Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-07-21 / 29. szám

4. PÁPA és VIDÉKE 1907 szeptember 8. Nem panaszkép akarom ezt irni, — Tudom én az Istent félni, hinni — De hát én csak akkor lennék boldog, Ha léged nem űznének a gondok.« Igy ir szegény, igy fűzi a szókat. Hamar irjak, sokat írjak, nógat. Mert mikor a levelemet kapja, Akkor van a legboldogabb napja. Persze mert én vigasztalom szépon : Nincs biz, anyám, semmi bajom nékem. Sohse aggódj! Jó az Isten, jót ád. Fujunk mi még egyszer vigabb nótát. Igaz ugyan, nincs nagy gazdaságom, Tőkepénzem, pusztám kettő-három, De hát azért gazdag vagyok s boldog: S nem is olyan nyomasztók a gondok. Van szent hitem, égi reménységem, Szeretetem s ez a kincsem nékem. Ki ezeket a szivembe véste, Te vagy, anyám és e három Fiad öröksége. Simon Miklós. • Lóskay Miklós 1844—1907. Villámgyorsan terjedt el e hó 15-én a lesújtó hir, hogy Lóskay Miklós meghalt. A járókelők kétkedve fogadták először, a későbbi órákban csakugyan biztossá vált szomorú hírt. Mindnyájunk előtt örökké titok marad, hogy miért dobta el magától e csendes, nyugodt természetű öreg ur az életet. Miért hagyta itt szerette nővéreit, akik benne nemcsak a jó testvért, de istápolójukat is vesztették. Lóskay Miklós Pápán született előkelő családból. Atyja a gróf Esterházy uradalom számtartója volt. Tanulmányait Pápán a szt. Benedekrendiek gymnasiumában kezdte és Székesfehérvárott folytatta és végezte be, a honnét a mérnöki pályára lépett. A következőkben adjuk a szomorú eset részleteit: Lóskay Miklós vasárnap délelőtt 11 órakor a kereskedelmi minisztérium Lánchidutcai palotájának negyedik emeletéről levetette magát és nyomban meghalt. Lóskay miniszteri osztálytanácsos a minisztérium vasúti és műszaki osztályait vezette és ebben a minőségben nyugdíjazták az 1892-ik esztendőben, amikoris súlyos idegbántalmai miatt kérte felmentését. Lóskay egyik legszorgalmasabb hivatalnoka volt a minisztériumnak és evvel a szorgalmával a székesfehérvári cziszterczita-rend gimnáziumában is kitűnt. A mérnöki pályára lépett ós komoly munkaszeretete egymásután jelentős sikerekhez juttatta. A minisztériumban, ahol kedves modora és előzékeny természete miatt mindenki szerelte, hamarosan haladt előre. 1892-ben, amikor hivatalát otthagyta, Pápára jött és attól fogva itt élt csendes visszavonnltságban. Többször felrándult a fővárosba, hogy régi kartársaival néhány kedélyes szót váltson. Néhány nappal ezelőtt is felment, megszállott a »Fiume«-szállóban és egy nő.rokonát látogatta meg. Ugylátszik, hogy az öreg ur, akit sem anyagi, sem más gondok nem zavarlak, érthetetlen okból az öngyilkosság megérlolt szándékával jött Budapestre. Már szombaton fennjárt a minisztérium palotájában, de most nem érintkezett senkivel, senkit sem keresett fel, hanem izgatottan bolyongott a folyosókon. Ugylátszik, hogy már ekkor véget akart vetni az életének, de a sok járókelő, a minisztérium látogatói zavarták. Vasárnap délelőtt, amikor senki sem járt a palotában, észrevétlen felment a negyedik emeletre. Kalapját ráakasztotta a lépcsőkorlátra, odatámasztotta az esernyőjét és leugrott. Iszonyú zuhanással ért a negyedik emeletről a földre és éppen a talpára esett. Cipője cafatokká tépődött s a szörnyű rázkódtatástól nyakcsigolyája és mindaket vállperece összetörött. Külsőleg semmi sem árulta el sérüléseit. Egy csepp vér sem folyt belőle s a kezén esett karcoláson kivül semmi más seb nem volt rajta. A kihívott mentők és a rendőrorvos már csak a rögtön beállt halált konstatálhatták. Zsebében értéktárgyain és pénzén kivül egy papírszeletet talauak, rajta ezzel az Írással: »Értesítsék halálomról öcsémet, Loskai Gábor tábornokot Kassán és Sopronban Lóskay Bekény bencésrendi házfőnököt, bátyámat.