Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-06-09 / 23. szám

>2. PÁPA és VIDÉKE 1907 május 2

6. Építettek ott mindent, ami csak kellett, ami csak szép volt, oda fordították az ország pénzének jó részét: odavonzották az ország közönségének a pénzét is; a falu, a vidéki város édes-keveset kapott onnan vissza, hacsak nem a toloncokat, meg a romlott erkölcsöket. Budapest pedig még a legelemibb feltételt sem teljesítette, még maga magát sem tudta megmagyarositani. Szép szólás az, hogy fővárosunk az ország szive. Mi azonban, sajnos, csak azt látjuk, hogy Budapest az ország gyomra, - de különös berendezésű — nem táplálja azokat a tagokat, melyek neki oly soká, oly hiveri szolgáltak. De most az egyszer a vidéki városok is kérnek abból a tálból, melyből a főváros oly sok jó falatot élvesett és ugy látszik, újrai fog még élvesni. Colonus. A kísértés óráján. Irta: JÁNDI GYÖRGY. Mintha nagyon elfáradt volna szegényke, oly bágyadtan ül szobája nyitott ablakához: Kökényessi Sárika. Barackszinü kedves arca sápadt, kicsi szive, mint riadt madáré, ugy verdes. Nyugalmat keresni jött ide pajzán testvérei zajongó köréből, honnan csak akkor távozott, hogyha szivét öröm vagy bánat érte hirtelen. Istenem, de nagy dolog is dagaszthatja a kis leány kebelét, hogy még kedves Máriaképe előtt pislogó mecsének végső lobbanását se vette észre. Lelkét egészen lekötve tartja az a kis levél, melyet kezében szorongat görcsösen. Amint rá-ráesik tekintete, pittyegni kezd ajka, és hogy lelke háborgását csitithassa, rátérdel a székre s kihajol, mig sötétkék szeme kint révedez a házat félkörben átkaroló nagy kert fái közt. A nap épen lemenőben. Lávaszerü fényözönnel önti el a földet s az eget, bűvös fátyolt szőve terebélyes fák és ágas-bogas bokrok közt. Csak itt-ott rezzenik meg a fáknak lombja, mintha sóhajtása volna. Lassan-lassan öregbedik fü, fa, virág árnya, fenn az égen meg kigyulladt az esti csillag reszkető világa. Sárika lelkét is elringatja csendes álmodozásba. * . * * Akkor is ilyen bűvös, akkor is ilyen bájos volt a nagytermészet, mikor Győrffy Sándor beszédes ajka boldogságról, epedő barna szeme szerelemről szólt hozzá; akkor is ilyen csendes volt minden, mikor kéz a kézben ott sétáltak a pipaviráglugosban s szivük szinig megtelt boldogsággal, mosolygó édes boldogsággal, s nem voltak hiával semminek másnak, csak annak, hogy azonnal nem mehettek a paphoz. No de néhány hónap múlva megtörténik az is; Sándor addig elmegy tanulni, még utolsó szigorlatát leteszi, s azután szülővárosában megkezdi a prakxist. Sárika meg lesz az ő kedves, hűséges kis felesége. Olyan szépen megrajzolták maguk előtt a jövőt, hogy a szivük, szemük, szájuk csak ugy kacagott bele. És az a kedves este is, mintha csak velük érzett volna, mélységesen hallgatott; csak egy az erdőből valahogyan oda tévedt varjú szólt közbe: kár, kár! Nagyot nevettek akkor mindaketten. No de hogyis ne nevetett volna két ily boldog szerető e bolondos károgáson ! Pedig ugyan kár volt akkor azt a varjut kinevetni. Neki volt igaza. Most már tudja, keservesen érzi, mert az a kis levél, melyet oly görcsösen szorongat, annak a csúnya madár szavának a szomorú visszhangja. Az a néhány hónap rég elmúlt, Sándor meg csak nem jött. Eleinte, mint hópehely, ugy szállt a sok levél; majd szűnni kezdett ez a levélzápor, végét pedig e sorokban látta : »Kedves Sárika! Látva, hogy önhöz méltó exiztenciát csak nagysokára tudnék biztosítani. Ígérete alól feloldom, szabadságát visszaadom. Felejtse el azt, aki önnek minden jót kiván az Istentől — Győrffy Sándori.« Újra meg újra elolvassa, mintha még nem fogta volna fel értelmét egészen. Szép feje megszegik a nehéz bu alatt s hosszú fekete haja végig borul fájdalmas alakján. * * * Mint Hágár a sivatagban, oly egyedül maradt most Sárika bánatával. Nagy boldog, sága napjaiból csak ez a magára maradottság a megmentett roncs. Akkor is egymaga öntözte, ápolta szerelme gyöngéd virágait. Édes anyja óva-intő szava nem a szülői szeretél aggódó gondoskodásának, hanem a szülői hatalom békóba verő erejének tünt fel előtte. Nem hitte, nem akarta az érzelem hullámain ingadozó lelke megérteni azt, mit a tapintatos anyai sziv rögtön észrevett, hogy