Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-08-11 / 32. szám

1907 augusztus 11. PAPA és ViDÉKE 5. Május végén talán még magam sem vetettem volna meg e »papirost«, mivel igen kellemetlenkedtek a kolumbácsi legyek, még magam is ráfanyalodtam a cigarettázásra, hogy távol tartsam magamtól e kellemetlen, sőt veszélyes apró legyecskéket. Igen kellemes társaságra találtam. Képvi­seltük is azután e székelyföldet, Aradot Szegedet, Nagy Károlyt, Szabadkát, Temes­várt, Mohácsot, Budapestet, Zalaegerszeget, Szombathelyt és Pápát, még, — akikből a legkevesebb kerül, — valódi herkulesfürdőiek is voltak túrsaságunkban. Igy azután ahányan voltunk, annyi féle volt a tájszólás; más és újra más szójáték, egy-egy eredeti népies fordulat kötötte le figyelmünket amellett, hogy bizonyos szükséges és kellemes jókedv soha­sem hiányzott társaságunkból. Nékem igen tetszett az, hogy a társaság három tagja idegességét gyógyítani volt itt és a jó pihenés, a sok séta, a hidegvíz, az állandó szórakozás és mint ők mondották, a kellemes társaság oly annyira átformálta őket, hogy rájuk sem mertük volna fogni, hogy idegesek voltak. Valóban ugy tudtunk örülni egymás gyógyu­lásának. ' Junius 15-én azután elutazott közülünk az egyik, e hétre rá a másik; erre két nap múlva egyszerre ketten is indulunk; julius 15-én pedig csak a törzs, az idevalók lesz­nek együtt. Majd hajón utazom haza felé, hogy lássam a szép, a fenséges Aldunát. Igy tehát másfél nappal hamarább kell indulnom, mintha vonaton mennék. De ha már itt van az ember, nézze meg Európa egyik legszebb földrajzi alakulatát a Kaiánt és a magyar ész és. magyar kéz egyik legszebb alkotását a hajóz­hatóvá tett Aldunát. VII. Pápa, 1907. jul. 4. Nem ürültem annak, hogy hogy messzire kellett mennem, mivel hogy nem utazásról, hanem gyógyulásról van szó. De végre kissé hehezemre esett az elválás is Herkulesfürdő­től ; nem a fáktól, hegyektől, hanem a kedves társaságtól, kikel öt héten át együtt lehettem. Junius 30-án este felé indultam. A gyors vonat nagyon mérsékelt futással vágott neki a szikláktól, szakadékoktól elragadóvá lett Cserna völgynek ; jobbra, balra hajlik a pálya, de folytonosan erős lejtőnek halad. Apró román falvak maradnak el mellettünk, melynek házai már nem is festői rendetlen­séget, és nagy szegénységet, hanem ipari keleti rendetlenséget és hanyagságot mutatnak. ('Folyt, köv.) HÍREK. Beteg vagyok . . . Leszáll a c.sendes, borongós este, Ráül a homály, ráül a földre; Fény sincs az égen, csillag sem ragyog, Megtörött beteg, szomorú Vagyok. Az erdő néma, hallgatag, fáradt, Szomorú érzés, fekete bánat; Fény sincs az égen, csillag sem ragyog, Megtörött beteg, szomorú Vagyok. Bárka József. A pénzügyi bizottság ülése. F. hó 7-én délután a pénzügyi bizottság ülést tartott, a melyben előkészítette az 1908-ik évi költség­vetést. — A bizottság a Jókai-utca bérházra vonatkozólag azt az ajánlatot terjeszti a kép­viselő testület elé, hogy azt 6000 kor. költ­séggel csak földszintesre épitesse meg s benne a kataszteri felügyelőség legyen elhelyezve. —• Csodáljuk, hogy a bizottság ilyen hamar le­szólt a második emeletről, amelyre tervezve lett az épület, annál is inkább, mert mind jobban és jobban érezhető lakás hiány is részbeii meglett volna oldva a két emele­tes bérpalotával. A jánosházi népgyűlés. Sok helyről kaptunk már ker. szociális egyesületek ala­pítására irányuló kezdeményezéseinkre ilyen választ: »Nincs még itt szociáldemokrata, tehát felesleges ez a mozgalom«. Elszorul a szivünk, mikor ilyenféle beszédet hallunk művelt, tanult vezérféríiaktól — hivatásuk legalább azokká teszi őket. Arra várnak, mig benne lesznek a nagy vörös veszedelemben nyakig, hogy akkor huzza ki őket valaki, ki eló'relátólag nyújtotta segitő kezét, de eltolták maguktól. Hiszen akkor is lesznek lelkes férfiak, kik segíteni készek, de félő, hogy el­kondul már addigra a 12-ik óra, s — későn jön már minden segítség. A jánosházi ker. társadalom megértve a kor intő szózatát, Örömmel fogadta a mentő kezet, melyet a pápai ker. munkásegyesület nyújtott. Ott sincs még szociáldemokrata, nem is tűrnék mosta­nában. Nincs ott széthúzás, versengés; keresz­tény a gondolkodásuk, keresztény az össze­tartásuk. Igy van ez jól! Bár igy lenne nálunk is! Bár megértenők egymást s baráti kezet nyújtva egymásnak működhetnénk ker. szere­tettel, ker. lelkesedéssel közös ügyünkért, a ker. munkásság ügyéért és vele együtt a kereszténységért. A