« Ezenkívül semmi más irást nem találtak nála, amiből öngyilkosságának okára következtetni leltet ne. A hatvanhárom esztendős öreg ur agglegény volt. A család a következő gyászjelentést adta ki: Özv. dr. Makara György né szül. Lóskay Mária, Lóskay Kornélia és Józsa, Lóskay Fidél szt. Benedekrendi házfőnök. Lóskay Ferenc és Lóskay Gábor cs, és kir. tábornok, a kassai III. honv. kerület parancsnoka mint a megboldogult testvérei ugy maguk, mint az egész rokonság nevében fájdalmas szivvel jelentik, hogy jóságos, szeretett testvérük Lóskay Miklós ur ny. min. oszt. tanácsos, a III. oszt. vaskoronarend lovagja folyó hó 14-én, életének 63-ik évében jobblétre szenderült. A drága halott hült tetemei f. hó 16-án délután 4 órákor fognak a farkasréti temető halottasházában, a r. kath. egyház szertartása Szerint beszenteltetni és ugyanazon sírkertben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szentmiseáldozat az elhunyt lelki üdvéért f. hó 17-én délelőtt 10 órakor fog a krisztinavárosi plebániatemploma Mindenhatónak bemutattatni. Budapest, 1807. sulius hó 15-én. Nyugodjék békében. Gondolatok a tanítói lelkigyakorlatokról. (Mely 1905 jut. 20-án tartatott. A lélek, mivel nem földi teremtmény és nem anyag, tehát a földi dolgok nem is elégíthetik ki. Neki földöntúli táplálék kéli. Ö égi teremtmény és bármennyire tartóztatjuk, egyszer kitör a pori IÜvei yéből és erőszakkal kéri égi táplálékát. Hogy pedig az embernek van lelke, azt hiszem, közülünk senki sém vonja kétségbe. Ennek a halhatatlan léleknek nyújtott táplálékot az a jó, igénytelen testalkatú, de az Isten igéjétől és szeretetétől áthatott, Jézus Társasági Atya, a mult hó 20-án. A sok elfoglaltságom dacára, vágyvavágytam vissza arra a kedves helyre, ahol a háborgó emberi sziv, az édes Jézus társa ágában néhány napig megpihenhet. Magányos perceimben sokszor megtettem — lélekben — az utat Pozsonyig és már jóval előbb ott voltam abban a szerény, csendes kis kápolnában, ahol a Boldogságos Szűz, a karján tartott Ur Jézussal, oly szelid és kedves arccal fogadott bennünket. Végre elérkezett a nap, amelyen az ország minden részéről összegyűjti hallgatóit az Ur Jézus, kivel e kisded csoport néhány kedves órát eltöltve, ujuit, friss lelkierővel térhessen vissza az élet küzdelmes terére. Képzeletben már ott ölelkeztünk a tavaly elhagyott kedves kartársakkal. Gondolatban már ott voltam a fehérre meszelt kis szobámban, ahol az egyszerű kis fafeszület előtt önkénytelenül is térdre borul a bűnös. Gondolataimnak e kedves helyen való kalandozását, a' politizáló és folyton háborút váró kalauzunk harsány hangja szakította félbe, Csornát jelezve. Alig lépek ki a magányos fülkéből, ott látom előttem egyik ismerős veszprémmegyei öreg kartársamat. Rögtön hozzácsatlakoztam és kölcsönös üdvözlés után megkérdeztem tőle, hogy hova utazik? — Pozsonyba — felelte. — Igen? Én is odautazom, talán mehetnénk együtt. Az én öreg kartársam azonban feltűnő mód kezdett engem kerülni, de annyi bátorságot mégis vettem magamnak, hogy megkérdezzem tőle, — kihez utazik Pozsonyba? — Egy barátomhoz!« No de ezzel azután hátat fordítva, mintha az utazók közül valakit keresne, tekintgetve jobbra-balra, otthagyott biz engem a faképnél. Pozsonyban a vonatból kiszállva láttam őt, de mire a pályaudvarról kimentem, már sehol sem láttam. Én is gyors léptekkel mentem a Jezsuiták zárdája felé, ahol a kapust rögtön ostromolni kezdtem kérdéseimmel, hogy hányan leszünk az idén? Honnan valók? Vannak-e ujak stb.. .. Szives készséggel felelt minden kérdésre és igy tudtam meg, hogy van egy veszpréinmegyei is a megérkezettek között. Roppant kíváncsi lettem, hogy ki az? Siettem elfoglalni szobámat, miután már az ebédelés ideje eléri.ezett. Lennt az ebédlőben a legnagyobb meglepetésemre szemben találom velem az én öreg kartársamat, kit az én megjelenésem a legnagyobb zavarba hozott. Örömmel léptem hozzá és hogy zavarából kimentsem, azt mondtam: »Igazsága volt keeves kollega ur! Soha jobb barátot nem kereshetett \olna fel, mint azt, akit itt találni fog, az Ur Jézust.« — Ne nehezteljen rám, kollega ur, — felelte — de azt gondoltam, hogy Ön is azok közül a fiatalok közül való, akik guny tárgyává teszik a mások vallásos meggyőződését. Szegény elkapatott fiatalság! íme az Ítélet rólatok! Ti szegények, akik ugy gondolkoztok és akikre ráillik ez öreg kartárs véleménye. Nem gondoltok lelketekre ? Futtok a világban évről-évre, hanem ha eljön az utolsó óra, görcsösen ragadjátok meg kiaszott ujjaitokkal annak a keresztjét, akiért az évi 365 napból 3 napot nem tudtatok szentelni U Zs. S.