatása elég fontossággal bir arra nézve, hogy nálunk emberi nyomorról beszélni igazában nem lehet. Nem lehet pedig arról beszélni két okból, nevezetesen van nálunk munka is és a tisztességes munka árán kenyér is. Ez a felfogás természetesen ellenkezik a szociáldemokrata »erkölcstan«nal, amennyiben annak a tétele úgy hangzik: »minél kevesebb munkát és annál több bért!« E tétel ily egyoldalú felfogása szüli a sztrájkot, mely sok esetben lehet jogosult, de nálunk mindig a központ izgatásának eredménye. Hogy mely esetben jogosult a sztrájk és mely esetben nem: arról nem vitatkozunk jelenleg, de hogy a sztrájk révén a félrevezetett munkásnép a szoc. demokráciának célja elérésében hatalmas támpontul szolgál, bátran állithatjuk. Vagy gondolkodjunk csak egy kicsit a sztrájk fölött, elmélkedjünk és a végén következtessünk s mindjárt meg fogjuk látni, hogy a sztrájk még akkor is, ha a munkaadó engedni volt is kénytelen, csak a vezérek hatalmát gyarapítja, ellenben erkölcsi és nem egy esetben anyagi kárára van a munkásnak. Nem egy példával lehetne ugyanis igazolni, hogy mig a férfi — felülve Ismét elkezdi olvasni a levelet: Kedves Mariska Nagysád! . . . Hogy ez a megszólítás nem engem illet, az hizonyos, mert kedves még talán tudok lenni, de sem Mariska, sem Nagysád nem vagyok, az bizonyos! . . . Megnézi mégegyszer a címzést is: T. Nyulas Béla urnák. — Ez hogy nekem szól, azt senki le nem tagadhatja, aki ismeri az én becses nevemet. Hanem, hogz ez a cimzés, meg az a megszólítás, hogy tér össze, azt még talán Török Feri sem tudná kisütni. Most csak azt szeretném megtudni: ki lehet az a Mariska Nagysád? . . . Ugy látszik: Almássy számtanácsos lánya lesz . . . Igen, biztosan azé, most már emlékszem; ép a mult vasárnap emiitette Feri, hogy bejárós Almássyékhoz. Mit szólna Mariska, ha elvinném hozzá e levelet? Csak nem kergetne ki? Hisz szívességet akarok neki tenni s hogy a levelét felbontottam, arról én épenséggel nem tehetek! Elvigyem? Ne vigyem? így monologizált egy ideig Nyulas Béla barátunk, de megállapodása szekerét sehogytársai izgatásának — a sztrájk-tanyán tartózkodott, addig családja otthon éhezett. A sztrájkoló pedig az esetleges bértöbbletet drágán megfizeti erkölcsileg, mert mig a tisztességes munka után — habár kevés bére volt is — nyugodtan élt, addig a sztrájk után a balsiker meggyülölteti véle embertársait ; a siker pedig visszatartja a komoly, férfias munkától, amennyiben azon hiszemben él, hogy könnyebb néhány napig a tanyán dorbézolni s kiabálni, mint évek hosszú során át lelkiismeretesen dolgozni s igy jutni jobbléthez. Ez a sztrájk egyik káros oldala, amely leszá|litja az egyén értékét. A másik, még ennél százszorta rosszabb, az, hogy a sztrájkoló munkás fölött a vezetőség vagy társai rendelkeznek s igy megfosztják józan gondolkodásától, meglazítják, sőt sokszor meggyülöltetik a családi élet szentélyét, azt a családot, amely a sztrájkig mindene volt s mely a sztrájk alatt — legalább a sztrájkoló szerint — akadálya az ő boldogságának. Így a sztrájkoló munkás, midő saját helyzetén akar könnyíteni, akaratlanul segítőtársává szegődik a nemzetközi szocializmus azon tételének megvalósításában, mely a családot másodrendű tényezőnek tartja. Hogy e ferde helyzet a munkást ne feszélyezze, kárpótlást igér neki a szociáldemokrácia, mert hisz ha az »eszme« győz, úgy elérkezik