Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-04-28 / 17. szám

2. PÁPA és VIDÉKE 1907. április 28. sőt azt állítjuk, hogy kell lennie a takarékpénztárakban ily egészségesen kezelt pénznek. De azt óhajtjuk, hogy e felhalmozódott tőke egészséges mértéket tartson és biztos befolyást keressen. Keressen oly utakat és módokat, amelyek utján maga az a meggazdagodott pénzintézet is résztvehessen élénkebben, korszerűbben forgalmazó, nemzetgazdászatilag jobban, szélesebb körben jövedelmező vállalatok (bankok, r.-társaságok, szövetkezetek) létesítésében. Igy egyrészt a nemzet vagyonát megsokszorozza, másrészt azokat, kik kölcsönvételekkel őt gazdagítják, azokat viszont segiti kenyérhez, keresethez jutni. Tehát az az óhajtásunk, hogy ha valóra válnak, vagy egyesülve vagy külön-külön is a tervezett pénzintézetek, azok ne csak az egyes ember pénzének, hanem a már létező társaságok nagyra felhalmozódott pénzének is a népet, a nemzetet gazdagító forgalomba hozói és erőforrásai legyenek. Példák ily alakulásokra bőven kínálkoznak. Memento ... Hideg téli nap van. A fák mindegyike egy-egy álló csillár, amint az ágaikra fagyott zúzmarára a nap sugarai rátűznek. A faluban az élet kihaltnak látszik. Sehol egy élő lény, csak a kémények füstje jelzi a szobákba szorult életet. A zord tél halotti csendjét a templom harangjának bús hangja töri meg. Megnyílnak a házak ajtai és rajtok ünneplő ruhában lépnek ki az emberek, pedig ma hétköznap van. Sietve tartanak a falu mellékutcája felé. Vájjon hova mennek? Egy jóképű magyar készséggel felvilágosit bennünket. »Ma temetjük — mondja — az öreg mester urat. Hej! pedig uram, mindig azt szokta mondani szegény boldogult mester ur, mikor egy-egy nagyobb beteget meglátogatott: »Sohse féljen kend a haláltól! Nehéz annak meghalni, aki azt nem szokta.« Most aztán ő is belejutott, pedig nem igen szokhatott hozzá. Az Isten nyugasztalja meg! De pszt! Már itt vagyunk a halottas háznál. Felhangzik a gyászének és nyomában a gyászoló gyermekek és unokák zokogása. Nem él tehát már a jó Seichard bácsi. Egy hosszú munkás életet oltott ki a halál. Végigjárta a tanitói pálya keserves golgotájának minden nehéz és küzdelmes iskoláját. Sokat szenvedett, sokat küzdött, csakhogy szép számú családjának gondnélküli életet biztosithasson. Ő még a régi honból való volt, amikor a segédtanítónak a fizetése a koszton kivül 4 váltó forint és egy pár teljes csizma volt. 1853-ik évben, 20 éves korában kezdette működését, mint segédtanító Kisbaráthiban. Innét'Marcaltőre, majd Mersére és később ismét Marcaltőre ment hasonló minőségben. Innét választotta meg a kéttornyulaki hitközség önálló mesternek. Uj állásában tág tér nyílott tehetségének, munkásságának szabadon kifejtésére. Működésének első éveiben együtt lakott az iskolás gyermekekkel, mert a két szobás szalmatetős épületnek egyik szobája imaházul szolgált. Igy kénytelen volt a másik szobában lakni és ugyanott tanítani is. Nősülés után, amikor a családja szaporodni kezdett, szeretett volna túladni az évi 20 garast fizető lakótársain. (20 garas tandijat fizettek az iskolás gyermekek.) Ekkor fogott hozzá, fáradságot nem kiméivé, hogy híveinek legalább egy kis kápolnát szerezhessen. Ahol csak jó lelket tudott, oda vagy személyesen ment el, szinü volt s tarkaságával keletre emlékeztette az embert. Amint beérek a városba, látom ám, hogy ezek nem lobogók, hanem minden féle fehérnemüek, amelyeket minden egyes lakó kiakaszt száradni az utcára néző ablakja elé. Hogy milyen ízléstelen dolog ez, csak az veszi észre, aki rendhez és tisztasághoz van szokva. De Rómában meg kell szoknunk a piszkot, a szemetet. Egy világvárost máskép képzeltem el. Az illemhelyek egész nyilvánosak; minden piszkot, szemetet az utcára visznek ki. A római egyszerű polgár és iparos alig tölt több időt szobájában, mint 8—10 órát, egyébként mindent az utcán csinál; a suszterok künn az utcán