Pápa és Vidéke, 1. évfolyam 1-21. sz. (1906)
1906-06-10 / 3.szám
1905. Juni u s 10. PÁPA és VIDÉKE 2. A kath. tanítóképző hangversenye. (B) Épen ma egy hete búcsúztak tőlünk. De a hangjuk még ott cseng a lelkünkben, tüzes zongorajátékuk még ott zsong a fülünkben. Búcsúztak s utoljára is elénk tárták lelkük kincseit. Ha tőlünk is igy váltak el, hát egymástól hogyan tudnak majd elszakadni? De most veszem észre, hogy referádát kellene irnom. Szigorú, gyilkos kritikát, én meg méla, fájó akkordokat pengetek. De a szerkesztő bácsi azért talán meg fog nekem bocsátani. Az ő szive sincs kőből, neki is nehezére esnék kritikát irni egy — 'bucsu-hangversenyről. Hát hogy az elején kezdjem a dolgot, ott ültek mind fönn a dobogón. Csupa mosolygó leányarc, csupa kedvesség valamennyi. S a csinosan diszitett teremben oly előkelő, oly elegáns közönség, amilyennel csak kevés ünnepség dicsekedhetik. Hogy hol ? Hát az apácáknál. Ezeknél a kedves, igénytelen, névtelen hősöknél, akiknek az önfeláldozásánál csak a szeretetük nagyobb! Sajnálom, hogy nem emlékezhetem meg külön-külön a hangverseny minden egyes pontjáról. Jó volt valamennyi — szívvel, lélekkel gyönyörködtünk mind, akik ott voltunk. Nemcsak a technikai ügyességet bámultuk, hanem azt. a meleg érzést is, amit a játékukba belevarázsoltak. Meglátszik, hogy Pusch- mann Ida a tanítómesterük, ez a kiválóan képzett, nagyműveltségű zenetanárnő, aki mesteri technikával előadott játékába mindig bele leheli a szivét, lelkét. Hogy játszották ezek a fiatal leányok Rosini, Chopin, Schubert műveit! Meglátszott minden mozdulatukon, hogy igazi kedvvel, igazi odaadással művelik a zenél. Migály Mariska remek készültséggel, nagy technikával adta elő Schubert—Liszt »Vándorát«. A vándornak hányatott életét, hol napsugaras, hol borongós sorsát avatott kézKortesíurfang. 111 . Béri F. Zsigmond. (Folytatás ) A választás előestélyén már nagyon megváltoztak Szántó ur kilátásai. A kerület nem volt valami nagy s igy Vértesy épen bejárhatta egyszer. A nép, mintegy dermesztő álomból felébredve, lelkesedéssel hallgatta a jelölt okos, tüzes.szónoklatait. A romlatlan lelkűek elragadtatással csüngtek ajkán, melyről ellenálhatatlan erővel tört utat a szivekbe az igazság szava. — Előbb kellett volna ! — dörmögték, akiket Szántó már megvett. — En nem adok pénzt senkinek — hangoztatta mindenütt Vértesy. — Szent ügyért küzdök, a haza boldogsága lebeg a lelzel ecsetelte. Élénk föltűnést keltett az 5-ik szám, melyet két kis kezdő oly remekül adott elő, hogy a közönség nem győzött eleget tapsolni. Csizmadia Irén is bőségesen rászolgált a fölhangzó tapsokra. Sőt talán legjobban. Mert Schubert Erlkönigjét oly mesteri érzéssel játszotta, hogy sokkal gyakorlottabb egyénnek is becsületére válnék. Südy Vilma, Knüppeln Zsófia, Küpe Margit, Poynár Ilona, Ruip Teréz is igen ügyesen, mondhatnám bravúrosan játszottak. Ábrányi Emil »Magyar Nyeiv«-ét Pusch- mann Ida zenésítette meg. A magyar zene és a magyar nyelv rhytmusa művészi módon érvényesült játékában. Fekete Magda énekét nem kell dicsérnünk. Remek hangjában már volt alkalmunk gyönyörködni a Kath. körben. Ruip Teréz kedvesen szavalt. Volt egy bájos monológ is. Szines, eleven, hangulatos, melyet olvasóink is csakhamar meg fognak ismerni. Pfeiffer Ella irta s Mezey Ilona adta elő igen ügyesen. * A közönség melegen ünnepelte a kis művészeket. Csak az a kár, hogy gyorsan, szinte lázas sietséggel következtek az egyes számok. Az intézet büszke lehet Puschmann Idára, Puschmann Ida meg a növendékeire. Nem híradott hiába; munkáját gyönyörű eredmény koszorúzta . . . Ezzel be