Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-10-06 / 40. szám

6. PÁPA és VIDÉKE 1907. november 4. nagyon gyenge, de szép hangjával, bátor, láérzett játékával a kicsiny emberekből álló nagy közönség meleg elismerését vivta ki. Ezt is rendkívüli eseménynek sorozzuk be, mert igen ritka dolog. Ugy véljük, hogy a rendezőség Budainak, meg egyik-másiknak a többi karbeli személyzetből többször nyújthatna alkalmat tehetségük érvényesítésére, liisz ezáltal nemcsak az 'illetők ambítiója emelkedik, hanem a közönség, különösen annak a színházat állandóan látogató része is kielégítést nyer ama óhajában, bogy a társulat minden lagját kellőkép megismerje. Egyebekben csak újra és jóleső örömmel konstatáljuk a pápaiak kitartását a szinpártolásban — jeléül annak, hogy Szalkay tud a közönség kedvében járni. De térjünk et a részletekre. A pénteki Bus özvegy, a vasárnap délutáni Vig özvegy, továbbá a hétfői Berger Zsiga, előadásáról jóformán semmi különös megemlíteni valónk nincsen. Immár közismert színművek ezek, melyeknek dallamai, noha igen kevesek, tán épp ezért, ha még nincsenek benne, rövid idő alatt, bekerülnek a kin'ornák, zougoraverklik, gramofonok és utcai hármonikások repertoárjába — és ezzel (hogy axiómával éljek,) a feledésbe. Még tán egyedül az ifjúsági előadásul szerdán délután felújított Gill Baba, (uj szereposztása révén) tarthat számot arra, hogy vele kissé részletesebben foglalkozzunk. Mint már fennebb emliténk. Budai Ilona e darabban szép sikert ért el. Déri is mint Mujkó, elég jól testeit, inig ellenben Gyárfás kevésbbé tudott ujabb szerepében kiválót nyújtani. Gyárfástól szebbet, jobbat várunk. Kormos Ilonka mint Gábor diák ismét gyönyörű alakítást nyújtott. Lám, ön nem tekinti a délutáni előadásokat semminek, hanem igyekszik akkor is tőle telhetőleg kivívni a hálás ifjúság szűnni nem akaró lelkes tapsait és kihívásait. Szombaton és vasárnap Tüskerózsái adták. Dr. Martos Ferenc Jókai: Az istenhegyi székelz leány c. novellája (szinlap szerint regénye) után készítette ezt a 3 felvonásos operetlet, melyhez a zenét elég ügyesen — Jakobi Viktor irta. A tárgya elég ismeretes: A tatárjárás idejében egy várurnő hol mint kemény, harcias Lóna, hol mint jámbor, nyájas Szendile szerepel. Nemcsak a tatárokat, de saját háza népét és a környékbeli szomszédokat is megtudta téveszteni, ugy, hogy mindenki azt hiszi, 2 testvér lakozik a várban. Ez a folytonos szerepcsere nemcsak mulatságos epizódoknak, hanem annak a körülménynek képezi alapját, hogy a tatárok csúfos vereséggel elvonulnak a várból. Természetesen eredetileg sokkal szebb, sokkal komolyabb, igy operettben kevésbbé érthető, sok helyen eltérő. Erről az estről lapunk egyik munkatársától a közvetkező érdekes sorokat kaptuk: Színházi csata. . Napokkal előbb suttogták, hogy a Tüskerózsa szombati előadására valami tüntetés készül Bidy k. a. mellett. Ez magában igazán semmi sem volna, mert hiszen luki amellett tüntet és lelkesedik, akiért épen lelkesednie jól esik. De az volt a bökkenő, hogy ez a tüntetés tulajdonképen Kormos k. a. ellen volt irányítva, kit a közönség valóban kedvel s kivel a színházban egyesek nagyon szeretnék állandóan a Hamupipőke szerepét játszatni. Kapósak is voltak a jegyek! Hogy is ne; két primadonna összeeresztve! Igy mondogatták. A páholyokban s az erkélyen, a széksorokban, az állóhelyeken is lefoglalva minden hely. De oly benyomást telt rá a közönség, hogy ennek a tapsát szuggerálni nem igan lehel. Gyönyörű, virágos állványok, szép csokor, hatalmas babérkoszorú sejtették még az idegennel is, hogy valami készül. Nem hiányoztak természetesen az erősen fogadkozók sem, hogy »igy, meg ugy, még igy meg ugy!