dolgoznak. A narancs-, gesztenye-, maróni-, limonádé-, süteményárusok az utcán hagynak minden szemetet. A házakat sem meszelik, tisztítják s a sokszor szépstílü paloták ugyancsak nem valami épületesek kívülről tekintve. A nép tehát nem törődik a tisztasággal, ami annál csodálatosabb, mert művészi érzéke a zenét nagyon kedveli, érte végtelen sokat tud áldozni; a festészet, szobrászat remekei mind ott vannak a szeme előtt. Ezt én a nép könnyelműségéből magyarázom, ennek oka pedig a délvidéki klima, amely könnyüvérü embereket nevel. Emlékszem rá, mikor Rómába mentem, nehézkes voltam, s mikor hazajöttem, e tekintetben egész olasszá lettem. A nép általában jószivü, kevéssel megelégszik, nem esznek sokat, végletekre hajló, kedvét találja a különcködésben; vehemens természetű, de még ilyenkor is tud magán uralkodni. Beszéde észjárása nagyon élénk s mindig érdekkel hallottam és néztem, hogy beszélt egymással két olasz; csupa elevenség, csupa tüz: a szem, orr, kéz mind-mind mozog, s hozzájárulnak az eleven kommunikációhoz. ('Folyt. köv.). vagy folyamodványt irt; ez utóbbi szerkesztésében oly jártasságra tett szert, hogy a kivánt eredmény sohasem maradt el. Nem hiába szokta mondani, hogy könnyebb folyamodványt irni, mint kapálni, mert bizony elégszer megkellett fognia boldogult Pál bátyánknak is a kapa nyelét, hogy nagyszámú családját az éhezéstől megmentse. Sok utánjárás, kilincselés és hátgerinchajlitási gyakorlatok végzése után, az ő és és hivei legnagyobb örömére, összehozta a templomra szükséges összeget. Meg is épült 1868. évben Isten dicsőségére. A templom készen volt, de a pénz is elfogyott és oltárkép nem volt. A zavarból a község akkori jólelkű földesura, néhai Bottka Imre mentette ki őket, aki a saját költségén festetett egy szép szűz szent Imre herceget ábrázoló oltárképet. Igy épült fel a kéttornyulaki kis temptom az ő fáradozásából és igy szabadult meg a 20 garasos kis szoba bérlőitől, mert az imaházat, illetve szobát berendezték tanteremnek. De azért most sem nyugodott. Tovább gyártotta a folyamodványokat, aminek eredménye egy teljesen különálló cserépzsindelyes iskolai tanterem lett. E szép tetteivel örökös hálára kötelezte kis faluját, melynek népe még most is hálával teljes tisztelettel emlegeti az ő jó mester • urát, aki nekik annyi jót tett. 23 évi szorgalmas munkálkodását, amit Kéttornyulakon végzett, elismerte az akkori megyés püspök, Kovács Zsigmond, amikor sajátkezüleg irt levelében főpásztori áldását küldte és a legteljesebb elismerését tudatta vele. 23 évi működés után átment a szomszédos Borsosgyőr községbe, ahonnét jól megérdemelt nyugalomra Pápakovácsiba vonult vissza ott lakó lányaihoz. Öreg napjaira az égi Mester meg is adta munkálkodásának jutalmát, mert napjait gyermekeinek szerető gondoskodása alatt élhette, akik gyermeki szeretetük egész melegével igyekeztek az értük annyit nélkülözött és fáradott édesapának életét megédesíteni. Jó harcot harcolt. Az égi Mester bizonyára megadta neki az örök jutalmat. Ö. v. f. n. Zs. S. Deres. Egy karrikatura, egy szellemes mondás sokszor hatásosabb, mint nagy beszédek, bőbeszédű vezércikkek. A katholikus hírlapirodalom azonban mindezideig nélkülözte azt a szócsövet, azt az élces orgánumot, mely a művelt ember, a kényes izlésü ember igényeinek megfelelt volna: nem volt, ma sincs művészies, igazán szellemes, amellett előkelő irányú élclapunk. Deres lesz a cime. Pártpolitikai irányzat nélkül ötlettel, gúnynyal, szellemességgel, karrikaturával akar tényezője lenni a közvéleménynek, a hírlapirodalomnak. Legelismertebb cég. f r ^^ rr VA Gr O D El Z S O Érmekkel kitüntetve! első pápai férfi-divatterme PÁPA, Fő-tér. 53. szám Nagymunkás szabó segédek felvétetnek. Kifogástalan szabású férfiruhák, papiruhák, uradalmi erdésztiszteknek, postásoknak, vasutasoknak, erdőőröknek, úgyszintén minden egyenruhát viselő testületnek egyenruhák legelegánsabban mérték után