jánosháziak alapszabályait most hagyta helyben a belügyminiszter s mult vasárnap volt az alakuló népgyűlés," melyre Jánosbáza és vidéke ker. társadalma nagy tömegekben vonult fel. A népgyűlés el­nökévé Szabó Islván kovácsmestert, jegyzővé Ábelt Imre asztalossegédet választották. Szeift István beszélt elsőnek a szervezkedés szük­ségességéről, utána Szalánczy Andor, a köz­pont kiküldöttje a keresztény szoc. törek­vésekről, s a ker. szocializmus s a szociál­demokrácia közti különbségről mondott nagy­hatású beszédet, utolsónak Maár János pápai káplán beszélt a sajtóról, az egyesületi élet­ről, s a választásokról. A nagy érdeklődéssel meghallgatott előadások után Szabó István elnök felszólítására rögtön 60-an léptek be s a kath. kör összes 80 tagja szintén bejelen­tette belépését. Az egyesület elnökeivé Sikos István szabómestert, Németh János földes­gazdát és Szabó Endre ácssegédet választották meg. Itt igazán felébredtek, s mi majdnem újra — elalszunk! Véres lakodalom. Kuti Gergely pápa­teszéri lakos leányának menyegzője volt m. •' hó 28-án. A faluban a duhaj legények lövöl­dözni kezdtek. A lövések közül egy golyó a földről felcsapva a kis kiváncsi Horváth Róza fejébe fúródott, azon súlyos sértés okozott. A meggondolatlan Strasszer Sámuel ellen az eljárás megindittatott. Adakozás. Hoitsy Pál országgyűlési képviselő a pápai dohánygyár betegsegélyző­egylet tagjai által heki felajánlott zászlószegért 25 koronát küldött, s a zászlószeg beverésére a helybeli dohánygyár igazgatóját Huttkay Lászlót kérte fel. Céllövészet. Helybeli huszáraink f. hó 19., 21. és 24-én pápakovácsi község határá­ban délutánonként, a, cs. és kir. 26. gyalog­ezred Ugod község közelében a belátó szőllő­hegy és durrogó tető nevü hegyek között f. hó 21-én d. e. céllövészetet tart. — A pápai reform, énekegylet ma tartja szokott nyári táncmulatságát. A meg­hívón jelezve van, hogy a tiszta jövedelem fele részben Halassi István síremléke javára lesz fordítva. Az énekegylet mulatságai min­dig látogatottak voltak és tekintettel azon körülményre, hogy az énekegylet egy negyven éven át városunkban működött tanítónak sír­emlékének felállítására fordítja a tiszta jöve­delmet, egészen biztosra vehető, hogy ezen nyári mulatság a szokottnál is látogatottabb lesz. Keresztény leánygyermekek oktatása. Néhai Szladik János összes vagyonát keresz­tény árva és elhagyatott szegény leánygyer­mekek nevelésére hagyta és annak kezelésével és a felállítandó árvaház felügyeletével a v. tanácsot bizta meg. Azt tudjuk, hogy az el­hagyott gyermekek neveléséről'azoknalc 15 éves koráig az állam gondoskodik, ezen időn túl pedig hacsak kisasszonyokat nem akarunk nevelni, további gondoskodás felesleges. — Életrevaló eszméje támadt dr. Weltner Sándor pápai teleporvosnak, aki arra kérte a városi tanácsot, hogy az elhagyott, árva keresztény leánygzermekek közül azokat, akik 12-ik élet­évüket már betöltötték és iskolakötelességük­nek eleget tettek, a nevezett alapítvány kama­taiból tanittassa meg a varrásra. A v. tanács elfogadta az indítványt, a varróiskolát f. évi októbej hó 1-én megnyitja és annak vezeté­sével Eőry Ilona pápai lakost, okleveles szabó­nőt bizta meg. A v. tanácsnak a célja az, hogy ezek a leánygyermekek legalább annyit sajátítsanak el a varrásból, hogy ha cselédek lesznek, erre is felhasználhatók legyenek. A varró iskolába első sorban pápai illetőségű árva keresztény leánygyermekek vétetnek fel. Hirdetmény. Pápa város háztartásának és közs. közmunka pénztárának 1908 évi költségvetése, továbbá az 1908 évi községi közmunka összeírás a számvevőség jeletésé­vel együtt, az 1886. XXII. t.-c. 125. §-nak megfelelőleg f. hó 11-től fogva 15 napon át a számvevői hivatalban közszemlére kitéve lesz, — a költségvetés ellen az észrevételek, a közmunka összeirás ellen pedig a felszóla­lások ezen időtartam alatt a polgármesteri hivatalnál Írásban beadhatók. Pápa 190 7 aug. 8. A városi hatóság. Állami ovodát helyezett kilátásba me­gyénk tanfelügyelősége Jákó községnek, ha az ovoda számára megfelelő telket és helyi­séget szereznek. — Ugy tudjuk, hogy az ovoda igen elkelne Jákón, mert nagyban elő­segítené a magyarosodás ügyét, s hisszük, [ hogy ez illetékes tényezők nem is fogják el­szalasztani a kedvező alkalmat. Elveszett eb. Nagygyimót községből f. hó elején egy sötét-szürke, hosszúszőrű, him juhászkutya elveszett. A megtaláló jutalomban részesül.

Next

/
Thumbnails
Contents