nemsokára úgyis az a boldog idő, amidőn a testvériség révén virágozni fog a szabad szerélem rózsafája. Ekkor mindenki szerethet, akit akar határidő üzletre sem tudta előbbre tolni. Végre okos gondolat kapaszkodott fejébe. Hátha ezáltal Ferinek is tenne szolgálatot, mert ki tudja, mi minden lehet abban a neki szánt levélben, talán olyan is. ami örökre befütyülne Feri számításainak? ... Ej, ő elviszi, akármi történjék is vele, hisz más levelét csak nem fogja magánál tartogatni, azt meg nem várhatja, hogy Almássy Mariska hozza el az ő levelét. Fogta kalapját, a levelet pedig zsebébe sülyesztette és szapora léptekkel elindult Almássyék lakása ielé. —• Itthon van Mariska Nagysád? Aki a kaput kinyitotta, a föltett kérdésre igennel felelt. — Sürgős ügyben szeretnék vele beszelni, legyen szives, jelentsen be nála, itt a névjegyem. — Nem tudom elfogadja-e, mert nagyon rossz kedvében van! — Sebaj, csak jelentsen be! — Béla már kezdte sejteni, hogy a neki szánt eltévedt levél lesz a rossz kedv okozója. Elrövid felmondással. A házasság, ez az »ócska intézmény« nem szakad nyűgként a férfi nyakába, egyenlővé tesznek mindent, vagyont, szerezményt; anyagi és erkölcsi javakon osztozkodnak a szociáldemokrata hivek, parancsolni nem fog senki, tehát engedelmeskedni sem kell. Azonban, akik ezeket hangoztatják, ugy látszik nagyon féltik becses testi épségüket, mert ha baj van a kréta körül, ellünnek, mint a kámfor . . . Hogy nem is annyira a munkásnép javán dolgoznak a kolomposok, kitűnik egyiknek a jellemző mondásából, hogy: »Nekik a bagós paraszt nem kell!« Kölyökvezér lehetett, mert elég ügyetlenül elszólta magát! (Tudtunkkal épen Bokányi volt. Szerk.) A magyarorsz. szoc. dem. vezérei egy két kivétellel mind oly körből kerültek és kerülnek ki, mely körnek ugy látzik van valami oka elégedetlenségre. Ugy látszik, más uton nem tudnak vágyaik szerint érvényesülni, azért választják az u. n. »népboldógitás« hálás talaját. A hazához, ugy látszik nemesebb érzelmek, erősebb szálak nem fűzik. Mégis itt akarnak vezetőszerepet játszani. Játszanak is csakhogy süppedékes talajon. Nem a komoly munka árán, lianem a hiszékenység révén akarnak uri életet folytatni. Ezt a célt félig-meddig elérték s meglehet bizonyos ideig még folytathatják játékaikat. Rejtett céljukat azonban nem fogják elérni. A magyar nép ezer éve lelkületileg sokkal jobban összeforrt földesuraival és a papsággal, semhogy ezeket a kapcsokat holmi kétes exiztökélte magában, hogy nem tágit, amig csak e! nem kergetik. Nemsokára bebocsátották. Igazított egyet a nyakkendőjén, végig simította bajusza fundusát és amilyen eleganciával csak tudta, rátette kezét az ajtó kilincsére s fontos szerepének tudatával belépett Almássyéksalonjába. — Alázatosan kezeit csókolom drága Nagysád! Van szerencsém magamat bemutatni. — Amint olvastam a kártyáról, Nyulas Béla úrhoz van szerencsém, ugyebár? —veté közbe hidegen Mariska. Talán édesatyámmal szeretne értekezni? Nagyon sajnálom, de ő még nincs itthon. — Nagyságod szívessége igazán lekötelez, de ez alkalommal nem fogom azt ez irányban igénybe venni, mert én Nagysáddal szeretnék bizonyos komoly ügyet elintézni. — Komoly ügyet — szólt kérdőleg Almássy Mariska, homlokát szigorúan összeráncolva. Tudtommal senkivel sem gyűlt meg a bajom. — Bocsánat Nagysád, bizonyos levél ügy. — Levél ügy?!—szólt Almássy Mariska