az erőtlen rózsatő nem találhat ótalmat a még erőtlenebb védőoszlop mellett. De egyedül még se maradt szerelmével ; hiszen viszonozták, Sándor szeméből forrásozott ellenálló ereje. De honnan merítse azt most a bánat fenyegető zivatara ellen ? Hogy vallja meg csalódását, vereségét, ellenállása szégyenletes megtörését édes anyjának, mikor most még sötétebb színekkel festi a csüggedés karjaiban vergődő lelke tiltakozását? Hogy viselje egykedvűen az emberek suttogását; hová rejtőzzék el. hogy meg ne hallja ismerőseinek halk szavát: hogy a szegény Sárika igy, hogy a szegény Sárika ugy. Lelke hiába keresi barátnői között sorsát; hisz aki értette, szerelmét öntözte, szegény Margit, búcsút vett örökre, ő tőle örökre. Kárász Margit szivét is a bánat ölte meg. Azt a hűséges jó szivet, mely akit egyszer megszeietett, feledni nem tudott. Kendi Gyurkát pedig nagyon megszerette. De az ösztövér kaszás még jobban szerette; el is vitte, Margitot meg nagy búba döntötte. Hűséges mátkáját gyászolta, bánta, utána sorvadott, érette szenvedett oly sokáig virágzás díszében megtörött ifjú élete. Egészen megborzad annak a sok szenvedésnek, annnak a hosszú, kinos haldoklásnak, melyen a szegény Margit végigment, elgondoltára. Hátha őt is ez a szomorú vég várja; ki lesz ápolója rettenetes elhagyatottságában? (Folyt. köv.). Városi közgyűlés. Mészáros Károly polgármester jun. 5-éa mintegy 70 városi képviselő jelenlétében 3 órakor megnyitotta a gyűlést, a jegyzőkönyv hitelesítésére fölkéri Kapossy Lucián dr.,. Hanauer Zoltán, Schor Ármin, Neubauer Alajos és Márton Antal képviselőket. A napirend előtt az elnök mély megilletődéssel, igaz részvéttel és elismeréssel emlékezett meg Osvctld Dánielről, a város nyugalmazott, elhunyt polgármesteréről. Tudatja, hogy az elhunyt összes vagyonát a város keresztény árva gyermekeire hagyta. Érdemeire valótekintettel indítványozza, hogy a közgyűlés jegyzőkönyvben is fejezze ki fájdalmát és erről kivonatban értesítse az elhunyt rokonait. Elfogadtatott. — Napirend előtt Kovács .'Sándor kérdést intéz a polgármesterhez, hogy hajlandó-e a kóbor-cigányoknak tartózkodási helyül más helyet kijelelni. A polgármester azonnal válaszol. — A mult közgyűlésnek a cigányok letelepítésére vonatkozo határozata ellen fellebbezés adatott be, melynek tárgyalásakor alkalma lesz a képviselőtestületnek, bölcsen határozni. — Tudomásul vétetett. Tárgysorozat. 1906. évi számadások. A számadások ismertetése után Fischer Adolf kifogásolja a számadás azon tételét, amely a villanyvilágításra vonatkozik, ahol egy 6000 koronás tétel helye összecseréltetett a tartozik-követeíjel. A polgármester ügyet vizsgálat tárgyává téteti. A belügyminiszterleiratát a közgyűlés tudomásul veszi s utasítja a pénztárt, hogy a gyámpénztárba a 7 éven felül gyermekek segélyalapja javára az 1904. éi re 3808 K 09 fillért fizessen be. Leiratok. A pénzügyminiszter leirata, amelybén a kataszteri hivatal bérét 2100 koronáról 2600 koronára, valamint az alispán leirata a tébolyda alapról, nemkülönben a keresk. min. leirata, amelyben értesiti a várost, hogy az Adamovics-féle házat 20 évre kibérelte postahelyiségül. Tudomásul vétetik. Segélyezés. Bokor Imrénének, a volt pápai kertész leányának egyszersmindenkorra 100 K segélyt szavaz meg a város. Alapítvány. Lővenstein Adolf és neje tudvalevőleg 3000 koronás alapítványt tett le a város szegényei számára. Az alapítványból 4 százalékot az alapító élvez amig él, holta után a város szegényei kapják meg. Kötelezi azonban a várost, hogy a tőke után mindig 4 százalékot fizet, azonfelül halálának évfordulóján ossza ki a segélyt, ezt megelőzőleg a négy templom előtt, valamint a város tiz forgalmas pontján doboltassa ki azt, hogy ma lesz a Lővenstein-féle 120 korona kifizetve (!) Az alapitó-levelet Szente János v. ügyész olvasta fel, utánna ajánlotta az alapítvány elfogadását. Néhman Gábor elfogadja ugy, amint van. (Zaj), Hajnóczky Béla szintén. Antal Géza dr. nemesnek tartja az alapító célját, de a kikötéseket nagyon is furcsának találja. Az alapítványt örömmel fogadja, a kikötéseket helyteleníti, mert azok a cél nemességéből sokat levonnak. Történtek" már városunkban oly nagyarányú alapítványok,