Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-08-25 / 34. szám

1907 augusztus 18

. PAPA és VIDÉK E 3. Levél egy asszonyhoz. Irta : Bárka József. Pest, aug. 28. Asszonyom! Megalázom magamat és irok magának. Megvallom: sokáig gondolkoztam azon, — vájjon méltó-e arra, hogy irjak a történtekről, méltó-e arra, hogy holmi kimagyarázásfélével szolgáljak magának. Ne sértődjék meg nagyságos asszonyom, hogy ilyen hangon irok. Más férj máskép cselekedett volna az én helyzetemben. A Czupka hentes bizonyára megverte volna a feleségét, az epés és romantikára hajló városi jegyző pedig bizonyára legalább is revölverdrámát rögtönzött volna, (már csak azért is, hogy az újságírók meginterwiewolják) ha ugy tesz a felesége, mint az én Istenben boldogult feleségem — maga — cselekedett. Nem tudom, meg fogja-e érteni azt, amit most tőlem hallani fog. Mert azok után, amik a közelmúltban történtek, nem hiszem hogy magácska okos asszony. Azt sem hiszem, hogy meg van egyéniségében az a rész, amit közönségesen szívnek szoktunk nevezni mert ha meg volna, ugy tettének elkövetésekor megérezte volna asszonyi szivével, hogy az én lelkemet össze fogja törni. Ugy-e megbocsát, hogy levelemben majdnem kizárólag önmagáról fogok beszélni. Azért teszum ezt, mert nem akarom, hogA ugy élje le az életét (akár annak a huszártisztnek társaságában) hogy ismerné a valamikori férjét, azt, aki olyan balga volt azt hinni, hogy közte és a felesége közt teljes a harmónia, aki a gépek zakatolása, a verejtékes munka közt megfeledkezett arról, hogy a szivét-lelkét föltárja a feleségének, mert azt hitte, hogy, az élete olyan, amelyből mindenki megismerheti. Magát rosszul nevelték, Nagyságos Aszszonyom ! Ugy nevelték, mint ahogyan nevelik most a magyar ifjúságot általában. Nem oltották bele a munka szeretetét, a verejtéknek a küzdésnek, az élettel való kemény, nehéz harcnak megbecsülését. Ebben a mi külsőségekre, hazugságukra épitett társadalmunkban, akárhányszor a kocsonyagerincüségének, a fess ruhájának, a nagy szájának köszöni egyik-másik ember a boldogulását, — mon dorn, ebben a társadalomban sem szívott magába valami kiválóan helyes életelveket. Hogyan tudott volna hát megérteni engem? Hogy tudott volna egy egész életen keresztül belekarolni az én munkától megedzett karomba hogyan tudta volna megtörülni az én verejtékező homlokomat? . . . Husz éves voltam, mikor elvégeztem a középiskolát. Gondolkodó, erősakaratu gyerek voltam. A professzoraim azt tartották rólam, hogy valami lesz belőlem, az apám is igen bizott. bennem. Magam ís akartam valaki lenni. Mikor az apám meg kérdezte tőlem •h.ogy milyen pályára lépek, nem tudtam mit felelni. Igazán, erre még nem gondoltam Illetőleg a kitartó, megfeszített munka közt megfelejtkeztem arról, hogy valami életpályát is kellene választani. A munkát általában és nein valami specialis pályát tartottam életcélnak. Az apám azt akarta, hogy jogász legyek a bátyám pedig, aki akkor a 9-es huszároknál szolgált, mint főhadnagy, arra akart rávenni, hogy lépjek be a katonasághoz. Egyik- ! hez sem éreztem kedvet. Valami más akartam leeni. Olyan éltpályát akartam választani, ahol sokat, nagyon sokat lehet dolgozni, ahol nagyon sokat lehet használni a mi édes magyar népünknek, nemzetünknek. Mert, —és ezt nem olyan március tizenötödiki fráziskép mondom, — nagyon szeretem a hazámat, nemzetemet. Hát maga uagyságos asszonyom? .. . Mivel nenx tudtam a pályaválasztás dolgában megállapodni, teljesítettem az apám kívánságát és fel mentem Pestre jogásznak. Amit előre sejtettem, megtörtént. Egy év tökéletesen elégséges volt ahhoz, hogy meggyülöljem ezt az »életpályát.