Pápa és Vidéke, 1. évfolyam 1-21. sz. (1906)

1906-08-26 / 14.szám

'4. PÁPA és VIDÉKE 1906. augusztu

s 26. pártja közül néhányan emlékezni fognak reá, őröket kellett odaállítani a szerencsétlenségek megakadályozására a szélkapuhoz. Ha megnyitják a Kossuthutcát, ez őrséget megduplázhatják. Különben van elég őr, ugy sincs más dolguk. Bátor vagyok a felebbezők pártjáról. illetve okaikról is megtenni észrevételeimet. sőt elősorolok néhány okot, melyek miatt a felebbezők el'ég tekintélyes csapata verődött, össze. Ezen okokat tisztelt laptársaink egyhangúlag azon nagyúri kijelentéssel hallgatják el. hogy nem akarják ilyen semmiséggel .olvasóikat terhelni, boszantani. Nem azt mondják, kérem alázatosan: azon okok, melyeket felebbezésünkben felhoznak, nem az igazságon alapulnak, nincs semmi érlelniük, hanem azt mondják. hogy cz okok apró-cseprő, nevetséges dolgok. Tetszik látni a szoOzmáf? Cáfolni nem tudunk, hát a dolgot lekicsinyeljük, a levét lenyeljük. Melyek tehát azon okok, melyek magát a gyűlést, ahol ez utca-megnyitás megszavaztatott, szabálytalanná se megnyitásnak a napirendről való levételéi kívánatossá teszik? Kérdésem első részére nem válaszolhatok, tessék a felebbezés pontjait elolvasni, mert esetleg politika sikos mezejére tévednék és sajtópert akaszthatnának a nyakamba. A második felére is csak röviden, mert már föntebb érintettem. Euv hasonlattal világítom meg. ami hozzátenni valóm még van. Most ugy vagyunk a Kossuth-utcával, mint egy folyónak a levezető csatornájával. Ha tulsok a viz, a fölösleges vizet átveszi a mellékcsatorna s a baj megszűnik. De próbálná meg valaki, hogy a levezető-csatorna a folyóval egyenlő szélessé tétessék, csak a torkolata legyen a régi szabású szűk csatorna. A folyóból átvezetné a vizet, akár az egészet is, de jaj volna ama vidéknek, hol a a csatorna összészükül. Eddig a Kossuth-utca pompásan teljesítette a levezető csatorna szerepét. De mi lesz, ha kiszélesítik? A legnagyobb forgalmi akadály, mert a kibővítéséi nem lehet teljesen keresztülvinni, útját állja a szélkapu. Ezen pedig nem lehet segíteni. De ha lehetne is, nem sokat nyerne a közérdek. Pápának egygyel több szélesebb utcája keletkeznék. Ha költség és veszedelem nélkül megtörténhetnék cz utca-rendezés! Vagy olyan sok pénze van a városkák ? Igazán kísértetbe jöttem, hogy egypár igazán szükséges intézkedést emlitsek fel. hova pénzét fordíthatná. De megelőzött ebben t. laptársunk is azon hozzáadással: mi megszavazzuk ezeket is annak idején, mi ott leszünk, hol a város érdekeiről van szó, de a felebbezők csapata ott is ellenlábasunk lesz. Ám jó! Tessék szavazni' Mi sem vagyunk kerékkötők, ahol a város érdekeiről van szó. csak a sorrendet nem értem. leányomért, leányomat Önért is szeretem: mégma este készüljön útjához; holnap Parisba! Az idő. az emberek társasága meg fogja próbálni az Ön lelkét s ha hét év multán is ugy gondolkozik leányom felől, mint, ina: ha érzelmei ugyanazok lesznek, mint e pillanatban* jöjjön hozzánk! Kezem reá. hogy leányomat addig senkinek sem adom. Különös fény villant ki az 1 fiá szeméből e szavakra: egy boldog élet villanása, melyet neki komoly munkával kellett kiküzdeni. — Tanulni fogok — szólt férfias elhatározással — nevet fogok szerezni, melyet büszkén ajánlok fel neki. De hangjában „valami sejtelem rezdült; mintha szive nehezen nyugodnék meg akarata erején. Majd hozzá tette: Régi szándokom. hogy Párisba megyek, de egy napi késedelemért esedezem. — Estére szívesen