is fejezhetném a referádámat. De akkor nem volna értelme a bevezető soraimnak. Mert el is búcsúztunk . . . A programm utolsó száma után dr. Újvári Endre igazgató*íepett az emelvényre s melegen, megindultan búcsúzott el növendékeitől. Elszéledtek most már az egész országba; az egyiket ide. a másikat oda veti az élet hánytvetett hajója — de a lelkük 'azért nem szakad el egymástól, hisz találkozhatnak az imádság és a szeretet szárnyain. Erős lelket és állhatatosságot kiván nekik. Tekintsenek az égre, de ne feledkezzenek meg a földről kern előtt. Ti győztök, ha győzök, a ti ügyetek bukik el, ha elbukom. Hámos volt a Szántó-párt legerősebb vára. Még csak a programmbeszédjét sem engedték elmondani. Hasztalan igyekezett szóhoz jutni, lehurrogatták. Gedő bá' ingerülten kiáltott oda egy-két hámosi ismerősének: — Gyalázat, hogyan bántok ti a mi jó urunkkal (Hát jobb nektek a zsidó, mint ez" a becsületes keresztény ember? Az atyafiak zavartan néztek össze. — Szántó csak nem zsidó ! — Hallottatok már arról a Nyakigláb zsidóról, aki negyvennyolcban ugy becsapta Kossuth apánkat ? — Hallottunk ! (Az öreg apjuk se hallott róla. Maga Gedő bá' sem). •— De arra már nem emlékeztek, mit csinált ? — Nem. (Gedő bá' se emlékezett rá). sem! Szeressék hivatásukat, éljenek szívvellélekkel annak a kis gyermekseregnek, melyet az ő szerető szivük körébe vezérel az isteni Gondviselés! Néztem . . . néztem azt a fiatal, lelkes sereget, mely néhány hét múlva elszéled az egész országba, hogy hirdesse az igét s mikor láttam, hogy a szemükben könny csillog, megrezdült egy fájó húr a szivemben. Kimennek a népnevelés rögös pályájára telve hittel, reménnyel és lelkesedéssel. Vájjon évek múlva, amikor már megismerkedtek az élet mostohaságával, amikor lelkesedésüket tán megfagyasztja a közöny, hitüket, bizalmukat megrendíti az élet sivársága, hány fog visszasírni ide a kedves nővérekhez, a zárda csendes falai közé? . . . Közel hozzám egy fényes könnycseppet törölt ki a szeméből valaki. Lopva, szinte észrevétlenül. Az osztályfőnökük . . . HÍREK. Jun. 8-án volt a királykoronázás évfordulója, melyet városunk lakossá;, a a szokásos kegyelettel ünnepelt. Talán sohasem imádkozott még a magyar ember oly buzgón, mint az idén, hogy Szent István koronájának viselője és népe között ne legyen többé soha ellentét, hanem király és nemzet vállvetett erővel működjék közre a boldog, független Magyarország megteremtésére. A Tanítóképző Tanárok Orsz. Egyesülete pünkösd első éo másodnapján tartotta rendes évi közgyűlését a Tanitók Háza dísztermében Buda pesten. Pados Gábor bölcselettudor, városunk szülötte, a római Germanico-Hungaricumszeminárium jeles növendéke, jun. 23-án teszi le a hittudományi doktorátust. Haza jővén az örök városból, julius 1-én a nagymise után pápai áldást oszt és szentbeszédet mond szülővárosa hivő közönségének. — Hát ellopta Kossuth apánktól a koronát. Az atyafiak ijedten nértek Gedő bá'ra. — Hát tudjátok-e, ki ez a Szántó? o — Hát ez annak a Nyakigláb zsidónak a fia. Pápán keresztőték; (Föl is nézett ám az öreg az égre, hogy idejekorán megugorhasson, ha véletlenül egy hatalmas ménkű találna onnan lesisteregni). Szavainak rettentő batása volt. Hallgatósága megdöbbenve nézett jobbra-balra. — No, hát csak szavazzatok rá, ti okos hámosiak! A kutyaadót úgyis ennek a körösztkomája hozta be. Azér a bagóér, akit a szátokba dugtok, eddig még nem fizettetek adót. Majd ez azt is behozza. Hát csak válasszátok meg ! Azzal elkocogott onnan. De amit Vértesy ékesenszólása el nem ért, elérte a Gedő bá' furfangja. A hámosiak fele másnap Vértesyre szavazott.