« Lötyögős nadrágu, cilinderes kollégáim között nem volt talán egy sem, akit megszerettem volna. Alig volt közöttük komoly fiu. Olcsó hódításaikkal, mulatozásaikkal hozakodtak elő uton-utfélen. A komolyabbak politizáltak, tüntettek és kiszemelték maguknak a kerületet, aho) majd fel fognak lépni képviselő jelöltként. — Mindennap eszembe jutott: hát ilyen legyek én ís . . . ? Lakott a házban egy szegény iparos segéd. Fáradtan, pjszkosan jött meg esténként a munkából. Nagyon komolyarcu, értelmes fiatalember volt, nekem nagyon megtetszett. Egypárszor behívtam a szobámba elbeszélgettem vele. Valóságos lelki gyönyörűséget éreztem, mikor hallgattam nagy természetes észre válló mondásait, sok élettapasztalatát, amiket külföldi utazása közben szerzett. Egyizben, egy este, mikor éppen nálam volt, e házban lakó három munkástársa a »Marseillaise«-! énekelte. Vártam, hogy majd belőle is kitör a szocialista! Nem szólt egy szót sem. Megkérdeztem : — Maga nem szociáldemokrata? — Én . v . ? Uram, én a német munkásoktól megtanultam a hazaszeretetet . . . Meg aztán az én édes anyám vallásos aszszony volt . . . Nem untatom sokáig nagyságos Assonyora még csak azt mondom el, hogy a sok-sok tapasztalat hatása alatt amiket Pesten szereztem, lassanként megérlelődött bennem a gondolat, hogy iparos leszek. Eszembe jutott a volt öreg professzoromnak, a bölcs bencés papnak mondása : nálunk mindenki a munkát hirdeti, de senki sem akar- dolgolni,« elég az hozzá, hogy egy szép napon kijelentettem az apámnak hogy megtaláltam a nekem való foglalkozást, az életcélt: dolgozni, küzdeni akarok, iparos leszek. Abban az időben kezdődött a mi vidékenkün is a kivándorlás; bizonyítgattam az apámnak, ha gyáraink volnának, nem menne a nép. Hiába! Kértem, könyörögtem, argumentáltam. Hiába! Nem és nem. Kimentem külföldre, beutaztam az egész művelt világot. Az apám kitagadott, az anyám megsiratott. A megyebeli családok szánakoztak : — Ilyen őrültség! Egy kékkúti Balassa gyerek ilyen ostobaságra adja a fejét . . . Amilyen tehetséges fiu: képviselő, miniszter lehetett volna . . . En pedig dolgoztam, tanultam, jegyezem. Megkérgesült a tenyerem, de megedződött a szivem, megkétszereződött a szívósságom. Mikor hazajöttem Pestre és a keresményemből egy kis ipartelepet rendeztem be, az apám, a rokonaim tudomást sem vettek a létezésemről ... A munka hatalmas Istene megsegített. Csakhamar felállítottam apám birtoka szomszédságában az első nagyobb gyáramat és ... a mi népünk nem megy Amerikába. Egyik nap az apám toppant be hozzám. Sirva ölelt át. Én vagyok az öröme, büszkesége . . . * Miért mondtam el ezt magának nagyságos asszonyom ! Levelem elején megmondtam: mert nem akarom, hogy ugy élje le az életét, hogyne ismerje a valamikori férjét. Mert maga engem nem ismert és talán nem is fog soha megismerni. En is csak most ismertem meg magát nagyságos Asszonyom, hogy itt hagyott. Bevallom csalódtam, nagyon csalódtam, de azért . . . majd dolgozunk tovább. Hátrahagyott levelében irja : »nem talátam a közös életünkben semmi szint, semmi melegséget, semmi poesist . . . Engem nem érdekeltek a maga közgazdasági műveletei, sem neveletlen, kérges tenyerű munkásai.« Apropos! . . . Maga poezist keres, nagyságos asszonyom ? . . . Kívánom, hogy a huszárhadnagyban megtalálja! Alázatos szolgája ; kikkuti Balassa Béla nagyiparos. Városi ügyek. F. hó 26-án állandó választmányi gyűlés lesz, amely előkészíti azon pontokat, amelyek a közgyűlés elé lesznek terjesztve. A városi közgyűlés f. hó 29-én d. e. 9 órakor kezdődik s folytatódik d. u. 3 órakor a városház nagytermében. A közgyűlés tárgysorozata a következő: I. Városi tanács javasolja, hogy a legtöbb áll. adót fizetők névjegyzékének összeállítására bizottság küldessék ki. II. Városi tanács a pápai legényegylettel kötött bérszerződést jóváhagyás végett bemutatja. III. Városi tanács bemutatja a pápai takarékpénztárral az úgynevezett Frank-féle házra vonatkozólag megkötött bérszerződést. IV. Városi tanács bemutatja Pityinger Istvánnal kötött lakbérleti szerződést. V. Városi tanács beterjeszti néhai Osváld Dániel házának bérbeadásáról, ifj. Lövi Vilmossal megkötött bérleti szerződest. VI. Városi tanács Egresits Jánosnéval, VII. » » Véber Dániellel, VIII. » » Lebhardt Istvánnal, IX. » » özv. Lóskai Jánosnéval, X. » » » Boda Józsefnével, XI. » » » Hamrich Ferencnével kötött bérleti szerződéseket jóváhagyás végett bemutatja. XII. Soós Dánielné pápai lakos néhai férje után halálozási negyedre járó összeg megszavazását kéri.