látom — szólt az atya. — Vegyen bucsut leányomtól s holnap reggel útra! Tisztában vagyunk mindennel: Önnek dolga van! Eemult a hét esztendő. Nemcsak Páris. egész Eérópa ismerte az ifjú hegedűművész nevét, kit Paganini, a hegedűsök királya is figyelmére méltatott. A próbaidő letelt s ő megváltozi tt. Komoly férfi lett az álmodozó ifjúból, méltó a kézre, melytől boldogságot remél: kit ezelőtt gyermeteg kedélylyel szeretett. most a meglett' férfiú szerelmével bálványozta. Levelezniük nem volt szabad. A család csak az újságokból értesült sikereiről s valahányszor egy-egy közlemény megjelent elragadó művészetéről: apa is. leány is boldogan elmerültek annak olvasásában. Már csak három nap híja a hét esztendőnek. Heini útra készül, hogy felkeresse, elvegye munkája, türelme édes jutalmát. Éjjel-nappal. váltott lovakkal utazva, a kitűzött nap délutánján Bécsbe ért. Alkonyodott. A vendéglőben, hova szállt csak annyi időt töltött, mig uti ruháját levetette s látogatóba öltözött. Dobogó szívvel, szorult kebellel sietett a jól ismert, a soha sem feledett palota felé. * Mintha várták volna: a kapu nyitva állt. De a szokatlan csend, mely az egész házat némává tetle, lesújtotta őt. Mintha nem jó helyen járna, még egyszer körültekintett. MinHa én halálos beteg vagyok, nem a hajamat nyíratom le, nem szépittetem magam, hanem elsősorban egészségemet akarom visszanyerni. Ha házat akarnék építtetni, először nem azon törném a fejemet, hogyan rakassam fel a tetőzetet, hogyan csinosittassam ki házam elejét, hanem minő alapozást nyerjen, hogy épüljenek fel a falak ? Vagyis: elsősorban hozassék rendbe, ami lényeges, ami közszükséget képez, s csak azután a 3-acl vagy 100-ad rentlü kérdések. Végeztül csak arra a nagyhangú ígéretre vagyok kíváncsi, hogyan fogja «halomra dönteni» a felebbezők érveit a megnyitók pártja ? Mi nyugodtan tekintünk a törvényhatósági közgyűlés elé, mely elfogulatlanul s menten minden magánérdektől tudja megítélni, mi a .magán s mi a közérdek? Tanügy. Veszprém vármegye népoktatási állapota. A kir. tanfelügyelő az 1906. évi julius haváról szóló jelentését a következőkben adja elő. A pápai állami tanítóképző intézetben a tanév végi igazgató tanácsi ülést rendes időben megtartottam, ebben a jövő tanévi új felvételek is elintéztettek, melyeket a vall. és közokt. m. kir. Minisztérium már jóvá is hagyott. Jelen voltam a veszprémi ev. ref. egyházmegyei tanitó. egyesület, közgyűlésén mely tagok nagyszámú és élénk részvétele, Szász den a régi ! Mégis óvatos léptekkel haladt a lépcsőn felfelé. A nagy fogadóterem kétszárnyas ajtaja nyitva: benn gyertyavilág; egy emelvény tele virággal s rajta kiterítve egy letört virág: élete reménye, célja, boldogsága. Kikísérte a temetőbe, sirja szélén öszszernskadt, lelkét vele temette el. Öntudatlan állapotban vitték lakába. Hiába ápolta a boldogtalan szülők szeretete: hiába kötözgette szive sebét a részvétre szoruló részvét: az erős férfin megtörött: elmúlt szemefénye, elhalt ragyogása; — ő eltemetve ! Két hónap telt bele, mig ágyát elhagyhatta. Szép holdas éj volt. Ott ült nyitott ablakánál. mely a temető felé nézett. Lelke még egyszer visszatért. Megragadta egyetlen bizalmasát, hegedűjét s elsírta rajta végtelen bánatát, elhervadt, elhantolt reményét:, megszületett a hires elegia. Sírt hegedűje . . .. az éji lég röpke szárnyakon vitte a sirhoz panaszát, vigaszt hozott vissza: »Várlak, hogy örökre tied legyek.« Ernst Henrik Vilmos volt a művész neve. 5. H.