« Izgatottság volt a fiatalság soraiban, de sok | várakazfis a higgadtabbak közölt is, nem azért, hogy hogyan fognak játszani, énekelni; — ezt úgyis ludta mindenki. Azért volt a varakozás, hogy vájjon hogyan sikerül a tünlelés. Nem kellett soká várnunk. Föllebben a kárpit és megjelenik a színpadon a gyalog székely, Kormos 1. Taps, éljenzés, ujjongás fogadja, virágeső hull reá, övé a babérkoszorú és egy Ízléses vérvörös virágú állvány. Látszott rajta az öröm, az elfogódás, a hála, hogy ime a közönség melléje szegődött, holott a színpad világában oly döntő tényezők, mint a . . . ej: ne mondjuk kik, ellene voltak az ő dicsőségének. Azt.a kis szerepet, amely különösen ének dolgában ezen estére neki jutott, nagy önuralommal (pedig lett volna oka a boszuságra,) játszotta meg. Szépen énekelt, jatékában sok gond, figyelem tükröződött; semmi mesterkélt , fogást nem használt, vagyis az volt ezen estén is, aminek s akinek őt a színházat látogató közönség ismerte, társulatunk legjobb színésznője. A Hidy-párt tapsa nem sikerült, olyannyira nem, hogy még — pedig nem telt benne öröme a közönségnek sem, bizonyára Kormosnak sem — hogy még pisszegés is liallatszék, Lóna, Szendile megjátszójának. Megtapsolták ugyan őt is egyesek, de ez talán csak megjelenésének, öltözékeinek, arcjátékának szólott, vagy udvariasságból kisérte a nagy virágesőt, s virágokat Említettük, hogy Kormos k. a. is el volt fogódva, de még jobban Hidy k. a., aki bizony nem igen tudta elpalástolni bosszúságát. Egyszer pl. zavarát leplezni-e, vagy dacból-e, hátat is fordított Kormosnak, épen mikor ez legérzelmesebben beszélt hozzá. Hogy kis hangterjedelme van Hidy kisasszonynak, azt tudtuk, de hogy ily hamisan is tudjon énekelni, azt még eddig ennyire nem tudtuk, ü maga szép volt, öltözékei fölülmúlták várakozásunkat; arc- és szeinjátékában a régi volt, ezt szívesen elismerjük, de mindez nem jogosíthat lel bennünket arra, hogy az est pálmáját neki Ítéljük. Gyárfás, mint Ribarc, erősen, túlzóan realizált, sőt egyszer, azt hiszszük, imyrovizalt is elég gorombán. Bátori pedig annyira megfeledkezett magáról Medgyaszayval együtt, hógy valóban sértette a közönséget szabadosságuk. Nem is szólunk róluk többet, csak még azt, hogy Medgyaszay egyáltalán nem volt természetes, Bátory pedig valóban groteszk volt. hike sokat beszél a közönségnek, keveset partnereinek. Ráthonyi Stefi elegánsán láncolt, pedig ha nem oly intelligens színésznő játsza szerepéi, ugyan visszaélhetett volna vele a nemes izlés rovására. A női kar elég sokat hamiskodott. Végső záradékunk az, hogy Kormm nemes eszközökkel igen hálátlan s erepben is nagy diadalt aratott, még azzal a nemes figyelmével is, hogy Hidy nélkül ínég a lámpák elé sem akart lépni, pedig ugyancsak tombolólag tüntetett mellette az egész közönség. Pliilomusa. Kedden és szerdán Salome c. színmű és A pajkos diákok c. operett, 2 egyfelvonásos színdarab ment.. A'színmű mint újdonság, az operett mint Sovtppé egyik legkedvesebb zenéjö darabja vonzott, Salomeben Holéey remekdl. A pajkos diákokban Kormos és Iltdy. Mindkét darab igen kitűnő előadásban ment, és a csaknem minden helyet elfoglaló közönség méltó elismerésével találkozott. Bátori mindkét számban, különösen utóbbiban, D'ri a Salome próféta szerepében, János Szatmáry, mint Heródes király Kovács a második darabban mint korcsmáros tűntek ki. Csütörtökön Holéey Ilona, a társulat e kiváló drámai hősnője jutaloinjálékául l'osca került színre. A szerző egy nő szerelmét állítja elénk egész nagyságában. Skarpia báró. rendőrminiszter egy politikai szökevényt keres ésToscának egy festőhöz való erős, szenvedélyes szerelmét használja fel, hogy a szökevény hollétét megtudja. — Holéey kitűnően oldja meg feladatát. Közönségünk igen szinpatikusan fogadta a művésznőt, virágesővel, koszorúval, csokorral és hatalmas tapsviharral meg is érdemli. Gyönyörű alkata kitűnő játékkal párosul — s ez hat. Igen jól játszott Kovács Lajos is. Ugy véljük, még egy árnyalattal keményebbnek, vérszomjasabbnak kellett volna lennie.de igy is kitűnő volt. Béri ezúttal a szokottnál is jobban alakitolt, kiváltak még Szatmáry s különösen hike, Igen jó barátot alakított Bátori. — A sürü kihívás mutatta a közönség megelégedését. Nevezetes hogy az 5 fö'vonásos szinmű aránylag, elég gyorsan véget ért, ami színműveknél ritkán szokott előfordulni. (x.) HÍREK. Október 6. Ötvennyolc esztendeje már, hogy fölállították az aradi sáncban a bitófát. Csillagok hullottak le a nemzet egéről, vér áztatta az édes anyaföldet. A hősök vére. De az elvetett mag termékeny talajba hullott. Testük elporladt; a mulandó anyag föloszlott, de halhatatlan lelkük él ma is. Ott izzik a virradó napban s a rónára aláboruló esti alkonyatban. Ott susog a zizegő fenyvesben, a tiszta levegőégben, ott zokog a magyar nép bánatos dalában, ott lüktet a lelkünkben, kiolthatatlan lánggal lobog a szivünkben. S az igazság ellenállhatatlan erejével hirdeti, hogy „lesz még egyszer ün-